A csinos Emily King a Connecticuti Egyetem elvégzése után az új-mexikói Taos városába utazik, hogy apjával, a híres íróval és műkedvelő festővel, Preston Kinggel találkozzon, méghozzá azért, hogy kegyetlen bosszút álljon rajta. Preston ugyanis elhagyta Emily anyját, amikor a lány kétéves volt, és azóta még csak fel sem hívta őket telefonon. A mama innentől fogva mindent megtett annak érdekében, hogy Emilyt férfigyűlölővé nevelje, és még azt sem helyeselte, ha a lánya moziba ment valamelyik neki tetsző fiúval. Emily terve a következő: Terry Nelson álnéven addig jár Preston nyakára, amíg a férfi le nem fekszik vele, majd miután megtörtént az aktus, felfedi a kilétét, és ezáltal lelki ronccsá teszi az apját, amire az – véleménye szerint – igencsak rászolgált.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Emily/Terry Taosba érve megismerkedik a fiatal hippi galériatulajdonossal, Reynaldo „Reggie” Gonzalesszel, aki többek közt Preston képeit is árusítja, majd rajta keresztül saját apjával. Egy túlságosan rámenősre sikeredett és csúfos kudarcba fúlt közeledési kísérlet után Emily taktikát vált, és addig rágja Preston fülét, amíg az fel nem fogadja titkárnőnek. A fiatal pipi alkalmazása felettébb felzaklatja Preston taosi barátnőjét, a helyi könyvtárban dolgozó Victoria Hughest, aki nem rejti véka alá, hogy akkor örült volna, ha kedvese inkább egy csúnya, szeplős, kancsal és túlsúlyos leányzónak ad munkát. Reggie vonzónak találja a furcsán viselkedő szép jövevényt, ám annak csak a vérfertőző bosszún jár az esze, nem pedig azon, hogy korban hozzá illő és vele rokonságban nem álló férfivel bújjon ágyba. Emily minden női praktikáját latba veti, hogy kiradírozza Victoriát Preston életéből, és végre megalázhassa az apját. Vajon sikerül-e görög tragédiákba illő drámaiságot előidéznie Taosban?
„Elfestegetek és elírogatok itt Taosban, távol a tébolyult tömegtől. Mégis mi baj érhet?”
„Kibasztál velünk, papa, úgyhogy meg fogsz baszni.” (szó szerinti idézet ama jelenetből, amelyben Emily begördül Taosba és a volán mögött hangosan gondolkodik)
„Lássuk, felizgul-e a borítófotód a látványomtól...”
„Kislányom, anyád szól hozzád a zuhanytárcsából. Szívasd meg apádat, de úgy, hogy attól kolduljon ám!”
„Vettem az adást, mama. Nem okozok csalódást!”
Chris Warfield (1927. március 29. − 1996. május 1.) harmadvonalbeli hollywoodi színész 1973-ban úgy döntött, hogy lezártnak tekinti nem különösebben izgalmas mainstream filmes karrierjét, és a sokkal nagyobb bevétellel kecsegtető exploitation- és pornófilmes pályát választja produceri és rendezői minőségben. A lengén öltözött gyanúsítottak után nyomozó kanos magánhekus kalandjait taglaló Dixie Ray Hollywood Star-t (vonatkozó cikkem: A magánkopó és a kéjsóvár díva) producerként és mellékszereplőként jegyző Warfield dirigálta Billy Thornberg álnéven a hardcore műfaj néhány közönségkedvenc klasszikusát (Champagne For Breakfast + Purely Physical), valamint igazi neve alatt a világra szabadított két, az autósmozikban vetített szennydrámát is, az 1973-as Teenage Innocence-t és az 1975-ös Teenage Seductress-t. Az előbbiben egy lemezkiadó magát ellenállhatatlannak vélő igazgatójával babrál ki két szemrevaló stoppos lány, az utóbbi pedig rendhagyó családi bosszútörténetet mesél el.
„Mit szólna egy szolgálatkész titkárnőhöz, Preston? Épp az ül maga előtt.”
„Hát... Nem is tudom... A barátnőm nem valami toleráns... De majd megszokja a helyzetet.”
„Ejnye, Preston! Külön töltünk fél napot, és mire újra látlak, már felvettél egy titkárnőt?”
„Ne mondd, hogy nem vagyok megértő: tessék, egy bájvigyor, de ennél többet ne várj tőlem.”
