Markecolók, valutázók, prostik lepték el a tavat balekokra vadászva, és mindig a külföldi járt rosszul!

Fotó: Fortepan/ Magyar Rendőr

A múlt század ötvenes éveinek második felétől az ország vezetése mindent elkövetett, hogy a Balatont a legfőbb turistarégióvá fejlessze. A cél egyértelmű volt, hiszen egyrészt a magyarokat az olcsón mért rekreációval szerették volna „megvásárolni”, míg a külföldiek zsebéből a kommunista országok számára szinte hozzáférhetetlen nyugati valutát kívánták előcsalogatni. A rohamléptékű szállodafejlesztések és a külföldi hirdetések a hetvenes évek elejére kezdtek beérni, és ennek megfelelően a Balatonon magasba szökött a külföldiek száma. Nagyjából ez az az időszak, amikor a pesti alvilág is kezdett a magyar tengerre figyelni, és mind többen cserélték fővárosi territóriumukat a tó partjára a nyári szezonban. A dolgukat ráadásul nagyban megkönnyítette a balatoni rendezési terv, mely külön választotta a külföldiek fogadására alkalmas településeket. Mintha egy bűnöző szupermarketban felcímkézték volna a legjobb termékek helyét.

            A korabeli legfeketébb gazdaság első pillangói a prostituáltak voltak a tó környékén. Noha a kéj vámszedői már korábban sem voltak ismeretlenek a somogyi, zalai és veszprémi településeken, a hetvenes évek elejétől számuk a csillagos égbe szökött. A lányok gyakorlatilag idénymunkásként érkeztek a jó idő beköszöntével a partokra, ám nem cselédmunkára jelentkeztek, hiszen legfeljebb a külföldi kuncsaftok zsebét seperték tisztára. Persze tudjuk, hogy a kommunista rendszerben hivatalosan nem volt bűnözés Magyarországon, azért mégis vicces adat, hogy 1975-ben Békés, Heves, Nógrád, Szolnok, Tolna és Vas megyében egyetlen büntetőeljárást sem folytattak prostitúció miatt.

A „legdurvább helyeknek” ebből a szempontból Somogy- (7 bűnvádi eljárás) és Veszprém megye (4), valamint Budapest (5) számított. Ennek ellenére még a lányok díjszabása is közszájon forgott, ami nem igazán támasztja alá az adatokat. A rendőrség magyarázatként arra hivatkozott, hogy ezekben az esetekben szinte lehetetlen a tettenérés, míg tanúvallomást szinte senki sem akar tenni (a külföldiek nem is tudtak, mivel napok múlva már nem voltak az országban). Pedig az üzlet virágzott, és egy mélyrehatoló nemzetközi egyesülés tarifája a 200 nyugatnémet márkát is elérte, ami nagyjából egy pedagógus havi fizetésével volt egyenértékű akkoriban. Az igazi gond a nyolcvanas évek végén kezdődött el, amikor a pesti kocsisor repedtsarkú hiénái is rászoktak a Balatonra, és dömpingárakon kezdtek dolgozni. Náluk egy happy hour 1500 forintba került a rendszerváltás előtt, ami a szokásos összeg kevesebb, mint 20 százaléka volt. A piac túltelítettsége indította útjára a Balaton környéki leszámolásokkal teli bandaháborúk időszakát, ami robbanásoktól és lángoló masszázsszalonok sercegésétől volt hangos. De a lányok nem csak ezt az üzletmenetet hozták magukkal Budapestről.

