Tó-retró

A legjobb sztorik a KGST autók hőskorából

2021. május 08. - drkardos

Ilyen a magyar ember: amin egykor mérgelődtünk, ma már teli szájjal nevetünk. Ilyen volt az élet a keleti blokk autóival.

fortepan_87375.jpg

Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás - Színezés: Tó-retró

 

Az elmúlt hetekben a Tó-retró facebook oldalának kedvelőit arra kértük, hogy írják meg a legjobb sztorijaikat a volt KGST autómárkák kapcsán. Ezek közül a legmulatságosabbakat most egy benzintől (és kétütemű olajtól) illatozó csokorba kötve nyújtjuk át olvasóinknak. A legtöbb történet szinte mindenkinek ismerős lesz, aki hajtott annak idején ilyen gépeket, ám amin akkor mérgelődtünk, ma már teli szájjal tudunk nevetni. Az idő – mint mindig – ebben az esetben is megszépít mindent...

 

Skoda: „2000-ben idénymunkára készültünk. Kérdezem a szerelőt, mi kell ahhoz, hogy ezzel a kocsival (egy nem fiatal S-120) eljussunk Korzikára? Azt mondta, hogy ahhoz Sok Szerencse! Voltak is gondok, de odaértünk. Hazafelé 2 autót is megelőztünk, ( kb. másfél nap alatt) de aztán az egyik visszaelőzött...

Egyébként Olaszországban, már szerelőhöz kellett vinni, aki megnézte,(ilyet még nem látott), keresztet vetett rá, aztán telefonos segítséggel megjavította. Az olasz ismerős-aki tolmácsolt is- később ( bájos akcentussal) mesélte, hogy emlékszel, mikor előttünk FELROBBANT A SKODA ? Mondtuk, hogy persze, Monica, de nem felrobbant, hanem LE!”

fortepan_99499.jpg

Fotó: Fortepan/ Uvaterv - Színezés: Tó-retró 

 

„S-120 kölcsönben nálam, Astoria előtt a járdáról integetnek: a víz felforrt! Megmutatták hol kell felnyitni a motorteret... egy kampón ott lógott egy műanyag bödönben 5 l desztillált víz...”

 

„S100, Svájc. Tolatok ki a parkolóból (kicsit felületesen néztem hátra), bekoppanok egy ott (rajtaütés szerűen) megálló Nissan hátsó doblemezébe.

a Skoda hátsó íven , felül megroppant a festék, a Nissan csomagtartóba beláttam.

Ürge tapogatja a Skoda lemezét és kérdi: Das ist Pancelwagen? (Ez páncélautó?)

én csak ránézek a kocsijára én is megkérdezem: Das ist Papirwagen? (Ez papírautó?)

hát, mit mondjak �, nem kapott röhögőgörcsöt....

betétlapot, igen”

 

Dacia: „Szolnokon a Skála Tiszavidék áruházban nem sokkal a nyitás után volt egy akció, x összegű vásárlás után adtak egy sorsjegyet. A főnyeremény egy vadiúj sárga Dacia volt. Ki is állították az áruház elé. Ott sütötte a nap, verte az eső legalább három hónapig. A harmadik hónap végére a jobb első ajtó fakuló festéke alól előjött egy bukaresti taxi felirat, telefonszámmal együtt.”

fortepan_76441.jpg 

Fotó: Fortepan/ Erdei Katalin - Színezés: Tó-retró

 

„Az Örs vezér téri parkolóban parkoltam a piros Daca kombival. Haza felé a metrótól ballagva elgondolkodtam, és beültem a kocsiba. Akkor vettem eszre, hogy nem az én autóm! Még az üléshuzat is hasonló műszőrme volt, de az illat és a fíling egy kicsit eltért. Körül nézve óvatosan visszazártam az ajtót, es átültem a hárommal mellette parkoló sajátomba. Külön kulcs volt az ajtóhoz, amely tapasztalatom szerint több autót is nyitott...”

 

Wartburg: „Nagybátyámnak volt ilyen, egyszer beragadt a hátsó fékpofa, jól felforrósodott és nekünk gyerekeknek kellett lepisilni a kereket hűtés céljából.”

fortepan_126443.jpg

Fotó: Fortepan/ Bauer Sándor - Színezés: Tó-retró 

 

Trabant: „Apám belelökte a Holt-Zagyvába, pedig csak közelebb akarta tolni, hogy ne kelljen messzire hurcolászni a horgászcuccokat. Az úszót figyeltem, de a szemem sarkából láttam ahogy merül, akkor nem mertem röhögni. A poén az, hogy sokadik próbálkozásra végül egy traktor kihúzta, beindult es hazamentünk vele. Kétéltű, nem is két ütemű volt akkor!”

