KGST álomnyaralás a tengeren

2019. július 05. - drkardos

A tehetősebbek Bulgáriába és Jugoszláviába autóztak a sós habokért, míg az elit Szocsiba repült pihenni, az átlagnak meg maradt a Balaton.

 tengerpart1_1.jpg

Abbázia az akkori Jugoszláv tengerpart

Fotó: Fortepan/ Vizsnyiczai Erzsébet

 

Köztudott, hogy az utazás nem volt egyszerű az előző rendszerben. 1956 után igen szigorúan vették a külföldi utazásokat, különösen, ha nyugat-európai célpontról volt szó. A forradalom után tizenöt évig külön kártyát kellett igényelni mindenkinek, aki szerette volna átlépni a határt, az engedélyeket jórészt csak a baráti szocialista országokba indulóknak adták meg. A személyi igazolványhoz kapcsolódó betétlapokra lehetett kiváltani valutát is, amennyiben olyan szerencsés volt a kérvényező, hogy engedélyezték nyugati utazását. Az úgynevezett kék és piros útlevélrendszer 1972-ben lépett életbe, előbbi nyugatra szólt, míg utóbbi a KGST országokba való utazáshoz volt használatos. Nyugatra meghívó levél alapján évente, egyébként turisztikai célokból három évente lehetett utazni, de a kalandvágyó magyaroknak be kellett szerezniük a munkahelyi párttitkár vagy KISZ-titkár aláírásával ellátott engedélyt is a procedúrához. Akkoriban nagyon ügyelt arra a politikai vezetés, hogy senkinek ne lehessen módja disszidálni. A piros – szocialista területekre szóló – útlevéllel viszont bárhova és bármennyit utazhattunk, igaz maximum csak 30 napot tartózkodhattunk az adott baráti államban. Így nem csoda, hogy akkoriban a külföldi nyaralások nem Olaszországról, Spanyolhonról vagy Görögországról szóltak, hanem inkább Bulgáriában, Jugoszláviában üdültünk vagy a tehetősebbek Szocsiban élvezték a tenger hűs vízét. Az átlag magyarnak pedig maradt egyszerűen a Balaton.

tengerpart2.jpg

Fotó: Fortepan/ Csőke József 

 

Érdekes, hogy ma a magyarok között abszolút slágernek számító horvát tengerpart, akkoriban jugoszláv színekben korántsem volt olyan népszerű. A Kádár-kori újságokat böngészve egyből feltűnik, hogy milyen sok cikk szól arról, hogy a dalmát vagy fiumei partvidék milyen drága, és mennyire nincs felkészülve a turisták hadára. Ennek hátterében jórészt az állhatott, hogy Titó szocialista rendszere mindig is egy kicsit kilógott a sorból. Ha Szovjetunióhoz hű magatartást akartunk tanúsítani a médiában, akkor inkább Szocsit illett dicsérni Split helyett. Ennek ellenére azért évente már akkor is több tízezer magyar vágott neki Ladáján vagy Daciáján a jugoszláv hegyvidéknek, hogy eljusson az áhított tengerpartra vagy szállt fel egy IBUSZ-buszra, hogy kényelmesebben utazhasson a jugoszláv riviérára. Érdekes, hogy a Lottó-sorsolások is nélkülözték többnyire a jugoszláv utazásokat, míg Szocsiba és a bolgár Napospartra szóló üdülések rendszeresen szerepeltek a nyeremények között, addig a jugoszláv tengerpart csak elvétve. A 70-es évek közepén Splitbe egyébként 3500 forint körüli áron utazhattunk busszal egy hétre.

 

Jóval népszerűbb volt a külföldi üdülések között a bolgár tengerpart, amely olcsó áraival és kellemes homokos strandjaival gyorsan meghódította a magyar és egyéb KGST turisták szívét. Teljesen érthető tehát, hogy a szocializmus építése közben a bolgár kormány hasonló energiákat és pénzt mozgatott meg a tengerpart fejlesztésére, mint a mi vezetésünk a Balatonnál. Mondhatnánk hazai mintára, hogy ez volt a bolgár aranyhomok aranykora, amikor a legtöbb üdülőhely kiépült. Egészen a II. Világháborúig ugyanis csak Neszebár volt ismert tengerparti üdülőhelyként, Burgasz pedig kizárólag kikötőként működött. Az 50-es és 60-as évek viszont óriási fejlődést hoztak ezen a területen és megépültek a sok helyen még ma is használatos óriási, emeletes hotelek és szállodák végig a bolgár aranyparton: létrejöttek a csodás névre keresztelt üdülőkörzetek, Napospart, Aranyhomok, álmos kis faluból virágzó tengerparti üdülőhellyé vált Pomorje és Micsurin. A Kádár-kor idején Bulgária volt a legelérhetőbb tengerparti célpont az átlag magyarok számára, ahová a 70-es évek közepén akár már 2000 forintos diszkont áron is eljuthattunk. A médiapropaganda is imádta Bulgáriát, hosszas cikkekben ecsetelték Neszebár óvárosának báját és a Fekete-tenger homokos partjainak tisztaságát.

