Ezeket olvastuk gyerekként a Balatonparton

2018. szeptember 18. - drkardos

Úttörő kutya, kommunista ősember és Veres Pál szexológus nevelte a Kádár-kor ifjúságát a nekik szánt újságok lapjain.

 34708778_306103606607556_1701513678710374400_o.jpg

A montázs fotói a vetra.hu-ról származnak

 

Aki a 70-80-as években a Balatonra ment nyaralni, egészen biztos, hogy a bőröndben, táskában valamilyen gyermek- vagy ifjúsági lapot is vitt magával. Ez az időszak az ilyen lapok és általában a nyomtatott sajtó igazi fénykora volt. Akkoriban egy szemernyit sem érdekelt bennünket, hogy a fiataloknak szóló kiadványok a keményvonalas pártpropaganda, a bújtatott ideológia szerkesztési elvek mentén készültek. A kor gyerekei csak nevettek a Hahota faviccein, Izgultak Kajla kalandjain vagy – a kicsit idősebbek – titokban olvasták Veres Pál levelezőrovatát. De milyen lapok is jelentették akkor a gyereklapok derékhadát.

            A legkisebbek számára az „újság” a Dörmögő Dömötör volt. A lapot 1957-ben alapították és eredeti szellemiségében 1991-ig volt a piacon (a jelenleg is kapható Dörmögő érthető módon már egészen más hangulatú lap, mint a szocializmus éveiben). A név eredetileg Sebők Zsigmond mesefigurájától származott és legszebb éveiben havonta lehetett keresni az újságárusoknál. A Magyar Úttörők Szövetsége, majd 1986-tól az Állami Ifjúsági Lapkiadó égisze alatt készült folyóirat meséket, verseket, gyerekeknek szánt rejtvényeket, játékokat és barkácsfeladatokat mutatott be, és „olvasói” álltalában az óvodáskorúak közül kerültek ki. 1974-től a lap bevezette az egyoldalas kivágható mellékletet is, ám árát így is sikerült 3 forinton tartani. A hatvanas évek második felében 99 ezer, míg a tíz évvel később már 200 ezer példány talált belőle gazdára, havonta. Az iskolai évek megkezdése után a kommunista fiatalok már egy komolyabb hangvételű (és ideológiailag talán a legkeményvonalasabb) lapot kaptak kezükbe, ami nem volt más, mint a Pajtás.

ujsag2.jpg

Fotó: retronom.hu

 

            A kisiskolásoknak szánt gyermekújságot először a DISZ (Dolgozó Ifjúság szövetsége) Úttörő Mozgalma adta ki 1946-ban. Később a DISZ Központi Vezetőségének oltalma alá került (1952), majd a Magyar Úttörő Szövetség szerkesztette 1957-től a rendszerváltással bekövetkezett megszűnéséig. A lap már az indulásától az ifjúság politikai nevelését célozta meg és ezt a vonalat erősítette a később ikonikussá vált Kajla is. A francia Pif ihlette kutyafigura 1967-ben tűnt fel először a lapban, majd később az újság logóállata lett, sőt önálló kiadványt is kapott. Ha mondhatunk ilyet, akkor az összes képregényfigura közül talán Kajla volt a legkeményvonalasabb, hiszen szinte minden kalandja az úttörő mozgalom és annak rendezvényei körül bonyolódtak. A Pajtás a hatvanas években 2, míg megszűnésekor négy forintos áron kellette magát (vagy kellették a tanárok az iskolában, nem egyszer 5-ös osztályzat fejében), míg előfizetésben 72 forintért lehetett megvásárolni egy évre.  A kéthetente megjelenő gyermeklapot tanítási időben 300 ezer, míg a vakáció idején 80 ezer példányban vásárolták, így valószínűleg az iskolai terjesztés komoly hatást gyakorolt a példányszámra.

