A tihanyi ékkő története

2018. május 29. - Lynxa

A brüsszeli szál, a dán bungalók és Ötvös Csöpi a Mopresszóban. Így épült a Club Tihany.

tihany1.jpg

A Tihany Hotel

Forrás: Fortepan/ Inkey Tibor 

 

Már az 1960-as évek elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a Balatonnal kapcsolatos érdeklődés jóval meghaladja az előzetes várakozásokat, és a lehető legrövidebb időn belül növelni kell a szállások férőhelyeinek számát. Az ekkor megindult szállodaépítési láznak köszönhetjük a tó egyik ikonikus építménynek, a Club Tihanynak az elődjét is. Az eredetileg Tihany Hotel néven készült szálloda a maga idejében az egyik legmodernebbnek minősült Európában, bár ugyanez igaz a mintájául szolgáló siófoki Balaton szállóra is.

A félsziget új, üveg-beton ékkövének építése 1962 novemberében kezdődött meg, és a következő év júniusában már át is adták. Mindezt úgy, hogy a ’62-es tél az egyik legcudarabb volt az évszázadban és hosszú heteken keresztül volt -20 foknál hidegebb. Persze a nagy sietség és a hidegben végzett munka később megbosszulta magát és alig húsz év múlva már teljes felújításra szorult a szálló. Hogy a tervet tartani tudják, soha nem látott embertömeget verbuváltak össze a munkálatok idejére, ráadásul a Pestről letelepített festőbrigádot például a füredi Kedves Cukrászdában kellett elszállásolni, lévén nem volt elegendő hely a munkások számára.

Maga a hotel több egyedi megoldást is felvonultatott, mint például a Balatonra merőleges tájolás vagy a Mopresszó. Előbbi lehetővé tette, hogy az összes szoba ablakából balatoni kilátást élvezhessenek a lakók, míg utóbbi egy újszerű szórakozási módot honosított meg. A Mopresszó a mozi és a presszó összevonásából jött létre és egy olyan vendéglátóhelyet takart, ahol napközben filmeket és filmhíradókat nézhettek kávézás közben, míg este-éjszaka táncos bárként funkcionált. A Pogány Madonna című film szállodai jeleneteiben még ebben az eredeti formájában látható a Tihany Hotel, mivel felújítása/átalakítása csak a forgatás után két évvel, 1983-ban kezdődött el.

A szálló mostani formája és kialakítása egy osztrák és magyar cégekből álló konzorciumnak köszönhető, akik közösen hozták létre az immáron Club Tihany nevet viselő üdülőtelepet, 1983-86-ban. Ehhez azonban meg kellett szüntetni az ország legcsodálatosabbjának tartott tihanyi kempinget és le kellett rombolni a Tihany Motelt is.

tihany3.jpg

A Tihany Motel

Forrás: Fortepan/ Horváth Miklós Dr.

 

Persze utóbbiért nem hullajtott senki krokodilkönnyeket, mivel már 1976-óta tervezték a felszámolását. A Motel épületeit ugyanis az 1958-as brüsszeli Világkiállításon vásárolták (csakúgy, mint a siófoki, a földvári és a keszthelyi hasonló építményeket) és eredetileg 5 éves élettartammal számoltak. Nem nehéz elképzelni, hogy az ideiglenes épületek röpke 25 évvel később milyen állapotban lehettek a lebontásuk előtt.

A Club Tihany egy teljesen új koncepciót valósított meg a Balaton mellett. A klubnyaralás lényege ugyanis, hogy a turisták az objektumon belül minden olyan szolgáltatást megkapjanak, ami a teljes ottlétükhöz szükséges. Így a klubhotelben uszoda, konditerem, szauna, fodrászat, teniszcsarnok, medence és több bár is kialakításra került. Lehetett itt csónakot, szörföt, vitorlást, vízibiciklit, sőt autót is bérelni és rendelkezésre állt tolmács és gyermekmegőrző is. Ezzel a koncepcióval két dolgot is el akartak érni egyszerre. Egyrészt arra akarták késztetni a – főleg külföldi – vendégeket, hogy lehető legtöbb pénzt itt költsék el, másrészt ki akarták tolni a szezont azzal, hogy a fentebb említett attrakciók nagy része (a vízisportok kivételével) egész évben működött. Persze az ilyen klubhotelekhez hatalmas területre van szükség és csak akkor profitábilis a működésük, ha elegendő férőhelyet lehet bennük kialakítani a vendégek számára. Ennek esett áldozatul a motel és a kemping, melyekben ugyan több vendég lakhatott egy időben, ám a bevételek meg sem közelítették az új luxusszállóét.

tihany_2.jpg

A Club Tihany napjainkban

Forrás: clubtihany.hu

            Persze az árván maradt Tihany Hotel sem nyújtott elegendő férőhelyet, így megtoldották azt egy újabb szárnnyal. Aki ma megszáll a Club Tihanyban már ezt a kialakítást láthatja, ahol az eredeti, vízre merőleges szárny L alakban csatlakozik az új épülethez. Emellett a szállodaépület körüli parkba Dániából hozattak 161 új bungalót is. Ezek már korábban elkészültek, így azokba 1985-től érkeztek vendégek. Ők valószínűleg nagyon nyugodt emberek lehettek, hiszen a szállodaépület építési munkálatai ebben az évben még javában zajlottak. Azt csak a következő szezonban, 1986-ban adták át az utazóközönségnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr7613964024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lüke 2018.05.30. 22:21:09

A Tihany hotel ,kissé bauhausos- az épület jobb oldalán- már a 30- s években állt, ez volt a későbbi motel recepciója. A motel ,modern volt, a fürdőszobában bidé is volt, a szobák tágasak voltak.
Sokat voltam ott a szüleimmel,megfizethető volt, s a strand a Balaton -ma is- legszebb strandja, nem véletlen szerették a kempingezők.
A Club Tihany egy félig működő monstrum, rengeteg épület kihasználatlan,nagyon borsos belépőt kérnek.
A dán házak északon jók lennének, a mi égövünkön rettenetesek, nemcsak a meleg miatt ; a belső berendezése miatt is.
A legrémesebb az ABC kinn, mely egy idény alatt akar meggazdagodni, színvonal nélküli kínálattal, s luxus árakkal.Ár- érték közt egy nagy rés tátong.
A Beach Restaurant kis választéka elfogadható.Se egy jó sütemény , se egy jó minőségű fagylalt nincs benn.
A szolgáltatás : fodrász,kozmetika etc kiszámíthatatlan és színvonaltalan.
Az üzemeltetők jobban figyelhetnének, mert a külföldiek a hírnevet nem fogják öregbíteni.