Aki élt abban a korban, annak valószínűleg ismerősen cseng a markecolás kifejezés. Ez a ma is divatban lévő bűncselekmény az áldozat elkábítását (akkoriban többnyire leitatását), majd kifosztását jelenti. A kifejezést 1943-ban használta először egy, a Keleti pályaudvaron dolgozó bűnbanda. Ők ugyanis olyan szemtelenek voltak, hogy a leitatott és kifosztott áldozatnak egy levelet tettek a zsebébe, ha nem találtak nála elegendő pénzt. A levél így hangzott: „Maga linkóci, máskor több pénzt hozzon magával, Markecz Miklós.” Noha az elkövetők egyikét sem nevezték Markecznak, az alvilág heteken belül elkezdte markecolás néven emlegetni ezt a bűnelkövetési módot, és még a rendszerváltáskor is így nevezték a rendőrök (bár a szakzsargonban kéjlopás a hivatalos neve)! A markecolás a hetvenes évek közepéig szinte ismeretlen volt a partokon, lévén – ahogyan már említettük - a kocsisori idénymunkások ismertették meg a környéket ezzel az élménnyel. Kellemetlennek is érezhette az alvilág az elvesztegetett időt, hiszen ekkor belehúztak az elkövetés számok emelésébe. Meglepő módon azonban a hivatalos rekorder két 19 éves fiú lett, akik egy szezon alatt 50 markecolást tudtak felmutatni ,és ez csak a hivatalos rendőrségi ügyek száma!

A kép csak illusztráció, de annak tökéletes!

Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás

Persze ez a régi módon nem jöhetett volna össze. A fiatalok így tovább fejlesztették a mechanizmust és már néhány pohár után barátként ölelgették áldozataikat, miközben ki is zsebelték őket. 

            Szintén vírusként terjedt az autófeltörés a Balaton környékén a hetvenes években. Keszthelyen nem volt ritka az olyan nap, amikor 20 autót is felnyitottak, és csak a Helikon szálló parkolójából több, mint 100 ezer forintot zsákmányoltak a szarkák. A nyolcvanas években a sima értékek miatt feltörés mellett elterjedt a magnókiszerelés és a kerekek ellopása is. Az egyik leghírhedtebb banda 1986-ban éppen az autók kerekeire specializálta magát. Volt, hogy téglával felpakolták a gépet és úgy szerelték le a kerekeit, de a legtöbbször a „földön ülve”, azaz kerekeitől megfosztva találta járművét reggelre a tulajdonos. Termésük néhány nap alatt 193 ezer ft kárösszegre rúgott. Persze a Zimmer Freiben utazó balatoniak közel sem voltak szomorúak a jelenség miatt, hiszen a zárt kertek hamar fizetős parkolóhellyé alakultak a kellemetlenségeket kerülni vágyó külföldiek miatt.  A legszervezettebb iparág azonban mégis a valutázás volt.

Ha a Balaton más rejtélyei is érdekelhetik, akkor vessen egy pillantást az év strandkönyvére. Meglepő tények, izgalmas, rejtélyes sztorik a Balatonról, a Tó-retró blog szerzőjének új könyvében! Minden, amit nem tudott a magyar tengerről, de nem volt kitől megkérdezni. Lebilincselő olvasmány… Részletek, megrendelés

            Ahhoz, hogy ennek a létjogosultságát megértsük, tudnunk kell, hogy 1975-ben csak Fonyódon napi 30 panaszt tettek a külföldiek, mert nem találtak egyetlen nyitvatartó pénzváltó helyet sem. A korábban a pesti szállodák körül dolgozó money changerek persze azonnal segítettek, és zsebből váltották a márkát, dollárt. Ők a nap végén felküldték a fővárosba a bevételt, amit dollárboltokban árura váltottak (amit méregdrágán el tudtak adni) vagy a külföldön 50 dollárnál többet igénylő honfitársainak adtak el.

Fotó: Fortepan/ Magyar Rendőr

Az üzlet annyira virágzott, hogy volt olyan 18 éves(!) valutázó, akit a rendőrök 150 ezer forinttal és 30 ezer márkával a csomagtartójában fogtak meg. A legérdekesebb sztori azonban mégis az volt, amikor néhány Ausztriában élő csaló szinte az összes balatoni valutázót átverte egyetlen hétvége alatt. Több, mint 30 ezer dollárt passzoltak el ugyanis, miközben a százdollárosaik egytől-egyig hamisítványok voltak. A rendőrségi feljegyzések szerint ráadásul a kézműves bankjegyek olyan gyenge minőségűre sikeredtek, hogy némelyiken még a nyomat is ferde volt. Az eset végül akkor bukott ki, amikor egy pesti dollárboltban próbálta egy valutázó a hamis bankóját elsütni. Ez az eset azonban csak kivételként erősítette az aranyszabályt: a balatoni éjszakában mindig a külföldi járt rosszul...