A magyar Woodstock, 1973

2018. október 02. - drkardos

Az első magyar Popfesztivál, ahol felfedezték B. Tóth Lászlót és a P. Mobilt, illetve rögzítették az első műsoros magnókazetta anyagát is.

woodstock3.jpg 

Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás

 

Mindig izgalmas dolog, amikor egy zenei irányzat átadja a helyét egy újnak. Ezzel általában nem csak a rádiók, a TV csatornák vagy éppen az internet kezdi ontani magából az ilyen témájú klippeket, hanem az utcán is megjelenik az irányzathoz tartozó stílus. Magyarországon a hetvenes évek elején futott ki a beat korszak, amikor a pop és a rock rárúgta az ajtót az akkori fiatalokra. Sokan egyetlen eseményhez kötik a zenei rendszerváltást, a magyar Woodstocknak is nevezett I. Miskolci Popfesztiválhoz. Itt nem csak az elkövetkező évtizedek meghatározó zenészei mutatkozhattak be, de ilyen grandiózus fesztivál korábban nem is volt az országban. A DVTK stadionjában egy teljes napon keresztül 13 zenekar és két szóló előadó váltotta egymást, a koncertek között pedig három lemezlovas szolgáltatta a talpalávalót, húszezer fiatalnak. Közülük sokan addig ismeretlen stílusban, hatalmas hajkoronával vagy éppen meglepően színes ruhákban ültek/álltak a nézőtéren. 

            Maga az ötlet a miskolci Ifjúsági Házban pattant ki Tolcsvay Béla fejéből, aki rájött, hogy a közeli DVTK stadion ideális helyszín lenne egy fesztiválnak, a bevételekből pedig finanszírozni lehetne a leendő Miskolci Ifjúsági Parkot. Az elképzelés gyakorlatba ültetése egy hónapnyi előkészületet igényelt, mivel korábban senki sem szerelt még fel stadiont színpad- és hangtechnikával. Ráadásul a 16 méteres színpad is egyedülálló volt a méretével abban az időszakban. A zenészek pedig olyan elkötelezettek voltak az ügy mellett, hogy – állítólag – egy fillér gázsit sem kértek, és nem csak a kezdő bandák, hanem az akkoriban már menő Bergendy vagy Illés sem. A Generál zenekar tagjai pedig olyan fontosnak érezték a Popfesztivált, hogy egy Ljubljanai koncert után 800 kilométert autóztak, hogy időben Miskolcra érhessenek. 

            A korabeli újságok ódákat zengtek az új irányzatok ötletességéről, mely az unalmas beat korszak után igazi felüdülésnek számított. Ennek jegyében már az első fellépő, a miskolci Ex Vér is váratlant húzott, és három ötéves óvodáslányt állítottak a színpadra vokalistaként. Rajtuk is túltett a Konzervatórium dzsessztanszékének zenekara, a Teátrum, akik görög tógában adtak rock koncertet. A Mini és a Neoton már dél környékén beindította a hangulatot, és ebben az sem zavarta meg őket, hogy utóbbi fellépésekor eleredt az eső. Hatalmas sikert aratott a Syrius, ám a kritikusok nem fogadták túl jól Delhusa Gjon új formációját, a V ’73-at, mert úgy ítélték meg, hogy a produkció még nincsen teljesen készen.

woodstock1.jpg

Delhusa Gjon és az ő pöttyös öltönye

Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás

 

            A legmenőbb zenekarok (a már említett Generál és a Bergendy) olyan új formációk is megjelentek, mint az Koncz Zsuzsa, az Illés valamint a Tolcsvay és a Trió tagjaiból összeállt KITT egylet.

woodstock2.jpg

Koncz Zsuzsa

Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás

 

Bródy János ezen a koncerten húzta ki végérvényesen a gyufát a rendvédelmi szerveknél, amikor előadásuk végén – a vádirat szerint - uszító kijelentéseket tett és dalszövegei sem igazán tetszettek az akkori cenzoroknak. Az eredmény pénzbüntetés és rendőri felügyelet lett, majd később minden új dalszövegét komoly vizsgálatnak vetették alá az elhangzása előtt. A fellépők felsorolásából hiányzik néhány nagy név, de az Omega éppen turnézott, az LGT egy ORI rendezvényen szerepelt, a Skorpió pedig ekkor még nem adott koncerteket.

            A Popfesztivál hozta meg az igazi áttörést néhány olyan embernek is, akik bár már korábban is a szakmában voltak, de igazán nagy névre csak Miskolc után tettek szert. Nagyjából hat héttel a fesztivál június 10-ei dátuma előtt váltott nevet a korábbi Gesarol együttes, mely immáron P. Mobil néven szántotta fel a színpadot. Már Dévényi Tibor is úgy konferálta fel őket, hogy a legeredetibb Rock-Show következik, és ők meg is feleltek az elvárásoknak. A vörös ködfüggöny, a petárdák és a kukásvödörből készült üstdob, akkor soha nem látott showelemek voltak, míg a hegedűvonóval megszólaltatott dob cintányéron még ma is meglepődnénk.

            A másik nagy felfedezett a három discjockey egyike, az akkor 26 éves Bé, vagyis B. Tóth László volt. A  TV- és Rádióműszerész végzettségű fiatalember ugyan klubokban már hódított ekkoriban, ám egyedi stílusát itt ismerték meg igazán az akkori fiatalok. Bár a három lemezlovas közül ő volt a legkevésbé ismert név, koránt sem vallott szégyent Dévényi Tibor és Keresztes Tibor „Cintula” mellett.

