Tó-retró

Pirx kalandjai - szegény ember Star Trekje

2020. március 19. - drkardos

Gyümölcsös tál mint űrállomás, vasaló lézerpisztoly gyanánt és a Kárpátok Kirk kapitánya. Erős volt az első magyar sci-fi.

pirx1.jpg

 

„Kicsit savanyú, kicsit sárga, de a miénk” hangzott el a „Tanú” című filmben és semmi sem fejezi ki jobban azt az érzést amit annak idején az első, magyar gyártású sci-fi sorozat, a „Pirx kalandjai” kiváltott. Azok, akik már elmúltak hat évesek a bemutató (1973 március) idején, legalább is mind így gondolták. Pedig a beharangozókban még olyan szépnek tűnt minden...

            Adva volt egy alapanyag, a szakmában már akkor is elismertnek számító Stanislaw Lem tollából, valamint fantázia, kísérletezőkészség és az akkoriban újnak számító blue box technika. Két lelkes filmes úgy gondolta, hogy ebből ki lehet majd hozni valami igazán klasszat és 5, egyórás epizódban 2073-ba repíthetik majd a magyar tévénézőket. Csillogó radarállomást, sokcsápú űrállomást és ezüstben ragyogó rakétahajót vizionáltak a képernyőre, meg lézerszobrokat és lenyűgöző kapcsolópultokat. A valóság azonban közbeszólt.

 

pirx2.jpg

            Már az első tervek bejelentésekor is hallatszottak olyan hangok, akik hitetlenek voltak az új minisorozat sikerét illetően. Úgy gondolták, hogy Lem novelláit szinte lehetetlen megfilmesíteni, mivel azok éppen a filozófiai tartalmukban erősek és a képernyőre kívánkozó történések szinte teljesen hiányoznak belőlük. Persze mint kiderült igazuk is lett, hiszen a szláv McLane (az Orion űrhajó kimondva is a fő példakép volt), vagyis Pirx inkább sikeredett szánalmasra, semmint filozófikusra. Szintén fura volt a csodás szépségű Sunyovszky Szilvia által megformált Glória helyzete. Az eredeti könyvekben ugyanis a hölgyek csak epizódszerepeket kaptak, ám a már említett McLane-nek volt egy Tamarája, ami azonnal nőért kiáltott. Valójában Glória csak néhány mondat erejéig tűnt fel az egyik Pirx novellában és ebből bővítették úgy a szerepét, hogy a Kárpátok Kirk kapitányának a szerelme, sőt a felesége lehessen. Valószínűleg már ezek is elegendőek lettek volna egy ordas nagy buktához, ám ennél komolyabb gondok is adódtak.

            A filmesek ugyanis hatalmas lelkesedéssel és óriási fantáziával láttak a tervek kidolgozásának, ám a kommunizmus rögvalósága nyomán csakhamar az utóbbi maradt meg csupán. Ugyanis gyorsan az értésükre adták, hogy annyi pénz, amibe az eredeti elképzelések megvalósítása került volna, a világon sincsen. Tessenek szépen az álomvilágukat két színes üveggyöngy árából felépíteni. Valószínűleg a készítők vért izzadva görnyedtek a makettek fölé és mozgósították a saját és a stáb valamennyi rokonát, hogy hordjanak össze mindent, ami szerintük kályhaezüstre festve csak második ránézésre felismerhető, és nagy tömegben összehordva – erősen hunyorítva – űreszköznek tűnik. Ahogy a egyre jobban belemelegedtek a spórolásba úgy tévesztették egyre inkább szem elől az eredeti célt, hogy egy lenyűgöző sci-fit akartak alkotni. A végeredmény pedig örökre a kínosan nevetve nézős kultfilmek közé utalta a végleges művet.

            Aki látta már a Pirxet, az pontosan tudja, hogy miről is van szó (másoknak pedig kötelező megnézni!), ugyanis a kellékesek valószínűleg kiraboltak egy komplett Vasedény áruházat, egy játékboltot és valamelyik szovjet műszerekkel zsúfolt kórházat is. A konyhai citromprésből, a színes termoszburokból, az elektromos kenyérpirítóból, a hajszárítóburából, vagy az öblével lefelé fordított pezsgőspohárból összeépített makettek előtt, vasalóval a kukából épült robotokra lövöldöző Pirx örökre a néző retinájába ég.

pirx3.jpg

 

A kritikusok szerint az volt a filmben az egyetlen szórakoztató, amikor a család versenyezni kezdett, hogy ki ismeri fel a képernyőn a legtöbb konyhai felszerelést.

