Tó-retró

Tudtad, hogy a Dakar Ralit valójában Csepelen találták fel?

2021. november 23. - drkardos

Gyári Csepelek és Ikarusok 20 ezer kilométeres útja kő- és homoksivatagban. Egy hihetetlen túra 16 évvel a Dakar előtt.

csepel_dakar1.jpg

A "Piros villám" valahol afrikában...

Fotó: Helytörténeti Gyűjtemény, Szigetszentmiklós

 

A Dakar Rali a terepautózás legrangosabb és legkeményebb versenye, ahol a pilóták úttalan utakon száguldanak óriási távolságokat (a legrövidebb táv 5, a leghosszabb 15 ezer kilométer volt). Ráadásul mindezt 1979 óta teszik folyamatosan, noha mára a név csupán védjegy, és nem Dakarból indulnak az autók, sőt a verseny nem is Afrikában folyik. Egyedülálló, nem? Nos nem igazán, hiszen Cseepel-sziegetn már 1963-ban kitaláltak egy 20 ezer kilométeres, Dakarból induló, afrikai túrát, igaz csak a leendő vevők kegyeiért harcoltak a nyugati gyártókkal...

            Mert bizony ezek a megátalkodott haszonjárműgyárak éppen kiélezett versenyt folytattak az afrikai kontinens motorizálásáért. Javítóműhelyek hálózatát készültek kiépíteni, hogy a helyi cégek és intézmények biztosan tőlük vásároljanak buszokat és teherautókat, lévén más szervizelési lehetőség nem volt adott. Az export azonban a Csepel és az Ikarus számára is igen fontos volt, így megszültetett az a Nyugat-Afrika Expedíció ötlete. Igaz, hogy a Csepel már 1956-ban vezetett egy túrát a tibeti fennsíkon, ám a mostani terv jóval grandiózusabbra sikeredett.

csepel_dakart.jpg

A 20 ezer kilométeres útvonal

 

Helytörténeti Gyűjtemény, Szigetszentmiklós

 

A megmozdulásnak több célja is volt. Tesztelni akarták a trópusi, sivatagi klímára és az úttalan környezetbe tervezett megoldásokat, légszűrőket, alkatrészeket. Emellett meg akarták ismertetni a helyi döntéshozókkal a két márka termékeit. Házhoz vitték nekik a bemutatót!

            A nem mindennapi túrára négy járművet, két Csepel teherautót (ÁMG felépítményes 450, D-344 terepjáró) és két Ikarus buszt (630, 311) készítettek fel. Bár a Dakar Ralikon dollár tízmilliókat ölnek a járművek átalakításába, Szigetszentmiklóson és az Ikarusnál szinte semmit sem változtattak a szériagyártmányokon, némi trópusi felkészítést kivéve. Minden autó szúnyoghálót és ventilátort, nagyobb hűtőt és trópusi szűrőt kapott, míg a Csepel műhelykocsi (ÁMG-450) dupla padlót viselt a vezetőfülkében, hogy a kipufogó hője ne legyen olyan zavaró. A terepjáró Csepel hatalmas külső légszűrővel és dupla, jobban hőszigetelő tetővel lett gazdagabb.

csepel_dakar2.jpg

Az "expedíciós" Csepel D-344

Helytörténeti Gyűjtemény, Szigetszentmiklós

 

Az Ikarus 630 hőszigetelt víztartályt és mosdót kapott, de ezzel végére is értünk az átalakításoknak. A kocsik többi része teljesen gyári volt, mint a körúton szolgáló társaiké (kivéve persze, hogy mindenhová póttartályokat és csomagtartókat szereltek rájuk, a két busz pedig dugig volt élelmiszerrel.

