Bemondó, a szocialista tv-s szupersztár

2018. szeptember 21. - drkardos

Különös halálesetek, folyamatos rajongás és szocialista sztárkultusz jellemezte az egykori tv-bemondók világát. Emlékezzünk Takács Marikára, Tamási Eszterre, Kudlik Júliára vagy Endrei Juditra, akiket először a balatoni SZOT üdülők aulájában elhelyezett, hiánycikknek számító tv-készülékeken csodálhatott meg a magyar közönség.

 bemondo1.jpg

Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás

 

Az interneten, online letölthető filmeken és közösségi médián felnövekvő nemzedék el sem tudja képzelni, hogy milyen is lehetett az 1954-es Magyar Televízió kísérleti adása, amit az emberek feszült figyelemmel követtek az ország néhány tv-készülékének egyikén. A háztartásokban az 50-es években igen ritka volt a televízió, azért akadt egy-két Balaton-parti szálloda, ahol esténként az aulában összegyűlt a vendégsereg szórakozni, azaz tv-t nézni, a fővárosiak pedig jobb híján a nagyáruházak kirakatait bámulták. Ekkor még csak egy-egy híradót vagy filmet vetítettek a nagyérdeműnek, és csak az indulás után 3 évvel tűntek fel a képernyőn a szocialista televíziós szupersztárok, a tv-bemondók. Tamási Eszter –aki - elmondása szerint - reménykedő színészpalántából és tanítónéniből avanzsált tv-s bemondóvá, 1957-ben került képernyőre, két héttel később pedig társat is kapott Takács Marika személyében.

bemondo2.jpg

Takács Marika

Fotó: Fortepan/ Krantz Károly

 

A korabeli férfiak rajongtak a kellemes, búgó hangú, csinos bemondónőkért, akiknek a pályája és élete is sajnos igen rövidre sikeredett. Az összeesküvés-elméletek gyártói szerint a katódsugaras kamerák okozhatták mindkettőjük halálos, daganatos megbetegedését. Őket az 1960-as években egy újabb generáció követte: Kudlik Júlia, Kertész Zsuzsa, Endrei Judit és Bay Éva neve és arca még ma is sokak számára ismerős. A férfi vonalat Varga József, majd Kovács P. József képviselte, így a hölgyek sem maradtak férfiideál nélkül.

 

De vajon mi is volt a feladata a bemondóknak? Ők kötötték össze a különféle műsorokat egy felolvasott szöveggel, illetve ők indították az adást. Ez utóbbit a televíziós hajnalán eleinte csak egy szöveges felirattal oldották meg, de a szerkesztők sokkal emberbarátibb megoldásnak tartották az élő személyek alkalmazását. A bemondók általában papírról olvasták fel a szükséges információkat, többnyire felvételről. Sokan közülük esti mesét és verseket is mondtak, némelyikük szerkesztőként és riporterként is dolgozott. Például Hódos Jutka is készített híranyagokat, aki sajnos Aszódnál, igen fiatalon, alig 35 évesen életét vesztette egy autóbalesetben a 70-es években, amikor éppen Budapestre hazafelé tartottak egy vidéki forgatásról. Bemondókra nagy szükség volt, már csak azért is, mert az 50-es és 60-as években szinte egyáltalán nem volt reklámfilm a műsorok között, és pláne nem szakították meg a filmeket vagy a híradót kereskedelmi céllal. Az 50-es évek végén még a nyomtatott sajtó is folyamatosan kritizálta az amerikai televízócsatornák reklámközpontúságát, mint egyfajta negatív példát.

 

Természetesen, ha anno olyan különleges műsort készített a Magyar Televízió, amelynek szüksége volt műsorvezetőre, akkor valamelyik bemondót kérték fel erre a feladatra. Ha valaki felidézi a Delta című tudományos híradót, akkor biztos, hogy Kudlik Júliával azonosítja, aki 1965-től 31 évig vezette a műsort, és személye szinte egybeforrt vele. A tudományos műsornak bárki küldhetett ötletet és anyagot, amit a szerkesztőség a központi bizottság jóváhagyása után feldolgozott. A rossz nyelvek szerint egyébként a műsorvezetőnő azért volt olyan bőbeszédű az egyes riportok között, mert a vasárnap délutánonként sugárzott Delta a 80-as és 90-es években bizony már anyaghiánnyal küzdött, és így próbálták a műsoridőben az üresjáratokat kitölteni. Az első férfi, Varga József a 60-as évek bemondói munkája után 10 évvel híradós lett, nélküle nem igen lehetett elképzelni egy 70-es évekbeli Híradót.