 

„Pár napos (hetes?) volt a Trabim, amikor az Élmunkás-híd (most Ferdinánd-híd) közepe felé leállt. Hátul három gyerek, mobiltelefon még nem is létezett Magyarországon, de legalábbis nekem nem volt (1992). Már nem emlékszem pontosan, hogy hívtam fel a férjemet (talán utcai fülkéből), aki jött, és kinyitotta a tartalékcsapot.... � már mentünk is tovább”

 

„A papám Angyalföldről '89-ben Oostendéig, onnan komppal át Angliába egy 601-es Trabi kombival ment ki, és jött is haza. Londonban egy férfi odament hozzá, és megkérdezte, eladná-e a "kicsi kocsit", mert ő megvenné a fiának játékautónak.”

 

„Kissrácként nyolcvanas évek végén falusi lagzi, hajnalban mentünk volna haza. Akkor vettük észre hogy a Trabi hátsó ülésére öntött valaki egy nagy tál töltött káposztát..”

 

Kispolszki: „Igazi Szabadidő autó!

- Sok szabadidő kellett hozzá hogy menetkész legyen-...,”

fortepan_199318.jpg 

Fotó: Fortepan/ Antal Gábor - Színezés: Tó-retró

 

Egy régi vicc: „Miért szerelnek biztonsági övet a Kispolákba?

Azért, hogy ha nagy lenne a sár, fel tudd venni a hátadra!”

 

„Volt, hogy rágurítottam a lábamra, de nem éreztem, nem lett baja a lábnak, csak azt éreztem, hogy nem tudok odébb lépni...”

 

„Ha az indító elromlott, egy e célra rendszeresített seprűnyéllel hátra mentem, és beindítottam.”

 

A gyűjtemény a teljesség igénye nélkül készült. A többi sztorit – és szinte mindent, ami retró - el tudják olvasni Facebook oldalunkon.

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr7616526240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

5valve 2021.05.09. 20:06:43

Yugo autó: azért van fűtőszál a hátsó szélvédőben, hogy télen ne fázzon a keze annak aki tolja :)
Kötelező film: Kár a benzinért :)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.05.09. 20:07:11

Nyolcvanas évek közepén unokanővérkémmel trabi 6o1 kombival egy hosszú polcot szállítottunk haza. Tapolcán rekkenő nyárban a posta előtt a postai zárás előtt 5 perccel nővérkém kiugrott a kocsiból azzal hogy parkoljak le vele valahol a közelben. Neki telefonálnia kellett mennie. Átültem a kormány mögé és bajban voltam a sebváltóval, a trabi nem akart indulni. :-O Mögöttem hízott a kocsisor rendesen. :-( Leszólítottam egy járókelőt azzal hogy uram! Nem tudja véletlenül hogy a trabiban hol van az egyes fokozat? Szerencsére tudta, és mondta volna a többi fokozatot is, de az már nem érdekelt, mentem 1-esben leparkolni. :-)

Szerintem azóta is azon filózhat jótevőm, hogy eshetett meg ez az eset. Ha olvassa, így. :-) És köszönöm szépen a segítségét. :-)

deak.atti 2021.05.10. 06:00:42

Sziasztok!

Még egy Wartburgos történet (mert csak egy volt ...):

Az első autóm egy már nem fiatal 353-as (Kocka) volt. 19 évesen ... hát, tudjuk, milyenek a 19 éves srácok ... szóval egy Budapest-Velence (nem az olasz, a Fejér megyei :o) ) táv ritkán volt meg hengerfejtömítés csere nélkül. Volt, hogy egy fogyott el odafelé, a kempingben csere, majd hazafelé az út szélén egy másik. Úgy hoztak utánam a haverok még egyet, mert csak egy volt nálam ... A Balaton a maga 100 kilométerével már a "messzi-messzi galaxisban" volt. Aztán lenyugodtam, és a következőkkel már bejártuk fél Európát (1990-es évekről van szó!), de az az első példány, az "kapott az élettől" rendesen. :-D

DA

Quadanium 2021.05.10. 09:35:16

Trabant: 20 éve, céges parkoló. Tél van, minden jeges. Szemrevaló kolléganő trabijanak zárja befagyva. Lehajol, bekapja a gombot, felmelegíti, 10 másodperc alatt nyitva a kocsi, néhányunk (férfiak) csodalkozasára. Erre ő, ilyenkor így szokta kiolvasztani. Szó mi szó, láthatóan begyakorlott mozdulatsor volt...