Aki nem szerette volna a Pajtást olvasni, vagy egyszerre több lapot is járatott, az választhatta a Kisdobost is. A 6-10 éves korosztálynak szánt lap 1952-ben indult hódító útjára, szintén a MÚSZ (Magyar Úttörők Szövetségének) óvó szárnyai alatt. Sikerét jól mutatja, hogy 1973-ban még csak 10 ezer példányban nyomták, míg az utolsó évben (1989) már 260 ezer kelt el belőle, 15 forintos áron. A felsőbb osztályosok azonban már kevésbé forgattak ilyeneket, ők már más lapok iránt bizonyultak fogékonynak.

            Talán a teljes piac legérdekesebb kiadványa az IPM Junior Alfa Magazin néven megjelent négyzet alakú tudományos lap volt. Bár a Nemzetközi Újságíró Szövetség lapjának, az IPM-nek mellékleteként már 1972-ben útjára indult, önálló újságként csak 1979-től 1990-ig létezett. A lap az IPM igényes, elsősorban tudományos témáit tárgyalta gyermekek számára is érdekes formában, képregényekkel vegyítve. Ebben az újságban jelent meg Magyarországon először Asterix és Lucky Luke is, igaz utóbbi kényszermagyar neveket kapott. Mi ekkor még Villám Will vagy még magyarosabban Talpraesett Tom néven ismertük a hőst, aki gyorsabban lőtt, mint az árnyéka. A kéthavi, színes lap ára igazodott a minőségéhez, hiszen 24 forintot kellett leszurkolni érte. Ez az ár akkoriban nem volt vicces, nem úgy, mint a Hahota.

            A sarjadó ifjúság favicekkel történő ellátására alapított zsebkönyv 1980 és 1992 között volt elérhető, negyedéves rendszerességgel. Megszűnésének évében 58 ezer fiatal érezte úgy, hogy 164 oldalnyi vidámság simán megér 12,50-et és mert a rossz viccek a legnagyobb túlélők, 2017 áprilisa óta újra kapható a vicclap. Ám már akkor is tisztán látszott, hogy a tréfákon kívül másra is szüksége van - különösen a pubertás korba lépő – ifjaknak, így számukra készült a legendás Ifjúsági Magazin.

            A lap 1965-ös indulásakor az etikai és morális (de még inkább az ideológiai) nevelést tűzte a zászlajára. Ennek megfelelően az aktuális témák mellett komoly teret kaptak a lapokon a szexuális témák is. Bár ez volt az egyetlen olyan lap, ahol külföldi slágerlistákat lehetett találni, sőt kapitalista zenekarokról készült cikkek is megjelentek, a legolvasottabb anyag kétségtelenül Veres Pál szexológus levelezőrovata volt. A humoráról is ismert Veres a maga korában igazi celebnek számított, és irodájában a mennyezetig értek a neki címzett levelek. Valószínűleg az ő személyének is köszönhető, hogy a KISZ által kiadott lap egészen a rendszerváltásig népszerű maradt. Bár – magánkézben – még 2015-ig vegetált, régi sikereit már megközelíteni sem tudta. Az 1978 ősze előtt még fekete-fehérben megjelenő IM a legszebb időszakában 200 ezres példányszámban kelt el kéthavonta, 4 forintos áron (1989-re ez az ár már 16 forintra emelkedett). Cikkünk végén pedig emlékezzünk meg azzal a lappal, mely a legnagyobb hasznot termelte a maga idejében.

