Logo Pic
Sulyok Bernadett (PIM) 2024. december 09.

„Eleddig ilyesmiről nem is álmodtam” I.

Várkonyi Nándor (1896–1975) könyvtáros, kultúr- és irodalomtörténész hagyatékának egy része, levelezése és személyi dokumentumai 2020 nyarán kerültek a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményébe. Tevékenységének fő helyszíne a pécsi Egyetemi Könyvtár volt, ahol 1924-től egészen nyugdíjba vonulásáig, 1956-ig dolgozott. Várkonyi kiterjedt levelezést folytatott kortársaival: egyrészt a pécsi Janus Pannonius Társaság egyik alapítójaként, a Sorsunk című folyóirat szerkesztőjeként, másrészt a pécsi Egyetemi Könyvtár munkatársaként számos íróval, költővel és irodalmárral lépett kapcsolatba. Dr. Sulyok Bernadett, a Kézirattár főmuzeológusa kétrészes blogbejegyzésében Várkonyi Nándor és Kodolányi János kultúrtörténeti szempontból is jelentős levelezésének egy eddig kevésbé ismert időszakával foglalkozik.

clipboard06_2.pngKodolányi János, 1931 körül, a Nyugat-Barátok Köre sorozat levelezőlapja, Rónai Dénes fotója (magántulajdon)

Legjelentősebb a Kodolányi János íróval folytatott, 1928-tól 1956-ig tartó levélváltás, Kodolányi mintegy 250 db levelével, valamint Várkonyi Kodolányinak szóló 13 levele másolatával. A Várkonyi által írott levelek az Országos Széchényi Könyvtár Kodolányi János személyi fondjában találhatók; ezúttal a Várkonyi hagyatékában fennmaradt levelekről lesz szó. Ezek jelentős része Levélről levélre – Fejezetek Kodolányi János és Várkonyi Nándor levelezéséből címmel megjelent az író fia, ifj. Kodolányi János válogatásában és szerkesztésében, 2000-ben. A kötet az 1945 előtti levelekből azonban alig közöl néhányat. Várkonyi Nándor visszaemlékezésében, a Pergő évek cenzúrázatlan, az eredeti kéziratot rekonstruáló, 2004-es kiadásában olvasható néhány szemelvény 1941–45 közötti levelezésükből. Kapcsolatuk ekkor vált intenzívvé és egymás műveire termékenyítően hatóvá, ezért érdemes ezt az időszakot részletesebben bemutatni.

clipboard01_10.pngVárkonyi Nándor, Pécs, 1928 (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Első levélváltásuk 1928-ban történt: Várkonyi A modern magyar irodalom írói portrékat felvázoló kötetéhez kért életrajzi adatokat, melyre Kodolányi részletes beszámolót küldött. Személyesen 1931 nyarán találkoztak Pécsett, majd az első munkakapcsolat Kodolányinak a Janus Pannonius Társaság ügyeibe és a Sorsunk című folyóirat megindításába való bevonása volt. A közművelődési és szépirodalmi periodika összevont, 1–2. száma 1941 elején jelent meg, a politikai és szellemi értelemben egyaránt válságos időket hozó második világháború idején. Várkonyi mellett a lap társszerkesztői Lovász Pál költő, a Társaság alapítója és főtitkára, Makay Gusztáv irodalomtanár és Weöres Sándor költő voltak. Várkonyi programadó cikkében reflektált az 1930-as években kibontakozott népi–urbánus vitára, mely a ’40-es években tovább gyűrűzött.

Elítéljük az ellenséges magatartást, mely e két eszme: a népi és a polgári gondolat képviselőit szembefordítja egymással s amely az öncsonkítás egy nemét követteti el velünk.”

04_schubert_szenrajz.pngKodolányi János, Schubert Ernő szénrajza, 1928 (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Integráló személyisége, széles körű irodalmi ismeretei, értékközpontú szemlélete biztosította a lap kiegyensúlyozott szerzői bázisát.