sako 2021.05.10. 09:35:33

Nekem is tizenikszéves Wartburgom volt, szintén a 90-es években (lehetett már jobb kocsikat szerezni, de én örültem, hogy erre futotta...). Na hát azzal nem is jártam volna be fél Európát, állandóan bajom volt vele... És utólag tulajdonképpen nem is annyira magával a kocsival, hanem az akkor hozzá kapható, csapnivalóan sz.r minőségű utángyártott alkatrészekkel. Ha egyszer valami (még eredeti gyári) alkatrész elromlott benne, biztosra vehettem, hogy onnantól kezdve azzal folyamatosan problémám lesz... Az egyik legemlékezetesebb az volt, amikor egy éjjel mentem haza, egyszer csak reccs... Megállok, föl se kellett nyitni a gépháztetőt, már láttam is az úton mögöttem a ventilátorlapát darabjait. Semmi baj, filléres dolog, mivel közel voltam már, hazamentem vele gond nélkül, másnap irány az első autósbolt, vettem egy másik lapátot. Kicsit nehezen, de fölment a tengelyre. Egy hónap eltelik, egyszer csak indítás után hallom, hogy bambalalambambambamba... Fölnyitom a gépháztetőt, hát az új ventilátorlapát szambázik a tengelyen, mint Rosenberg a villamosszékben... Autósbolt, új ventilátorlapát (szerencsére tényleg filléres tétel volt), az már viszonylag könnyen fölment a tengelyre. Egy hét múlva megint hallom, hogy bambalalambambambamba... az is össze vissza szambázott a tengelyen... Veszek még egy lapátot, az már pöccre fölment a tengelyre, na ez már gyanús volt... És lőn, már másnap össze-vissza ugrált a tengelyen. Közben találkoztam egy szerelő haverommal, mesélem neki, hogy jártam, azt mondja: "Milyen színű a lapát?" Mondom, fehér. "Jó, de milyen fehér?" "Hát hófehér." "Na az nem jó, az utángyártott szar, csontszínűt keress, az gyári". Megmondta, hogy hol keressem, de szólt, hogy nem fognak könnyen adni, de ragaszkodjak hozzá, hogy csontszínű legyen. Elmentem az üzletbe, amit mondott, (tényleg nem akart adni az eladó, mindenáron a hófehéret akarta rám erőszakolni, még azzal is bepróbálkozott, hogy az a gyári, a csontszínű az szar utángyártott, de nem tágítottam, mondtam, hogy ne akarjon hülyének nézni). Nagynehezen kaptam csontszínűt, na azzal rendesen megszenvedtem, nagyon nehezen akart fölmenni a tengelyre - de akkor aztán úgy rágyógyult, hogy ihaj, évekkel később is az volt rajta, amikor eladtam a Wareszt.
Amúgy szerettem a Wartburgot, imádtam vezetni. Még a sokat szidott kormányváltóját is szerettem (nem politizálok :-)), buli volt. Meg még amit szidni szoktak, a kongó kasztniját is szerettem, tök jó akusztikája volt, egy ötsávos EQ-s Audioton rádiósmagnóval és négy Videoton hangszóróval olyan hangzást sikerült kihoznom benne, hogy ihaj... Nagyon rakkendroll volt a verda :-)

]{udarauszkasz 2021.05.10. 09:35:42

Anyu trabija hazafele fotengelyesen. Csorompolt, mint a veszedelem, mig megallt. Orakig alltunk ott a tuzo napon.
Ez volt az egyetlen, amikor bekrepalt, egyebkent ment, mint a tavirat, 100-110et siman vitt, ami akkoriban szep teljesitmeny volt, foleg 85-89 kozott, egy trabitol.

sako 2021.05.10. 10:28:21

@]{udarauszkasz: Ha jól emlékszem, 85-89 között már a 12 voltos, elektronikus gyújtású Trabikat gyártottak, azok jobban bírták tartósan a kilót. A korábbi 6 voltos, megszakítósoknál, úgy emlékszem, neccesebb volt a tartós száz. Legalábbis utána jó eséllyel állítani kellett a gyújtáson...

Quadanium 2021.05.10. 10:28:34

Trabant: 20 éve, a munkahelyi parkoló. Nagydarab kolléga lába lóg a trabija csomagtartójából kifelé, a test sehol. Történet: bezárta a kulcsát a kocsiba, de a csomagtartó nyitva volt, gondolta bemászik hatulról az üléseknél. Rendben is ment volna, csak azzal nem számolt, hogy a kötött pulcsija beakad a kiszerelt ülés csavarjaiba, mozdulatlanná téve őt. Se előre, se hátra...

Quadanium 2021.05.10. 10:28:46

Trabant: Előbbi hely, előbbi hölgy és kocsi, csak nyáron. Kolléga tologatja a trabit, benn ül a kolléganő, de nem indul a gép. Megyek segíteni. Együtt is toltuk (nem a csajt) oda-vissza, semmi. Izzadunk rendesen, mire jön egy másik Trabantos kolléga, benéz a műszerfal alá, tartalékra veszi a csapot, majd mosolyogva indítast kér...

Pierr Kardán 2021.05.10. 11:05:12

1986-ban vettük át az első autónkat, egy kispolszkit. Imádtuk, Táltoskának hívtuk. Nem éppen az üzembiztosságáról volt híres, az asszony kétszer robbant le vele, mindkétszer szerepelt a FŐVINFORM közleményeiben, mert egyszer a Lánchíd közepén állt meg, egyszer meg a Budai alsórakparton :-(

Amikor eladtuk, akkor a vevő megkérdezte, hogy van-e benne annyi benzin, hogy aznap lemenjen a Balatonig. Mondtam, hogy benzin van benne bőven, de indulás előtt lépjen be az Autóklubba, a Sárga angyalok biztosan lehúzzák Siófokig :-))

Csokis · http://csokis.blog.hu 2021.05.10. 14:40:37

@Pierr Kardán: Kolléga adta úgy el az első autóját (gömbölyű Moszkvics) az autópiacon, hogy az új tulaj ugyan feljött Pestre megvenni az autót, de közben még nem volt meg a jogsija. Ezért ugyan nem alkudozott semmit, de az adásvétel feltétele volt, hogy a már kifizetett autót vezesse le Vácra, aztán a pasi kifizeti hazafelé a vonatjegyét. Végigimádkozta az utat, hogy egyben leérjenek, de meglett.

