Tó-retró

A 80-as években egy klumpás lányért rajongott az ország

2020. január 20. - drkardos

Őszinte mosoly, egy babetta és egy Taekwon-do zöld öv kellett ahhoz, hogy Linda népszerűbb legyen, mint Chuck Norris.

linda2.jpg

Fotók: Film Színház Muzsika 1981. augusztus – Arcanum Digitális Tudománytár 

 

A karatézó, pontosabban mondva Taekwon-do ütésekkel bűnözőket péppé verő, törékeny rendőrlány sztorija a 80-as években lázban tartotta az egész országot. A gyerekek sorra jelentkeztek a helyi karate-egyesületbe és még a rendőrség ázsiója is megnőtt. Jól gondolta Gát György rendező-producer, hogy sikere lesz a Linda sorozatnak, így érdemes volt évekig győzködnie a Mafilm vezetőit, hogy hozzák létre ezt a bűnügyi produkciót. Állítólag az ötlet még a 70-es évek végén pattant ki Gát fejéből, amikor megismerkedett egy gyermekvédelmis rendőrlánnyal, akinek törékeny alakja és kedves kisugárzása teljesen ellentétes volt az általa betöltött hivatalos poszttal. A lehetséges főszereplő pedig szinte kéznél volt, hiszen a producer párjára, későbbi feleségére, Görbe Nórára nagyon is illett a kicsi rendőrlány szerepe a maga 46 kilójával és alig 160 cm alatti magasságával.

lind1.jpg

 

A sorozat forgatásáról 1981-ben írtak először a lapok, végül 1989-ig összesen 17 epizódot mutattak be. Ahhoz, hogy elhúzódott a forgatás, az is hozzájárulhatott, hogy időközben megszületett a főszereplő és a rendező két gyermeke, így többször szüneteltetni kellett a forgatást. Hiszen Görbe Nóra számára várandósan igen veszélyes lett volna a munka, mivel soha nem használt dublőrt.

 

Pont emiatt Lindát még nagyobb rajongás övezte. Mondhatjuk, hogy Görbe Nóra valóban megdolgozott a szerepért, ő volt a 80-as évek ikonikus akciósztárja, akiért rajongtak az emberek. Bár a mozgás soha nem állt távol tőle, hiszen korábban balettozott és művészi tornázott is, sőt a lovaglással sem a filmforgatáson ismerkedett meg, a küzdősportok idegenek voltak számára. A Lindára viszont már 1980-ban elkezdett készülni az akkoriban éppen hazatelepülő, 3 danos világbajnok, Harmat Lászlónál Taekwon-do mesternél. Egyébként ő felügyelte a film verekedős jeleneteit is, hogy szakmailag minden rendben legyen a képsorokon. A színésznő nyilatkozatai szerint a hosszú hónapok alatt beleszeretett a sportágba és bár először csak egy-két mozdulatot szeretett volna elsajátítani a filmforgatás kedvéért, végül az élete részévé vált. Görbe Nóra másfél év kemény edzés után a Magyar Karate Szövetség Taekwon-do szakágának sportolójaként a Nemzetközi Taekwon-do Szövetség (I. T. F.) mester instruktora előtt sikeres vizsgán megszerezte a 6. gup fokozat zöld öv minősítését.

linda4.jpg

 

Emellett pedig kaszkadőr órákon tanulta Pintér Tamásnál a szabályos esést és szaltózást. A rengeteg munkának meg is lett az eredménye, a Linda egy jól kidolgozott látványos sorozatra sikeredett, amely az amerikai akciófilmeket idézte a Kádár-kor alkonyán. Sokan viccesen jegyzik meg ezt az időszakot, amikor a nyugatiak Chuck Norrist és Van Damme-ot imádták, mi pedig egy kis rendőrlányért rajongtunk.

 

A sorozat sikeréhez minden bizonnyal hozzájárult a fergeteges szereposztás is. Szerednyei Béla játszotta Linda kissé félszeg vőlegényét, aki taxiján mindig késve érkezett megmenteni szíve hölgyét. Édesapját, Veszprémi Bélát Bodrogi Gyula alakította, aki vicces, imádnivaló párost alkotott filmbéli kedvesével, a fölé tornyosuló Pécsi Ildikóval.

linda3.jpg

 

Az alaphelyzet adott volt: a nyomozók először csak kávékészítésre kérték fel az ifjú rendőrlányt, aki a mellőzés ellenére újból és újból különleges bűnesetek között találta magát. De nem csak a tilosban járók leverésében, a bűnügyek megoldásában is igen ügyesnek bizonyult, így pár epizód után a vezető nyomozók már komoly, veszélyes munkákat bíztak Lindára: aki ikonikus babettáján megérkezve, majd klumpa papucsából kilépve ,egy-két jól elhelyezett rúgással és ütéssel gyorsan megoldotta a feszült helyzeteket. A Lindának nem tett jót a rendszerváltás és a sorozat két alapemberének – Görbe Nórának és Gát Györgynek – egyre problémásabb házassága. Hiába terveztek 1991-ben újabb részeket, a folytatás már soha nem valósult meg. Pedig a színésznő szerint, még manapság 30 év múltán is a Lindával azonosítják az emberek, és rendszeresen felismerik az utcán.

