A kenesi löszfallal mindig csak a baj volt, de az ifjú magyar mérnökök költséget és munkaerőt nem kímélve megoldották a problémát.
Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Történeti Fényképek Gyűjteménye
A Kenese és Fűzfő közötti löszfal gyakran okozott gondot a két város közötti közlekedésben. 1869 és 1946 között öt nagyobb földcsuszamlást jegyeztek fel, melyek közül több is komolyan megrongálta az utat, majd 1907-es átadása után a vasútvonalat is. 1913-ban félmillió köbméter föld zúdult le a hegyoldalból és harminc méterrel tolta odébb a síneket, az első reggeli vonat pedig a tóba borult. Egy évvel később a hegyomlás gyakorlatilag csomót kötött a sínekre és ebben az esetben ugyan a töltés megfogta a mozdonyt, de azt így is az oldalán fekvő pozícióból kellett kimenteni. 1937-ben újabb kisiklás. Ekkor a föld egymásra tolta a két, párhuzamosan futó sínpárt. A hegy pedig folyamatosan mozgott tovább a Balaton felé. Ezen az sem segített sokat, hogy a 40-es évek közepén anyagiakat és munkaerőt nem kímélve megkísérelték megerősíteni a löszfalat. Szükség volt a helyzet végleges és megnyugtató rendezésére.
Az építési hatóságok először azt mérlegelték, hogy milyen hatással lenne, ha a vasútvonalat a hegy másik, Balatontól távolabbi oldalán vezetnék el, ám ezt az elképzelést elvetették. A magyar tenger központi üdülőhellyé fejlesztése akkoriban indult útjára és ebbe a koncepcióba nem fért bele a vízparttól komoly távolságban futó vonat kialakítása. Szintén felmerült a teljes hegy elhordásának ötlete, ám a hatalmas földmennyiség elszállítása és elhelyezése nem ígérkezett egyszerű feladatnak. Ekkor született az idea, hogy a leghatékonyabb megoldás, ha a síneket biztonságos távolságba helyezik a veszélyektől. A bökkenő csak az volt, hogy a vonal a löszfal és a tó közötti szűk helyre volt beékelődve, így elmozdítani csak egy irányba lehetett: A Balatonba!
Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Történeti Fényképek Gyűjteménye
Akármilyen furán is hangzik az elképzelés, valójában igazán zseniális. A partvonaltól 120 méteres távolságban egy töltést építenek a vízbe, melynek alapját a hegy anyaga adja. Az ötletet pedig tett követte és 1958-ban meg is indult az építkezés. Az áthelyezéshez 3,2 kilométer hosszan építettek több, mint 3 méter magas töltést, összesen 100 ezer köbmétert is meghaladó mennyiségű kő, homok és sóder felhasználásával. Az első lépcsőben a hegy oldalába egy 37 méteres csúszdát építettek, így több, mint 3,5 kilométernyi kerülőutat megúszva azonnal a munkaterületre tudták csúsztatni a kibontott anyagokat. Az építkezésen 28 dömper és több, mint száz munkás dolgozott éjjel-nappal, télen-nyáron, több, mint két éven keresztül. Ezek a kubikusok gyakran viccelődtek azzal, hogy a legtöbb ember csak egy vagy két hétre jut el a Balatonhoz, miközben ők egész évben itt nyaralnak és nem is túloztak nagyon. A számukra felépült munkásszállót ugyanis úgy tervezték, hogy a munkálatok befejezése után, mint üdülőtelep működhessen tovább. Így a dolgozók valóban egy üdülő kényelmében pihenhették ki a meglehetősen fáradságos munkát.
Az építés a meder kikotrásával kezdődött. A talajról az összes iszapot el kellett távolítani és azt az eredeti partvonal (nagyjából a Gesztenyefa sor vonalában) és a töltés között keletkezett résbe szivattyúzták be. Ezek után kezdték el több rétegben lefektetni a földet és a kőanyagot. Mivel az eredeti hegy nem adott megfelelő mennyiséget, így Badacsonyból, Almádi környékéről és több más helyről is uszályokon hordták a töltőanyagot. Eleinte egy környékbeli bánya megbízásában gondolkodtak, ám egyet sem találtak, amely elvállalt volna egy ilyen volumenű megbízást. Mivel az építési munkálatok télen is folytak, így eleinte ideiglenes jégtörőkkel védték az akkor még félkész építményt. A befejezés előtt ezeket eltávolították és a tó körül több helyen látható beton-kő fallal borították be a víz felőli részt, hogy a hullámzás ne legyen képes alámosni az új töltést.
Az új nyomvonalú vasútvonalat végül 1962, augusztusában adták át. A munkálatok összes költsége elérte a 70 millió forintot, vagyis annyiba került, mint egy luxusszálloda. Ráadásul hatékonyságot növelő ötletekkel (mint például a hegyoldalba épített csúszda) így is közel 5 milliót sikerült lefaragni az eredeti költségvetésből.
