A Kádár-rezsim így rettegett a kokárdától

2019. március 15. - drkardos

A kisdobosok és az úttörők Petőfi Talpra magyarját harsogták, miközben a kommunista-rezsim a kokárdáktól rettegett. Így „ünnepeltük” a Kádár-korban március 15-ét.

marc151.jpg

Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás 

 

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékének nyomán március 15-e minden korban a szabadságot és a függetlenséget jelképezte a magyarok számára, amikor a nemzet felkeltek az őket elnyomó Habsburgok és osztrákok ellen. A Kádár-korszak iskoláiban tanuló kisdobosok és úttörők is évente felkötötték a nyakkendőjüket, és kivonultak az iskola udvarára meghallgatni a Talpra magyart! De miközben a gyerekek Petőfi Sándor sorait és a márciusi ifjak pontjait idézgették, addig a szülők nemes egyszerűséggel dolgoztak. Sőt a munkahelyen még kokárdát sem volt ildomos viselni, hiszen március 15-e nem tartozott a hivatalos ünnepek közé. De vajon, hogy történhetett, hogy pont a szocializmusban ezt a napot nem sajátította ki a pártvezetés?

 

Ennek hátterében többféle dolog áll. Egyrészt a tavaszi időszak bővelkedett egyéb fontos ünnepekben: a Rákosi-éra idején természetesen minden évben megünnepelték Rákosi Mátyás születése napját március 9-én, s bár azért nem nyilvánították piros betűs munkaszüneti napnak, azért a munkahelyeken ezen a napon senki sem dolgozott. Szintén márciusban volt, 21-én a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulója, amelyet kiemelt figyelemmel kezelt a kommunista párt, ugyanis az 1945 utáni politikai berendezkedés egyenesági elődjének tekintették az 1919-es 133 napot. Ezután következett a felvonulások napja, április 4-e, amikor arra emlékeztünk, hogy a nagy Szovjet Hadsereg miként hozta el Magyarország számára a felszabadulást. Ennyi fontos ünnep közepette valamitől meg kellett válni a pártvezetésnek, hiszen az előírt normákat és a szocialista tervet igen nehéz volt teljesíteni a gyárakban, ha állandóan ünnepeltek a munkások. Így aztán március 15-ét és 21-ét munkanappá nyilvánították, megünneplését csakis az oktatási intézményekben engedélyezték. Persze bizonyos keretek között.

 

Már 1951-ben azon gondolkodott a Rákosi-éra kultúrbizottsága, hogy miként lehetne a magyarok kedvenc ünnepét, március 15-ét az ideológia szolgálatába állítani. Éppen ezért eldöntötték, hogy ez a nap mindig a szegények gazdagok elleni lázadásáról fog szólni, amikor a parasztok, a hős márciusi ifjak fegyvert ragadtak, hogy kivívják a szabadságukat. Kevésbé hangsúlyozták az ünnep nemzeti jellegét és az osztrák elnyomás elleni felkelést, hiszen még valakinek eszébe juthatott volna a szovjet megszállással kapcsolatos hasonlóság. Na persze erre nem sokat kellett várni, hiszen az 1956-os forradalmároknak az egyik fő követelési pontja az, hogy nyilvánítsák ezt a napot hivatalos állami ünneppé azonnal. Az 1956-os októberi események leverése után a Kádár-rezsim is attól rettegett, hogy 1957. március 15-én ismét újra elkezdődnek az utcai harcok. S bár a kormányzata 1956 decemberében rendeletileg visszaadta ugyan a március 15-i nemzeti ünnep rangját, de 1957-ben, öt nappal az ünnep előtt, mégis munkanappá nyilvánították, csak az iskolákban volt tanítási szünet. S ez így is maradt egészen a rendszerváltásig.

 

Ugyan a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) 1967–1988 között rendszeresen megszervezte a „Forradalmi tavasz” elnevezésű rendezvénysorozatot, amelyben összekapcsolta a jeles ünnepeket: így a ’48-as forradalomra emlékező március 15-ét, az 1919. március 21-i Tanácsköztársaságot és az 1945. április 4-i fasiszta megszállás alóli felszabadulást. Mégis ez a kezdeményezés nem volt képes lehántani a nemzeti mázat március 15-éről. Azok a fiatalok, akik a KISZ-tagság helyett inkább a Szabad Európát hallgatták, és bőszen kritizálták a rendszert, a 70-es, 80-as években többször is megpróbálták méltó módon megünnepelni március 15-ét, és ellenzéki megmozdulásokat szervezni.

marc152.jpg

A Margit hídon, 1988-ban

Fotó: Fortepan/ Hodosán Róza

 

De ezeket a kezdeményezéseket a politikai hatalom nemes egyszerűséggel még csírájában elfojtotta. Persze a pártvezetés is érezte, hogy ez az ünnep mégiscsak fontos a magyarok számára és bizony nem a szocializmusról, hanem a szabadságról szól. Pont emiatt Kádár János is tett gesztusokat ezen a napon. Így például 1960-ban általános amnesztiát hirdettek az 56-os politikai foglyok tekintetében és még abban az évben, illetve 1963. március 15-én szabadon engedték a bebörtönzöttek 80%-át. Végül a rendszerváltó erők megjelenésével 1987. december 15-én az MSZMP Politikai Bizottságának határozata ismét piros betűs ünneppé nyilvánította március 15-ét; mi pedig 1991 óta ünnepeljük hivatalos nemzeti ünnepként.