            Akit ma megkérdezünk, biztosan rávágja, hogy a Kockás aztán biztosan nem volt politikával átszőtt lap, de ez nem teljesen igaz. A rendszertelenül, de leggyakrabban kéthavonta megjelenő képregényújság tartalma ugyanis a Vaillant Magazinból, a Francia Kommunista Párt kiadványából származott. Bár nem jelentek meg benne Honvédő Vörös Hősök, a képregények így is kerülték a politikailag inkorrekt tartalmakat. Ennek ellenére a Kockás fennállása 11 éve (1981-1992) alatt így is folyamatosan a támadások kereszttüzében állt, mert a kritizálói szerint pénzügyi előnyökre cserélte az oktató jellegű mélyebb tartalmakat. Való igaz, hogy Rahan, Pif és Dr. Justice kalandjai szépen hoztak a konyhára. Hiszen a Kockás egyes példányai 28 forintos költségéből több, mint 8 forint volt a tiszta haszon. Ez a 30 százalék pedig igen magasnak számított annak idején. A lap végül a Vaillant megszűnésével együtt, 1992-ben lehúzta a rolót, 38 és félezer olvasót hagyva magára. Hosszú szünet után azonban tavaly év végén újra megjelent, szinte változatlan formában gyerekkorunk kedvenc képregényújságja, a Kockás...

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr8714234305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

funfun 2018.09.19. 06:24:49

"(vagy kellették a tanárok az iskolában, nem egyszer 5-ös osztályzat fejében)"

Ez minek kellett? Valótlanság. Már pusztán a számok alapján is látszik, sokkal több iskolás volt, mint ahány példány. És a kereslet nagy volt. Nálunk például pont hogy azok vehették meg, akik jól feleltek, megcsinálták a házit stb. Kvázi motiváló jutalom volt.

drkardos 2018.09.19. 06:26:43

funfun: Saját tapasztalatból írtam :) Nálunk bizony így ment....

Terézágyú 2018.09.19. 09:15:47

"Bár ez volt az egyetlen olyan lap, ahol külföldi slágerlistákat lehetett találni, sőt kapitalista zenekarokról készült cikkek is megjelentek"

Nono, és a Világ Ifjúsága??? Abban is bőven voltak.

Másrészt meg a Pajtásban is volt némi "külföldizenész"-rész, ha más nem, akkor a "Kedves ismerős"-rovatban, de pl. volt egy cikksorozat(!) az Abbáról stb.

Megjegyzem jobb is, hogy nem volt ennél több, azért felnőtt szemmel elég gagyik ezek az akkori/mai Popcorn/Bravo típusú bulvárlapok...

Terézágyú 2018.09.19. 09:15:56

@drkardos:
Csatlakozom @funfun: -hoz. Felesleges ebbe is politikát keverni. Aki szeretett olvasni, az nálunk is mindig megvette a Pajtást, aki meg utált minden betűt, az leszart bármilyen újságot...

Tristee 2018.09.19. 09:16:07

"a képregények így is kerülték a politikailag inkorrekt tartalmakat. "

Szerző lebegteti ezen kijelentését. Akkor ez most jó, avagy rossz dolog, hogy a magyar gyermekek nem ismerkedhettek meg politikailag inkorrekt képregényekkel?

Pirx 2018.09.19. 09:51:22

"(vagy kellették a tanárok az iskolában, nem egyszer 5-ös osztályzat fejében)"
Persze. És reggelenként az uttörők 12 pontját kellett elmondani az óra előtt.
Istenem!!!!
Csak azért nem írom, hogy ez hazugság, mert minden hülyeség megtörténhet. Jómagam 70-78 között jártam általálnosba, ott ilyen nem volt.
De! A Pajtás újságban jelent meg az EMO (Elektro modul) vállalat egységcsomagja, (tranzisztorok, 7400 IC, LED, és egyéb alaktrészek) amihez későbbiekben kapcsolási rajzokat is közöltek az újságban. Sok gyereket fordított az eletkronika felé. (Engem is.)
Valaki mondjon egyetlen ilyet a mai helyzetben! Még a ráédiótechnika lap is megszünt! Persze tudom, az is ideológiailak nevelt a B osztályú erősítők felé!

Alick 2018.09.19. 09:51:31

Nem ideologizált tartalmak voltak az újságban, hanem a közösségi viselkedés normáira hívták fel a figyelmet. Még a szovjet Nu pagagyi rajzfilm sorozat is jórészt ilyen volt (Na megállj csak, a renitens farkas és a jól viselkedő nyúl).