További érdekességekért, képekért és nettó retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr515417560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kugi · http://kugi.blog.hu 2020.01.21. 09:00:24

Én általános iskolás voltam a '80-as években, és nagyon szerettem ezt a sorozatot.
Az ember el se hinné, hogy kaszkadőr/dublőr nélkül játszotta el a színésznő a szerepet.

lutria 2020.01.21. 19:32:39

Mondjuk a Margitszigeti toronyugró jelenetben egy neves sportolónő ugrott helyette,botrány volt belőle mert megpróbálták letagadni.

Ha nem volt folytatása a sorozatnak akkor a 2000-ben készült mi volt?

zhwriter 2020.01.21. 19:32:50

Jó a cikk! :) Annyit hozzátennék, hogy 1999-2000 körül készült még 5 új rész, talán már Gát nélkül.

midnight coder 2020.01.21. 19:33:11

Azért akkora nagy rajongás nem volt anno. Ami viszont vitathatatlan értéke, hogy egy picit darabka 80-as évek. Tökéletesen hozza azt a kort.

tompus 2020.01.21. 19:33:15

A 80-as években bármi sikeres volt, ami a tévében ment, nincs ebben semmi kuriózum. A későbbi folytatás meg bukás lett, mert amúgy rém gagyi az egész.

enrikokaruszo 2020.01.21. 19:33:34

gyerekként idegesített, és bénának találtam
most sem vagyok ezzel másként

Azördögügyvédje 2020.01.21. 19:33:43

„Őszinte mosoly, egy babetta és egy Taekwon-do zöld öv kellett ahhoz, hogy Linda népszerűbb legyen, mint Chuck Norris.”
Mert nem tudták nézni Chuck Norris-t. Ugyanez volt a titka pl. az Angyalbőrben, a Família Kft., vagy a Szomszédok nagy sikerének. Nem volt választás. Ma már 1%-os nézettséget sem érnének el.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2020.01.21. 19:34:11

Igen, ez egy kiemelkedően kidolgozott sorozat volt a maga idejében. Rengeteg agymunka volt benne és sok (a kommunizmus szürkesége után) előremutató innováció.

Mivel akkoriban nem sok minden volt a TVben, egy-egy kiemelt projektben nagyok sok klassz dolog szorult. Manapság már a szinkronok elkészítésé is kihívás ennyi filmhez.

" az időszakot, amikor a nyugatiak Chuck Norrist és Van Damme-ot imádták, mi pedig egy kis rendőrlányért rajongtunk."

Az így marhaság. Olyan mintha azt mondanák, Amerikának volt az Avengers, a németeknek meg a Cobra 11. A kettő nem zárja ki egymást.

Az átlagos Linda rajongók is Chuck Norrist imádták de ugyebár ez volt a magyar narancs :) . A Lindát fel lehetett venni a TVből, Chuck Norrishoz meg el kellett menni a lengyel piacra kalózmásolatért (vagy nyelvet beszélők esetében felvenni az RTL-ről (fiatalabbak kedvéért, a németről, nekünk még évtizedekig nem volt) idióta alámondás nélkül, megint fiataloknak, érdemes egyszer megnézni ilyet a vicc kedvéért, vannak fent posztok erről a blog.hu-n is).

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2020.01.21. 19:34:16

Vicces volt, amikor a fisztulás harci sikolyt követően a negyven kilójával belerúgott a másfél mázsás bűnözőbe, aki ettől métereket repült... :DDD

Fredddy 2020.01.22. 06:32:31

Nem szabad ezeket mai szemmel megítélni, a nyolcvanas években a tévésorozat nyugaton se a Trónok harcát (első pár évadot :)) meg a Sons of Anarchyt jelentette.

kiskutyauto 2020.01.22. 06:32:40

Szegény úgy járt mint Carrie Fisher... örökre Leia hercegnő maradt. Görbe Nóra pedig Linda... ez van ilyen az élet... azért 5-10 év országos siker sem semmi, nem lehet telhetetlennek lenni... De azok a hülye effektek suhogások, borzalmasak voltak, emiatt nem lehet beleéléssel visszanézni már sajnos a sorozatot, mert röhejes... talán ki kéne adni újra dvd-n az egészet újra vágva, újra hangeffektezve...

dikusz. 2020.01.25. 15:04:29

Tényleg sokan szerették, ezt nem lehet tagadni. Engem kifejezetten idegesített a vijjogása, ha értett hozzá, ha nem, akkor is.

victor2 2020.02.11. 13:56:24

@Ződ2000: "Az átlagos Linda rajongók is Chuck Norrist imádták"

Chuck Norris primitív volt, Linda gyermeteg és mindkettő unalmas.

inebhedj - szerintem 2022.05.17. 09:22:13

A Linda sorozatban valójában pont a címszereplőt nem kedvelte az ember (inkább szemet hunyt felette), viszont a nem túl ötletes sztorit, és a főszereplő jó esetben is neutralitását remekül ellensúlyozta, hogy a legtöbb visszatérő szereplő viszont brillírozott. Az a furcsa helyzet állt tehát elő, hogy úgy lett jó és népszerű sorozat, hogy a sztorit és a főszereplőt akár kis hagyhattuk volna belőle.
süti beállítások módosítása