Tó-retró

A balatoni rosszidő sztárjai, a régi társasok

2019. február 15. - drkardos

A klubhelyiségek állócsillagai voltak a Gazdálkodj okosan!, a Police 07 vagy a Védd meg a tábort!, de az autóskártya akkor is mindent vitt.

 jatek1.jpg

Fotó: galeriasavaria.hu

 

A régi balatoni nyarak sem mindig kényeztettek ragyogó napsütéssel, és mivel az időjárásra még az akkori vezetésnek sem volt komoly befolyása, így strandolás helyett előtérbe kerültek a szabadtéri vagy a közös helyiségben űzhető játékok. Ha hűvösre fordult az idő, akkor felkaptuk a melegítőnket (nem jogging, nem szabadidő ruha, hanem szigorúan melegítő, esetleg mackó) és megrohamoztuk a lengőtekét. Ennél a játéknál az akasztófára emlékeztető állványra spárgával felkötözött golyóval kellett feldönteni a fából faragott bábukat és közben megpróbálni elkerülni az ütés okozta sérüléseket (Most azonnal tegye fel a kezét, aki egyszer sem verte térden vagy homlokon magát vele!). Szinén alternatívát nyújtott rossz idő esetére a műanyag karikadobáló, ahol két piros talpat kellett kereszt alakban összeállítani és szemkápráztatóan sárga tüskéket bele illeszteni. Ezek után már lehetett is célba dobni a színes karikákat és rikoltozni, ha valamelyik a tüskén kötött ki. Ennél a játéknál (fiúk részére) az alternatív felhasználási lehetőség a harci játék volt. Ilyenkor a két fél talpból harci íj, a tüskékből kard, a karikákból pajzs lett, és már lehetett is gyepálni egymást.

            Ha az égiek nem elégedtek meg a hűvössel, hanem az eső is eleredt, akkor általában a szabadtéri játékokkal kapcsolatos szülői elfogadás faktor elérte a nulla szintet, és a túlélés érdekében be kellett húzódni a közös- vagy klubhelyiségbe. Ilyenkor kerültek elő a társasjátékok. Mivel a magyar kreativitás nem ismert határokat (ország vagy védjegyoltalmi határokat biztosan nem), így 1954-től játszhattunk a Monopoly „vasfüggönyön innen” verziójával, a Takarékoskodj! táblásjátékkal.

jatek2.jpg

Fotó: Óbudai Múzeum/ Sárospataki Györgyi

Az eredetileg Takarékoskodj okosan! néven beharangozott játékban a végcél a háromszobás (épületes?) ház és a nyaralótelek felépítése és az autó beszerzése volt. Ellentétben a Merkur rideg valóságával, itt a gépkocsit azonnal meg lehetett vásárolni (vagy nyereménybetétkönyv segítségével megnyerni), így a parti nem tartott 8-10 évig. A katonás parancsot megtestesítő névnek megfelelően a játék maga sem volt színtiszta móka és kacagás. Bizony jól jött a Casco, valamint az Épület és lakásbiztosítás, mert a gyanútlan játékost idönként kirabolták, de az is előfordult, hogy a nehezen összekuporgatott ingatlan leégett vagy fára csavarodtunk az csillogó, új autóval.

            Hét évvel később egy szofisztikáltabb verzió is készült ebből a játékból Gazdálkodj okosan! névvel. Ez a társas megjelenésekor 52 forintért kellett magát, míg a hetvenes évekbeli, modernizált változatát már 150 forintért lehetett megvásárolni a Triálban. Ellentétben a Takarékoskodj! játékmenetével, itt már nem volt elég ingatlant szerezni, be is kellett rendezni azt. A játékosnak először le kellett szurkolnia 30 (vagy mezőtől függően 40) ezer forintot, és már a kezébe is kapta az egyelőre monokróm lakást ábrázoló képet. Ezután körönként 2 ezer forintot kellett törleszteni 20 körön keresztül. A lakás berendezési tárgyait egyesével lehetett beszerezni, és puzzle szerűen elhelyezni a lakáslapon, mely a végére csodaszép színesben pompázott. Az árak szerintem kicsit el lettek túlozva, ugyanis a szoba- és konyhabútor együtt annyiba került, mint a lakás beszálló részlete (40 ezer). Biztosítani itt sem ártott, és ehhez rendelkezésre állt a lakásbiztosítás és a Cséb. Egy dolgot azonban azóta sem értek. Aki tudja, hogy a szerencsekártya jele miért volt olyan, mint egy félbevágott narancs, az kérem azonnal jelezze!  