Fehérlapos 2018.09.19. 11:46:38

A Világ Ifjúsága nekem úgy rémlik, hogy jobban nyomta az ideológiát, mint az IM. Az egyik számban volt egy cikk a Flashdance c. filmről, közvetlenül a bemutató után. A szerző ajánlotta, hogy Magyarországon is mutassák be, mert a főszereplő lány hegesztő, és milyen jó, ha többet megtudunk az elnyomott amerikai munkásokról, és közben még a zene is jó.
Az ujság kb. harmada kubai, salvadori kommunistákról szólt, VIT, No passaran, meg ilyesmik. De írtak a Vörös hadsereg Frakció nevű NSZK terrorszervezetről is, meg holland pedofilokról.
Aztán voltak érdekességek a nagyvilágból, pl. a lezuhant repülő pilótájának utolsó szavai.
Ebben is volt nyugati slágerlista, ahogy Terézágyú írta.
Sokkal jobb minőségű papírra volt nyomtatva, mint az IM, a színes poszterek nagyon menők voltak, és főleg nyugati sztárok voltak rajtuk, hazaiak nem nagyon.
Az IM közepén egyszer Benkő Dániel poszter volt, az azt követő számokban meg is jelent pár felháborodott olvasói levél, hogy ki a f-t érdekel egy lantművész.

Wilfridur 2018.09.19. 19:00:45

Ne felejtsük a Kincskeresőt sem, ami a Magyar Úttörők Szövetsége irodalmi, művészeti, kulturális folyóirata volt. Versek, elbeszélések, mesék, regényrészletek jelentek meg benne - mind kortárs művek. Az osztályunkban mindenki kapott, évekig.

Wilfridur 2018.09.19. 19:00:55

A Kajla Magazinnak különszámai is voltak (80-as évek eleje), kb. évente, amik más-más címen jelentek meg. Érdekes cikkek voltak bennük, sok rejtvénnyel, különleges nyereményekkel - pl. nomád táborozási részvétel egy dunai szigeten, csokicsomag a Duna Csokoládégyárból (a nyertes maga mehetett be és válogathatott). A nomád táborról azután beszámoló is megjelent a következő számban... Ami pedig a képregényeket illeti, a vonalasság nem volt bent mindegyikben. Közöltek pl. Victor Hugo Nyomorultakjából egy epizódot így. Ez után el is olvastam a regényt...

Terézágyú 2018.09.19. 19:01:02

Mondjuk ezeknek megvolt a maguk célzott korosztálya:
Dörmögő - óvodás
Kisdobos - általános alsós
Pajtás - általános felsős
Ifjásági Magazin - középiskolás
Világ Ifjúsága - főiskolás, egyetemista

rainman_10 éve 2018.09.19. 19:01:10

@Pirx: Úgy biz'a!
Led kijelzős elektronikus dobókocka! Megcsináltam!

No meg a "hobbim a csillagos ég" sorozat: lapszámról lapszámra egy csillagtérkép, hogy mit érdemes mikor megfigyelni....

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=JcPm5Rn36Kw 2018.09.19. 19:01:21

@drkardos: Arra nem is gondoltál, hogy a nyári szünetben más elfoglaltságuk is lehetett a gyerekeknek? Én például majdnem az egész nyarat a nagymamámnél falun töltöttem, és ott egész nap a barátainkkal lógtunk a falu körül. Időnk sem nagyon volt olvasni, még a kötelező olvasmányokat sem.

regisz 2018.09.19. 19:01:31

Már több hasonló posztban felfigyeltem arra, hogy a "Magyar Ifjúságot" sehol sem említik. Mint ha nem is létezett volna. Pedig én Kárpátalján azon nőttem fel. Vag ycsak külföldön volt előfizethető? :)

Terézágyú 2018.09.20. 10:27:32

@regisz:
Hát, nekem sem rémlik ez a Magyar Ifjúság.....

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2018.10.03. 06:22:23

Haha, nosztalgikus. Szerintem az Alfa magazin volt a legjobb. Minden számát megvettem. A Delta is jó volt.