            Mindegyik kocsiba jutott vízkészlet, vontatókötél, orvosság, kígyócsípés elleni szérum, valamint hídépítésre alkalmas deszka. Ez utóbbira szükség is volt, bár az esetek többségében keréken keltek át a megáradt folyókon, melyek elsodorták a hidakat. Ilyenkor a terepjáró Csepel húzta át azokat a kocsikat, melyek elakadtak a vízben vagy süppedős parton. Az átkelések helyét is a terepjáró (piros villámnak becézték) derítette fel. Ilyenkor egy partmenti fához kötözték és a csörlőjével engedte bele magát a vízbe. A helyiek több helyütt kinevették a városi buszokat, melyek a folyó felé közeledtek, ám a túlparton már elismerés és taps fogadta őket!          

csepel_dakar4.jpg

A főszereplők balról-jobbra: Csepel ÁMG-450, D-344, Ikarus 311 (félig a fa mögött) és 630

Helytörténeti Gyűjtemény, Szigetszentmiklós

 

Az expedíció résztvevői Varga János, Badacsonyi János, Moldován Tibor és Tóth Mihály (a Csepel Autógyár szerelőtechnikusai, próbamesterei) Körmendy Ágoston, a gyár kísérleti üzemének vezetője és Pallér György, a MOGÜRT (nemzetközi kereskedelem) afrikai megbízottja voltak. Ők az éjszakákat általában a négyszögben felállított karaván autóinak tetején töltötték, hogy védekezzenek a rovarok és a vadak ellen. A kíváncsi – és enyveskezű - majmokat és a hiénákat a tűzoltó palackokkal űzték el.  

            A nagy expedíció bőségesen beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen az egyszerű is rendkívül strapabíró szerkezetek minden helybélit meggyőztek a tudásukról. Az 1963. március 31-én Dakarból indult túra végül 184 napig tartott és a végállomáson, Accrában már komoly tömeg fogadta a négy kocsit. Az afrikai lapok folyamatosan nyomon követték az eseményeket, így meglepő módon ott többet tudtak az eseményekről, mint itthon, ahol a lapok alig foglalkoztak az eseménnyel. A sikeres expedíció után a két cég komoly mennyiségű megrendeléssel lett gazdagabb, így abban az időszakban számos Csepellel és Ikarussal lehetett találkozni Afrika nyugati részén.

naptar_mood_csepel.jpg

A T-ó-retró 2022-es falinaptárában is látható egy csodálatos Csepel (többek között). További részletekért, megrendeléshez kattintson ide. Retrómániásoknak kiváló ajándék...

 

Az Ikarus a sikeren felbuzdulva még abban az évben, vagyis 1963-ban elindított egy hasonló expedíciót a Szovjetunióba is, amikor Ikarus 55 Lux típusú buszokkal járták be a tagköztársaságok nagy részét. Mindkét cég hamar rájött, hogy a prospektusok nyomtatása helyett jóval hatékonyabb, ha mindenki a helyszínen látja mire is képesek a felajánlott portékák...

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr5016762618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szeme közé, laposan! 2021.11.24. 09:18:23

A Dakar hőskorszakában sem Dakarból indultak a versenyzők, de hát mindegy, régen volt.

Pierr Kardán 2021.11.24. 09:18:25

"Felül: Így nézett ki egy átkelés..."

Na, ez a kép jól láthatóan photoshop. A műhelykocsi aljára rá van montírozva a platós kocsi ponyvás része.

Katona koromban volt szerencsém D344-es Csepelt (ahogy a katonák hívták, Csepszont) vezetni elég sokat, nagyon megbízható volt, de vezetni kínszenvedés volt, duplán kellett kuplungolni sebességváltáskor a szinkronváltó hiánya miatt, a kormány holtjátéka középállásban kb. egy arasznyi volt, a légfék késedelme majd 1 másodperc volt (aztán meg befogott, mint a satu). A dízelmotort hideg reggeleken csak külső előmelegítéssel (értsd egy égő olajos rongynak a motortér alá való berakásával) lehetett elindítani.

Látszott rajta, hogy az 50-es évek fejlesztése testesült meg benne, még a hasonló korú szovjet teherautókhoz ("csőrös" ZIL164, "Molotov" GAZ51, stb.) képest jelentős volt az elmaradottsága, a 70-es évek szovjet technikájához képest (ZIL131, KRAZ255, URAL4320) pedig csak egy retró rozsdaboglya volt.

drkardos 2021.11.24. 09:20:53

@Pierr Kardán: A képet a szigetszentmiklósi Helytörténeti Gyűjtemény könyvéből szkenelték be. Szerintem amikor készült (1963-64) még nem nagyon volt photoshop...

konrada 2021.11.24. 10:04:35

@drkardos: Valóban: Az átkelős kép inkább a festmény kategóriában indulhat.
(De most komolyan: Leírtad, milyen járművek vettek részt a túrán, és azok között nem szerepelt 450-es platós.)