Kodolányi 1941-ben a lapot kiadó Janus Pannonius Társaság társelnöke lett, és rendszeresen jelentek meg írásai a folyóiratban. Ez év nyarán hosszabb időt töltött Pécsett, ekkor olvasta el a Várkonyi alapművének tekinthető Sziriat oszlopai kéziratát. Az olvasmány megvilágosodásként hatott rá:

„[…] belemerültem könyved olvasásába. Lelkem mélyéig fölkavart. Sokat foglalkoztam az aztékek és peruiak kultúrájával, az egyiptomiakéval – újabban a kínaiakéval is –, de arról, amit Te írsz, még nem hallottam s nem is álmodtam. […] szívesen láttam volna, ha az emberiség ősvallásáról, a csillagászatról többet mondasz. Ez az a terület, amit sürgősen fel kell tárni. Húszezer éves csillagászati ismereteink nagy része – s éppen a látszólag »okkult része« – nagyrészt veszendőbe ment. […] Könyved ugyancsak belenyúlt regénytervembe is, leginkább azzal, hogy ismét kezdem haszontalannak látni mindazt, amiért lelkesedtem: fajtánkat, a harmonikus társadalmat, s még azt a bizonyos »örök magyar szellemet« is, ami, tudjuk, nem örök, semmi sem lévén örök. Valahogy közvetlen kapcsolatba kellene jutni Istennel, vagy kivel, hogy az ember biztosan s nyugodtan nézhesse a világ forgandó dolgait s változatos disznóságait.” (Balatonakarattya, 1941. jún. 16.)

clipboard02_3.pngA Janus Pannonius Társaság értesítése Kodolányi Jánosnak, hogy az egyesület társelnökévé választották, Pécs, 1941. szept. 27., gépirat a Társaság cégjelzéses levélpapírján, Lovász Pál főtitkár és Fischer Béla elnök autográf tintaírású teljes névaláírásával (MNMKK OSZK, Kézirattár)

Kodolányi ekkor írta a honfoglalás és az államalapítás közti 10. században játszódó regényciklusa első részét, mely Istenek címmel 1941-ben meg is jelent. Az „örök magyar szellem” kibontakoztatásának, megőrzésének igénye Kodolányi több tanulmányában, a Márai Sándor röpiratára (Röpirat a nemzetnevelés ügyében) reflektáló Márai és a kultúra, illetve a Kelet népe címűekben markánsan megfogalmazódott. Várkonyinak az évezredek távolából fennmaradt mítoszokat és mondákat mint ősi bölcseletet feltérképező esszéjének megismerése után még e számára kardinális törekvést is hiábavalónak vélte. Magyarország földrajzi szempontból Kelet és Nyugat határán fekszik, az akkoriban számos tudományos munkában felbukkanó néplélek fogalmának elemzési kísérletei a magyar nép küldetését ennek fényében fejtegették, legitimálni kívánva létjogosultságát. A második világháború alatt népek és etnikumok állítódtak egymással szembe, így a kategorikus imperatívusz, Kant idealista erkölcstanának központi fogalma, amely szerinte öröktől fogva jelen van az emberben, a 20. században, immár egy második világméretű konfliktusban vált semmissé. Vörösmarty Az emberek (1846) című versének ismert metaforája, az „ember sárkányfog-vetemény” újfent beigazolódott.

01_1.pngKodolányi János, 1920-as évek vége (magántulajdon)

Az 1942-es és 1943-as két szárszói konferencia között lezajlott egy hivatalos írói összejövetel is Lillafüreden, mely kissé előjátéka volt az utóbbi szárszói találkozónak. 1942. november 20–21-én a Kállay Miklós vezette kormány minisztere, Antal István összehívta a magyar írók legismertebbjeit, hogy a magyarság helyzetéről tanácskozzék velük. Az értekezlet jegyzőkönyvét Kristó Nagy István publikálta, aki még fiatal minisztériumi tisztviselőként a jegyzőkönyv sajtó alá rendezésének feladatát kapta. Szerkesztői előszavában így emlékszik vissza:

„Előkészítésében, lebonyolításában nagy részük volt az Antal-féle minisztériumban dolgozó Magyar Közösség-i személyiségeknek, elsősorban két osztályvezetőnek: Bende Istvánnak és Molnár Sándornak. Eredetileg csak Molnár lett volna felelős az ügyért, őt azonban (korábbi párizsi s későbbi itthoni baloldali kapcsolatai miatt) nyilván nem találták eléggé megbízhatónak, így a lebonyolítás dandárja dr. Bende István külkereskedelmi felügyelő (!) feladatává lett, akinek azonban a Közösségen belül még nagyobb súlya volt, s tán óvatosabban, ravaszabbul járt el.”

