Így lett volna alpesi sípálya Badacsonyból

2018. október 23. - Lynxa

Badacsony, avagy a soha meg nem valósuló álmok vidéke, ahol nem sikerült felépíteni a téli Balaton turisztikai ékkövét, a magyar síparadicsomot. Bemutatkozik a szocializmus havas-jeges balatoni elképzelése.

badacsony1.jpg

 Fotó: Fortepan/ Bauer Sándor

 

A Badacsony bazaltsziklái mindig is gyönyörű kirándulóhellyé tették ezt a vidéket, nem hiába innen nyílik az egyik legszebb balatoni panoráma. A II. Világháború után romantikus útleírások tömkelege foglalkozott a badacsonyi túrákkal, amelyek az 50-es években általában a Szigliget hajó fedélzetéről indultak, és a hegyek oldalában dúsan termő szőlőtőkék között kanyarogtak fölfelé. Már akkor is léteztek a jól ismert helyi látnivalók, mint a történeti múzeum vagy a Kisfaludy-ház, a Rózsakőnek titulált szív alakú szikla, amely állítólag az örök szerelmet hozta el azoknak, akik háttal együtt ráülnek. A túrából természetesen nem maradhatott ki az isteni badacsonyi bor sem, amely még a szocializmus idején is kiemelkedett az egyéb magyar borszövetkezeti termékek közül. Ebből is látható, hogy a Badacsony mindig is óriási turisztikai lehetőségeket rejtett magában, még sem történt semmilyen óriási fejlesztés a területen, még a Balaton fénykorában sem. Pedig tervekből akadt bőven!

 

1963-ban készült el az első jelentősebb fejlesztési terv, amikor leállt a kőbánya, és a párt turizmusért felelős bizottsága elkezdett gondolkodni a vidék és a bánya hasznosításán. Szerintük Badacsony lehetett volna a téli tó ékköve. Terveztek ide turistaszállót, campinget, éttermeket. A bánya központi épületeiben és raktáraiban további vendéglátásra alkalmas helyszíneket szerettek volna kialakítani, ahol akár 300 főt is el lehetett volna szállásolni.

badacsony2.jpg

Fotó: Fortepan/ Chuckyeager Tumblr

 

A bánya kötélpályáját pedig átalakították volna sífelvonóvá. A síeléssel, a balatoni jégvitorlázással, a korizással és a fakutyázással, valamint az új szállodakomplexumokkal a Badacsony lett volna az a téli turisztikai célpont, amely zord időben a magyar tenger partjára vonzotta volna a kül- és belföldi turistákat. Sajnos ebből nem sok valósult meg, bár a fejlesztések elkezdődtek, de a nagy téli balatonparti paradicsom megalkotása csak vágyálom maradt.

 

1962-ben például megnyílt a Tátika presszó/étterem, amely különleges betonépületével máig Badacsony ikonikus építményének számít. Egy napfényes pénteken ünnepélyes keretek között nyitották meg a 120 betoncölöpön nyugvó éttermet, amelyet Callmeyer Ferenc Ybl-díjas építészmérnök tervezett. A badacsonyi kikötő üvegfalú betonépítménye igen népszerű volt már az első hétvégén is, hiszen akkoriban az egyik legmodernebb balatoni étteremnek számított. A tervező így igencsak megsértődött, amikor a hivatalos ünnepségre még egy meghívót sem kapott, holott a párt központi bizottságának tagjai és a helyi tanács képviselői rögtön kipróbálhatták az új Tátika konyhán készült finomságokat. Ennek a csalódottságának egyébként egy újságcikkben adott hangot. Bár nagy reményekkel indult neki a szezonnak a Tátika, és a kikötőben egymást váltó turistahajók is ontották a vendégek százait, mégsem lett olyan nagysikerű, mint amit vártak tőle. Sokak szerint ennek oka a légkondicionálók és a ventilátorok hiánya volt, ami miatt nyáron közel 50 fokos volt a hőmérséklet az épületben, mintha csak egy üvegkatlanban főtt volna vörössé a jónép. A szabad teraszt pedig a szúnyogok ezrei tették élvezhetetlenné.

badacsony3.jpg 

Fotó: Fortepan/ Mészáros Zoltán

 

A térség másik kötelező eleme és egyben finomsága a bor, amely az elmúlt 20 évben, részben a Laposa családnak köszönhetően új életet lehelt a badacsonyi turisztikába. De az itt termett szőlőből készült bor nem egy XXI. századi találmány, erre a gasztronómiai értékre már a szocializmusban is büszkék voltunk. Itt működött például a Szőlészeti Kutató Intézet kísérleti telepe is, ahol új fajtákkal próbálkoztak. A 60-as években a környék szőlősgazdáiból és az itt telket birtoklókból szakszövetkezet alakult, amely folyamatosan nőttön nőtt: eleinte 600 hektoliter bort tudtak termelni a szövetkezeti gazdák, de volt idő, amikor ez a szám felkúszott 15000 hektoliterre is. Az akkori agrár kimutatások szerint a bor jó része külföldi polcokra került, a Szovjetunióba, az NSZK-ba és Ausztriába szállították a badacsonyi olaszrizlinget.

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr5814317977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

károly szántana 2018.10.24. 11:26:47

"Itt működött például a Szőlészeti Kutató Intézet kísérleti telepe is, ahol új fajtákkal próbálkoztak."
jelentem, még mindig működik...

MaCS_70 2018.10.24. 12:44:25

Érdekes cikk, szívesen olvasom az egész blogot.

Egy apró tévedés azonban van itt: a Tátikának semmi köze a szocreálhoz. Ez egy a szocializmus időszakában épült modern stílusú épület, szerencsére szocialista realista stílusjegyek nélkül.

MaCS

Audianer 2018.10.24. 12:44:51

"A szabad teraszt pedig a szúnyogok ezrei tették élvezhetetlenné."

A helyzet azóta még rosszabb lett. Úgy tudom, a Tátika jelenleg nem is üzemel és a terasz előtti vízfelület megszűnt mert elhanyagolták a hordalékfeltöltődésre hajlamos sarok tisztítását ezért az az utóbbi 10-15 évben szépen fel is töltődött majd benőtte a nád, kitűnő szaporodóhelyet adva még több szúnyognak. Badacsonyi lévén én még jártam ide diszkóba, bár már akkor sem tartottam valami nagy durranásnak, kevés volt a hely és nehéz volt bejutni. Ha meg már bejutottál, a klasszikus "Kőkóla? Meghát!" párbeszéden kívül másra alkalmatlan volt mert akkora volt a zaj.