Fürdőruha-szabásminta, bikinikölcsönző, import különlegességek – mindez a XX. század második feléből. Lássuk csak, mit hordtak anyáink és nagyanyáink a Balatonon egykoron!
Forrás: Fortepan/ chuckyeager tumblr
A II. Világháború után a béke beköszöntével a divat iránti igény is ismételten megjelent. Bár a korábbi divattervezők, szabóságok még csak részben indultak újra, fürdeni azért szerettek már akkor is. A negyvenes években ezért a magyar hölgyek főként a nemzetközi trendekből merítettek ihletet. A korabeli újságok pedig lelkesen számoltak be a francia és amerikai divat nagy párharcáról, ami leginkább a fürdőruhákra vonatkozott. Történt ugyanis, hogy a franciák fűzőkre, kalózos, buggyos nadrágokra és sokat takaró blúzocskákra cserélték a negyvenes években oly kedvelt bikinit, viszont New Yorkban a lányok, asszonyok fürdőruhában mentek az utcára, hogy tüntessenek a lábszármutogatás és a keveset takaró fürdőruhák mellett. Itt nálunk Magyarországon csak jókat derültek asszonyaink a nagy divatháborún, és ők főként varrónőknél vagy otthon ügyeskedve készítették el saját kreációikat virágos kartonanyagokból.
A szocialista termelőszövetkezetek létrehozásával, a nagy állami gyártóvállalatok megjelenésével viszont az 50-es és 60 évekre az egyedi készítésű fürdőruhák mellett megjelent a konfekció is. A kor sajtóját tanulmányozva büszkén hirdették a magyar áruházak, hogy éppen hány száz forintért kapható náluk fürdőruha és bikini. A trendeknek megfelelően hol az egyrészes, hol a szoknyás fazon, hol pedig a pushing bikini hódított, de ahogyan teltek az évek a magyar hölgyek is egyre többet mutattak magukból a Balatonparton, az urak nem kis örömére. Készített ruhát a Népművészeti és Háziipari Vállalat, bár olykor az olcsóság oltárán feláldozta a viselhetőséget, nem kis botrányt okozva ezzel több ezer vásárlója között. De híres volt fürdőruháiról a Budapesti Finomkötöttárugyár, az Április 4. KTSz, a Fővárosi Ruhaipari Vállalat, a Váci Kötöttárugyár és a Verseny Ruházati KTSz is. Mindezeket a Corvin, Centrum és Luxus Áruház polcairól vásárolhatták meg a fürdőznivágyók, ez utóbbiban egyébként a kiváltságosok olasz és osztrák darabokhoz is hozzájuthattak pult alól, ugyanis Magyarország még fürdőruhát is importált.
Forrás: Fortepan/ Umann Kornél
Érdemes megemlékeznünk a korai szocialista éra igen különleges intézményéről, a fürdőruha-bérlésről is. Mivel bikinit, egyrészest és egyéb fürdőalkalmatosságot drágán és kevés alkalommal lehetett kapni, sokan egyszerűen nem is vettek maguknak ilyet. Ma már kicsit furán néznénk egy bikinikölcsönzőre, maximum az úszósapkáknál teszünk kompromisszumot egy-egy strandfürdőben, de ott is inkább az egyszer használatos, eldobható formákat favorizáljuk. Annak idején viszont ez nem jelentett gondot, a budapesti fürdők például büszkén hirdették, ha új fazonú és több méretben bérelhető fürdőruha-kollekció érkezett hozzájuk. Természetesen, aki eljutott a Balatonra legalább egy hétre, az inkább mégis beszerzett magának legalább egy fürdőruhát, de azért a magyar tenger partján is találhattunk fürdőruhabérleti lehetőségeket különösen a nagyobb strandokon.
A gulyáskommunizmus kivirágzásával párhuzamosan - a 70-es évek végére, a 80-as évek elejére - a fürdőruha divat is valódi fejlődésnek indult, importált és hazai készítésű darabokban nem volt hiány. A nemzetközi trendeket is nagyjából elkezdtük követni, amit meg is örökítettek számtalan gyönyörű manökeneket felvonultató naptársorozaton és reklámposzteren. Neves divatikonjaink egyike sem hagyta ki, hogy megmutassa bájait egy-egy újhullámos bikiniben vagy egyrészesben, Pataki Ágitól kezdve Csák Csillán keresztül egészen Sütő Enikőig. Ezek jórészt egyébként nem a fürdőruháknak, hanem valamilyen teljesen más terméknek készültek el reklámként.
Végezetül íme néhány fotó évtizedenként válogatva a Fortepan adatbázisból, amely jól megmutatja hogyan is fürdőztek anyáink és nagyanyáink a Balaton partján.
