Egy esztergomi vállalat nagyot álmodott 1980-ban, és a vasfüggöny mögül indulva kényszerűségből leuralta a világpiacot.
Fotó: Fortepan/ Szalay Zoltán
A Szovjetunió legkedveltebb napszemüveg márkája, 15 milliós eladással, 200 ezres rendeléssel az amerikai Kmart lánctól és bérelt hely Európa 6 legnagyobb gyártója között - kényszerűségtől hajtva idáig jutott 20 év alatt az esztergomi szemüvegkeretgyár, hogy egy évtized múlva csődbe menjen. Hogyan jutottak be a világmárkák közé akkor, amikor a vasfüggöny mögötti Magyarországból maximum az Ikarust, a libamájkonzervet és a Tokajit ismerték? Kezdjük az elején!
A Szemüvegkeretgyár Állami Vállalat eredetileg Budapesten alakult három kis magáncég államosításával és összevonásával, 1949-ben. 1957-ben a gyár fióküzeme az esztergomi kanonoki épületbe költözött 10 dolgozójával. Mivel ezen az épületen más vállalatokkal is osztozniuk kellett, a bővülés a szintén esztergomi volt Vak Bottyán laktanyába sodorta őket, 1961-ben. Két évvel később a gyár a Magyar Optikai Művek (MOM) részegységévé vált, ám a szakítás már 1968 táján körvonalazódni kezdett. Ekkor a cég az új üzembe költöztette a központját, így Budapest vált fióküzemmé. A különválás 1970. július 1-én vált véglegessé, amikor a Granvisus Látszerészeti Eszközök Gyár önállóvá vált. Ekkorra a vállalat már 1300(!) dolgozót foglalkoztatott, ebből 900-an Esztergomban végezték a munkájukat. A fejlődés pedig a csillagos ég felé vette az irányt.
A vállalat a külföldön jobban kiejthető és jobban is csengő Granvisus név alatt 1972-re a szemüvegkeretgyártásban élenjáró országokból (Olaszország, NSZK, Svájc) a legmodernebb berendezéseket szerezte be, melyekkel komolyan bővítették a portfóliójukat. Ekkor a fő csapásirány még az optikai keretek gyártása volt, melyből 2000 variáció készült 750 ezres darabszámban és a teljes magyar piac kielégítése mellett az export is megindult. Nem sokkal később komoly fejlesztéseket hajtottak végre, és a gyártmányok között egyre nagyobb hangsúlyt kaptak a műanyag és fémkeretes napszemüvegek.
Stand egy moszkvai vásáron
A Granvisus ekkor már 28 országba exportált, és akkora hírnévre tett szert, hogy Vietnám 1974-ben egy komplett gyárat vásárolt tőlük, melyet egy volt cipészműhelyben szereltek fel. Az új üzem vegyesvállalti formában, az országok neveiből képzett, Viet-Hung néven működött. A vállalat vezetése kiváló érzékkel kért újabb forrásokat, és 1976-ban a Magyar Nemzeti Banktól 31,3 millió forint exportnövelő hitelt kapott. Ezzel a gépparkot alkalmassá tették a napszemüveggyártás felfuttatására. Csakhogy a nyereség egyre csak apadt.
Hiába szállítottak fennállásuk alatt csak a Szovjetunióba már több, mint 15 millió szemüveget, a nyereség 1978-ban 14, egy évvel később 11 millió forintra csökkent. A vezetés rájött, hogy a szemüveglencsék gyártása az ő körülményeik között egyszerűen nem éri meg és így profiltisztításként, annak lehetőségét - a hozzá szükséges gépekkel együtt - a MOM-nak adták át. Azonban ez a lépés önmagában még nem volt elegendő.
A cég tőkés import-export szaldója nagyon rosszul alakult. Míg a nyugati országokban kevés megrendeléshez és így kevés dollárhoz jutottak, a keretek alapanyagát csak ilyen országokból tudták – szintén dollárért -beszerezni. Ki kellett valahogy váltaniuk a nyugati importot. A gyár erre két lépessel reagált.
Egyrészt az egyik legnevesebb olasz céggel léptek kooperációra, melynek keretében alapanyagot kaptak kész napszemüvegekért cserében, valamint a már meglévő fémkeretes szemüvegek alapanyagának kiváltásához itthon kerestek társat. A kutatás végül eredményre vezetett és Székesfehérvéri Könnyűfémműnél rátaláltak a keményalumíniumra. A vezetés valószínűleg varázs üveggömböt használt a trendek megjósolásához, ugyanis 1980-ban a legkeresettebb divatcikk éppen az alumíniumkeretes napszemüveg lett. Ebben az évben a Granvisus a New Yorki optikai kiállításon azonnal 90 ilyen modellt mutatott be, amikor a nyugati konkurensek közül alig ketten tudtak 1-1 típust felvonultatni. Nem csoda, ha a Kmart (a legnagyobb amerikai diszkont üzletlánc) a helyszínen 200 ezer darabot rendelt belőle. Európában szintén letarolta az esztergomi csapat a piacot és ebben az évben kerültek be a kontinens 6 legnagyobb napszemüveggyártójának elit ligájába. Saját sportegyesületet alapítottak és saját üdülőt építettek a Balatonnál, kevesebb, mint 30 évvel a 10 fős esztergomi indulás után. Csakhogy a tündérmese itt véget is ért!
Ne feledjük, a kommunizmus idejét éljük, amikor nem kellettek óriási fizetések és fejvadászok egy-egy tehetséges ember elcsábításához. A gyár – elképesztően tehetséges – vezetőségének ténykedése feltűnt a különböző minisztériumokban is, és egyszerűen egy nagyobb forgalmú (és éppen vegetáló) gyár élére nevezték ki őket. Az utódok – noha jó szakemberekként ismerték őket – közel sem voltak azonos súlycsoportban velük. Nem ismerték, és nem is nagyon értették a divatpiac brutális tempóját és más sajátosságait. A fejlesztések lassan elmaradtak, és velük együtt a nyugati megrendelések is.
A Granvisus egyszerűen kikerült az elit ligából, és mivel a magyar és KGST piac nem volt elegendő a megfelelő működéshez, hamar csődbe is jutott. A cég, mely 1980-ban az ország legnagyobb sikertörténete volt, 1987-ben azért oszlatta fel az úszó szakosztályát, mert nem tudták kifizetni az uszodabérletet. Noha külföldi kézben ma is létezik a márka, ma már csak árnyéka egykori önmagának...
További érdekességekért, nettó-retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!