clipboard05_2.pngKodolányi János levelezőlapja Várkonyi Nándornak, Budapest, 1941. okt. 11., gépirat autográf tintaírású rájegyzésekkel (MNMKK PIM, Kézirattár)

Azonban az írók nem azt mondták, amit vártak tőlük, feszegették a rendszer és a háború megszabta kereteket. Kodolányi a sajtóval és a cenzúrával szemben fogalmazott meg éles kritikát. Várkonyi is részt vett az összejövetelen, ahol Szijgyártó László (1906–1983, álnevén Szij Gábor, kritikus, műfordító, a Sorsunk főmunkatársa) jegyzetelte számára a felszólalásokat az író siketsége miatt. Kodolányi kiábrándultságának adott hangot 1942. december 2-i levelében:

„Senki sem felelős azért, ami történik, így a magyarság lelkének elsikkasztásáért sem. Értem sem. Én gyenge vagyok azok ellen az erők ellen, amelyek rendeletek és paragrafusok mögé húzódva eldöntötték, hogy ne írjak. Egykedvűen várom sorsom alakulását. Mondhatom, semmi jó sem mutatkozik körülöttem. Óriási vész közeledését érzem minden csontjaimban, de ha ezt mondom, rámfogják, hogy angol propagandát folytatok, mint Bende Pista mondta, amikor Tőled elváltam s nála ebédeltem.

Nekem egyre erősebb a gyanúm, hogy az egész lillafüredi ún. írótalálkozó semmi más nem volt, mint a nyeregben ülő s ott megmaradni akaró cinikus politikusok ügyes kémkedési manővere. Most megtudhatták, hogy miként gondolkozik és érez az írótársadalom együttesen és minden író külön-külön. Sokkal kényelmesebb eljárás ez, mint elolvasni a műveiket.” (Balatonakarattya, 1942. dec. 2.)

Következő levelében folytatta a politikai vezetők magatartásának elítélését:

„Barmok őrködnek a magyar szellemi élet fölött! Akarom mondani: a germán hiúság fölött. Ez sehol sincs így. Finnországban cenzúra sincs. Iszonyú, milyen szolganéppé süllyedtünk. Bachék alatt még volt önérzetünk, most már saját hatóságaink és vezető osztályaink szolgáltatnak ki minket, gondolkodókat s teljes dühvel taposnak ránk mindenért, mintha legsajátabb s legszentebb érzelmeikben turkálnánk, mintha arcul csapnánk legmagasztosabb eszményeiket. Mindegy, megpróbálok írni tovább.” (Balatonakarattya, 1942. dec. 10.)

clipboard03_3.pngKodolányi János, 1943 körül, Bérci László felvétele (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Magántermészetű eseményekről is beszámolt; amikor kilencéves macskájuk elpusztult mérgezés következtében, újra belehasított, ami gyermekkora óta nyomasztotta, az élet és a halál titkainak megfejthetetlensége:

„Nagy növénykedvelő volt, bejárta a kertet és megszagolgatta a virágokat, szeretett itt éldegélni. Keservesen megsirattam s napokig arra ébredtem éjjel, hogy nyávog az ajtó előtt, be kell ereszteni. A halál borzalma ismét belém vájkált. És az élet titkának megdöbbentő sötétsége úgy rám borult, mint mostanában talán soha. Igen, Tengri sok alakban megmutatja magát, még egy szegény cirmos macska képében is. Mély megrendüléssel gondoltam saját életemre és halálomra.” (Balatonakarattya, 1943. jan. 29.)

clipboard04_2.pngKodolányi János, Havas László fametszete, 1941, megjelent a Sorsunk 1941. 3. számában (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

A Zárt tárgyalás a kolozsvári Termés című periodikában látott napvilágot, Kodolányi szinte mentegetőzve írta Várkonyinak, hogy nem a Sorsunk közölhette:

„A Zárt tárgyalást Neked szerettem volna elküldeni, de igen hosszú lett, 25 gépelt oldal, s egyébként is csak a júliusi számban jelenhetett volna meg.” (Balatonakarattya, 1943. jún. 5.)