            Ha már a nyugati játékok lenyúlásánál tartottunk, akkor mindenképpen említsük meg a „Védd meg a tábort” és a Police 07-et! Előbbi tulajdonképpen egy faék egyszerűségig butított változata a Risk-nek (vagy későbbi magyar nevén Rizikónak), ahol egy grafikailag végletekig letisztult, 8X8-as táblán kellett az ellenfél táborát leigázni. A harcosokat ezesetben felállítható műanyagtáblák jelképezték, és a rajtuk lévő számok adták meg az erősségüket. A Police 07 (1984) már sokkal kifinomultabb volt és a Scotland Yard című sikerjátékról másolták.

jatek3.jpg

Fotó: retronom.hu

 

Itt négy rendőrnek kellett a rejtőzködő Doktor Faktor nevű bűnözőt elfogni, aki csak néha mutatta meg, hogy merre jár. A köz őrei a pesti tömegközlekedési eszközökkel és taxival eredtek a gazfickó nyomába, de ezekre csak limitált mennyiségű jegyük volt. Az elhasznált vonaljegyeket pedig mindig Faktornak kellett átadni.

            Végezetül elevenítsük fel a fiús játékok nonplusz-ultráját, a mindenki által csak autóskártyának nevezett Autó Kvartettet. Ebben az 1962-ben megjelent játékban ugyan voltak szabályok, de azokkal senki sem foglalkozott igazán. Eredetileg ugyanis az volt a cél, hogy a kártyák sarkában feltüntetett jelölésekből (időszaktól függően gyártási ország, autómárka, vagy autókategória) kellett volna négyet összegyűjteni. Valójában azonban mindenki a feltűntetett műszaki adatokat összehasonlítva játszott ezekkel a kártyákkal, és mindig a nagyobb vitte az ellenfél lapját. Így történhetett meg, hogy a faros Ikarus eséllyel indult harcba a Lola-T versenyautó ellen, hiszen súlyban a busz volt a nyerő. A kártyákat eredetileg egy komoly szakmai érdeklődéssel megáldott ember tervezhette, hiszen olyan kísérleti modellek is szerepeltek a repertoárban, mint a Mercedes c111 vagy olyan kisszériás gyártmányok, mint a Monteverdi. A hosszú évek során persze az Autó Kvartettből is rengeteg variáció jelent meg, így van, aki a „Modern autókkal” vagy a „Régi autókkal” játszott.

További érdekességekért, képekért és nettó retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr7614628420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.17. 08:04:50

a Gazdalkodj okosan nem Monopoly koppintas, a monopoly sokkal unalmasabb

autos kartya mindent visz, foleg a Turbo rago papir fele

az övezet gázai 2019.02.17. 08:05:03

A Gazdálkodj okosan! a rendszerváltás után cserkésszé léptette elő a nyári táborban hesszelő lelkes úttörőt, aki így piros nyakkendőjét zöldre cserélte.
A szerencsekerék: a forma rendben van (kerék), a szín lényegtelen. Mag meg nincs benne.

2019.02.17. 08:05:11

Szia.
A lengőtekénél egy fontos játékszabályt nem említettél meg, ami tulajdonképpen a játék nehézségét adja: a golyóval úgy kell célozni, hogy a bábuk mellett ellendülve hátulról kell ledöntenie azokat. Szemből bárkinek sikerül :-)

Aranykerék 2019.02.17. 08:05:19

Szerintem a félbevágott narancs egy szerencsekerék (sorskerék) akart lenni, azt jelképezve, hogy "a szerencse forgandó". (bár az eredeti szimbólum helyesen nem hat-, hanem nyolcküllős).
hu.wikipedia.org/wiki/Dharmacsakra

nts 2019.02.17. 08:05:31

Mi még mindig azzal a Gazdálkodj okosan játékkal játszunk, amit még '80 valamennyiban kaptam. Megérte vigyázni rá. Megvettem a gyereknek a modernizált utánzatát is, de az csak a régi játék rontott verziója. Itt például a lakás 300 vagy 400 ezer, egy alsós gyereknek azért nehezebb ilyen nagy számokkal számolni.