            Persze ne legyünk igazságtalanok a készítőkkel, hiszen abban az időszakban valóban ekkora lemaradásban volt a magyar ipar (hogy igazából mekkorában is, arról itt írtunk korábban) és kis cinizmussal azt is mondhatnánk, hogy a film igazán a gyermekek nyelvén beszélt, lévén ők is ilyen eszközökkel játszanak űrhajósdit a lakásban... Persze ez a kritikusokat nem nagyon hatotta meg és a szinte hetek alatt nevetség tárgyává tették a Pirx kalandjait. Ennek ellenére a televízió többször is újra vetítette a minisorozatot. Többek között műsorra tűzték 1980-ban is, a legnagyobb Csillagok háborúja hisztéria kellős közepén (az amerikai filmet nálunk 1979-ben mutatták be). Végül is ha már pofon, akkor legyen minél nagyobb...     

Kíváncsi, hogy milyen kreatív ötletekkel dobták fel az előző rendszerben a konzerveket és milyen ételcsodákat készítettek belőlük? Vessen egy pillantást a Tó-retró receptkártya gyűjteményére!

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr215536190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pirx 2020.03.20. 11:36:00

Ez a sorozat volt az, ami elindított a sci-fi és később a mérnöki pálya felé :) Persze amikor a könyvtárból kivettem a könyvet a sorozat után 9-10 évesen, megdöbbentem, hogy mennyire más is a novelláskötet. És mennyi szintje van.
De a sorozat alkotóinak védelmében azt is el kell mondani, hogy igazából Lem egyetlen novelláját, regényét sem sikerült filmre adaptálni sikerrel. Sokan állítják, hogy a Solaris (az eredeti, nem a George Clooney féle) egy korszakos alkotás, de Lem rajongójaként nekem calódás volt Tarkovszkij alkotása. Sőt, ahogy olvastam Lem sem rajongott érte.

kugi · http://kugi.blog.hu 2020.03.20. 11:36:06

Köszi a kedvcsinálót! Ideje újra megnéznem. :)

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2020.03.20. 11:54:48

van jó Pirx film. A lengyel Androidokkal a Szaturnusz körül.

altimus 2020.03.20. 11:54:59

a pirx ugy jo ahogy van. nevetseges lenne ha megprobaltak volna egy "valodi" amerikai, vagy nyugat europai scifi-t csinalni. amugy a nemet orion sorozatot ebbol a korbol erdemes megnezni. egyreszt az se jobb technikai szempontbol, masreszt az is pont ugyanilyen jo es elvezheto sorozat.

lojzi1 2020.03.20. 11:55:10

Pár éve megpróbáltam újranézni. Kb. 20 percig bírtam. Nem az baj vele, hogy nevetséges, hanem egyszerűen rossz. Unalmas, érdektelen és néhol kifejezetten ostoba. Az Orion űrhajó a mai napig nézhető és szórakoztató, de ez a mai kor technikájával leforgatva is nézhetetlen lenne.

lomposfarkas 2020.03.20. 15:13:09

A magyar Pirx filmek már erősen halványuló emlékek, de Lem írásai egyértelműen a világ élvonalába tartozó scif-i történetek. A Pirx novellák első osztályúak, a "hard sf" legnemesebb hagyományai értelmében. Mind a kaland rétegeket, mind a mélyebb mondanivalót tekintve. Persze ahogy nálunk Zsoldos Péter, Csernai Zoltán (és még néhányan), ott is "mit ér a sci-fi író, ha lengyel" vagyis nem nagyon tudott betörni az angol nyelv dominálta piacra.