Faby 2021.05.10. 14:40:56

Utolsó családi autónk egy szürke 353 kombi volt, na ott fater két óra alatt cserélt a végén komplett motort. Inkább tartott mindig készenlétben egy fejújított, beépítésre kész motort, ha bármi történne, egyszerűbb volt egyben cserélni.

És szükség is volt rá.

De ugyanezt láttam az ismerősi körben, pl a szomszédunk a Trabantját szintén minden hétvégén javítgatni kellett. Igaz, ők bejárták vele Európa nagyobb részét (a 3 évente engedélyezett valutakeretet erre költötték), nagyobb gond nélkül, de ők is vittek magukkal mindent is, a tartalék fűzött blokktól kezdve a komplett kuplungszerkezetig bezárólag.

Szumma szummárum, nem volt ezekkel a vasakkal az élet leányálom, csak a nosztalgia szépíti meg az elmúlt 30 év távlatából.

Faby 2021.05.10. 14:41:29

Persze, így nosztalgiázni jók ezek a történetek, meg viccesek is, bár gondolom senkinek nem volt őszinte a mosolya, amikor a fentebb említett Lánchíd, vagy alsó rakpartos lerobbanások történtek.

Aki viszont felnőttként használta, tartotta életben abban az időben ezeket a járgányokat, az nem hiszem, hogy ennyire ködös, rózsaszín felhőben látta a dolgokat.

Amikor este, sötétben, esetleg esőben rohadtál le az út szélén, síró gyerekekkel a hátsó ülésen, na az egyáltalán nem volt vicces.

A legnagyobb hibája ezeknek a járgányoknak az volt, hogy folyamatosan szerelni, javítani, bütykölni kellett, nem tudtad azt megtenni, mint egy 90-es évekbeli autóval akár, hogy két olajcsere között hozzá se kell nyúlni, és biztonsággal elvisz A-ból B-be, legyen a két pont közötti távolság akár kilométerek százaiban mérhető.

Nekem ugyan csak gyerekként vannak élmények, utasként, felnőttként már nem ilyen járgányokat hajtottam, de emlékszem, hogy apám sokszor fél napokat, adott esetben a teljes hétvégét töltötte az autó alatt/benne, nem hobbiból, hanem kényszerből, mert hétfőn mennie kellett a járgánynak. És így is volt olyan, hogy egy 100 km utat nem tudtunk hiba nélkül megtenni.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2021.05.10. 14:41:54

@sako: Jaj, ne is mondd, egyszer fél éves jogsival az osztrák autópályán egy terelésénél a trabival beszorultam a belső sávba. Egyik oldalon 90-nel menő tömör kamionsor, én 105-tel a 2,5 méteres sávban, szemben a másik sáv 110-zel. Havas esőben, éjszaka. Csak azért nem f...tam le a bokám, mert a zabszem teszten sem mentem volna át.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2021.05.10. 14:42:19

1991-ben egy kölcsön Skodával (a régebbi 120-as, még a papírbetétes olajszűrős, akkor volt 8 éves ) négyen nekivágtunk Skóciának egy nyári diákmunkának. Egy megszakító javításunk volt 2 hónap és 8500 km alatt. A legjobb, hogy amikor lerohadtunk, a farmer, akinél dolgoztunk, elvontatott a 4(!) kilométerre levő Skoda márkaszervizbe, és mondta, hogy ha nem vállalják sürgősen, 20 kilométerre van egy másik. Négyből csak kettőnknek volt jogosítványunk, az is annyira friss, hogy mire hazaértünk, a másik sofőrnek már több levezetett kilométere volt bal oldalon, mint jobbon. (Én voltam a rutinos másfél éves jogsival.)

Motorogre 2021.05.10. 14:42:35

Nagypolski 1500 ccm , 125p: azt ötvenes évek technikája lengyel kiszerelésben - mindenhova elvitt, ha útközben gondoskodtak róla: ezért volt tele a csomagtartó pótalkatrésszel (leginkább más által kidobott és üzemképessé tett használttal).
De fiatal voltam ... ha ez az ára, nagyon szívesen visszaülnék a Nagypolákba.
(hibalista: végtelen +1 : nagyon rohadt...)

impala 2021.05.10. 14:42:44

@rdos: mázlid volt, hogy parkolás közben nem kellett tolatnod :)

]{udarauszkasz 2021.05.10. 14:42:50

@sako: anyunak ketto volt, a masodik volt 12 voltos.

kugi · http://kugi.blog.hu 2021.05.10. 14:43:05

Amikor vezetni tanultam ('93-ban), apámnak Daciája volt. Baromi nehéz volt eltalálni, hogy meddig kell induláskor a kuplungot úgy felengedni, hogy elinduljon, de ne fulladjon le. Kamaszként sokszor lefullasztottam... aztán belejöttem, de nem szerettem. Pedig szerintem a legkényelmesebb ülésekkel bíró szocialista autó volt.
Aztán végül apám eladta a románoknak, és Lada Samarát vett helyette.

