Tó-retró

Ötvös Csöpi gasztronómiája

2018. május 22. - drkardos

Mennyibe került a legendás Pritamin, illetve más ételek és italok az Ötvös filmek bemutatásának idején?

 gasztro2.jpg

Az Ötvös Csöpi filmek az utánozhatatlan hangulatukkal maguk a retró balatoni életérzés esszenciái. Olyan sokat mondanak el a nyolcvanas évek viszonyairól a tó körül, amit talán egyetlen más film sem képes felmutatni. Mostani posztunkban annak járunk utána, hogy a képzeletbeli nyomozó és baráti által elköltött ételek és italok vajon mennyibe kerülhettek a leghíresebb filmek (A Pogány Madonna 1981, Csak semmi pánik 1982) idejében.

            Aki az utóbbi alkotást végignézte, annak biztosan azonnal beugrik Kardos doktor teljes játékidőn keresztül átvonuló vergődése a felesége által összeállított bevásárlólistájával. Már a film nyitójelentében is ez a téma, vagyis annak egyik tétele, melyet a pallérozott elméjű főnyomozó semmiképpen sem tud azonosítani. Igen, valóban a Pritaminról van szó. Másfél órányi filmidő kell ahhoz, hogy Csöpi megkönyörüljön a jó doktoron, és elárulja neki miről is van szó. A szóban forgó cikk egy paprikasűrítmény, melyet 1961-ben dobott piacra a Kecskeméti Konzervgyár. Nem csoda egyébként, hogy még a doktor által megkérdezett nők sem nagyon tudták miről is beszél, hiszen a nyolcvanas évekre a helyét mér régen átvette a Piros Arany. Ráadásul a film készítésekor a Pritamin igen kurrens exportcikknek számított, így a boltokban csak elvétve lehetett vele találkozni. Ahogyan Csöpi a filmben is megemlíti ekkoriban 21,40volt az ára, ami bizony eléggé húzósnak nevezhető, ahogyan ezt a későbbiekben is látni fogjuk.

            A további étel-ital említéseket keresve át kell térnünk a Pogány Madonnára, hiszen ebben tobzódtak a kulináris említések. Az első mindjárt újra csak Kardos doktor nevéhez fűződik. Kern András figurája itt éppen az éhhalállal küzd szinte a teljes játékidő alatt és Csöpi újra csak segít rajta. A füredi hajóállomás zárt büféablakán kopogtat be a magyar Bud Spencer, és három adag tükörtojástszerez Kardosnak, azzal a legendás, csodás kinézetű zsömlével, amivel valószínűleg egy szöget is be lehetett volna verni a falba.

gasztro3.jpg

Egy ilyen reggeli akkoriban 3,60-ba került adagonként vagyis összességében 10,80-at áldoz az életmentésre. Azaz – ahogy ma mondanánk – megoldja „okosba” és az autójába bekészített termoszból(!) kilöttyint egy adag körtepálinkát, ellentételezésként a fejedelmi reggeliért. Bár valószínűleg a pálinkaházi készítés, ha ott helyben vásárolta volna, akkor fél decinként 5,40-et kellett volna a pincérnőnek adnia. Mivel a film alapján a kiöntött adag kb. 1 dl lehet, így azt mondhatjuk, hogy tökéletesen árazta be az ellentételezést.  Volt azonban olyan eset, amikor Ötvös főhadnagy/hadnagy (a kiosztott verések függvényében változó) a nyomozás előmozdítása érdekében valóban a zsebébe kellett, hogy nyúljon.