Igazi luxusüdülésnek viszont Szocsi számított, a Szovjetunió első számú nyári nyaralóhelye a Fekete-tenger partján. A párt legelső emberei a legtöbbet ide látogattak el repülővel, így egybeköthették a kellemes időtöltést a kötelező politikai vizitekkel. Egy magyar világutazónak pedig nem kevesebb, mint 9000 forintot kellett leszurkolni az IBUSZ-nál, ha a Szocsiba szeretett volna repülni egy egyhetes tengerparti nyaralásra. Volt is forgalma a szovjet szubtrópikus klímával rendelkező paradicsomnak, májustól novemberig több ezer férőhelyes mamuthotelek várták a turistákat, olyanok mint a Szvetlána a Mamajka és a Lazarevsz. Télen pedig a környékbeli gyógyforrásokra alapozva gyógyturizmus zajlott Szocsi több tíz kilométeres partvidékén, hiszen ez a város a világ egyik leghosszabban elterülő települése. Szocsit egyébként maga Sztálin kezdte el fejleszteni, mivel igen kedvelte az ott lévő „dácsáját”, ahol hosszú hónapokat töltött teljes kényelemben, golyóálló ablakok és szófák által védve. A század elején biztos nem sejtette az a Tarnopolisz nevezetű szovjet kereskedő – aki az első hotelt építette a parton – hogy micsoda lehetőségeket nyit meg az újdonsült kommunista pártvezetés előtt. 1970-re az egykori pár ezres kisváros népessége közel 300 ezer főre duzzadt, hogy ki tudja elégíteni a többmillió utazó igényeit. A rengeteg szálloda, üdülőkomplexum mellett számos színház és mozi is felépült, valamint gyógyászati központok települtek ide mindenféle egészségügyi szolgáltatást kínálva. A pálmákkal övezett Fekete-tengeri üdülőhely imázsa a rendszerváltás után jócskán megkopott, hiába próbálta a Téli Olimpiával és más rendezvényekkel ismét népszerűvé tenni az orosz kormányzat.

További érdekességekért, képekért és nettó retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!

A cikk elkészítéséhez az Arcanum Digitális Tudománytárat használtuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr5214927060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2019.07.07. 19:40:06

Ezek szerint a két, Dacia + Skif utánfutós bulgáriai nyaralásuk alapján tehetősek voltunk...

gabroca 2019.07.07. 19:40:19

Nem felejtem, a 80-as évek végén a román tengerpart déli részén nyaralgattunk, mikor kitaláltam, hogy átugrom Coca Coláért Bulgáriába...

lüke 2019.07.07. 19:40:47

Ez azért nem teljesen így van,mert Szocsiba csak elvtársak mehettek,megbízható párttagok.S aki kibírta a szervezettséggel haptákban állást, annak legyen mondva !
(A kiválóak a Cote d’ Azur ST.Maxim- I CGT szálloda homokán nyaraltak, repülővel vitték őket Nizzába,teljes ellátást kaptak.Erről az átlag polgár nem is álmodott,sőt nem is tudott)
Jugóba pedig saját pénzén a polgár: kempingbe , fizetővendég szolg.,szállodába ment.
Jó volt,más volt, olcsóbb volt ,mint a Balaton s a jó idő garantált az Adrián.
Abbázia - magyar emlékeivel:villák ,szanatóriumok- maga volt a csúcs.
Déli szomszédaink, s mi is ,boldogok voltunk a tengernél!
Bulgáriába a merészek mentek, a Fekete tenger kiemelt volt, de a Balkán az Balkán van,volt,lesz.

Bk

nagykerek 2019.07.07. 19:41:03

Bulgáriába az Express Utazási Irodával is lehetett menni, 1970-ben már biztosan, de nem a tenger mellé.
Főleg fiataloknak, kemping jellegű sátortáborba, elég olcsón. Több mint egy nap volt a vonatút odáig.

teleorman 2019.07.07. 19:41:35

Ez így egy kicsit elnagyolt, már ami az útlevél-rendelkezéseket illeti. A piros útlevél csakugyan szinte korlátlan kiutazást tett lehetővé öt KGST-országba (a SzU-ba nem), alkalmakként 20 forintért. Jugoszlávia amolyan köztes ország volt, ide egyenként kellett kiutazást kérvényezni, akár kamu meghívás alapján is (csak egy nevet meg cimet kellett beírni). 1974-ig egyébként minimális korlátozással lehetett dinárt vásárolni, később már nem.

