A nagy, balatoni motorcsónak-tilalom

2018. július 10. - drkardos

1975-ben majdnem sikerült kitiltani a motorcsónakokat a tóról, de jöttek a lánykoszorúban feszítő önkéntesek és a szaporodó vitorlásegyletek.

 motorcsonak1.jpg

Amikor még lehetett...

Forrás: Fortepan/ Magyar Rendőr

 

A hetvenes évek elején a Balatonon még mindennapos látvány volt egy-egy elsuhanó motorcsónak önmagában vagy éppen egy vízisít vontatva. Az ellenérzés a motoros vízijárművekkel szemben már ekkor is igen erős volt, és a nyaralók a szakmai szervezetekkel tökéletes összhangban követelték a zajos és szennyező vízialkalmatosságok kitiltását a tóról. A kérések végül a hetvenes évek közepére találtak meghallgatásra és 1975 júniusában, éppen a szezon kezdetén közösen jelentette be a KPM (Közlekedési- és Postaügyi Minisztérium) és a BM (Belügyminisztérium), hogy a türelem elfogyott: a motorcsónakoknak mennie kell. Bár adtak ugyan három év türelmi időt a 800 csónak tulajdonosának, az ideiglenes korlátozás már a bejelentést követő hónap vagyis július 1-én életbe lépett. Meglepő, de az akkori indoklásban a víz védelme még nem kapott hangsúlyos szerepet. Akkoriban inkább azzal érveltek, hogy a csónakok kipufogógáza éppen a fürdőzők által beszívott légréteget szennyezik, miközben zajosak és veszélyesek is. Ennek megfelelően az ideiglenes korlátozások is inkább a nyaralókat védték.

            Ezek értelmében a motorcsónakok a déli esetében 500, míg az északi part körzetében 200 méterre a parttól közlekedhettek. A kikötőt a partra merőleges (legrövidebb úton), minimális sebességgel közelíthették meg, de a hobbi célú közlekedés délután 2 és 4, valamint este 9 és hajnali 6 között teljes tilalom alá esett. Jellemző az akkori politikai beállítottságra, hogy a türelmi idő csak a magyar tulajdonosok esetében volt 3 év, a külföldi csónakokat és kormányosokat a következő idénytől teljesen száműzték a magyar tengerről (1975-ben 800 motorcsónak rendelkezett engedéllyel, melynek a fele külföldi tulajdonban volt). A következő idényben végül több változás is történt a tervezetben, így az 1976. május 1-én életbe lépő határozat már csak a különleges engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek (na vajon kik lehettek ezek?), a menetrendszerinti hajóknak, a szolgálati és a termelési célú motorcsónakoknak engedélyezett bármilyen közlekedést. Az eredeti kérvényeket erőteljesen támogató horgászok végül rosszul jártak, hiszen a rendelet még az ő csónakjaik segédmotorját is kitiltotta.  

            Ezzel az ügy egy jó időre nyugvópontra jutott, hiszen az egyszerű közemberek legfeljebb a bajuszuk alatt mormoghattak el rosszalló szavakat a legegyenlőbb elvtársak száguldozását szemlélve. Egészen a rendszerváltásig nem is történt további érdemi változás. 1990-ben azonban újra felerősödhettek azok a hangok, melyek a további szigorításokat követelték. A horgászok újra csak az élen masíroztak ebben a kérdésben, és elsősorban az „önkéntes rendőrök” kivételezett helyzetét nehezményezték.

A problémát az okozta, hogy számukra a rendelkezések csupán 1,5 kilométeres távolságot engedélyeztek a parttól, míg például a süllők ennél jóval beljebb találhatóak a tóban. A part közeli vizek halszegénysége egyre elkeseredettebbé tette ezeket az embereket, mint ahogy a kivételezettek arcátlansága is. Az említett tilalom ugyanis nem vonatkozott a kishajókra és a 10 négyzetmétert meghaladó vitorlafelületű hajókra sem. A horgászok így nap, mint nap végignézték, hogy az elvben járőröző önkéntesek gazdag süllő rakománnyal térnek vissza a kikötőbe a nap végén és a zsákmányt azonnal el is adják a helyi vendéglősöknek. A kutyaugatás pedig ebben az esetben gyorsan hallatszott el az égig. Már 1990 júliusában újabb 100 hajó tűnt el a balatoni kikötőkből, amikor rendeletben vonták meg a rendvédelmi szervezeteknek segítő önkéntesek hajózási engedélyét. Ugyanakkor a törvény elnéző volt a rendőrségtől függetlenül szerveződő, önkéntes vízimentők esetében. Persze nyilvánvaló, hogy ez lett később az a kiskapu, amit a lehető legtöbben használtak ki.

