Ilyen volt a titkos szovjet úttörőtábor Szemesen, ahol a gyerekzsivajt szigorú géppuskás egyenruhások őrizték.
Fotó: Fortepan/ Kovács Márton Ernő
Ha valaki a 70-es vagy 80-as években Balatonszemesen nyaralt, akkor biztosan belefutott egyszer-kétszer a település legszebb partszakaszán elterülő elzárt területbe, ahol marcona orosz katonák álltak a drótkerítések sarkában létesített őrtornyokban, és ahová tisztes magyar proletár nem igen léphetett be. Az ide tévedt nyugati turisták titkon, lelkesen fotózták az ádáz szovjet megszállás eme közszemlére tett bizonyítékát, pedig csak egy egyszerű gyerektáborról volt szó. Korábban már írtunk a szovjet laktanyák különleges, önálló, szigetszerű életéről, arról, hogy az oroszoknak minden intézmény (iskola, bolt, óvoda és színház) egy helyen a rendelkezésükre állt, és ha nem akartak, akkor nem is kellett érintkezniük a magyarokkal semmilyen formában. Ez a helyzet nem volt másként a gyerekeik esetében sem. Mivel a kis orosz nebulók elkülönített orosz iskolákba jártak, jórészt még magyarul sem beszéltek, így nem igen fordult elő, hogy magyar úttörőtáborokban nyaraltak volna. Egyedül Zánkán volt példa a nemzetközi találkozásra úttörő fronton, de oda többnyire a Szovjetunióból érkeztek a gyerekek, és nem az itthoni szovjet kötelék csemetéi nyaraltak itt.
Persze a magyar tenger hűs habjairól és az úttörőtáborok kellemes légköréről a Magyarországon élők sem szerettek volna lemondani, így létrehozták a titkos szemesi úttörőtábort. Akkoriban erről nem igen írtak az újságok, manapság is csak a szemesi őslakosok elmeséléseiből ismerhetjük meg a titkos gyerekparadicsom világát. De kezdjük az elején! Balatonszemes, illetve Szemes – ahogyan már a II. Világháború előtt is nevezték – a Hunyady grófoké volt egykoron, akik igen sokat tettek a település fejlődéséért, különösen az aranykor idején. Volt kikötő, vasútállomás és sok budapesti tehetős polgár vagy arisztokrata építtetett ide szépséges villákat. A partvonalon árnyas fák és gyönyörű parkok sorakoztak, tiszteletből a Hunyadyakról elnevezve, aki a tóparti földjeik jó részét a falunak adományozták. Mindezek ismeretében nem csoda, hogy a háború után Magyarországon ragadt orosz csapatoknak is megtetszett a hely, és engedélyt kértek az akkori pártbizottságtól egy helyi létesítmény létrehozására. A falunak adományozott Hunyady parkban végül az 1950-es években létesült egy úttörőtábor közvetlenül a tó partján, ahol eleinte a szovjet hadsereg tiszti állományának gyerekei nyaralhattak, később pedig minden Magyarországon élő szovjet nebuló ellátogathatott ide.
Fotó: Fortepan/ Uvaterv
Mivel a gyerekek szülei igen fontos munkát végeztek, nem igen bízták a terület őrzését és fenntartását a helyiekre. Az oroszok vigyáztak a fákra, füvesítettek, bokrokat ültettek, a gyerekeket pedig eleinte ideiglenes épületekben és sátrakban helyezték el. Az 60-as éveket követően újabb és újabb épületek nőttek ki a földből a területen, és egyre kényelmesebbé vált a Szputnyik névre hallgató pionírtábor, amely csaknem öt hektáron terült el. A korabeli elbeszélések szerint gulyáságyúban főzték a levest a gyerekeknek, akik olykor akár több százan is visongtak a sátrak között. A ki- és belépést szigorúan felügyelték az ide vezényelt katonák, hogy a gondjaikra bízott piros nyakkendősök nehogy bajba kerüljenek. A 70-es években már némiképpen enyhült a tábori szigor és nevelőként sokszor itt gyakorolhatták az orosz nyelvet azok a magyar nemzetiségű tanárok, akik később oroszt tanítottak a hazai oktatásban. Az ott dolgozók szerint ez a tábor sem nagyon különbözött a magyar úttörőtáboroktól maximum annyiban, hogy oroszul beszélgettek a nevelők és a nebulók egyaránt, gyakran került az asztalra borscs és pirog, valamint katonák álltak a kerítések mentén és súlyos büntetésre számíthatott az a rossz gyerek, aki szeretett volna kiszökni a faluba. A szovjet csapatok a kivonuláskor, 1991-ben a szemesi tábort is kiürítették: a sátrakat lebontották, minden mozdítható berendezést elvittek, még a csapokat és a szanitereket is leszerelték az egykori vizes blokkokban. A kifosztott üres terület az akkor még létező, de végnapjait élő SZOT-os ingatanok köré került, később pedig privatizálták, de máig nem sikerült ide új épületet emelni, bár manapság is többféle beruházást terveznek.
További érdekességekért, képekért és nettó retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!