CYR · http://egymondatban.blog.hu 2019.02.17. 08:05:41

"Aki tudja, hogy a szerencsekártya jele miért volt olyan, mint egy félbevágott narancs, az kérem azonnal jelezze!" - nézd meg azt a "félbevágott narancsot" az ehhez a cikkhez tartozó képen: index.hu/gazdasag/2018/04/17/felujitja_targynyeremeny-sorsolasait_a_szerencsejatek_zrt./

Omnilox 2019.02.17. 08:06:11

Van két további példám: az Űrkaland az Alfa Holdbázis teljesen szemérmetlen koppintása, alfaholdbazis.hu/jatek.htm . Én egy gyerektáborban láttam, oda én már látogatóba érkeztem, és nagyon meglepődtem rajta. A készítője elég homályos ismereteket szerezhetett a sorozatról, de most, hogy utánakeresgéltem, ez már az eredeti Space:1999 társasjátékra is igaznak látszik.

Egy másik klasszikus üdülői játék régebbi: orion8.extra.hu/tarsasj/tarsasj.html . Ezzel még gyerekként találkoztam a Balatonon. (Nem csak rossz időben került elő, hanem az érzéketlen, lusta, nemtörődöm igazgatóság délután 2-től 4-ig csendespihenőt írt elő, amit viszonylag szabályozott környezetben kellett eltöltenünk, a szülők henyéltek, fürdés nincs, folyamatosan csendre intett gyerekkupac van.) Az is egy tévésorozatból készült, egy kezdetleges szerepjáték lépegetős játékkal keverve. Nem sokszor játszottuk végig, de elfoglaltuk magunkat vele, nem volt rossz.

Fu Manchu 2019.02.17. 08:06:25

A szerencskártyák "félbevágott narancs" logóját én mindig is egy szerencsekeréknek dekódoltam magamban.

Leadfoot 2019.02.17. 08:06:41

Itt szeretnék megemlékezni a Macskafogó és a TIR társasjátékokról (utóbbi az azonos című olasz-magyar alapján készült), amikkel soha egyetlen egyszer nem sikerült egy partit végigjátszani, ugyanis annyira rosszul voltak megcsinálva, kitalálva a játékmenet, hogy ez nagyjából lehetetlen volt.

A Gazdálkodj okosan!-nal viszont garantált volt a jó szórakozás, bár mindig csak vendégségben játszottunk, és csak a rendszerváltás után kaptuk meg a saját példányunkat, így az már 89 utáni címeres.

Azt mondjuk sose értettem, miért PONT porszívó kell külön ahhoz a kurva lakáshoz. :-D

Omnilox 2019.02.17. 16:13:22

A "Gazdálkodj okosan!"-nak ez egy hitelesített 1966-os változata, itt a doboz is látszik, szerintem nekünk is ez volt meg. axioart.com/tetel/1966-gazdalkodj-okosan-tarsasjatek-tabla-doboz-a-tartozek

Omnilox 2019.02.17. 16:13:49

@Leadfoot: A játék először valamikor a 60-as évek elején jelent meg, úgy rémlik, de lehet, hogy egy kicsit még annál is korábban. Ez egy nagyon korai változat: retronom.hu/node/4091 , nekünk egy ehhez hasonló volt meg, úgy emlékszem. Amelyikben nem volt 10 forintos címletű pénz (és persze szocialista címerrel jelölt takarékbetétkönyv), az mindenképpen többedik generációs példány.

Akkoriban a porszívó vásárlása lehetett egy esemény egy magyar család életében, egy modern, még el nem terjedt találmány volt, amerikai filmekben látott nagyon régi reklámokban is mindig egy szép ifjú asszonyka pózol vele, divatos ruhában. Egyébként is, kellett néhány kisebb értékű berendezési tárgy, amit vásárolni lehetett.