             A Helka diszkóhajó (a hajóról írt cikkünk itt olvasható) fedélzetén játszódott a jelenet (nagyon megfoghatta ez a hajó Bujtor Istvánt), ahol az öreg Matuska legendás kémkedését mutatta be. Mivel Ötvös egy egész nyárra ingyenes nagyfröccsöt ígért neki, ha segíti a nyomozást a Pogány Madonna után, így hozat az öregnek egy tálca italt előlegként.

gasztro4.jpg

A Helkához hasonló helyeken egy jobb, balatoni borból készült nagyfröccsnagyjából 14forintba került, így könnyen kiszámolható, hogy a tálcán lévő 20 pohár 280 forinttal terhelte a nyomozó számláját. Csakhogy egy teljes szezonra szólt az ígéret (a film vége felé el is hangzik, hogy a „teljes szezonra ki van fizetve"), ami nem kevés pénz. Ha Matuska napi fogyasztásának fogadjuk el ezt a húsz poharat és 90 nappal számolunk (akkoriban már május közepétől indult a SZOT üdültetés vagyis a szezon), akkor bizony 25 200 forint a végső kontó. Ez még akkoriban is egy átlagember majd 10 havi fizetését jelentette, tehát elég nagyvonalú ellentételezésről beszélhetünk a nyomozás segítéséért. Apropó Matuska!

            Az egyik jelentben az élelmes, feketéző magyar embert megtestesítő nyugdíjas matyóbabákat árul, amihez pult alól „hajnövesztő” szer is vásárolható. A mozgópult tetején pedig ott virít egy minőségi pálinkás üveg, vagyis nem is házi keverésű „hajnövesztőt” ad, ahogy ő mondja „Árukapcsolásban”.

gasztro1.jpg

Matuska 100 forintért adja a szuvenírt, míg pálinkával ugyanez 150-be kerül (persze csak addig, míg Ötvös fel nem tűnik, mert akkor hirtelen elfogy a csodaszer). Ebből rögtön kiderül, hogy az öreg nem csak élelmes, de kiváló üzletember is, hiszen amellett, hogy így el tudja adni a gondjaira bízott babákat, jóval alá megy az éttermekben található áraknak. Az előzőkben említett 5,40-es féldeci árakat figyelembe véve a Helkán még egy fél liter sem jött volna ki a különbözetből.

            Végezetül a két filmben több alkalommal is feltűnnek a dobozos sörök, melyeket a magyar emberek akkoriban csak üres dobozként, a szekrények tetejéről ismerhettek. Bár az olyan menő helyeken, mint a Pogány Madonnában szereplő Tihany hotelben (ma Club Tihany) valószínűleg meg lehetett őket vásárolni, azonban az árakat nem sikerült felderítenünk (ha valaki tudja, akkor ne tartsa magában!). Abban azonban biztosak lehetünk, hogy nem a szegény emberek sportja volt a külföldi dobozos sör szürcsölgetése. Csapolt formájukban ezek a nedűk kétszeresébe kerültek a hazai (Kőbányai, Kinizsi, stb.) söröknek, így dobozban a csillagos ég lehetett a határ. Márpedig biztosan import áru került a filmkockákra, mivel az első, hazai dobozossört, a Jubileumot csak 1984-ben vezette be a Kőbányai Sörgyár, 20 forintos áron.

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr3613907148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mikrobi 2018.05.22. 20:13:36

A halízű mák és a halízű sonka mennyibe került akkoriban?:-)

Neonvadász2 2018.05.22. 20:14:06

Ó, azok a csodás zsömlék! Huszonöt-harminc éve nem ettem ilyet, helyettük csak a felfújt szarok vannak, amelyek már délután fűrészporállagúak, másnap reggelre pedig emberi fogyasztásra alkalmatlanok.

Hogy továbbmenjünk a filmekben, néhány kajás-piás dolog az Elvarázsolt dollárból.

– A vízből kimentett Tacsányi Ferencné (Barka Ilona) Bolgári Olaszrizlinget vesz ki a sok pia közül a vitorláson. A hűtőládájában még látszik egy BB almalé is.

– Csöpi emberei dobozos sört kérnek a bevert ablakú tihanyi Konzum bolt előtt, miközben szalonnát és paradicsomot falatoznak. A boltban akkor kuriózumnak számító dobozos üdítőitalok láthatók.

– Tacsányi Ferenc saját készítésű borral kínálja Csöpit. Kapa bácsi szerint savankás.

– Purczi úr saját készítésű seprőpálinkával kínálja Csöpit, de véletlenül fixíroldatot tölt a pohárba. Egy kocsmában jó meleg, napsütötte Kanizsai Sörrel szeretné leöblíteni.

