Tó-retró

59 éve zuhant Zuglóra egy Malév gép

2020. augusztus 06. - drkardos

Sem a légvédelem, sem műszaki hiba nem bírt a repülőgéppel, de végül egy felelőtlen pilóta is elég volt a pusztulásához.

malev_katasztrofa1.jpg

 

Az 1961-ik év augusztusának 6-ik napja fekete betűkkel vonult be a hazai civil repülés történetébe. Ezen a napon zuhant egy Malév sétarepülő a zuglói Róna (akkor Lumumba) utca egyik emeletes házára. A zuhanást nem csak a gépen tartózkodók, de a ház udvarán kerékpárjukat szerelő gyerekek sem élték túl, így összesen 30 halálos áldozatot követelt. Hatott volna az amerikai átok?

            Hogy a fenti kérdést megértsük, egy kicsit vissza kell forgatnunk az idő kerekét. Egészen pontosan 10 évvel, 1951. november 19-ig. Ezen a tiszta, őszi napon riasztás futott be előbb a hazai, majd az ország területén állomásozó szovjet légiérő parancsnokságára, hogy egy ismeretlen repülőgép megsértette a magyar légteret. Mint később kiderült, a szóbanforgó repülő egy amerikai, katonai DC-3 volt, mely állítólag navigációs hiba és/vagy az erős szél miatt sodródott az ország fölé. A gép eredetileg Németországból Belgrádba tartott volna, ám eltévesztette az útirányt. Bár a magyar légierő nem fogadta tárt karokkal, a 180 leadott lövés mind eltévesztette a célt, így végül a nálunk állomásozó szovjet MIG 15 vadászgépek kényszerítették leszállásra a pápai repülőtéren. Mivel korábban az amerikaiak a román Fogarasi havasokban már dobtak le ejtőernyős kémeket, így sem a magyarok, sem a szovjetek nem vették félvállról az ilyen berepüléseket.

            Mivel a gép átvizsgálása során ledobásra alkalmas katonai eszközöket (földi működésre alakított rádió, pokrócok, stb.) találtak, és a gép műszerei hibátlanul működtek, így azt feltételezték, hogy a véletlen útvonaltévesztés kizárható. A gép valószínűleg a román esethez hasonló céllal érkezhetett. A magyar bíróság néhány héttel később már ítéletet is hozott az ügyben, és a gép személyzetét pénzbüntetéssel sújtotta (valójában váltságdíjat követeltek értük), melynek összege fejenként 360 ezer forint volt. Amikor az amerikai kormány kifizette a brutális összeget (egy komolyabb ház került akkoriban ennyibe), a katonákat kitoloncolták, a gépet pedig elkobozták.

            Bár a magyar hadsereg rendelkezett Li-2 típusú gépekkel, melyek éppen a DC-3 licensze alapján készültek, azokat más motorral szerelték, így egy darabig nem tudták, hogy mit kezdjenek a géppel. Végül az illetékesek úgy döntöttek, hogy inkább az amerikai gépre is orosz motorokat szerelnek, és 1957-ben a pár éve alakult Malév állományába került. Igen, ez a gép zuhant le később Zuglóban. Így a katasztrófa nem is történhetett volna meg, ha a magyar tüzérek 1951-ben ügyesebbek vagy a szovjet vadászgépek harciasabbak. De az időközben HA-TSA lajstromjelet kapott repülő szerencséje még tovább tartott.

malev_katasztrofa2.jpg

1957-ben, már Malév színekben...

Fotó: Fortepan/ Magyar Rendőr

         

   Néhány hónappal a zuglói lezuhanása előtt ugyanis megúszott egy másik komoly balesetet is, amikor a ferihegyi repülőtéren defektes kerékkel kellett leszállnia. Bár a manőver végén senki sem sérült meg, a gép szinte függőlegesen állt a kifutópályán, és csak a csodának köszönhető, hogy nem szenvedett komolyabb sérüléseket. Ekkor 1960. december 16-át írtuk. A szerencsés eset után a HA-TSA az akkor igen népszerű sétarepüléseket teljesített a főváros felett, és azon a bizonyos augusztusi napon is egy ilyenen vett éppen részt.                  

            Délután két óra tájban már az ötödik ilyen útját teljesítette a gép, ám a jegyzőkönyvek szerint ez egészen más volt, mint a korábbi négy. Ugyanis ekkor a megengedett 20 utason felül további 3 személyt is elvittek (rokonokat, ismerősöket) és valószínűleg az ő kedvükért rendezett a kapitány egy mini légibemutatót. A szemtanúk azt állították, hogy az utasszállító különböző mutatványokat hajtott végre, majd lezuhanása előtt a hátára is fordult. A HA-TSA szerencséje eddig tartott ki, ugyanis a légvédő tüzet és a sérült futóművel landolást is túlélt amerikai madár a Lumumba u. 224. számú házára zuhant, majd kettétört. Persze az is szerencse, hogy ennek ellenére nem robbant fel...

            Jellemző, hogy egy ilyen horderejű hírről a korabeli újságok csak ugyanazt a pár sort hozták le és egyetlen kép sem került be a lapokba. Igaz, hogy a Malév egy héttel korábban, augusztus 1-én ünnepelte 15-ik születésnapját, így nem vette volna jól ki magát a nagyobb felhajtás. Az eset kapcsán indult vizsgálat is mindössze 6 napig(!) tartott és az eredményről újra csak néhány mondat jelent meg, melyek a pilóta kizárólagos felelőségét állapították meg...

