Tó-retró

VHS ikonok – Van Damme és Tong Po

2020. március 30. - drkardos

A Kickboxerben sem színészek, sem thai emberek nem szerepeltek, mégis egy nemzedék ismerte meg belőle a Thai Boxot.

tongpo1.jpg

 

A nyolcvanas évek végén egyre több háztartásban tűnt fel a VHS lejátszó vagy köznevén a videomagnó, és vele együtt egy új színésznemzedék, melynek tagjai csak a legritkább esetben voltak színészek. A korszak tesztoszterontól túlfűtött stílusának egyik kétségtelenül legnagyobb (művész)neve (Persze Stallone és Schwarzenegger mellett) Van Damme volt.

            Jean-Claude Camille François Van Varenberg 1960. október 18-án, Brüsszelben született, és egyértelműen az egyik legsokoldalúbb szereplője az amerikai filmeknek, hiszen tízévesen már shotokan karate edzésekre járt (18 évesen szerzett fekete övet), emellett testépítő és balett táncos is volt. Bár kétségtelenül a küzdősportban vitte a legtöbbre (középsúlyban Európabajnokságot is nyert), filmes karrierjében a másik két tevékenység is fontos szerephez jutott. Ő volt talán az első olyan karatefilm szereplő, aki nem Bruce Lee szikárságát vitte tovább, hanem inkább hasonlított egy jó mozgású testépítőre. A muszklititán persze azzal keltette a legnagyobb meglepetést, hogy hatalmas izomtömegével könnyedén mutatott be spárgát a filmvásznon.

            Ez utóbbi a balett hatása, melyet 16 éves korától 5 éven át gyakorolt. Később úgy nyilatkozott, hogy ez a mozgásforma jóval keményebb, mint amilyennek kívülről tűnik. Véleménye szerint, aki túl él egy balettfoglalkozást, az bármilyen edzést végig tud csinálni. A tánc pedig nem csak a Kickboxer ikonikus – és elég kínos – táncjelenetében került elő,

via GIPHY

 

hanem első epizódszerepét is emiatt kapta az 1984-es Breakin’ című filmben. Ám a rajongók nem itt ismerték meg a nevét.

            Az első rongyosra másolt VHS film, melyben feltűnt Van Damme, az 1985-ös Karate Tigris – Nincs irgalom, melyben – a ritka esetek egyike – főgonoszt alakít, Ivan Krushensky néven (persze a spárgázás már ebben a moziban is előkerült). Érdekes, hogy a ringben találkozó amerikai és szovjet harcos motívuma szinte pontosan ugyanekkor tűnt fel a Rocky sorozat 4-ik részében, Sylvester Stallone és Dolph Lundgren tolmácsolásában. A két film bemutatója között pedig alig néhány hónap telt el.

            Van Damme karrierje azonban csak 3 évvel később, a Véres játék című filmmel indult be (igaz eredetileg ő lett volna a Predator Schwarzenegger 1986-os művében, de túl melegnek találta a jelmezt, és túl alacsony is volt a szerepre).

tongpo2.jpg

 

Azután elérkezett a nagy pillanat, és elkészült az ikonikus Kickboxer! Ekkor 1989-et írtunk (itthon csak 1990 decemberében mutatták be a mozik) és az alig 1,5 millió dollárból összeütött film közel 15 milliót, Van Damme-nak pedig a Zs kategória A státuszát hozta. A fivére megrokkantásáért bosszút álló, új harcművészetet tanuló fiú sztorija valósággal iskolát teremtett a VHS filmes korszakban. A film körül pedig rengeteg az érdekes sztori!

            Az első – bár ezt nem nehéz kitalálni – hogy a Kickboxerben mindössze egyetlen színész szerepel, ő pedig a Mylee-t alakító Rochelle Ashana (igaz Van Damme bátyja legalább valóban Kickbox világbajnok volt civilben is). Az már azonban sokkal érdekesebb, hogy a filmben szinte senki sem thai, akiről azt gondolnánk! A már említett Ashana ugyanis Amerikában született, Fülöp-szigeteki szülők gyermekeként, míg a nagybátyját alakító Xian Chow Hongkongban látta meg a napvilágot. Kínában született a Tong Po főnökét, Freddy Lee-t alakító Jiading Li is (ráadásul a filmben az amerikai Micimackót is szinkronizáló Jim Cummings hangján beszél), sőt még maga Tong Po sem volt thai, de még csak ázsiai sem!