Azt nem tudom, hogy mi a legjobb Lem megfilmesítés, de volt egy bizsergető érzésem nemrég a Robotok c. film megtekintése közben:
port.hu/adatlap/film/tv/robotok-robots/movie-67767
Zeniális animációs mese egy robotok által benépesített világról és nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy Lem: Kiberiáda történetei ihlették meg a forgatókönyv írót. (és a Kiberiáda magyar műfordítása is remekmű)

Két régi magyar sci-fi film, amik viszont élvezhetők ma is! Két ismert scifi novella feldolgozása. A legcsodálatosabb, hogy csak jelzésértékkel imitálták az űrhajós környezetet, olyannyira, hogy az űrhajó felmosásnál 42:15-nél még be is ultráznak a legénységnek, mint a honvédségnél :) Szerintem a filmek készítése során hülyére röhögték magukat a filmesek :)
videa.hu/videok/film-animacio/urtortenetek-1977-magyar-sci-fi-6vZs2T0OGfA1whmo

Pic 2020.03.20. 15:13:25

@lojzi1: Egyetértek. Az Orion szenzációs volt.
Szép volt a hajó. Az elején ahogy felszáll a hajó az beleégett a retinámba. A sztori izgalmas volt, a varangyok nagyon idegenek és félelmetesek. A zene fülbemászó volt és a játszótéren együtt énekeltük a zenéjét a mászóka tetején.
Ha nem rémlene: "Felszáll az Orion, benne McLane a parancsnok..."

Ehhez képest a Pirx még gyerekfejjel is gázos volt és nem értettük miért röhögnek fel időnként hangosan a felnőttek egészen addig amíg be nem villant valami nekünk is egy ismerős dolog, mint például itt az egyik illusztrációs jelleggel benyomott fotóról ismerős kerámia virágtartó (eltört sok éve, RIP), ami nálunk az előszobában állt vagy a távirányítós tank a szomszédék gyerekszobájából vagy a fém citromfacsaró amit fél évvel a film megnézése előtt vett anyu....

A dolog azért is volt gáz, mert a cocializmusban a termékek nem változtak olyan gyorsan. Tehát amit 1973-ban beraktak új termékként a filmbe, az bizony még a 80-as években is gyártásban volt.... nagy mennyiségben... tömegek számára... tehát nagyon felismerhetően.

Gyóni Gábor 2020.03.20. 15:13:39

A magyar Pirx-filmek egyáltalán nem rosszak. A történetek némelyike kimondotta szórakoztató. Technikai megvalósításuk sem múlja alul a kor nyugati filmjeit (ez még a SW előtti kor). De Star Wars előzmény-trilológiához képest mondjuk meg valóságos felüdülés ez a látványvilág

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.03.20. 15:13:57

@Intimitás Gourmet: Az rész a könyvben egészen félelmetes. Ami viszont kifejezetten horrorisztikus és mélyen filozófikus a Pirx kalandjaiban (a könyvben!), az a Terminusz . Évtizedekkel megelőzte az összes kortársát filmben és könyvben annak a novellának a története. Ami pedig a legszebb, és lemélyebb talán, az a Baleset. De mindegyik Pirx novella pazar, semmiféle sorrendet nem tudnék közöttük felállítani. A film a felszínén ragadt a könyvnek, de ez nem is csoda: nagy falat volt ez akkoriban, Magyarországon. De azt nem kétlem, hogy az amerikaiak simán összehoznák: menő látványvilág, nagy sztárok...csak attól tartok kiölnék belőle az európai szellemet, ami annyira átitaja a könyvet.

@Pirx: Mindkét film jó, szerintem, Más megközelítéssel készültek. Sodebergh inkább az emberi tényezőnek hagyott teret, -én szerettem, Cloony nagyon jó benne- de attól függetlenül, hogy Lemnek tényleg nem tetszett a Tarkovszkij féle változat, (a befejezés miatt) az is ütős, nyomasztó.

Lobo Marunga 2020.03.20. 15:14:02

@lojzi1: Köszi, leírtad, amit akartam. :)

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.03.20. 15:14:30

Szegény ember vízzel főz.

Rajnai András Televiziós Mesék Felnőtteknek című sorozata például ugyanilyen technikával készült, és néha egészen döbbenetesen zseniális hangulatú volt, annak ellenére, hogy minden kockájáról ordított a trükk. Ha Rajani az USA-ban él, mára 5 Oscar-díja, életműdíja, és televiziós díja lenne, az ottani háttérrel, technikával.