További érdekes sztorikért, nettó-retró életérzésért látogassa meg facebook oldalunkat! 

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr1516116128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Utó Pista 2020.08.07. 10:47:03

1951-ben 360 ezer forintért 5 házat is lehetett volna venni.

Fredddy 2020.08.07. 10:47:24

A katonai DC3-as neve C-47. A szovjetek valóban gyártották Li-2-es néven, és a legnagyobb különbség tényleg a motor, de emellett óriási munkával minden szegletét át kellett tervezniük, hogy az eredetileg birodalmi szabványok szerint készült gépet a metrikus szabvány szerint működő szovjet ipar gyártani tudja. Végtelen mennyiség készült belőle aztán, de az egyetlen 2020-ban is repülőképes példány egy magyar gép, a budaörsi repülőtérről szokott felszállni.

A légvédelem védelmében: az ötvenes évek első felében ez sokkal nehezebb ügy volt, már voltak radarok, de azok viszonylag kis teljesítményűek voltak, és, ami még nagyobb baj, csak pár óráig működhettek egyhuzamban. A határon távcsöves katonák kémlelték az eget, és ők telefonáltak, ha jött valami, amit radarral is meg kellett nézni. A korszakban a szovjet légierő biztosította a magyar légtér védelmét, a hatvanas évek elején adták át a feladatot a Magyar Néphadseregnek, amikorra az is felfejlődött radarokkal, vadászirányítással és persze megfelelő repülőgépekkel.

pallee 2020.08.07. 10:47:34

Dr. Fülöp András könyvében elég sokat foglalkozik az esettel. A leírtakon túl közrejátszhatott, h a másodpilota alkalmatlan volt a repülésre.
Akkoriban 360e Ft sok ház ára volt.

2020.08.07. 10:47:39

hát, vélhetően a pilóta vezette

zati 2020.08.07. 11:40:02

@Utó Pista: Igen, viszont az eset 1961-ben történt... :)

Drago Brutic1 2020.08.07. 11:40:14

Zugló ezen része ma is komoly légifolyosó, hajnalban menetrendszerűen ébreszt 1-1 járat, ami olyan alacsonyan landol, hogy félálomban azt hiszem, a környéken fog becsapódni. Ahányszor elmegyek azon a környéken, esezmbe jut a blogban vázolt szerencsétlen esemény.

ze11 2020.08.07. 15:27:16

@zati: A berepülés és a "pénzbírság" az történt '51-ben :)

Facehugger 2020.08.08. 09:51:26

Tuldontott fordulokat vegzett, szabalytalan manovereket. Elkezdett lecsuszni egy forduloban, mire tulhuztak. Ateses es kiperdules kozben a pilota v pilotak kiestek az ulesbol, mert nem voltak bekotve. Az utolso masodpercekben emberi beavatkozas nelkul zuhant.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2020.08.08. 16:41:32

Valahol már olvastam erről a balesetről. Ha jól emlékszem és ahogy @Facehugger: is mondta, amennyi pilóta hibát el lehetett követni ezen a sétarepülésen azt a pilóta - pilóták mind elkövette - elkövették. :-(

Laikusként azt mondanám, a legnagyobb hibát viszont akkor követték el, amikor lecserélték a repi erősebb amerikai csillagmotorjait a gyengébb szojvetre. :-(

Persze utólag könnyű okosnak lenni, meg persze lehet hogy az amis mocik időszaki szervize itthon meg se oldható lett volna, de kibicként bátran belekotyogok. :-)

Amatőr 2020.08.09. 19:49:20

A Szőnyin voltam a szüleimmel és hazafelé gyalogoltunk a strandról, amikor meghallottuk a gépet. Ha jól emlékszem, akkor a motor köhögött és füstölt.
Apám felnézett es azt mondta, ez a gép le fog esni! Mire jóanyám; ugyan, mit nem mondsz!
De akkor már orral lefelé – talán dugóhúzóban – zuhant a gép. Mivel csak száz– kétszáz (?) méterre lehettünk, ezért gyorsan odaértünk. A tűzoltók és a rendőrök is rövidest megérkeztek és elküldték a bámészkodókat. Én csak arra emlékszem(?), hogy
a gép farok részénél álltunk és viszonylag kis lángokat és nagy füstöt láttunk.
Aztán vártuk, hogy bemondják a hírekben, de nem mondták. Talán csak este a tízórásban, vagy másnap. De nagydobra nem verték!

Így, sok évtized távolából nem biztos, hogy minden úgy történt, ahogyan írtam. Rég volt. Hogy aztán ki hibázott? Szerintem a legegyszerűbb volt mindent a pilóták nyakába varrni, hisz úgyis meghaltak. Mert a három fő túlsúly ugye nem tétel, hisz sétarepülésre nem vitt senki poggyászt!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2020.08.10. 08:19:41

@Amatőr: A köhögő és füstölő motor az valóban nem a pilótahiba fő ismérve. :-( És persze hogy a pilóta a hibás, a szojvet technika csúcsa az nem hibásodhat meg. :-(

Bandibacsi34 2020.10.11. 19:41:18

@rdos: Mindig a pilota a hibás, a mai baleseteknel is lasd Boeing stb zuhanasok...
süti beállítások módosítása