Alick 2021.11.24. 11:50:51

Mindenesetre marketingnek jó volt.

kewcheg 2021.11.24. 11:51:18

Az átkelős képről Hanzelka és Zigmund útikönyvei jutnak eszembe, ott voltak ilyen retusált fotók.
Viszont tény ami tény, a 60-as években Afrika biztonságosabb lehetett mint napjainkban.Az iszlám békésebb volt, a gyarmati hagyományok még elevenek voltak....

hypochloride 2021.11.24. 11:51:32

@Pierr Kardán: Annak idején a színes negatívokról készült pozitívot fényképezték be, bontották színre számítógép nélkül, igazi rácsokkal és nyomtatták ki valamilyen papírra. Ez a minőség abban a korban teljesen normális volt. Egyes színek nagyon élénkek, mások kissé (vagy jobban) elnyomottak, a kontraszt pedig igen sajátságos. Szóval, nem, nem photoshop :) Tényleg ilyenek az abból a korból származó színes nyomtatványok.

opati666 2021.11.24. 11:51:41

@konrada: Talán mert nincs is 450-es platós... A cikk nem is állít ilyet.

konrada 2021.11.24. 13:47:23

@opati666: Nem igazán vagyok képben a Csepelek sorszámozásában, így akár lehet, hogy a 450-es sorozatban a platós változat nem 450-nel futott.
Mindenesetre a képen 450-es fülke van platóval, miközben az egész festményszerű.
...mindenesetre a bloggernek is gyanús lett a kép, mert kivette az útleírásból, ez dicsérendő, mert bár tényleg jó hangulatú a kép, de reklám volt, és nem tartozik az úthoz. (A témához igen, hisz lehet, hogy később vettek belőle oda is.)

barbon 2021.11.24. 13:47:32

@Pierr Kardán: @hypochloride: Katona koromban nekem is volt szerencsém rengeteg Csepelhez,és mivel műhelyben töltöttem a két évet így természetesen a javításhoz is.Végtelen egyszerű szerkezetek voltak.Amennyiben rendben volt a motorja és az akkuja sohasem kellett az indításával bajlódni.A váltóról csak annyit,hogy valóban nem szinkron váltója volt,de egy megszokás után hang nélkül lehetett vele váltani.Akinek egy kicsit több érzéke volt az meg kuplung nélkül is tudott váltani,fel-le.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.12.07. 14:59:10

@Pierr Kardán: Lehet hogy igazad van és pl a csőrös Zil jobb volt terepen, mi a seregben mégis Csepellel mentünk szőlőt szüretelni (alföldi homokban). Akkora nagy fa hordó került a csepel platójára, hogy a raktér oldalát le kellett hajtani mert fél-fél méterrel nyúlt túl oldalt a platón a hordó. :-) A hordó minden fuvarra púpozva lett szőlővel. Hátsó tengely majdnem beleért a homokba. Mégis 1-es fokozatban felezővel, difizárral ha araszolva is és bőgő motorral, de elvitte a túlsúlyos rakományt a sorok közül a szintén homokon lévő pincészetbe (országútra nem kellett kimenni vele).

Miért dönthettek vajon a Csepel mellett? Mert a Csepel 25-30 liter gázolajat evett százon (száz km per órás tempónál), míg a Zilek 40-100 liter benzint ettek százon (negyven - ötven kilométer per órás tempónál). Odafelé kimérték a sofőr srácok, ezért a Zileket már csak a hazafelé úton használtuk, azokat is úgy, hogy a negyvenet fogyasztó vonórúdon húzta a százat fogyasztót, a benzin fel nem használt, de persze hogy lemenetlevelezett - lekönyvelt aztán lefejtett normája pedig átalakult kanna borokká. :-)
süti beállítások módosítása