sako 2021.05.10. 14:43:13

@Pierr Kardán: A Lánchíd közepe nekem is megvolt a Wartburggal, ott esett szét a bal első gömbfej... Szerencsére jött egy fickó egy böszme nagy Opel Senatorral, és pont mire a rendőrök megjelentek, levontatott. Néztem, hogy hogy akarsz szétesett futóművel levontatni? Azt mondja, nyugi, ez le fogja bírni húzni. És tényleg...

konrada 2021.05.10. 14:43:28

Dacia: Haver kocsiját hoztuk ki a csepeli Merkur telepről, mikor kb 2 km-rel később szakadni kezdett az eső: menet közben ablaktörlőt bekapcsolta, én meg utána ugrottam ki a kocsiból, hogy jól megázva visszavigyem az árokból az ablaktörlő lapátot.;)

Wartburg: az nagyon könnyen szerelhető autó volt ...a probléma, hogy kellett is!
Elszakadt a kuplungbowden... elég sűrűn, viszont: a szabadonfutó miatt csak arra kellett figyelni, hogy lehetőleg ne álljunk meg vele, így lámpához igen lassan kellett csorogni, hogy zöld legyen - de végül is megoldás volt az is, hogy meleg motor mellett 2-esben önindítóval be lehetett "húzni", kivéve emelkedőn. ha ott meg kellett állni, akkor vissza kellett gurulni hátra egy sík részig...
...utána gyártott alkatrészeknek hála: 100 felett túlmelegedett a gyújtólap, és egyből meg is állt a motor - természetesen belső sávban, mert ott került olyan helyzetbe az ember, hogy a külsőn 70-80-nal robogó IFA-kat előzni akarta. Nagy élmény volt visszakeveredni a leállóban, mikor a megelőzni szándékozott teherautósortól motor nélkül ki lehetett gurulni.
...de a csúcs: Siófokról meleg nyári vasárnap kirándulás Veszprémbe 3 gyerekkel, majd ott beállt a vízpumpa, eltépve az ékszíjat. Szerviz mind zárva, telefon hiányában segítség hívása kilőve, a gyerekek meg picik: szóval próbálkozás minél közelebb kerülni a szálláshoz. A Brugó becsületére mondva: fűtés be, hullámvasutazva - felgyorsít, lejtőn kikapcsolt motorral gurulva, 20 percenként pihentetve elvitt 50 km-re lévő szálláshoz, sőt másnap Siófokra szervizbe, hol 8 ezer forintért hengerfejcserével már futott is tovább.

...de már nem sokáig, mert 2 db éves Budapest bérletért ment a zúzdába...

bikerman 2021.05.10. 14:43:44

80-as évek, kétütemű Trabi...nejemmel Bécsben, bevásárló körút, áruház parkoló...Trabi nem indul...néhány érdeklődő kíváncsian figyel...motortér fedő fel, egyik gyertya ki, papírzsepi belelógat a a tankba majd egy csepp benzin a hengerbe, ugyanez a másik hengerrel is, oda is egy csepp benzin, majd pöcc-röff, már mentünk is tova...a népek meg azóta is azon tanakodnak, hogy milyen takarékos kis autó...vajon meddig megy egy csepp benzinnel?!

konrada 2021.05.10. 14:43:56

@Quadanium: ...hát a Trabi tologatásáról annyit, hogy jártunk mi is úgy, hogy megkértek rá, de mivel elfelejtették kinyomni a szabadonfutót, sok métert futottunk utána mi is szabadon, míg beugrott - na nem a Trabi motor, hanem az - hogy tán kapcsolni kéne azt is ki!;)

Persze... 2021.05.10. 15:03:40

@konrada: Ööö... kapcsolható szabadonfutó, Trabiban?

Labasmaz 2021.05.10. 18:52:57

@Persze...: 1-3 fix motorfék volt, 4-ben meg szabadonfutó. Emlékeim szerint csak a vartyogóban volt kapcsolható.

Labasmaz 2021.05.10. 18:53:06

@Faby: Egy barátomtól a Ladán nevelkedett apja kérdezte meg, amikor Monacóba indult a 2006-os gyártású dízel Mondeójával, hogy felkészítette-e az autót az útra? A válasz: "Öööö, igen, megtankoltam." :-)

Hát ennyit erről.

Faby 2021.05.10. 18:53:14

A két korábbi hozzászólásom fordított sorrendben olvasandó.
A Wartburgban volt kapcsolható a szabadonfutó, a Trabiban csak a 4. fokozat volt szabadonfutós. Pont emiatt nem szerette a trabi a motorféket, okyankir drasztikusan kevés volt az üa, így az olaj, azaz a kenés.