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr3414687790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyelv-ész 2019.03.16. 18:17:27

Ehhez képest a 70-es években általános iskolás korunkban minden március 15-i ünnepségre csináltunk kokárdát az iskolában. Suli végén aki tudott, ott maradt kokárdát gyártani a többieknek is, hogy az ünnepségen legyen mindenkin. Szóval nem éreztük a rendszer rettegését a kokárdától sem mi, sem a tanári kar. Az tény, hogy március 21 körül jóval nagyobb felhajtás volt.

csabakirályfi 2019.03.16. 18:17:36

Csak a teljesség kedvéért: nem tudom, a szerzö mikor járt iskolába, én az ötvenes évek második felében kezdtem. Kádárék annyira rettegtek a kokárdától, hogy kézimunka órán tanították a készítését, aztán 15.-én viseltük.

gyedmaróz 2019.03.16. 18:17:43

Hát bizony a nyakkendőt évente többször is felkötöttük, a munkahelyen a kokárda meg teljesen természetes volt.

Nyírjeslakó 2019.03.16. 18:18:30

Lehet, hogy volt ilyen is, De!

Az Egry József uti Általános Iskolában, valamikor 5-es...8-os koromközött, (vagyis 1965-70 között) a Gyakorlati Foglalkozás nevű 'dupla' órán KOKÁRDÁT KÉSZÍTETTÜNK. Nemzetiszín szalagot kellett bevinnünk, és megtanítottak rá, hogy a szalag egyik szélét (a zöldet) végigcérnázva és összehúzva, kialakul a kokárda.
Az enyém lett a legszebb, mert én egy közepes méretű lapos inggombot is bevontam egy vékonyabb piros-fejér-zöld szalaggal, és az így piros-fehér-zölddé varázsolt gombot felvarrtam a kokárda közepére, amely szépen elfedte a ráncolást. Még pár éve is megvolt, 55 év távlatából, de valahova úgy eltettem, hogy azóta sem találom.

Nem hiszem, hogy ha a kokárda TILOS lett volna, akkor a tanaraink - a tanterv
részeként! - kokárdakészítéssel traktáltak volna minket. Nem voltak ők se mazochisták, se hősök. Csak pedagógusok. (Itt szeretnék örök emléket állítani Tar (Tarnay) Gyuláné Vera néninek (ofő+magyar nyelv- és irodalom) meg a Legezánének. (Biosz))

Talán a Rákosi korban így volt, de a "gulyáskommunizmus" országában
a Rákosi-korra hivatkozni csúsztatás.

Ma is mentek gecizni? 2019.03.16. 18:18:37

Mi, magyarok ünnepeljük.
Mások meg a fütyülőjüket veszik a szájukba...

atyus45 2019.03.16. 18:18:58

Hányas vagy ember.Én öreg vagyok,de mint kisdobos és később úttörö koromban elképzelhetetlen volt az ünnepély kokárda nélkül.

gall travis 2019.03.16. 18:19:14

***KISZ) 1967–1988 között rendszeresen megszervezte a „Forradalmi tavasz” elnevezésű rendezvénysorozatot*** Forradalmi Ifjúsági Napok volt a neve,pléhkokárda is volt hozzá.

nemecsekerno_007 2019.03.16. 18:19:26

"De ezeket a kezdeményezéseket a politikai hatalom nemes egyszerűséggel még csírájában elfojtotta. Persze a pártvezetés is érezte, hogy ez az ünnep......"

Ja, utána meg amikor a szovjetek megmondták, hogy elvtársak el fogunk menni akkor meg az élére álltak :)

Aurevol 2019.03.18. 10:08:42

Szintén a kommentelőkkel értek egyet. Egészen fura, hogy idén előkerült ez a téma, hogy "tiltották a kokárdát". Talán az '50-as években, vagy mikor? Az biztos, hogy a '70-es években nem csak támogatták, de iskolában és munkahelyen is kifejezetten megszólták azt, aki nem tűzte ki, és illett egészen március 21-ig viselni.
Sőt, akkoriban arra is mindenki emlékezett, hogy miért olasz színekben viseljük a '48-as kokárdát. Szó sem esett lengyelekről, akik csak jóval később, Bem apóval csatlakoztak. Félelmetes, hogy mennyire aktuálpolitikai lett március 15, és milyen hülyeségeket terjesztenek, mint "történelmi emlékezetet".