A szerencsekerék egy narancs, és kész. Egy idő után rájöttünk, hogy miért ez a neve, de utána is narancs maradt. :-)) Ha a küllők közötti részek nem sárgák lettek volna, nem lett volna félreértés.

az övezet gázai 2019.02.18. 11:51:48

Mi anno ('90-es évek) már unalmasnak találtuk a szerencsekártyák maníros szövegeit, ezért új lapokkal bővítettük a játékot. Most előszedtem, itt van néhány. Ezekkel garantáltan felpezsdült a játék, egyrészt, mert jókat röhögtünk, másrészt pedig megváltozott a játékmenet. Tehát:

Nagyon belemerültél a pénzmosásba. Venned kell egy még egy mosógépet.

Segítettél az idős, beteg embereken... De kit érdekel?

Nem indulsz újra a polgármester-választáson. A nép 5000 Ft-tal fejezi ki háláját.

A kórház-privatizációba a te bicskád is beletörött . Büntetésből hűtőt kell venned a labornak.

Véres lett az autóm amelyik elütött. Fizess 5000 forintot!

Erről a mezőről csak akkor léphetsz tovább, ha két dobásod összege 9.

Megszólalt az Operaházban a telefonod, kétszer kimaradsz.

Ha van porszívód, add oda az utánad következőnek, hadd szívjon ő is!

Nyertél egy fürdőszobát. Örömödben jutalmazd játékostársaidat egy-egy porszívóval.

Konyhabútort vettél. Majd elvesztetted.

Részegen mentél dolgozni. Fizess a pénztárnak 5000 forintot!

Lépj vissza 23 mezőt!

Nyertél egy zsák pénzt. Fizess a zsákért 500 forintot!

Társadalmi munkát végeztél, de a kutya se látta. Nem kapsz semmit.

Lépj a 24. majd a 25. mezőre, és fizess, mint az állat!

Áldozz jótékony célra, mondjuk 5000 forintot meg a mosógépedet!

Kihúztad a gyufát- Le is égett a mosógéped, venned kell egy újat.

Nyertél 100.000 forintot, de ebből 97.000 forintot elvitt a NAV.

Semmi jót nem csináltál, de amilyen a világ, az ilyen semmirekellők viszik sokra. Lépj előre 1-től 15-ig annyi mezőt, amennyit akarsz!

Nyolcadik lettél a lakótelepi szavalóversenyen, jutalmul még egyszer dobhatsz.

Drogdílered megemelte a tarifát. 5000 ft.

A lottó nyereménysorsolásán autót nyertél, de mivel az nincs ebben a játékban, kapsz egy nyamvadt porszívót.

Megbütykölted a gázórát. Ez ugyan csúnya dolog, de kit izgat ez manapság? Kapsz 300 forintot.

Lépj előre kettőt vagy hátra egyet, te döntesz.

Lenyúltad az uniós pályázati pénzeket. Fizesd százszorosát annak, ahányas mezőn állsz!

Mexikói utat nyertél. Csak a repülőt kell kifizetned: 5000Ft.

Lábszagod miatt bejelentés érkezett. Lépj a 30-as mezőre, és áztasd le!

Kegyeibe fogadott a Cosa Nostra. Játékostársaid adják neked szabadon választott tárgyukat.

Elütöttél biciklivel egy öregasszonyt. A rendőri helyszíni szemle ára 2500Ft.

Felrobbant a hűtőd. Nyilván a szobabútorod és a hűtőd is károsodott.

A takarékbetétkönyved 13,8 %-át kapod meg jutalmul. Ennyi pénzért számolj egy kicsit!

Kihúzták a számaidat a lottón. Kár, hogy ezen a héten nem vettél szelvényt. Nyugtatóul kapsz 500 forintot.

A műveltség kincset ér! Meghallgattál egy előadást "Vájársorsok Novoszibirszk környékén 1935-1950 között" címmel, jutalmul még kétszer dobhatsz.

Beházasodtál egy tiszteletbeli VIII. kerületi családba. Minden játékos fizet neked 200 forint védelmi pénzt.

Megütötted a főnyereményt. Visszaütött. 2 kör kórházi ápolásra szorulsz.

A főnököd megértette a viccedet, 500 ft prémiummal jutalmazott.

Egy névnapi mulatságon másfél liter cimborát vettél magadhoz. Három körön át regenerálódsz.

Illegális szemétlerakót fedeztél fel a város határában. Ezért még kétszer dobhatnál, de mivel te magad csináltad, kétszer kimaradsz a dobásból.

Megverted a gázóra-leolvasót, kétszer kimaradsz.

stb...
süti beállítások módosítása