A legjobbat hozta ki a lehetőségekből, ahogy a Pirx alkotói is. De ez az 1970/80-as évek volt, egy másik világ, ami ma már értelmezhetetlen egy adott generációnak. Jó, persze, a TMF-ben döglesztőek voltak a csajok is, nem véletlen, hogy a kor egyik legviccesebb epizódja is ehhez a sorozathoz kötődik. Amikor bejelentették Farkas Bertalan űrutazását, éppen ez a sorozat ment a tv-ben (soha nem felejtem el, ahogy megszakították az adást, ott ültem, kamaszként) mire másnap százak telefonáltak be a TV-be, hogy mikor vetítik le a félbehagyott részt. (ez persze csak jóval később derült ki)

Hiába, az akkori szocializmusban -értsd: egy puha diktatúra leszállóágában, a legvidámabb barakkban- megvolt a fontossági sorrend a nép egyszerű gyermekeinek körében. Első a szexi csajok látványa a felnagyított hamutálak között, csak aztán az űrutazásos propaganda. Szegény Berci-Isten nyugosztalja- nem ő tehetett róla, hogy a szovjet elvtársak nem értették a magyarokat, soha.

Azt viszont minden olvasónak üzenem: Olvassátok el a Pirx pilóta kalandjait. Lem mindig zseniális, de a Pirx letehetetlen: egészen elképesztően filozófikus, komoly és humoros is, cinikus és jövőbelátó, intelligens mű, amelynek a sci-fi csak a máza,-abban is nagyon jó- de nem a lényege. Pazar a stílusa, gördülékeny, zabálni fogod. Klasszikus példája annak, amikor valaki már a korai művében felugrik a csúcsra, és onnan le sem jön.

Alick 2020.03.20. 15:14:37

'75-ben mutatták be a Zsoldos Péter regényéből készült Feladatot, az a kor színvonalán egész jó volt.

smud 2020.03.20. 15:14:41

Mi gyerekként imádtuk.

gromek7 2020.03.20. 15:14:45

@Pirx: Lem kifejezetten utálta Tarkovszkij Solarisát.

gromek7 2020.03.20. 15:15:04

Némileg vitatkoznék a bejegyzésben kifuttatott gondolattal. A tv sorozat kétségtelen szánalmasra sikeredett és ezen röhögött az egész ország. Az akkori közbeszédben is gyakran ez a magyarázat jött elő mindig. De anélkül, hogy a történelem szemétdombjára dobott rendszert védeném, szerintem helytelen a végkövetkeztetés. A sorozat nem a pénzhiány vagy a rendszer szürke környezete miatt lett ennyire béna. Egyrészt a 70-es évek magyar szocializmusát sikk ennyire leminősíteni, ami szerintem csak részben igaz. Másrészt ugyanebben a környezetben készült 3 évvel később a Tündér Lala (1976) vagy lényegesen vacakabb környezetben a Szovjetunióban egy évvel korábban Tarkovszkij Solarisa. Az utóbbinak az űrhajóban forgatott jelenetei teljesen vállalhatóak. De mit kezdünk a poszt által kínált magyarázattal, ha 84-es lengyel Szexmissziót vizsgáljuk? Ha létezett a blokkban córesz, teljes szegénység, nyersanyaghiány és szürkeség, akkor az pont a 80-as évek Lengyelországa. Erre pont a közepén kijöttek ezzel a filmmel, ami ma is teljesen nézhető. Sajnos mindig ilyen okokkal magyarázták a Pirx bénaságait, miközben szerintem szimplán a készítők szakmai hiányosságaira vezethető vissza, hogy vizuálisan inkább egy paródia lett a sorozat. Átnézve az alkotók (rendezők, díszlettervező, művészeti vezető) életrajzát, egyiknek sem volt semmilyen korábbi tapasztalata a műfajban. Az egyik rendező kivételével (ő valójában is kezdő volt) a többiek mind tapasztalt film/TVipari munkások voltak, de sci-fi-ben még rövidfilmet sem készítettek. Gyakorlatilag elsőfilmesek voltak ezen a területen... A rendszerből inkább az következett, hogy feltételezhetően valamelyik fejes érzékelte a kor szellemét, meg a tömegigényt a sci-fire és kiadta az ukázt, hogy márpedig nekünk is legyen egy ilyen sorozatunk, amit rapidan be lehet mutatni. Viszont ehhez szakemberek kellettek volna, amihez idő kell, hogy képződjenek. Igazából ez a szitu ma is megtörténhetne :-)