GöTi 2021.05.10. 18:53:21

Trabant, Párizstól 10km-re kis benzinkút, tankolás. Önkiszolgáló kút. Beállunk, nagyon néz a kutas. Felnyitom a motorháztetőt, tanksapka le, megyek felé a slaggal - őrült ijedelemben kaibál és szalad felém a tulaj, NE, NE!!! Már látta felgyújva a kútját szegény. Közelebb ért, megértette az ejtőtartály magas műszaki előnyeit :) Lenyugodott kicsit.
A motorolaj szükséglet táblázata már fejben volt, öntöm is bele nyomban ami kell az otthonról hozott dobozból. Hapsikám megint bepánikolt, NE, NE!!
Fizettem, elindulunk. Amíg el nem tűntünk a szeme lől, addig lesett utánunk az utcán. Ilyet ő még nem látott.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2021.05.10. 18:53:26

@konrada: A szabadonfutó nem csak a wareszen volt kapcsolható? Az új Trabin tuti, hogy nem lehetett kapcsolni.

kukasmacska 2021.05.10. 20:24:15

1992, Barcelona, olimpia.
Egy haveri társaság kiment a játékokra Budapestről egy Skodával és egy kis Polskival.
Skoda végig jól teljesített, a kicsi kocsi egyszer robbant csak le.
Hazafelé, a Kálvin téren.
:-))))

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.05.10. 20:24:26

@Csokis: Az első saját kocsim trabi volt (12 Voltos utolsó kétütemű széria), emlékeim szerint az 1-es fokozata az nem volt szabadon futós (esetleg a hátramenet sem?) csak a többi 3. Szóval szerintem úgy kapcsolhattál szabadon futós és nem között, hogy hanyadik fokozatba raktad a sebesség - na jó nyomaték váltót.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.05.10. 20:24:33

@impala: Jaja. :-) Tényleg mázlim volt. :-) Az első járókelő ismerte a trabi kormányváltóját, és nem kellet tolatnom a parkolóban. :-)

horex · http://horex.uw.hu/ 2021.05.10. 21:56:03

Öreg Wartburgnál
"beragadt a hátsó fékpofa, jól felforrósodott és nekünk gyerekeknek kellett lepisilni a kereket hűtés céljából.”
Ez kamu!

1400-as/nem tévedés/ Dacia kölcsön volt nálam hónapokig. Ment mint a rakéta 160 körül
Kölcsönadtam én is egy havernek hogy a katona haverját Sz.fehérvárra levigye
Jó sokára érkezett vissza , gyalog
A város elött lerobbant, néha indult de csattogott
Valami kölcsön autóval hazavontattuk
Eltört a dugó-csapszeg és kitörte a henger falát, más baja nem lett szerencsére
Nem semmi keresés volt mire 1db. hüvelyt és dugót/gyűrűt tudtam szerezni. Az utcán megjavitottuk, ment tovább simán
Nekem nagyon tetszett az az autó

deak.atti 2021.05.10. 21:56:19

@konrada:

Egy időben próbálkoztam amatőr túraversenyzéssel is a Wartburggal. Csont széria volt, bukócső, kagylóülés semmi, a versenyek után hétfőn azzal mentem dolgozni. 1994-1995 körüli időszak. Volt egy meghívásos amatőr verseny Nyergesújfalun, óbudai srácok voltunk, nincs messze, menjünk! Egy óriás szlalom volt a helyi buszpályaudvaron, majd egy háztömb körüli pár kilométeres gyorsasági, majd még egyszer a buszpályaudvari szlalom. Az első szlalomon elszakadt a kuplungbowden ... Versenyzők vagyunk, hogyan szerelünk? Hát persze, hogy az oldalára borítva! Két kereket letettünk, négyen-öten felborítottuk. A tető oldalán volt a két kerék, az tartotta, hogy ne dőljön az oldalára. Csak egy baj volt ... a kuplungbowden a bal oldalon, a tank beöntő meg a jobb hátsó sárvédőben ... Amíg cseréltem a bowdent, csurgott kifelé a benzin a tankból. Olyan gyorsan még nem cseréltem kuplungbowdent, mint akkor! :-D Aki cigarettával közelített, az üvöltve zavartam el. A rendezők is "nagyon örültek" a parkolóban a kétméteres benzintócsának ... ;-)

DA

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.05.10. 21:56:45

Első kocsimra, a trabinkra visszatérve. Nem hagyott az engem cserben soha (jó, csak 1,5 évig volt a kocsink 15 ezer km-t belerakva, utána ellopták:-( ). Egyszerű, de nagyszerű technika volt az, úgy az 1955-ös évek szintjén. :-)

Győrből hazahozva tapasztaltam bejáratás után is, hogy 70 km/h-nál nem ment többet padlógázzal sem, igaz, megelégedett százon 5 literrel (ötvenes keverékkel).