Az pedig említést érdemel, hogy a bolgár tengerpart akkori szolgáltatási szinvonala kritikán aluli volt, Jugoszlávia fényévekkel volt jobb. Az éttermekben a magyar gyakorlatot messze alulmúlva - pedig nálunk is nagy rablás folyt az állami vendéglátásban - számláztak túl, a kétszeres szorzó teljesen általános volt. A személyzet durvasága pedig még az eléggé edzett magyarokat is meglepte. Emellett csak akkoriban kezdtek eltűnni a "no WC-papír" illemhelyek. Aki látott és szagolt ilyet, nem felejti el.

Viszont - a népszerűtlen romántól eltekintve - csakugyan ez volt ez egyetlen olcsó és minden korlátozás nélkül elérhető meleg tengerpart, az idő pedig mindent megszépít...

Zabalint 2019.07.12. 10:05:37

@teleorman:
Hát nem tudom, én akkor még nem éltem, de épp a kiépítetlensége miatt szerették a bolgár tengerpartot azok, akik trabanttal mentek oda kempingezni. Apósom nem nagyon akarta elhinni, mikor meséltem mennyire elkurvult a nagy része (most is meg lehet találni a normális partszakaszokat), egyes helyekre olyan giccses szállodákat, aquaparkokat építettek oda, hogy sem Magyararországon, sem a horvát tengerparton nem látni olyan szintű ocsmányságokat.

lobster thermidor 2019.07.28. 10:22:28

Én az Express szervezésében 1972 - ben nyaraltam először Opatijában, ahol a cikk állításával szemben igencsak felkészültek voltak a turisták fogadására, a szállodákban pedig olyan magas színvonalú volt a kiszolgálás, pedig szoc. relációból érkező csoportról volt szó, amit akkoriban itthon elképzelni sem tudtunk. Az Ísztrián a magánszállások is kifejezetten magas színvonalúak voltak, ezek megfeleltek a nagy számban ott nyaraló német, osztrák, olasz turisták igényeinek is. A délebbre fekvő Dalmácia a természeti adottságai miatt más lehetőségeket kínált, ott nem a K.und K. idejében épített nagy szállodák, hanem a partvonalán sorakozó kis halászfavak mellett létesített kempingek, a kisebb panziók, vagy a magánházak kiadó szobái várták az turistákat. Néhány évvel később, 1976 - ban tettünk egy Mykonosi nyaralással egybekötött görögországi körutazást, Jugoszlávián át autózva csak a veszélyes hegyi utak, és a szegényes valutakeret jelentett problémát, de azt az akkor szokásos módon a valutázóktól vásárolt dollárokkal egészítettük ki. Főleg ez utóbbi, sok különleges, és maradandó élményt adó utazás után érthető okokból a "béketábor" nagy közös lavórjai, az egy féle, de meleg söréről elhíresült bolgár, és a román tengerpart nem kerültek képbe nálunk.

trollsalab 2019.07.28. 10:24:16

Tévedés. Az elit már akkor is nyugaton nyaralt, a még elitebb pedig az USA-ban.

Cpt. Flint 2019.08.01. 13:39:54

@nagykerek: "Főleg fiataloknak, kemping jellegű sátortáborba, elég olcsón. Több mint egy nap volt a vonatút odáig."
Nem derül ki pontosan, hogy mire gondolsz, de saját tapasztalatom alapján Aranyhomokon kemping jellegű kemping volt (Evropa), és a vonatút (közvetlen kocsikkal Budapestről) kb. 20 órába telt. Este 8 körül indult a nemzetközi gyors, és másnap délben Várnában szálltunk le. A romániai szakaszon belföldi utazásra is használhatták, szóval időszakosan pár móc is beült mellénk a kusetbe.

Cpt. Flint 2019.08.01. 13:45:36

1985-ben és talán '87-ben voltunk Várna mellett az Aranyhomokon. Vonattal, 18-20 évesen, kempingben, sátorban. Minimális pénzzel. Én nagyon élveztem. Persze nagykorúként, önállóan az első külföldi utazásaink voltak. Más kultúra, más boltok, más ételek, minden más... és persze a tenger. Rácsodálkoztunk, élveztük. Szinte semmilyen rossz élményünk nem volt, a guggolós wc-től eltekintve, illetve barátnőmnek lenyúlták az egyik sziklán felejtett táskáját a Kaliakra-fokon. A Szmena fényképezőgép, illetve az abban levő fotók voltak a legnagyobb veszteség.
Várnában ettem életemben először pizzát... azt se tudtuk, mi az, "пица"-ként volt kiírva, téglalap alakú szelet, friss, forró, fűszeres, puha, sok sajttal, meg csapolt sörrel...