Pirx 2020.03.20. 15:15:11

@Intimitás Gourmet: Hát én inkább azt mondanám, hogy viszonlyag hű a novellához. De azért a vége annak is nagyon elszálll

RHalacska 2020.03.20. 20:59:36

Ez egy klasszikus. Becsülöm a készítőinek kitartását, kreativitását. Gyerekkoromban meg ez volt :) Most reménytelen megnéznem... :)

CCnick 2020.03.20. 20:59:44

@gromek7: Amit meg is értek, a könyv után a film, hogy is mondjam finoman: szar

CCnick 2020.03.20. 20:59:51

@altimus: Az orion 6 évvel korábban készült és így is kategóriákkal jobb. Kb VW vs. Trabant.

seepheerd 2020.03.20. 21:00:09

"- Csapásmenti jövesztés."
Azóta is tetszik :D

midnight coder 2020.03.20. 21:00:16

@gromek7: Azért ezekkel az eszközökkel George Lucas is elég fura egy Csillagok Háborúját tudott volna csinálni. Amúgy az Orion is elég gáz volt, amikor támadtak a varangyok és ezt pár papírfecni beúszása jelentette a képernyő bal felső sarkából.

ben2 2020.03.20. 21:00:23

@gromek7:

" Igazából ez a szitu ma is megtörténhetne :-) "

Ez tévedés.
Magyar szakemberekkel forgatták a Blade Runner 2049-et, és a The Martian-t, szal nem mondanám, hogy nem állna rendelkezésre tapasztalt filmes gárda. CG-ben szintén jól állunk, a Digic Pictures 350 embert foglalkoztat, és világszinvonalú minőséget gyárt.
Tehát nem hogy le lehetne forgatni Magyarországon egy minőségi sci-fit, de minden esély meglenne rá, hogy a hollywoodi AAA kategóriában versenyezzen. Legalábbis nem a magyar szakembergárdán múlna.

ben2 2020.03.20. 21:00:37

6 évesen, amikor 1980-ban ismét műsorra tűzték, hatalmas rajongója volt a Pirxnek.
Aztán még abban az évben láttam moziban a Star Wars-t és a következő kb. 20 év sci-fi termését fanyalogva néztem végig, olyan magasra tette a mércét.
Később a SW folytatásokon túl csak az ET, a Haramadik találkozások, Blade Runner, Alien volt képes megugrani a szintet.
A Pirx ettől függetlenül továbbra is megmaradt kellemes gyermekkori emléknek, mert azt még a Star Wars előtt láttam. (Szerencsére.)

Abban azért egyetértek, hogy felnőtt fejjel a Pirx filmek egyszerűen nem jók. Nem csak technikailag, de a forgatókönyv, a színész játék és a rendezés is gagyi.
Ugyanakkor a Pirx-et abban a közegben érdemes megítélni, ahol létre jött.
Amikor hétfőnként nem volt TV adás, sorozatokat csak kedd esténként lehetett látni, nyugati filmeket max. karácsonykor (értsd: Volt egyszer egy vadnyugat és Piedone filmek), pucér nőt egyedül és kizárólag a szilveszteri hyperbolában, máskülönben meg elképesztően unalmas és semmitmondó dokumentum műsorokkal volt tömve a TV, akkor egy magyar gyártású sci-fi sorozat maga volt a népszórakoztatás netovábbja. (Na meg Móka Miki és Hakapeszi Maki.)

Buncog 2020.03.20. 21:04:35

A Pirx kalandjai volt a 70-es évek Família kft-je. Az egyik a lehetőségek miatt lett gagyi, a másik meg úgy ahogy van, minden porcikájában.

Bobby Newmark 2020.03.20. 21:07:17

@gromek7: A '90-es években meg is történt, hogy is hívták azt a borzalm.. Űrgammák. Beugrott.

eßemfaßom meg áll 2020.03.22. 06:10:37

@ben2: Én kisgyerekként láttam, bőven a SW-ok előtt, hétfői adásszünetes korban amikor a pornót a tollasbál magazin jelentette de így is szánalmas volt szegény Pirx.

jegeskaveee. 2020.03.22. 06:10:44

@Pic: Sok tinilány csináltatott olyan frizurát, ami az "űrhajós"hölgyeknek volt, nagyon menő volt akkoriban.:)))