bemondo3.jpg

Fotó: Fortepan/ Rádió és Televízió Újság/ Zih Zsolt

 

Munkája nem csak az előre megkapott hírek beolvasása volt, hanem önmaga is készített összekötő szövegeket, híreket, tárcákat. Ehhez megvolt minden adottsága, hiszen eredetileg is újságírónak készült, a nyomtatott sajtóból a rádióba, majd a tv-be került.

 

A tv-bemondók szerepköre a rendszerváltást követő években is megmaradt, csak 2000-es évek elején döntött úgy az MTV, hogy beszünteti ezt a posztot a televíziónál. Az akkor bemondóként dolgozók más feladatkört kaptak vagy elbocsájtották őket, mint például a 70-es 80-as évek nagy ikonját, Kovács P. Józsefet is. Bár ő úgy emlékezik, hogy nem értett egyet az akkori tv-vezetőség bemondókat érintő elképzeléseivel, így nem marasztalták 40 év munka után 2002-ben, amikor megvált a televíziózástól. A bemondók szerepét az ezredfordulót követően átvették a reklámok és a saját film- és produkciós promók, amelyek máig kitöltik az átvezető perceket az egyes műsorszámok között. Néha azonban jó visszagondolni csendes nosztalgiával a több évtizeddel ezelőtti langyos nyári Balatonestékre, amikor feszülten vártuk a SZOT-szállóteraszán, hogy elinduljon az aznap esti film és felkonferálja valamelyik kedvenc bemondónk a címét. Persze ez biztos nem hétfő este történt, hiszen a hét kezdőnapján sokáig adásszünet volt, amikor a tv-készülék beállítást segítő monoszkópot lehetett csak a képernyőn vizslatni.

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr6114234281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Audianer 2018.09.21. 11:36:55

" Az összeesküvés-elméletek gyártói szerint a katódsugaras kamerák okozhatták mindkettőjük halálos, daganatos megbetegedését"

Sajnos emögött lehet igazság mert későbbi pályafutásom során több volt helikopter pilóta kollégám ment el idejekorán, ugyanis az orosz gépek is tele voltak katódsugárcsöves berendezésekkel.

Audianer 2018.09.21. 11:37:01

Tamási Esztert személyesen is volt alkalmam ismerni. Lánya nagyjából egyidős az öcsémmel, kisgyermekként gyakran játszottak együtt az aligai strandon.

Mr. Neutron 2018.09.21. 20:06:15

@Audianer: Csatlakozom a véleményedhez. Már a 80-as években is lehetett olvasni statisztikákat arról, hogy pl. a repülőgép-személyzetek és a tévéstúdiókban dolgozók körében kimutathatóan gyakoribb a daganatos megbetegedések előfordulása és ezt általában az ionizáló sugárzásokkal hozták összefüggésbe (bár voltak olyan feltevések is, hogy valamilyen vegyszer expozíció okozhatja). Hozzáteszem, hogy a haditechnikai eszközökkel is voltak ilyen problémák (mind VSZ, mind NAT berkekben), pl. az orosz PNV-57E egy kiváló első generációs éjjellátó volt (a harcjárművezetők és a helikopter pilóták kapták meg), csak éppen ezzel is az volt a probléma, hogy a használók között megnőtt a feji daganatos megbetegedések előfordulása. Vagy a képerősítő cső, vagy a fejvédő hátsó részére szíjazott magasfrekvenciás tápegység okozta - a részletekre már nem emlékszem.

greg_garcia 2018.09.21. 20:06:29

Endrei Judit nem egy generáció a nagy elsőkkel, hiszen éppen hogy megszületett az első kísérleti adás idején és tévés szereplése 1976-ban kezdődött. Intelligens, érzékeny, szép fiatal nő volt, aki nagyon természetesen viselte magát ebben a már a nyolcvanas évek elején is elavult bemondói szerepben.

