Logo Pic
Kontent 2025. február 21.

„Azt hittem, ez normális” – amikor nem ismerjük fel, hogy baj van

mf8_1.jpg

A mai felgyorsult tempóban valahogy elfogadott lett a túlhajszoltság, hogy a szervezetünket a csúcsra járatjuk, fáradtak, enerváltak vagyunk. Pedig a pihenés nagyon fontos a szervezetünknek, és a kimerültség mögött egyéb egészségi probléma is húzódhat. Például a vashiány, amit, ha nem kezelünk időben, súlyos következményekkel járhat.

Ahogy azt korábban megírtuk, a vashiány tünetei azért alakulnak ki, mert a szervezet nem tud vasat termelni, és amennyiben az étkezéssel nem biztosítjuk a megfelelő mennyiséget a vasvesztés pótlására, a szervezet vasraktárai kiürülnek.

Ennek a kórképnek különböző fokozatai vannak, amelyeknek a tünetei is eltérők. Minél nagyobb a hiány, annál súlyosabb panaszokat okoz, ilyen a tartós fáradtság, sápadtság, fejfájás, hajhullás, elvékonyodott körmök, kimerültség érzése, cserepes ajkak vagy szapora szívverés, kifulladás.

Érdemes évente egyszer orvosi vizsgálattal ellenőriztetni a vérképet, a kezeletlen vashiány ugyanis vérszegénységet is okozhat, amely lassan, lappangva alakul ki, és bár kezdetben súlyos panaszokat nem okoz, a következményei bizony azok lehetnek.

Miért nehezen felismerhető a vashiány?

A tünetek nem specifikusak, vagyis sok más állapotra vagy életmódbeli következményre is utalhatnak. A 35 éves Anna, aki egy reklámügynökségnél dolgozott, sokáig úgy volt vele: biztosan a stresszes munkája tehet arról, hogy egyre kimerültebb.

„Eleinte csak fáradt voltam, de hamarosan azt vettem észre, hogy a hajam hullik, és már nem tudok koncentrálni, hibát hibára halmoztam. Végül, amikor már tényleg durván hullott a hajam, és úgy éreztem reggelente, hogy nem bírok kikelni az ágyból, elmentem az orvoshoz. A vérvétel kiderítette, hogy vashiányos vagyok” – mondja Anna, aki túl van több hónapi vaspótláson és ma már egészségesnek, újra energikusnak érzi magát. Péter, aki nagy sportoló hírében áll, szintén arról mesél, hogy eleinte nem igazán vette komolyan a jeleket.

„Futóként megszoktam a teljesítménykényszert, de amikor egyre gyengébbnek éreztem magam az edzéseken, rájöttem, hogy valami nincs rendben. A vashiány diagnózisa óta sokkal jobban figyelek az étrendre, hiszen az aktív sportélet jobban meríti a vastartalékokat” – mesélte a férfi, aki azóta gondosan odafigyel arra, hogy megfelelő mennyiségű vastartalmú ételt fogyasszon, és rendszeresen jár orvosi vizsgálatra is.

Timi, aki modellként kemény diétát tartott, olyan sokáig nem ment el az egyre látványosabb tünetekkel orvoshoz, hogy végül elájult az egyik fotózáson. Neki injekció formájában kellett a vasat pótolni, vashiánya ugyanis már vérszegénységgé súlyosbodott.

Épp ezért a tüneteket nem szabad félvállról venni, ha időben felismerik, a vashiány egyszerűen kezelhető, a vérszegénység, azaz a vashiányos anémia pedig megelőzhető. Persze a vérvizsgálat elengedhetetlen a pontos diagnózishoz.

Mit tehetünk a megelőzés érdekében?

A kiegyensúlyozott, vegyes étrend az alap. Azoknál, akiknél nagyobb a vashiány kialakulásának kockázata, a vasban gazdag étrend kialakítása kulcsfontosságú. A vörös húsok, máj, spenót, lencse és tökmag rendszeres fogyasztása mellett fontos a C-vitamin-bevitel is, amely segíti a vas felszívódását. Ha bővebb információt, tippet szeretnél a megfelelő étrendhez, ezt a cikkünket érdemes elolvasnod a témában.

Ha bármelyik fentebb említett tünetet tapasztalod, ne halogasd az orvosi vizsgálatot, mert az időben tett lépések megelőzik a helyzet súlyosbodását.

Hirdetés

A vashiány a nőknél a leggyakoribb, de bárkinél kialakulhat húsmentes étrend, speciális diéta, drasztikus fogyókúra vagy erőteljes sportolás mellett. A recept nélkül kapható Maltofer rágótabletta és szirup vashiány kezelésére, megelőzésére alkalmas hatásos, szabályozott felszívódású, magas vastartalmú, a vasat egyedülálló formában tartalmazó vaspótló gyógyszerek. A vas jobban hasznosul és kevesebb mellékhatással jár, ha a Maltofer rágótablettát étkezéskor, a szirupot pedig ízlés szerint gyümölcs- és zöldséglébe, tejbe keverve vesszük be. Más típusú vaspótlókkal szemben a Maltoferben lévő vas nem lép kölcsönhatásba étel- és italösszetevőkkel, együtt bevett gyógyszerekkel, vitaminokkal vagy nyomelemekkel sem. Mindkettő laktóz- és gluténmentes, vegán gyógyszer.

mf-1500x840.jpg

Vény nélkül kapható, vas(III)‑hidroxid‑polimaltóz-komplex tartalmú gyógyszerek

Fotó: Phytotec Hungária Bt.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Vissza a címlapra
Gyógy Tudor
Legjobban pörgő posztok
Napi érdekes - 577
JTom • 8 nap
A Real Madrid elleni mérkőzés
Apuleius • 5 nap
Vlahović kivárja szerződése végét?
venember83 • 6 nap
Teljes a megegyezés David ügyében
Apuleius • 4 nap
Ma érkezik Jonathan David
venember83 • 2 nap
Cikkek a címlapról
Ide vidd a kutyát strandolni!
    Állandó problémaköre a kutyásoknak, hová lehet menni pancsolni a kedvenccel. Mert igen, a nyár és a fürdés nekik is jár, sőt. Most hoztam egy menő listát nektek, kutyafuttában közlöm is, hogy rá tudjatok keresni igény esetén. A kutyabarát szolgáltatók közül természetesen nem maradhatnak ki a…
5+1 hasznos tipp a méhek napjára
A legelőtől az itatón át a tudatos mézvásárlásig.  1994 óta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) kezdeményezésére április 30-án tartjuk a méhek napját! Mivel hazánkban sajnálatos módon alacsony a mézfogyasztás, a program nem titkolt célja a méz és a méhészeti termékek megismertetése és…
>