– Kardos doktor Csöpi hajójában teát kérne, helyette valami szeszes italt iszik (talán amit Tacsányiné meghagyott), és néhány korty után dalra fakad.

– Topolinóék kiflit, felvágottat és tejet reggeliznek a Víg Molnár Csárdában.

– Kardos doktor Ladája (amely ebben a jelenetben 21013-asból 2101-es típusúvá változik) 120–170 görögdinnyébe csapódik bele.

– Ötvös Csöpi egy Olympos narancslére és egy kehely fagyira hív meg minden gyereket az Olympos cukrászdában (amelynek az épülete egyébként Balatonalmádi-Káptalanfüreden található, és állítólag kuplerájként is működött egy ideig).

– A Luna Parkban citromízű banánról énekel a főszereplő-rendező testvérének, Frenreisz Károlynak az együttese.

– Puskás Öcsiékkel nagyfröccsöt iszik Csöpi.

– Csöpi emberei közül az egyiket Ecet úrnak hívják (és Jim Beam-trikót visel), egy másikat Köpölőnek, egyet pedig Tüdőnek.

– Csöpi az Oázis Kaszinóban iszik egy felest egy Arany nevű lánnyal (aztán volán mögé ül).

pallee 2018.05.22. 20:14:17

A nyomozás segítségért 500 nagyfröccs volt beígérve (arról nem volt szó, hogy a Helkán). A szezonra befizetés a "yacht-klubba" történt a végén.

az övezet gázai 2018.05.22. 20:14:23

Pallérozott elméjű lesz az, nem pellengérezett.

Bicepsz Elek77 2018.05.22. 20:14:27

A regi jo uveges sorok az igaziak!!

lutria 2018.05.22. 20:14:39

Szerintem a fröccsök kevesebbe kerülhettek,számszerűen úgy hangzott el hogy megér neki 500 nagyfröccsöt ha a szoborról tud meg valamit(amikor átadott Matuskának és a gyereknek 1-1 képet)majd pedig később még 100-at ha a parkolóban álló kocsik tulajdonosáról is megtud valamit.Tehát 600x14Ft=8400.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.05.22. 20:15:00

Felmerült bennem a kérdés, hogy a hekk már abban az időben is jellegzetes "balatoni" hal volt, vagy csak később a vált azzá? A filmekben mintha nem ettek volna. Vagy csak rosszul emlékszem?

Fandor 2018.05.22. 20:15:16

- Italt?
- Enni mit lehet?
- Virslit.
- Azt utálom....
- Italt????
- Tonikot. Három tonikot.
- Egy pohár tejet a kisfiúnak!

Az Helkás jelenet tobzódik a nyugati, máshol elérhetetlen luxuscikk kínálatban: Cinzano, Johnnie Walker, Peter Stuyvesant....

Bergyilkos Bohoc 2018.05.22. 20:15:43

A Pogány Madonnát rengetegszer megnéztem, de a mai napig nem értem a tükörtojásos jelenetet. Miért kellett "okosba" megoldani? Mi volt az a titkos kopogás? Csak tükörtojás van a pult alatt, hogy csak annyit kérdez az alvilági hang, hogy "hányat"?
Az egész jelenet olyan abszurd, mintha legalábbis drogot akartak volna venni.

mpl 2018.05.22. 20:15:48

A ‘pellengérezett’ elme szerintem inkább pallérozott lesz....

Pirx 2018.05.22. 20:16:01

Matuska visszavonva, én tévedtem! A filmben valóban Matuskának hívták az oreget!

Pirx 2018.05.22. 20:16:06

Matuska? Nem Matula, ami persze egy másik film? Amúg yugye Bánhidy Lászlórol van szó. https://hu.wikipedia.org/wiki/Bánhidi_László_(színművész)
És a nyomozó elméje nem pellengérezett ( https://hu.wikipedia.org/wiki/Pellengér ), hanem pallérozott.

pobeda 2018.05.22. 20:16:10

Érdekes volt így visszatekinteni a filmre, a korszakra. Köszi.