bandiras2 2018.09.21. 20:06:38

@Audianer: Bizonyos katódfeszültség felett, a katódsugárcsövek elég kemény röntgen sugárzást képesek kibocsájtani. Régi nagyképernyős CRT monitorokat szétszedve, nem kevés fémet találhat a barkácsoló a cső hátulja körül mint életvédelmi árnyékolást, mert a sugárzást hátrafelé adja le. Nem ismerem a kameracsövek működését, de nem kizárt hogy előre tolják a sugárzást.
hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B6ntgensug%C3%A1rz%C3%A1s
Az orosz rádióelektronika elektroncsöveinek lelki világáról nem tudok nyilatkozni, de ha volt ott a csöveken 20 kilovolt vagy több, akkor ott volt bőven sugárzás is.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.21. 20:06:45

Gyerekkoromban láttam a tévében Tamási Esztert,olyan átlagosnak találtam.
Aztán pár éve láttam róla régebbi felvételeket.
Na,az igggeen!
Nagyon szép volt!

Kzsolt66 2018.09.21. 20:06:48

Mi az a katódsugaras kamera??? A TV-képernyő volt katódsugaras, amit mindannyian bámultunk...

dr. mesterséges színezék 2018.09.22. 03:48:12

@Kzsolt66: "A régebbi típusú tv-kamerák egyes változatainak vidicon képfelvevő csöveiben a képjelek kiolvasására."

Innen: hu.wikipedia.org/wiki/Kat%C3%B3dsug%C3%A1rz%C3%A1s

Hogy aztán ez több, vagy kevesebb, mint ülni a Color Star előtt... passz.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2018.09.22. 03:48:26

Engem kicsit zavar, hogy a poszt fogalmazásmódja fenntart egy bizonytalan érzést, ki él még a megnevezettek közül és ki nem.

@Kzsolt66: A tévékamerákban az operatőr oldalán egy kis monitor volt, azon látta a kamera képét, ennyi biztos. De lehet, hogy a régi kamerákban más is tartalmazott katódsugárcsövet, katódot meg persze minden erősítőcső. :-)

xab66 2018.09.22. 03:48:47

@Kzsolt66: Nem csak az. Keress rá a vidicon vagy iconoscope szavakra, mindkettő képfelvevő elektroncső, hasonló felépítéssel, mint a képcsövek, csak éppen ellenkező irányú működéssel.

m_and_m 2018.09.22. 03:48:53

@Kzsolt66: Igen - a régi kamerák is csövesek voltak, melyeket még az 1980-as években is használtak.

ledo76 2018.09.22. 03:49:05

A katodsugarcsoves TV kamerák az operatőr felé sugároztak. Ilyen alapon meg kellett volna halni a bemondók és a műszak nagy részének. Ezzel szemben "csak" ők ketten haltak meg, ami szomorú, de valószínű sima véletlen. A Takács Marika azt hiszem nem is agydaganatban halt meg, hanem mellrákban.

Látens Inszinuáció 2018.09.22. 03:49:12

Azért Hajas Ilonát kihagyni a felsorolásból, több mint bűn!

Alick 2018.09.22. 03:49:19

"kritizálta az amerikai televízócsatornák reklámközpontúságát, mint egyfajta negatív példát"

Üzletileg érthető, de a néző szempontjából ma is utálatos dolog.

Himre 2018.09.22. 03:49:26

Az első képfelvevő csövek hasonló elven működtek mint a képcsövek. Itt " képernyő" felülete nem fényt bocsátott ki, hanem fényérzékeny volt, és ezt olvasta ki a hátulról érkező elektronsugár. Keress rá az ikonoszkóp, vagy képfelvevő csövekre rengeteg és részletes leírások olvashatók a pontos működéséről.

Treff Bubi 2018.09.22. 03:49:37

A rákban meghalt régi generációs zenészekkel kapcsolatban is felmerült a korábbi színpadtechnika szerepe, bár náluk a pia-drog faktor is elég súlyos. Érdemes lenne a nagy generáció színpadi és stúdiós emberei között felmérést végezni, mennyire volt jellemző a daganatos megbetegedés.

isssti 2018.09.22. 03:49:49

Valami nem stimmel a cikkben: Én '68-ban születtem és a hetvenes években kezdtem tévézni, s böven vannak emlékeim Tamási Eszterről- Takács Mariról egyaránt.
Akkor viszont nem halhattak meg a hatvanas években..kizárt!

zaturek 2018.09.22. 08:43:05

@isssti: Nem is állított ilyet a szerző.