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2020.03.22. 06:11:17

Van a Pirxnek egy nem eléggé méltatott értéke: a zene. Abban az időben a filmzenékhez eléggé aggodalom nélkül használtak fel mindenféle hanglemezeket, tippem szerint nem sokat vesződve az engedélyek beszerzésével. A Feladathoz egy friss Pink Floyd albumból ollózgattak - akkor ismertem meg és szerettem meg az együttest - a Pirx főcímzenéi pedig az Emerson, Lake & Palmer egyik lemezéről valók, ők is kedvencemmé váltak. A Magyar Televízió ott is terjesztette a kultúrát, ahol azt nem is vesszük észre. :-)

@Pic: "Az Orion szenzációs volt. Szép volt a hajó."

Az egész sorozatban rengeteg haladó és extravagáns ötlet volt, képben, eszközökben, zenében. A felvétel technikája is kifejezetten munka- és költségigényes volt, de 54 évvel ezelőtt készült, vagyis a technikája eleve avítt mai szemmel, de a jó sztorival és a jó dialógusokkal nagyon el tudták adni. Ma teljesen más az igény, ma egy számítógépes játékot is úgy értékelnek, hogy milyen részletgazdag a grafikája, ma az Orion nem lehetne sikeres.

@Gyóni Gábor: "De Star Wars előzmény-trilológiához képest mondjuk meg valóságos felüdülés ez a látványvilág"

Szerintem a SW1-3 egyedül a látványvilággal tudta fogyaszthatóvá tenni magát, azzal együtt, hogy a CGI-sége szembeötlő.

@zord íjász: A Terminusz, az ám! A sokat emlegetett virtuális valóság korszaka előtti időkből egy hátborzongató ötlet.

"Szegény Berci-Isten nyugosztalja- "

Inkább Isten éltesse, sokáig. Magyari Béla volt az, aki két éve elhunyt.

"Olvassátok el a Pirx pilóta kalandjait. Lem mindig zseniális, de a Pirx letehetetlen"

Már a számát sem tudom, hányszor vehettem le a polcról, és olvastam bele valahol találomra. Pihentető.

@midnight coder: "amikor támadtak a varangyok és ezt pár papírfecni beúszása jelentette a képernyő bal felső sarkából."

A költségek még ezekkel a spórolós megoldásokkal együtt is elég komolyra jöttek ki. Hiába, még a Nyugat gazdagsága sem mindig elég egy nagy mutatványhoz.

@Alick: A Feladat nekem is nagyon tetszett. Pár éve újra elővették (negyven évig porosodott a polcokon!), és mivel a könyvet azóta már jól ismerem, sokszor olvastam, észrevehettem, hogy a tévéfilm is ott ült le mindig, ahol belenyúltak - feleslegesen - az eredetibe. Zsoldos a legnagyobb írók egyike volt, Lemhez hasonlítható, és értelmetlen dolog volt azt hinni, hogy hozzá tudnak adni valamit a regényéhez.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2020.03.22. 06:11:26

A Pirx-történetek könyvben nagyon szórakoztató, kanyargós, színes mesék. Lem kiváló mesemondó volt. Ahhoz, hogy tévéfilmet csináljanak belőlük, egy csomó dolgot meg kellett rövidíteni, ki kellett hagyni. Na, a sorozatban ezt rontották el kegyetlenül. A dramaturg és a rendező a felelősek a sorozat gyengeségéért, nem a makettek és díszletek. Többen is emlegetik az Oriont, amely abban az időben még etalonnak volt tekinthető, és tényleg, abban is rengeteg szórakoztatóan kreatív módon alkalmazott fürdőszoba-szerelvény és műanyag idom adta a díszletet, a tévés technika is (pedig filmre készült) szegényes lehetőségei is jól láthatók rajta, mégis hatalmas siker lett, mert izgalmas volt, jó figurákkal, elég jól összerakott történetkékkel. A Pirx ott lett béna, ahol hozzányúltak, ahol a történetíró kreatívkodni kezdett. Az a szerencsétlenkedés a szállodai szobában, például, olyat Lem nem is említett. Sőt, az újságírónő érthető indokból való belekreálása is nagyon ügyetlenül sikerült. A díszletben felismerhető tárgyakon mindenképpen nevetgéltünk volna, de ha aztán a történet, a játék magához vonta volna a figyelmünket, akkor meglett volna a rangja, és a móka a tárgyakkal összekacsintássá vált volna.