            A magyar Woodstock tehát sokat adott a hazai könnyűzenei életnek. Új stílusok, új arcok és a beat korszak után megújuló már befutott zenekarok tűntek fel a színpadon, és bár az első szintetizátor szólam még nem itt csendült fel (azt csak 1974-ben kezdte használni az Omega), az első magyar műsoros magnókazetta hanganyagát is a Popfesztivál szolgáltatta.

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr3714276565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gall travis 2018.10.03. 06:39:24

pöttyös az az "öltöny" nem csíkos:-)

collateral damages 2018.10.03. 08:13:23

A V'73 önálló formáció volt, ezen a fesztiválon Delhusa kísérőzenekaraként léptek fel. Az albán származású dalnoknak köze nem volt a progresszív zenét játszó zenekar létrehozásához, csak egy alkalmi társulásról volt szó, amikor is a képzett zenészeből álló zenekar nagyobb nyilvánosságot kaphatott. Ellenben Kons Zsuzsa bomba formában volt akkoriban.

Enok mester 2018.10.03. 08:29:11

Pontos dátumot miért nem írsz?
Bródy megköszönte a rendőrségnek, amiért szállást biztosított néhány koncertlátogatónak.

_-_-_ 2018.10.03. 09:24:10

hi tudol a koncertről felvételeket hd-ba?

Terézágyú 2018.10.03. 10:44:32

"a hetvenes évek elején futott ki a beat korszak, amikor a pop és a rock rárúgta az ajtót"

Ez nem ilyen egyszerű, nincs aaaaakkora különbség a beat meg a rock (vagy éppen a pop) között...
Maga a Beatles is simán rockot játszott (és nem beatet) már 1966/67 óta...

De persze erről sokat lehetne beszélni, te meg egy mondatban próbáltál mondani valamit...

Ranó Matyi 2018.10.03. 10:44:39

szar volt az egész. Konc meg a pémobil a magyar zene szégyenei

Terézágyú 2018.10.03. 10:44:49

@collateral damages:
"Az albán származású dalnoknak köze nem volt a progresszív zenét játszó zenekar létrehozásához"

De ebből is látszik, hogy azért Delhusa "komoly" könnyűzenésznek indult, többen José Felicianóhoz hasonlították, és pl. a Jankovics Marcell-féle János vitéz rajzfilmben is énekel egy dalt...

nookedli 2018.10.03. 11:14:13

Akik ott felléptek, mind 3/3-as ügynökök, azaz árulók voltak.

Mistral1011 2018.10.03. 11:14:19

A bitlisz' nem a beat korszakról kapta a nevét?

Terézágyú 2018.10.03. 11:38:42

@Mistral1011:
"A bitlisz' nem a beat korszakról kapta a nevét? "

Nem egészen :)
A Beatles a 'beat' zenei szakszó után kapta a nevét (pontosabban szóviccként a beetle szóval), de a beatkorszak (amit annak nevezünk) éppen a Beatles fellépése után kezdődött...

ételizésítő 2018.10.03. 15:51:00

@gall travis:
Ne kötekedj, ezek kör alakú csíkok.

@Terézágyú:
Egyáltalán nincs különbség, akkor beatnek hívták, amit ma popzenének. Beatzenekarnak számított az Omega, az Illés, az LGT is. Időnként Benkő Laci bá jókat mesél ezekről.

ételizésítő 2018.10.03. 15:51:27

"ahol felfedezték B. Tóth Lászlót és a P. Mobilt"
Ez baromság, a P. Mobil már 4 éve zenélt akkor, csak 1973. május 1-jén nevet váltott Gesarolról P. Mobilra, de ugyanazok a tagok játszották ugyanazokat a számokat továbbra is, és (a kor viszonyai szerint) már ismert zenekar voltak.
Ahogy a többi fellépő zenekar (Syrius, Generál, Mini, az akkor még rockot játszó Neoton) is országosan ismert volt már a koncertre járó közönség köreiben, és a stílusuk sem volt új egyáltalán.
Más kérdés, hogy felvételek híján a rádió nem játszotta őket.
Az olyanokról, mint Koncz, Tolcsvay, Illés, Bergendy nem is beszélve, őket már a koncertre nem járók is ismerték a tévéből-rádióból.

collateral damages 2018.10.23. 12:18:44

@Terézágyú:
Amit írsz, az nem mond ellen annak, hogy Delhusának, aki egyébként az első fellépéseitől kezdve szólópályát épített, semmi köze nem volt a V'73 - hoz, és az általuk játszott progresszív zenéhez. A "János vitéz" című rajzfilmben énekelt dal, és a DDR - ben befutott esztrádkarrier is ezt bizonyítják. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy egy időben divat volt a hazai sztárocskákat, akik nagy igyekezettel koppintották le a menő nyugati előadók zenei stílusát, ezekhez hasonlítani. Jose Feliciano a szívesen majmolt sztárok egyike volt, de ő leginkább dalénekes előadó volt, aki a lírai hangvételű nótáival a populáris műfajban jeleskedett.

Kukac Kukac 2018.10.24. 15:50:15

@Ranó Matyi: A szégyen, hogy te itt vagy. Menj a táncdalfesztivál retró-oldalára...