Noha kétségtelenül exploitation drámáról van szó, nem pedig olyasféle kommersz filmről, amellyel bárki Oscar-díjra és közmegbecsülésre pályázott volna, a Teenage Seductress (Tinédzser csábító) meglepően komoly hangvételűre sikeredett, ráadásul Warfield ezúttal a szexnek és a meztelenségnek sem szánt központi szerepet, hanem jobban érdekelték a szereplői – elsősorban az általa alakított Preston King és a lánya, Emily – lelki rezdülései. A történetet a rendező-producer-forgatókönyvíró Wafield két színészbarátjával, George „Buck” Flowerrel (A kisváros, ahol a seriff a legnagyobb gazember + Bikinis hölgyek autómosója) és John F. Goff-fal (Szexi örökösnők eksztázisa) ötlötte ki, a hatásvadász cím pedig – a jó öreg exploitation mozis hagyományokhoz híven – csupán laza kapcsolatban áll a filmben ábrázoltakkal, azaz pusztán a jegyeladás fellendítése végett született. Emily valóban csábítóként érkezik Taosba, ám már jó néhány éve nem tinédzser, hanem nagyon is felnőtt: Sondra Currie 28 esztendős volt a szerep elvállalásakor, és egy körülbelül 22-24 éves nőt alakított.
„Preston egy vénember, neked inkább egy napi 24 órában potens korodbelire lenne szükséged, Terry. Például rám.”
„Rúgd ki Terryt, mielőtt rád mászik, drágám.”
„Az őrületbe kergettek ti nők... Nem csoda, hogy pinák helyett már piákra vágyom.”
„Victoria hamarosan a múlté, papának pedig kellemetlen meglepetésben lesz része.”
Sondra Currie elsősorban azoknak ismerős, akik – akárcsak jómagam – nem szégyelltek minőségi B-filmeken nevelkedni. A többnyire erős akaratú, kis túlzással akár feminista-kompatibilisnek is nevezhető nők eljátszására specializálódott Currie egy híres A-kategóriás klasszikusban, a Rio Lobo című 1970-es John Wayne-westernben debütált (vadnyugati prostiként), majd olyan vérpezsdítő zsánerfilmekben lehetett főszereplő, mint a Policewomen, a Jessi’s Girls, a Mama’s Dirty Girls, a The Concrete Jungle vagy a Retrokult kedvenc Arthur Marks (A legszexibb szobatársak + Dolcsiváros: Bűnös élvezetek Missouriban) által dirigált romantikus-erotikus Class Of ’74. Currie – aki egyébként a csupa nőből álló híres rockbanda, a Runaways énekesnőjének, Cherie Currie-nek a nővére – az 1980-as évek elejétől elsősorban tévéfilmekben és -sorozatokban bukkant fel, többek közt a Columbo-széria két epizódjában, a Gyilkosság Malibuban és A rocksztár gyilkosa címűekben – az utóbbiban Currie egy rátermett és agilis rendőrnőt alakít, aki akciókészebb mindannyiunk kedvenc habókos rendőrhadnagyánál, például simán berúgja helyette a zárt ajtót a gyanúsított üldözése közben. Sondra Currie 1989-ben ment hozzá Alan J. Levi filmrendezőhöz (Az őrült furulyás és a keresztapa verőlegénye): Levi dirigálta a rocksztáros Columbo-epizódot, és mivel a címszereplőt alakító Peter Falk jó barátja volt, hamarosan Sondra is rengeteg időt töltött Peterrel és feleségével, Shera Danese-vel. Sondra Currie napjainkban színpadi színésznőként dolgozik, és még mindig boldog házasságban él Alannel. Hogy mégis mit gondol manapság a Teenage Seductress-ről és a többi olyan filmjéről, amelyben egy Meryl Streep jellegű hollywoodi sztár biztosan szégyellt volna szerepelni, azt nem tudom, de ha esetleg nyilatkozhatnékja támad, én bizony szívesen meginterjúvolom a budapesti Peter Falk-szobor mellett (csak legyen egy szponzor, aki állja a költségeket).
„Sondra, nem akarok vájkálni a múltadban, de mégis mit kerestél abban a fura filmben, amelyikben az apáddal akartad megdugatni magad?”
„Pénzt, Peter... Kizárólag pénzt.”
Ráadás:
Sondra Currie, Alan J. Levi, Shera Danese és Peter Falk egy Emmy-díjátadón mulat