            A kilencvenes évek közepén már hatalmas zúgolódást keltettek a mind nagyobb számban feltűnő, igen fényűző jachtok a nyaralók körében. A szóbeszéd egyre inkább arról szólt, hogy az újgazdagok éjszakánként életveszélyes tempóban száguldoznak a vízen egyik partról a másikra és diszkóról-diszkóra járnak. Persze ezek az emberek többnyire a jogszabályok szerint jártak el, még ha nyilvánvalóan csaltak is. Ebben az időszakban több, mint 200(!) engedélyt adtak ki hivatalosan önkéntes vízimentők és vitorlás egyesületek számára. Ez utóbbi azért fontos, mert a szóbeszéd szerint sok vitorlázó állt össze akkoriban egyesületté és így legálisan használhatták kiszolgáló és egyéb célokra a motorcsónakokat. Az önkéntesek esetében azonban közel sem volt ennyire egyértelmű a kép. A közemberek szerint viharban soha egyetlen ilyen hajót sem láttak a vízen, bezzeg elég sok „önkéntes” fürdött a tó közepén jó időben, ledér hölgyek társaságában. Meglepő módon azonban éppen a vízirendőrök vették ezeket az embereket a védelmükbe.

motorcsonak2.jpg

A kép a Balatonon is készülhetett volna...

Forrás: Fortepan/ Magyar Rendőr

Szerintük ezek a jachtok nem képesek a viharos vízen közlekedni, ugyanakkor a segélyhívások esetében mindig elérhetőek voltak a csónakok. Szerintük pedig egyátalán nem gond, ha valaki két riasztás között élvezi egy kicsit a hűs habokat. A rend őrei azt is elmondták, hogy az ő hajóállományuk egyedül nem lenne elegendő a mentőfeladatok ellátására és a járőrözésre sem. Persze azt sem felejtették el megemlíteni, hogy a kevés és ütött-kopott őrhajó egyébként sem vehette volna fel a versenyt az esetleg mégis tilosban járó túlmotorizált jachtokkal...  

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr9214078115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hegge Balázs 2018.07.11. 15:10:55

Tökéletes metszetet mutat az akkori és a mostani társadalmi berendezkedésről.

gigabursch 2018.07.12. 09:03:49

A mai napig az egyik legjobb dolog, hogy nincs a Balaton szétbarmolva motorcsónakokkal és főleg jetskivel.

Demokrata Hungarofil 2018.07.12. 11:07:03

A Duna került mostanra hasonló helyzetbe, mint a hetvenes évek elején a Balaton...Tele van össze-vissza száguldozó motorcsónakokkal, dzsetszkíkkel... A motorzaj az eddig legérintetlenebb vidékeket is beteríti, élvezhetetlenné teszi. A motorcsónak olyan hullámokat kavar, hogy felborítja az evezős hajókat...ezenkívül ez az állandó, mesterséges hullámzás kimossa a halivadékot a sekélyebb parti vizekből és ezzel meg is semmisíti...A Természet nyugalmához, élményéhez mindenkinek joga van! - Első lépésként a természetes vizekből kitiltanám a dzsetszkíket. Második lépésben erősen korlátoznám az engedélyezett motor lóerőt és a sebességet. 10 km/h sebesség legyen a maximum. Gyorshajtás esetén a hajó fél éves kitiltásra kerüljön súlyos pénzbüntetés mellett! Korlátoznám a motorcsónakok motor használati idejét is! Délelőtt 8-10h között ill. du. 16-18h között!

Demokrata Hungarofil 2018.07.12. 11:07:21

A hetvenes évek elején már annyi volt a száguldozó motorcsónak, hogy veszélyeztették a fürdőzőket. A tó vizének olajíze volt...Éppen időben jött a rendelet, ami mind a mai napig biztosítja az ott lakók és a nyaralók nyugalmát - a víz tisztaságával együtt. - Mostanra viszont a vitorlások szaporodtak meg robbanás-szerűen, ami nem lenne baj, ha jellemzően nem robbanómotorral közlekednének a szél erejét teljesen mellőzve...Tehát már majdnem ugyanoda jutottunk vissza, ahol 75-ben voltunk...Szigorítani kellene! A hajó csak és kizárólag a kikötöben ill. annak 200 méteres sugarú körzetében haladhatna motorral, a nyílt vízen kötelezővé kellene tenni az igazi vitorlázást. A robbanómotort pedig elektromosra kellene váltani!