Elvittem a szervízbe, hogy nem lehetne felturbózni? Mert hogy az Érdi-dombon 2-es fokozatban bírtam csak felmenni vele az M7-esen. :-(

A mester "megturbózta" és a végsebességem rögtön 102,5 km/h lett. :-) A fogyasztásom meg inkább 8 liter százon mint 7 liter. :-) Valamit valamiért. :-)

Volt hogy úgy teleraktam 350 kg takarmánnyal (kombi volt trabikám), hogy a kormány a hasamat súrolta, a térdem pedig a fülemre szorult, mert annyira tele volt a kocsi. Hátsó két kerék szinte 45 fokos szöget zárt be az aszfalttal. 3. fokzatnál magasabba nem tudtam felkapcsolni a turbó trabimat, de elvitt Á-ból B-be 45-tel. :-)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.05.10. 21:56:58

Skoda százasa volt szüleimnek. Akkor már évek óta volt jogsim és hazaérve idsapám hosszú leírását találtam az asztalon, amikor hazaértem nyári munkáról, de szüleimet nem találtam otthon. A leírásban az volt, hogy mikor menjek értük Bp-re a reptérre, mert hogy akkor érkeznek haza NDK-s csere üdülésből.

Csak volt egy kis prücök a skodával. Nem működött az önindítója. Apám részletesen leírta hogy melyik letépett vezetéket kell a másikkal összekötni és melyiket kell hozzáérinteni a két összekötött vezetékhez, hogy elinduljon az önindító (villanyos) motor. Kulcsot és forgalmit is otthon hagyta, azzal, hogy meg is kell itatni benzinnel a kocsit, mert másként nem érek fel Bp-re.

Ez még bőven az átkosban volt a város 3 benzinkútjából elmentem az egyikre tankolni. Hosszú gépkocsi sorok, de csak sorra kerültem. Tankolás és fizetés után babráltam a vezetékeket a kormány alatt, a skoda pár másodperc alatt beindult, de persze ezt is nehezen viselték a mögöttem állók.

A benzinkutas meg árgus szemekkel nézett, hogy mit is csinálok? A már járó motorú skodába beraktam az indítókulcsot, ami a műszerfal felett volt és rámosolyogtam a benzinkutasra (meg azért is raktam be a kulcsot, hogy be ne ragadjon a kormányzár).

Szerintem azóta is azon tépelődik, minek ellopni egy autót, ha van hozzá slussz kulcs. :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.05.11. 06:44:53

Bróhaha, q jó szinte mid. :D
Mi is a 90-es években voltunk fiatalok a baráti társaságommal, huszonévesek, Trabi, Wartung, Ezerkecske, S100, stb fantasztikus szerkezetekkel, amik jószerével a családi autók voltak.Annyi ilyen barom sztori volt, hogy szinte könyvet lehetett volna írni belőlük.Minden hétre jutott legalább egy, amin aztán az idő múlásával szénné röhögtük magunkat.Én a 353-as Wartungomnál csak 10 hónappal voltam idősebb, és még ennek is örültem, mert megörököltem, nem kellett kifizetni.És még meg se halt hozzá senki.Szerencsére nem rozsdásodott, mert végig garázsban állt, de azért akadtak gondjai, vízpumpacsapágy, ventillátor-éxijtárcsa, gyújtáspanel és fedele, gyertyabeköpés, és stb., az ismert dolgok.De azért komplett motort, meg ilyesmiket nem kellett vinni.Az az autó megjárta Nyugat-Európát is, akkor még gyerek voltam, Párizsig hatoltunk vele.Akkor szinte semmi baja nem volt az egy hónap, meg vagy nyolcezer km alatt.
De azért nem bántam, mikor jobb autóim lettek, és már nem kellett alkatrészeket, meg szerszámokat cipelnem sehová.Egyszerű gépek voltak ezek a szoci vasak, lehetett szerelgetni és sajnos kellett is, de átlagos képességekkel jó eséllyel az út szélén meg lehet javítani.Próbálnánk ezt meg egy mai géppel, amihez jó eséllyel nem is csavarkulcs, hanem notebook kellhet.

MaCS_70 2021.05.11. 06:45:10

@Quadanium: Teljesen rossz stratégia. A bezárt Trabantot ugyanis a motorház felől lehetett nyitni, gond nélkül. Én egyszer brahiból egy fűzfavesszővel tettem meg, a tulajdonosa nem nagy örömére.

A Trabant szerintem egyébként nem volt megbízhatatlan autó. Engem sosem hagyott cserben.

De benzin persze kellett bele. Még 1990-ben finn vendéghallgatókat vittünk vacsorázni Esztergomba az én Kispolszkimmal és a haver Trabantjával. Csak azt hagytuk számításon kívül, hogy este 7-kor minden környékbeli benzinkút bezár. Bepróbálkoztunk Dorogon is, de már ott sem volt nyitva, és ott fogyott ki a benzin. Így aztán a Bécsi úti Shell kútig a Polszkival vontattam el a Trabantot, 5-5 fővel a fedélzeten. A súly/teljesítmény mutató nem volt túl kedvező.

De a Polákkal a kosárcsapatot is szállítottam. Az öt csapattagból én voltam a legalacsonyabb a 185 centimmel. :)

MaCS

Leooo 2021.05.11. 06:45:18

@rdos: NEM! Az 1.-esen, mint bármilyen autónál akkoriban, nem volt szinkrongyűrű, a 2. és 3.-as az tök normál, és a 4. volt a szabadonfutós.