Feca 2018.09.22. 08:43:11

A kedvencem Szádvári Gabriella volt, akinek igen sajnálatos dolog miatt kellett felhagynia a bemondói szakmáját.

Bogyó 2 2018.09.22. 10:25:16

Lénárd Judit az elsőkből, Radványi Dorottya, Sugár Ágnes, Mohai Gábor, Lőrincz Gabriella, Baleczky Annamária is felsorolható az újabb generációkból, összességében nem voltak olyan sokan, hogy ne lehetne őket összeszedni.

Igazából ugyanezt csinálják a híradóműsorok bemondói is, csak ők egy műsor keretein belül.

ötköb 2018.09.22. 10:25:25

Emlékszem Varga József vezette a Parabolát, ami az akkori tv egyik számomra még kissrácként is legjobb műsora volt.
Varga orgánuma pedig utolérhetetlen a mai napig.
De a többiek is ikonikus szereplői voltak az akkori tévézésnek.

ötköb 2018.09.22. 10:32:01

solozzo
Nem ezért szerettük Tamási Esztert, hanem azért, ami a képernyőről "lejött" róla, amit sugárzott.
Amit ön írt az meg csak pletyka. A bennem kialakul véleményt nem befolyásolja.

papa5 2018.09.22. 13:24:01

isssti, ha biztosan akarja tudni, miért nem használja a Wikipédiát?

Mr. Neutron 2018.09.22. 13:24:13

A felsorolt tévés személyiségek közül néhánynak elég sok köze volt a belügyhöz és a katonasághoz. De nem kell semmi rosszra gondolni. Pl. narrátorok voltak a belügyi filmstúdió által készített, a tisztek képzésére szánt, a titkos információgyűjtés eszközeinek és módszereinek alkalmazásáról, a tömegoszlatás taktikájáról és hasonló érdekes témákról szóló "szigorúan titkos" minősítésű oktatófilmekben. Vagy pl. a Mi24-es harci helikopter Kudlik Júlia hangján szólaltatta meg a légijármű vezetőjének szóló automatikus figyelmeztető- és státuszüzeneteket. Ha jól tudom, a MIG21-es harci repülőgép szintén.

Helga Beauty Salon 2018.09.22. 13:24:19

@solozzo: Kösz az infót haver, kellőképpen undorító volt! :(

Ches Desmond 2018.09.23. 18:31:54

@Feca: Ő Rózsa Gyuri barátnője volt, de már mint kollégák jöttek össze. Szádvárit egyébként egy mondva csinált üggyel tették tönkre. Nem igaz, hogy lopott..

Ches Desmond 2018.09.23. 18:31:59

@Mr. Neutron: Naná, hisz delta szárnya volt..:)))

Ches Desmond 2018.09.23. 18:32:02

@ötköb: Az nem Árkus József műsora volt?

Ches Desmond 2018.09.23. 18:32:08

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ortutay Gyula miniszter barátnője volt az 50-es években. Nem tudom, hogy ez mennyiben lökte előre a karrierjét..

Wilfridur 2018.09.23. 18:32:14

Jó, hogy Hajas Ilonát utólag megemlítették - ő is fiatalon halt meg.
Az első generációhoz tartozott még Berkes Zsuzsa is.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2018.09.23. 18:32:25

@solozzo:
Kösz az infót haver, értékes adalékok ezek!

Rita53 2018.09.23. 18:32:29

@solozzo: No ez a szöveg nagyon kelltt ide :-(

pityókaborsommelier 2018.09.26. 15:02:13

@Alick: sajnos az a helyzet - ahogy az anyósomnak is mondtam - ha nincs reklám, film sincs

trollsalab 2018.10.06. 07:04:44

@Ches Desmond: Nem. Eredetileg 1968-ban indult és ekkor még nem szatirikus hanem komoly külpolitikai műsornak szánták. (vö Panoráma). Ekkor még a Varga József vezette. Később vette át a műsort az Árkus, ő alakította át szatírikus műsorrá.