Pistikus 2018.05.22. 20:49:20

Nincs benne semmi abszurd ,én akkor jártam suliba Boglárra.A nyitvatartási idő betartása szigorú volt és még tételesen fel volt sorolva ki mit árulhat,ha nem volt engedélye ételkészítésre nem árulhatta. A cikkírónak meg üzenem minden hotelban volt dollárbolt 1,10 volt egy dobozos sör mi is ott vettük .A filmhez hasonlóan vagy kocsit mostunk vagy akinek volt vízi jártasságija mint nekem csónakáztattuk a külföldieket suttyomban a mentőcsónakkal.

komácska 2018.05.22. 20:53:38

"Azaz – ahogy ma mondanánk – megoldja „okosba” és az autójába bekészített termoszból(!) kilöttyint egy adag körtepálinkát, "

Apróbb javítás:
Nem körte, hanem barack.

komácska 2018.05.22. 21:20:26

@Pistikus:
"csónakáztattuk a külföldieket suttyomban a mentőcsónakkal."
Akkó Te vagy Matuska unokája? Nem esett messze az alma a fájától.... ;)
:DDDDD

morph on deer 2018.05.22. 21:41:45

@Frady Endre:
Hát hogy jellegzetes volt-e nem tudom, de már a hetvenes évek elején is árulták, az biztos. Még a Velencei tónál is.

bioLarzen 2018.05.23. 05:25:42

@Bergyilkos Bohoc: Szerintem arról van szó, hogy még nyitás előtt vannak, és akkor hivatalosan még tilos kiszolgálni.

bioLarzen 2018.05.23. 05:25:46

@Frady Endre: Abszolút volt a 80-as években hekk a Balcsinál. A nagyszüleim a 80-as vek közepéig Lellétől 20 kilométerre laktak, a nayarak nagyrészét ott töltöttem, a lellei hekkezés standard programpont volt a szüleimnek (én már akkor se bírtam túlzottan a halat).

bioLarzen 2018.05.23. 05:25:49

@Neonvadász2: "Mindenki a vendégem egy Olymposra!" :)

fátum 2018.05.23. 05:26:01

A 14 Ft-os nagyfröccs ár nekem soknak tűnik. Ez, ugye, 1982, Balaton.
Jóval később 1987-88 környékén Szegeden, a Sörkertben 20 Ft-os kajajegyből kajáltunk meg úgy, hogy mivel csak kaját lehetett érte venni, először egy pár virslit vettünk belőle mustárral, kenyérrel ami kb. 14-15 Ft volt, ha jól emlékszem. A srác rendes volt és adott vissza belőle, amiért pont meg tudtuk venni a nagyfröccsöt hozzá. Vagyis bő 5 évvel később Szegeden a Belvárosban kb. 5 Ft volt egy nagyfröccs. Szerintem, '82 környékén a Balatonon se kerülhetett sokkal többe, figyelembe véve 5 év inflációját.

Mackósajt66 2018.05.23. 05:26:17

Amit nem értettem soha: a helyi rendőr Csöpinek miért kellett szállodában laknia?
Nem volt helyben lakása, szállása?
A másik, hogy azt az életvitelt, amit Csöpi folytat, egy 1980-as rendőrfizetésből egy igazi rendőr a büdös életben nem engedhette volna meg magának.

Menő szállodában lakik, vitorlázás, tenisz, minigolf, bárokban mulatozás, dobozos sör. stb. Ezt lehet, hogy Bujtor István, a menő színész és aranyifjú barátai megengedhették maguknak 1980-ban is, de egy egyszerű rendőrhadnagy (illetve egy akkori egyszerű ember) biztosan nem.