Leooo 2021.05.11. 06:45:23

@Persze...: Dehogy, állandó szabadonfutó 4.-ben, 1500 -as fordulat felett bekapcsolta a hajtást, azalatt kioldott.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.05.11. 06:45:30

Talán nem sokan tudják, de a Trabant és a Szputnyik ugyanazt jelenti: útitárs, csatlós. 1957 őszén a kibocsátásra készülő kisautónak az akkor fellőtt első szputnyik előtt tisztelegve találták ki hirtelenjében ezt a márkanevet.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.05.11. 06:45:56

Vagy tíz éve volt az egyik csatornán egy vetélkedősorozat, párosok utaztak megadott célpontokig, ott feladatokat teljesítettek. Magyarországi forduló is volt, Budapestről lement a csapat Egerbe, ott elmulattak egy ideig, aztán irány haza, minden páros kapott hozzá egy Trabantot. Nézték, mint valami szürreális viccet, de aztán csak megindultak. Az egyik versenyzőnek az M3-ason a keze között elfüstölt a váltó, azt mondta, hogy sosem látott még ilyen járművet, pedig amerikai kocsikon is akad kormányváltó, ha nem is ennyire ravasz fajta. Ott dekkoltak vagy két órát, mire a rendezők találtak nekik még egy feláldozható Trabantot. Akkor már nálunk is ritkaság volt.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.05.11. 11:28:35

@Leooo: Igazad van. Csak a 4. fokozat volt szabadon futó. Valaki korábban, de hsz-em után már mondta is.

Metálvörös 2021.05.11. 11:28:42

A mi Wartburgunk igazi keleti kocsi volt, legalábbis a nyugati utakon kivétel nélkül kellett szerelni valamit, többnyire a gyújtást, de volt hengerfejtömítés csere is (hála annak a volt NDK-s wartburgosnak, aki 2 tartalékot is vitt magával, így tudott adni egyet valahol a volt NSZK-ban). Az itthoni (nyilván rövidebb) utakon nem nagyon rémlik ilyen. De azért Franciaország, Adria elérhető volt vele :) A legemlékezetesebb viszont az Alpok lejtőin egy fékfolyadék felforrás volt. Ha nem olvasom előtte Surányi Endre könyvében a jelenséget, tuti bepánikolok. Így meg gond nélkül megálltam 90-ről kézifékkel, az útitervekbe meg innentől nemcsak a hosszú hegymenetekbe terveztünk pihenőt, hanem a lejtmenetekbe is.

AD971 2021.05.14. 10:51:23

Gyerekkori emlékként jut eszembe a nagy utazások Kelet Európában tűzpiros Wartburg Tourist-tal, amellyel NDK-t többször megjártuk Rostockig is a legtávolabb, Jugoszláviába bérelt NDK (Bastei) lakókocsit vontatva az Adriáig (Isztria félsziget)
Lengyelországban (Krakkó) Csehszlovákiában (akkor még) Tátrában...sose hagyott cserben az autó egyik útnál sem. Emlékszem Kárpátalján macerás volt nem volt keverék benzin így olajat hozzátöltve tankoltuk meg Ungvár környékén, az emberek meg csodálkozva nézték a kocsit lévén arrafelé Wartburg nem igen volt gyakori. Ez a Wartburg 1987-ig volt a csaladnál aztán lecseréltük az új hűtőrácsos (autó színére festett hűtőrács) változatra (az is Tourist volt), az valamiért nem ment olyan jól mint az előző széria.

Nekem mai napig kedvenc autóm a volt KGST kocsik között

totagas 2022.01.30. 09:12:11

Szüleimmel a 1979 nyarán a Camping and Caravaning Club nemzetközi kempingszövetség éves találkozójára, az angliai Cheltenham-be ("rally"-nak hívják a találkozóikat :) mentünk a W353-s bordó, tölótetős Varbinkkal. Az egy hónapos "nyugati" útra a minimális elérhető "valuta" mellett a szokásos magyar kemping felszereléssekkel mentünk, kiegészítve több mázsa konzervvel és több rúd téliszalámival, no és persze sok flakon Áfor Arol 2T motorolajjal, melyek segítségével nyugaton tankoláskor előállítottuk az 1:40-es keveréket.
A nem kicsi csomagtartón túl, anyukám mellett a hátsó ülés is dugig volt cuccal, neki csak egy kis kuckója volt. Én ülhettem elöl (!) apukám mellett, "segítettem neki vezetni". A segítség főleg abból állt, hogy az éjjeli vezetések során beszélgettünk, hogy ne aludjon el. A Varbi remekül szuperált az igen hosszú úton,de azért volt még egy feladatom: ha nagyobb emelkedő jött, szólt apukám, hogy "adj rá egy kis külvasszert". Ilyenkor nyitottam a tolótetőt, húztam le az ablakot és ráadtam a fűtést, hogy az utastérben leadott hő segítségével a motor ne melegedjen túl. Mi sem fáztunk a nyári tűző napon, de ez semmit nem vett el a csodálatos élményekből, ez az út ma is egyik legszebb emlékem.
süti beállítások módosítása