A Lehel hűtőszekrény a legfeministább márka volt egykoron, ami megteremtette a modern konyha alapjait a magyar panelekben.
Mi köze a hűtőszekrényeknek az emancipációhoz? Nagyon is sok! Az 1950-es években a magyar kommunista vezetés eldöntötte, hogy a nőknek és a férfiaknak azonos szintre kell emelkedniük a proletár-ranglistán, különösen a munkavállalás tekintetében. Ehhez pedig meg kellett könnyíteni a családanyák háztartással kapcsolatos feladatait, hogy mosás, főzés helyett inkább a szocializmus építésére koncentráljanak. Ennek egyik legfontosabb mérföldköve lett a hűtőszekrény, ami nem csak frissen tartotta napokig a megfőzött eledelt, de a fagyasztójában hónapokig elállt a pucolt csirke és még a jeges embert sem kellett otthon várni. A hűtés-fagyasztás megjelenése alapjaiban változtatta meg a családok konyhai hétköznapjait. Nem csoda, hogy a nagy újdonságot nálunk is keresték a boltokban, de 1956-ig csupán a Szovjetunióból és Csehszlovákiából vásárolt monstrumokat szerezhették be az emberek igen borsos áron, 7-8000 forintért. Ne felejtsük el, hogy akkoriban a havi átlagkereset 1235 Ft volt, így a háziasszonyoknak majd fél évig kellett spórolni, hogy hozzájuthassanak egy ilyen csodához.
Ha szeretnél még több gasztronómiai sztorit olvasni a Kádár-korból, akkor ajánljuk figyelmedbe az Így főztünk a 80-as években című könyvünket és ne feledd, hogy van egy csomó olyan retró történetünk, amit még nem olvastál!
1957-ben merült fel az ötlet a Jászberényi Fémnyomó- és Lemezárugyárnál, hogy ezen a helyzeten változtassanak. Ekkor gyártották le ugyanis az első 30 darab 90 literes űrtartalommal rendelkező háztartási hűtőszekrényt, amelyek kompresszorral működtek, a belsejüket zománc fedte, és a fagyasztójukban még jégkockát is lehetett készíteni. A kompresszort a MOFÉM szállította, az ammóniát pedig a jászberényiek egy saját gázkeverékkel helyettesítették. A Super névre keresztelt hűtőszekrény óriási sikert aratott, a vevők imádták a 6400 forintos áron kínált berendezéseket. De közbeszólt a valóság! Hiába adták le a rendelések tucatjait a KERAVILL üzletek, a lemezárugyár egyszerűen nem tudta kielégíteni a keresletet. Pedig ők mindent megtettek: külön gépet fabrikáltak a hűtő lemezoldalainak formázására, hogy kiváltsák a drága és lassú emberi munkaerőt, új, praktikusabban használható festéket fejlesztettek ki a belső terek bevonatának, sőt egy olyan hűtőtípust is megterveztek, ami áram nélkül gázzal is működött. Igen ám, de a MOFÉM kompresszorai általában hibásan érkeztek, hol egy szelep hiányzott, hol pedig a szintén külső beszállítótól származó hőmérsékletszabályozó relék voltak hibásak.
Ezt a helyzetet nem nézhették tétlenül a jászberényiek, akiknek szeme előtt dollárjelek villogtak, és már hűtőgyártó nemzetközi nagyhatalomnak álmodták magukat. El kellett készíteni egy olyan hűtőszekrényt, amelynek az összes alkatrésze Jászberényben készül, így nincs benne rizikó, ráadásul olcsóbb, mint a Super volt. Végül ez lett a Lehel, amely márka sokáig egyet jelentett a hűtőszekrénnyel, legalábbis a magyarok számára. Az első darabok, a 100 literes Lehelek belső kamrája már műanyagból készült, és a korabeli viszonyok között energiatakarékosnak számított. Az ajtaját és a rekeszeit a háziasszonyok igényeire szabva alakították ki, hogy elnyeljék a tojásokat, italos palackokat csakúgy, mint az esti csirkepaprikást. Az 1960-as évek végére a berendezések ára sem sokat emelkedett, 4-6000 forint között lehetett hűtőt vásárolni, mérettől függően. 1969-ben, amikor elérte a 2000 forintot a havi átlagbér, már csupán két hónapig kellett spórolni ahhoz, hogy valaki hozzájuthasson egy kis Lehelhez.
A kompresszoros Lehel megjelenése után egy évtizeddel pedig piacra dobták az abszorpciós változatot is. A Távközlési Kutató Intézet 1970-ben azzal dicsekedett a sajtóban, hogy a Lehel abszorpciós hűtőszekrény megalkotása az intézet kutatóinak érdeme. Nem tudni, hogy ebben mennyi volt az igazság, mindenesetre egy évvel később a jászberényiek a reklámjaikban, svájci liszensz alapján gyártott készülékként mutatták be az abszorpciós Leheleket.
A Lehel vezér kürtjét megformáló logóval ellátott hűtők letarolták a hazai és KGST piacot egyaránt, sőt még a nyugat-európai országokba is eljutottak. 1978-ra a Szovjetunió után az NSZK lett a Jászberényi Fémnyomó- és Lemezárugyár legnagyobb kereskedelmi partnere hűtőfronton. A korabeli cikkekben megszólaló német kereskedők agyon dicsérték a Lehel minőségét és ár-érték arányát, állítólag a vásárlók egyszinten emlegették a magyar készülékeket az olasz konkurensekkel, például a Zanussival. Mivel a rendszerváltás környékén a Lehel hűtőszekrények iránti kereslet nem csökkent semmit, így a privatizáció során a külföldi befektetők között igen népszerű volt a jászberényi gyár, ahol csak modernizálni kellett a folyamatokat, viszont kész piaccal rendelkezett. Amikor a fentebb említett Zanussi megvásárolta az állami vállalatot, akkor az ott gyártott hűtőszekrények is megújultak, immár Zanussi Lehel néven árulták őket. Később a Zanussit felvásárolta az Electrolux, aki nem csak a Lehel márkanevet hagyta el, hanem pár évvel ezelőtt teljesen megszüntette a hűtőszekrénygyártást Magyarországon. Így a Lehel végül teljesen kilehelte a lelkét.