A filmet egyébként imádtam, ma is szívesen megnézem.

morph on deer 2018.05.23. 05:26:30

Szóval, hogy megnézzem már ezt a bélát, és akkor megtudtam...
- Mit, mondd már!
- Hát, vont vállat, és kb derékmagasságba emelte a kezét, - eddig ér a pult...

morph on deer 2018.05.23. 05:26:46

@Bergyilkos Bohoc:
“Csak tükörtojás van a pult alatt,”

Haha!
Korabeli sztori:
Ismerősöm elzavarta a feleségét - bár csak időlegesen - emiatt. Igaz, tükörről szó sem volt..
- A Bea állandóan csodálatos zöldségekkel járt haza a zöldségestől, - mesélte, - lelkendezett, hogy a Béla így, meg úgy, és hogy őt állandóan a pult alól szolgálja ki...
- És? Mi ezzel a baj?
- Hát egxik nap aztén elmentem a zöldségeshez, hogy ki

Terézágyú 2018.05.23. 09:52:47

Engem az zavart, hogy olyan trehány módon ette meg Kardos doktor azt a három tükörtojást... felét otthagyta, mintha legalábbis héjában sütötték volna, és otthagyja a héját... :-/

Terézágyú 2018.05.23. 09:52:52

@Mackósajt66:
"de egy egyszerű rendőrhadnagy (illetve egy akkori egyszerű ember) biztosan nem."

Hát, alapvetően Ötvös Csöpi nem is "egyszerű" rendőrhadnagy volt... Nyilván volt valami indíték/kezdőlökés/családi kapcsolat ami eleve lehetővé tette, hogy egyáltalán vitorláshajóra léphessen, és hogy ne foglalkozzon túl sokat azzal, hogy felfüggesztették...

Szaracén 2018.05.23. 09:53:06

Nem értem, a Patientia hajnövesztő árát miért a pálinka árával hasonlítod össze. Valóban volt egy ilyen hajnövesztő, a Skála brandje volt, Komjáthy Ágnes, a Skála "háziasszonya" reklámozta: "Hat hét hit, és hat!". (A '70-es évek végén, '80-as évek elején minden kamasz szobája falán volt egy Skála-plakát Komjáthy Ágnes fotójával.)
Egyébként volt egy konkurens kopaszság elleni szer annak idején forgalomban, a Bánfi hajszesz, amit még ma is kapni. A kopaszságot egyik sem gyógyítja. Állítólag pedig ki volt adva a találmányi hivatal portásának, hogy aki örökmozgóval vagy kopaszság elleni szerrel jön, azt dobja ki.

kewcheg 2018.05.23. 09:57:50

@Mackósajt66: Magyar Piedonét kellett játszania, az meg hogy nézne ki Trabanttal, kétszobás panellal, ami akkoriban a rendőrnek jutott.....

Terézágyú 2018.05.23. 10:23:30

@kewcheg:
"Magyar Piedonét kellett játszania, az meg hogy nézne ki Trabanttal, kétszobás panellal, ami akkoriban a rendőrnek jutott..... "

Ezt úgy mondod, mintha Piedone annyira gazdag ember lett volna a filmekben... vagy éppen a Bud Spencer által játszott bármelyik figura annyira gazdag lett volna (Most hagyjuk a Nincs kettő négy nélkült, meg amikor szuperkémként gazdag embert játszott stb.)

Terézágyú 2018.05.23. 10:33:44

@kewcheg:
"az meg hogy nézne ki Trabanttal, kétszobás panellal"

Hááát:
"... Rizzo egy bérelt szobában lakik Nápoly óvárosában, egy csinos özvegyasszony lakásában"

Bergyilkos Bohoc 2018.05.23. 10:43:31

@Pistikus: Oké, ez még el is megy, de akkor is vicces, hogy az eladó nonstop a büfében dekkol, hátha kell valakinek hajnalban egy tükörtojás "okosba" :)

eastern 2018.05.23. 11:07:44

@Bergyilkos Bohoc: Gondolom a nyitásra rá is kell készülni, nem úgy van, hogy felcsapja a rolót, oszt már van is minden.

rostás 2018.05.23. 11:55:07

@Bergyilkos Bohoc: Valószínűleg nyitvatartási időn kívül kért szívességet Csöpi. Annak idején elég faramuci nyitvatartási idők voltak, sokkal merevebb volt minden szabály, mindent "okosban" kellett megoldani. (Ifjú koromban mi is hasonló módszerrel tudtunk frissen sütött kenyérhez jutni Füreden kora hajnalban egy pékségből :)) Ezt amúgy kiválóan ábrázolja a film. Ráadásul a kikötőt üzemeltető cég és annak büféje is - vélhetően - állami vállalat volt (Balatoni Hajózási Vállalat?) az azokra jellemző rugalmatlansággal. Hogy miért csak tojás volt? Tán csak ez volt a büfében olyankor. :) Ez legyen az írók titka.