Az ilyen balfogásoknak az a fő baja, hogy az eredeti irodalmi művet beárnyékolják. Én, a robot, A majmok bolygója, Az Androméda-törzs stb., az elmúlt húsz évben készült néhány filmes balfogás a műfajban, amelyek az esetleges sikerességük ellenére is kellemetlenül félrevezetik a potenciális olvasókat. Vagy a Philip K. Dick elbeszélései inspirálásával készült sok mozifilm, amelyek történetei csak egyes részletekben illeszkednek az eredeti történethez, ezeknél is csak legyint az, akinek a könyv a kezébe kerül, hogy á, ezt én már ismerem, holott egyáltalán nem. Nyilván nem csak a scifire korlátozódik a filmeknek ez az árnyékvető hatása, de a Pirx élénk példa rá.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.03.22. 06:11:36

@Perler Zuárd: :-)))) De nagy marhaságot mondtam, 1000 évig fog ezek után élni, a csere-űrhajóstársa, Magyari Béla halt meg, ezúton is bocsánatot kérek Farkas Bertalantól. Öregszem, vagy mi, vagy nem kéne egyszerre három dolgot csinálni, amikor kommentelek.

exterminador 2020.03.22. 06:11:49

@gromek7: a vacak környezettel a Szovjetunióban kitétellel vitatkoznék. Napi szinten a rendszer persze élhetetlen volt, de mégiscsak egy világhatalomról van szó, és több erőforrást tudtak mozgósítani egy filmforgatás kedvéért. Tehát meg tudták csinálni rendesen az adott jeleneteket.

butyko 2020.03.22. 06:12:06

@zord íjász: Farkas Bertalan űrhajós még életben van,miért temeted?

MAC-Ka 2020.03.22. 06:12:18

Nem tudom miért ez a nagy fanyalgás a technikai kivitelezésről... Amikor pl színházba megy az ember, akkor is látja hogy a "háttér", a díszletek csak festett dolgok és a többi tárgy is csak jelképes, aztán mégiscsak a darabra figyel... Én gyerekként így néztem. Hogy csillagszóró volt a rakétahajtómű, és esetleg még a damilt is láthattam amin felhúzzák...hogy a méretarányok se stimmeltek sokszor... na és?
Hogy a mű adaptációja mennyire jó, arra már nem emlékszem, gyerekként láttam :) ...és kedveltem...talán itt kedveltem meg a scifi-t úgy általában (de lehet, hogy az időalagút volt vagy az orion... de ez is benne volt. Sőt még a Mikrobi is...rádiójátékként :) ott aztán nem volt "díszlet" meg bluebox :)

Dr. Tom 2020.03.22. 06:12:36

A jó öreg Pirx ... mai napig bármikor odab@sz bármelyik agysejtnek :)

eßemfaßom meg áll 2020.03.23. 08:20:53

@MAC-Ka: a színház az színház a film meg film. Ezért

Bobby Newmark 2020.03.23. 15:12:05

@Androsz: "Szerintem a SW1-3 egyedül a látványvilággal tudta fogyaszthatóvá tenni magát, azzal együtt, hogy a CGI-sége szembeötlő."

Ja, hát igen, az az animáció a Halálcsillag terveiről az nagyon Asteroids.

Vagy egyébként milyen CGIről beszélsz? Csak mert az egész full makett és kékháttér.

MAC-Ka 2020.03.23. 18:07:52

@eßemfaßom meg áll: Moziban is ment? Én csak azt hittem a tv-ben, ahol akkoriban úgyis rengeteg színházi közvetítés is ment :) Sőt, különösen a gyerekeknek rengeteg animációs meg bábfilm is. Csak így utólag lehet annyira nagyon fanyalogni :)

eßemfaßom meg áll 2020.06.03. 06:37:58

@MAC-Ka: Biztos, hogy csak az a film ami moziban (is) megy?

@Bobby Newmark: "Csak mert az egész full makett és kékháttér." Ne vicceljél már, az egész előzménytrilógia egy animáció pár zöldháttér előtt felvett élő szereplővel.

inebhedj - szerintem 2022.05.13. 12:44:27

@ben2:

Ez igaz, viszont filmszínészeket importálnunk kellene hozzá.
süti beállítások módosítása