A pamfletszerű elbeszélést Kodolányi május 20-án fejezte be, amikor a tisztán látók előtt nem volt kétséges a második világháború kimenetele, a hitleri Harmadik Birodalom összeomlása, hiszen a német hadsereg Sztálingrádnál már letette a fegyvert. A titkos per elbeszélője egyes szám első személyben maga a vádlott, akit kenyéren és vízen tartanak fogva egy sötét, nyirkos cellában. Kihallgatásra viszik, ahol összes műveinek halmával szembesül, huszonnégy évi munkája termésével, melyekben a vádlóknak nem tetsző nézeteit hangoztatta. A bíróság három tagja egy-egy 20. századi ideológiát testesít meg: a náci, a bolsevik és a liberális-kapitalista nagypolgár más-más nézőpontból, de mind halálra ítélik az írót.

08_9.jpgJuha Kannisto (1874–1943) finn nyelvész professzor és Kodolányi János a kikötőben, Helsinki, 1936. szept. 13. (magántulajdon)

Június 18-i levelében arról tájékoztatta barátját, hogy utóbbi éveinek jelentős tanulmányai – a Zárt tárgyalás, a Márai és a kultúra, az Arvi Järventaus és egyéb emlékek – közös kötetben jelennek meg szeptemberben. 1945 után e könyv minden fellelhető példányát bevonták és valószínűleg bezúzták, alig maradt belőle.

A második szárszói tanácskozás előtt a szövetségesekkel titokban fegyverszünetről tárgyaló, a Mussolinit éppen házi őrizetben tartó olasz kormány helyzetében Kodolányi saját országa közelgő vesztének előképét látta:

„Az olasz események kísértetiesen ábrázolják, ami reánk vár. Róma, Milánó sorsa Budapestét példázza. Teljes zűrzavar elé megyünk. S az út nem is olyan hosszú. Szeptemberre várható a végső katasztrófa megindulása. De hagyjuk. Erről úgy is fogok beszélni Szárszón nyilvánosan is, mert a konferenciát én fogom megnyitni egy kb. egyórás előadással. Ott egyébként úgyis találkozunk.” (Balatonakarattya, 1943. aug. 17.)

Sulyok Bernadett

Bibliográfia

Kristó Nagy István: A szerkesztő jegyzete, in: A lillafüredi írói értekezlet (1942. november) Jegyzőkönyv, szerk. Kristó Nagy István, Budapest, Tótfalusi Tannyomda, [1993], Ezredvég folyóirat, Z-füzetek

Várkonyi Nándor: Sorsunk, in: Sorsunk, 1941. 1–2. sz. 2–5. 10.

Vissza a címlapra
A Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai blogja
Legjobban pörgő posztok
Nagy száraz fehér pezsgő teszt
Linda Morvai • 1 hónap
Simon Dawson lett az Iron Maiden dobosa
sunthatneversets • 3 nap
Nagy őrölt édes fűszerpaprika teszt
Linda Morvai • 28 nap
A Bologna elleni mérkőzés
venember83 • 5 nap
Nagy friss csirkeszárny teszt
Linda Morvai • 1 hónap
Cikkek a címlapról
Most még a franciák győztek
Franciaország ellen vereséggel, de vastaps kíséretében búcsúztak Debrecentől a magyar női kézisek Utolsó középdöntős mérkőzését játszotta a magyar női kézilabda-válogatott Debrecenben a 2024-es Európa-bajnokságon, ahol Franciaországgal mérkőztek meg. Bár a mieink minden igyekezetükkel küzdöttek,…
Születésnap a vaksötétben
Sárga sáv: Esztergom, vá - Piliscsév, vá.Teljesítés időpontja: 2023. július 26-27.Jelzés hossza: 34,55 kmFutás hossza: 35,53 km (eltévedések!)Bruttó / nettó idő: 4 ó:13 p / 4 ó 5 pBruttó / nettó tempó: 7:08 min/km / 6:55 min/km A nagyon hosszú felvezető posztjaimban már nagyjából felvezettem,…
>