joszip 2018.05.23. 11:59:38

A '8o-as évek közepéről a dobozos üdítőkről van csak emlékem, gyerekként. Az tuti, hogy a literesnél is többe került. Utóbbinál olyan 21 forintra emlékszem, a dobozos meg tán volt 30 is. A Kinder Tojás viszont 35 forint volt erre emlékszem mert a nagymamám mondta nekem meg öcsémnek hogy te jó ég 70 forintot költöttetek két csokitojásra. A playmobil katona 20 ft volt, kijött volna belőle 3 is.

konrada 2018.05.23. 12:45:01

@Bergyilkos Bohoc:
... a Balatonon akkor is idényszezon volt: azaz többségében nem helyben lakó volt az eladó.
...s hát szállásnak legolcsóbb változata az volt, ha ott aludt a boltban...

Terézágyú 2018.05.23. 13:24:28

@rostás:
"Valószínűleg nyitvatartási időn kívül kért szívességet Csöpi. Annak idején elég faramuci nyitvatartási idők voltak, sokkal merevebb volt minden szabály, mindent "okosban" kellett megoldani. "

A Horthy-rendszerben ha záróra után nem volt konkrétan zárva a bolt (lehúzva a redőny stb.), akkor bement a sarki rendőr és rászólt a boltosra, hogy miért van még nyitva?...

cselaxi 2018.05.23. 19:09:07

A "termékelhelyezésekből" és a direkt reklámokból (Cinzano, Peter Stuyvesant...)számomra az is kiderül, hogy ezt a filmet külföldre is "árulták". Amúgy én a 80-as évek elején annyi idős voltam, mint akik Csöpit állandóan meg akarták verni, 20 körül. A filmben szinte minden hiteles, néhány túlzás pedig belefér. Az akkori "úri" világ életszínvonalát csak különböző filmekből ismerem, mert az eccerű földi halandónak ennyi azért nem jutott.

Leooo 2018.05.25. 04:28:26

@Bergyilkos Bohoc: Mert élni kellett volna abban az időben, akkor tudnád... Reggel, strand büfében a Balatonon max pofáraesés volt, de nem tükörtojás, meg ham-and-eggs, ha egyáltalán az állami büfé kinyitott akkor...később a gebines bérlő meg mindent csinált, csak nem reggeliztetést...

Leooo 2018.05.25. 04:28:35

@Mikrobi: 5.21 fabatkába..., de "...jöttek norvég teflonok is, baromi rondák! Takarodj ki a vonalból!"

mormogipapa 2018.05.29. 07:26:43

Amit nem értek egy büfést miért pálinkával kellet lefizetni, nincs a büfébe elég. Egyébként nem körte hanem barackot adott a büfésnek

Carrot2013 2018.08.28. 20:34:48

@morph on deer: megnézze ki....

Ne csigázz minket, hogy van a vége?

vg123 2019.05.17. 18:19:14

Tévedés! Nem körte pálinka volt Kardos doki tojásreggelijének ára, hanem barack. És az eredeti ajánlat Matuskának 500 nagyfröccs volt, amit megtoldott Csöpi még 100-al. Az már elég lehet egy szezonra is.
A tények makacs dolgok!

Balu424 2019.05.18. 22:38:40

@Bergyilkos Bohoc: Mert még akkor erősen büntették azt, aki a hivatalos nyitási idő előtt kiszolgálta a vendéget!!!

teleorman 2020.03.18. 18:09:37

@cselaxi: való igaz, én 1983-ban Bulgáriában láttam a filmet, a majdnem teli moziban szemmel láthatóan vette a közönság a lapot. Rizzo felügyelő meg 131-es, vélhetően szolgálati Fiat-tal közlekedett a 70-es években. Ez, ha jobb is, mint Csöpi Ladája, azért nem teljesen más hajóosztály.
süti beállítások módosítása