            Aki valaha látta a Kickboxert, annak örökre az agyába égett a brutális thai harcos, a kegyetlen Tong Po figurája. Aki járt már ebben a csodás országban, annak gyanús lehetett, hogy Tong még Van Damme-nál is magasabb, ami a thai férfiakra egyáltalán nem jellemző. Valójában Tong Pot Van Damme gyermekkori jóbarátja, Michael Quissi alakította. Ő eredetileg Marokkóban szültetett, majd két éves korában a szüleivel Belgiumba költözött.

tongpo3.jpg

 

Van Damme-mal a shotokan dojóban ismerkedett meg, és hamar barátokká váltak. Mivel mindketten filmes karrierre vágytak, így Amerikába is együtt költöztek. Miután Van Damme megkapta a Kickboxer főszerepét (Eredetileg Chuck Norris is megvásárolta volna a forgatókönyvet saját részére, de a producer nemet mondott), azonnal beajánlotta Quissit is. Érdekesség, hogy a férfit a díszvetítésen a saját édesanyja és a barátai sem ismerték fel, annyira jó munkát végeztek a sminkesek. Ráadásul a stáblistát is elírták, hiszen abban az szerepel, hogy a filmben Tong Po saját magát alakítja!

            Quissi ezek után még 12 filmben szerepelt, és többet maga is rendezett. Bár ő szerepelt a Kickboxer 2. részében is, Van Damme-mal csak a 2016-os remake-ben láthattuk együtt újra, igaz abban Tong csak egy pillanatra tűnik fel egy cellában. Persze más filmeket is forgattak együtt, de ő közel sem futott be akkora karriert, mint Van Damme, aki a szinkronokkal együtt (Kung-fu Panda, Gru) összesen 58 filmet jegyez, és összese bevétele meghaladta az egymilliárd dollárt, ezzel pedig méltán nevezhetjük a VHS korszak egyik ikonjának...

További cikkek, érdekességek retró témában weboldalunkon találhatóak

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr5915573274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pierr Kardán 2020.03.31. 14:25:04

Valahol megvan a film VHS kazettán, gondoltam, hogy előkeresem. De ahogy túrtam a dobozokat, csakis Teresa Orlowski filmek kerültek elő. Úgyhogy abba is hagytam a Kickboxer keresgélését, merthogy Teresa Orlowski is nagy VHS ikon volt ám :-)))

2020.03.31. 14:25:12

Ja, német nyelven, hangalámondással. Akik akkoriban ezt csinálták, ma a feliratokat írják és időzítik.

mocser48 2020.03.31. 15:33:25

Michael Quissi, mint Chong Li ellenfele a Véres játékban, smink nélkül: youtu.be/W3xzbYhkrC8?t=94

mocser48 2020.03.31. 15:33:35

Ez a Michael Quissi jól körül lett írva, ki is Ő.
Ennél sokkal egyszerűbb lett volna leírni, hogy Ő az akinek a lábát a Véres játékban Chong Li kettétöri.

2020.04.01. 14:07:03

Arra emlékszem, hogy Tong Po az egyik kulcsjelenetben a klasszikus szinkronban azt mondja"Mylee, finom picsa" aztán a tévés szelidített változatban ebből lett "Mylee, jó szerető"

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2020.04.01. 14:07:10

Egy másik blogban olyasmit írtak, hogy a Véres játék már a Kickboxer előtt elkészült, de a minősége miatt inkább nem hozták forgalomba, majd a Kickboxer sikere miatt aztán mégis előkerült.

Kondom Keselyű 2020.04.01. 14:07:24

Kivancsi lennek, hany eves, aki ezt a cikket irta. Annyira erezni, hogy nem tagja annak a generacionak, aki kepes volt egy nap 4x lemenni a videotekaba, hatha visszahoztak mar az uj akciofilmet :D Vagy legalabb az egyik peldanyt. Mert ugye Van Damme akkoriban kurvara nem zs kategoria volt, meg a b-nek is inkabb a teteje. Meg alatta is voltak teka sztarok (Don Wilson, Gary Daniels, Lorenzo Lamas), akik egesz magas koltsegvetesu filmekben szerepeltek, es a Zs volt az, ami mar tenyleg a legalja, sharknado kaliber.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.04.01. 14:07:39

jaj, de hányszro láttuk ezt is.
de a teljes JVCD életmű folyamatosan ment a videóban.
süti beállítások módosítása