Tó-retró

Ilyen volt a nagy magyar halmészárlás

2021. november 06. - drkardos

Az elektrohalászat olyan hatékony volt, hogy a hatvanas években szinte teljesen eltűntek a halak a magyar vizekből.

elektrohalaszat3.jpg

Ők még a hagyományos módon halásztak

Fotó: Fortepan/ Péterffy István

 

Az elektromos halászat kétségtelenül az egyik leghatékonyabb módszer a halak nagy mennyiségben történő kifogásához, azonban rossz kezekben óriási károkat képes okozni egy-egy tó vagy folyó élővilágában. Magyarországon a hatvanas évek végén éppen ez történt, amikor a hatékonyságtól megrészegült szövetkezetek gyakorlatilag lerabolták a vizeink halállományát. A túlhalászás akkoriban olyan méreteket öltött, hogy a Drávát és a Velencei-tavat majdnem sikerült teljesen „kiüríteni”. Ahhoz, hogy megértsük milyen veszélyes dolog is hozzá nem értő embereket az elektromos halfogás közelébe engedni, először is nézzük meg, hogy miként is működik ez a halászati fajta.   

            Az elektromos halászat esetében a vízbe áramot vezetnek, mely a halak befolyásolásával könnyedén kifoghatóvá teszi őket. A módszert egészen véletlenül találták fel Németországban, 1910-ben. Az einhard-hohenzollemi malomban elszakadt, és a patakba esett egy feszültség alatt lévő vezeték. A molnár döbbenten tapasztalta, hogy a halak az áram hatására a vízfelszínre úsztak, ahol kábán lebegtek, még vagy egy perccel a feszültség megszüntetése után is. Az első halászgépes halászatok éppen ilyen módon zajlottak és a kába halakat egyszerűen szákkal vagy hálóval összefogdosták. A következő lépés az volt, amikor rájöttek, hogy a halakat nem csak elkábítani lehet az áram segítségével, de akár irányítani is tudják a mozgásukat. Az állatok ugyanis ösztönösen a negatív pólustól a pozitív irányába kezdenek úszni az elektromosság hatására.

            A gyakorlatban a leghatékonyabb módszer az volt, amikor a halászcsónak végére egy rézlemezt erősítettek (negatív pólus), míg az egyik halász egy olyan szákot vagy hálót tartott, ami vezető fémdrótból készült és ezt helyezték áram alá (pozitív pólus). Az eredmény megdöbbentő volt. A halak túlnyomó része az áram bekapcsolása után magától úszott bele a szákba, míg az elkábult, mozgásképtelen példányokat egy másik halász egy egyszerű hálóval össze tudta gyűjteni.

elektrohalaszat1.jpg

Elektrohalászok bevetésen.  A csónakban jól látható a hatalmas benzinmotor, míg a középen álló halász kezében kivehető az elektromos szák.

 

Ráadásul a halakat még az áramfejlesztő dinamót hajtó benzinmotor zaja sem tudta távoltartani a delejes erőtér „parancsszavától”. Németországban a módszert és a hozzá szükséges felszereléseket már a 30-40-es években használni kezdték, és néhány éven belül Európa legtöbb országában elterjedt az elektromos halászat.

            Magyarországon az 50-es évek elején indult meg a kísérletezés a Tervhivatal támogatásával és teljesen itthon fejlesztett eszközparkkal. Nálunk két féle módszerrel is próbálkoztak, melyek között az áram erőssége volt az alapvető különbség. Ha nagyobb volt az áramerőség, akkor a hatás megegyezett a fentebb leírtakkal, míg a kisebb erejű elektromosság csak összezavarta a halakat, melyeket ezek után könnyebben lehetett a hagyományos hálókhoz irányítani és a szokványos módon lehalászni. Az új módszer hatékonysága pedig a tapasztalt halászokat is megdöbbentette. A nagyfai holt-Tiszán például egy hat csónakból álló flotta 8 nap alatt 200 mázsa halat fogott ki ,és még a 16 méter mély iszapból is sikerült felzavarni a halakat. A Velencei-tavon a halászcsónakok elektrifikálása nyomán – azonos intenzitású halászat mellett – havi 60 mázsáról 100 mázsa fölé gyarapodott a zsákmány. Azonban a közvélemény és különösen a horgászok és a biológusok már ekkor elkezdték kongatni a vészharangot.

            Az ő véleményük szerint a sekély magyar tavakban az elektromos halászat egészen más eredményekhez vezet, mint a tengereken, ahol a hatvanas évekre már a leggyakrabban használt módszernek számított. A Balatonban és a Velencei-tóban az elektromos áramot nem csak az egyébként halászatra érdemesnek tartott állatokra, hanem minden vízi élőlényre veszélyesnek tartották. Úgy gondolták, hogy a módszerrel az ivadékok sőt még a vízben lebegő planktonok is pusztulásra vannak ítélve. Ez pedig már rövid távon a teljes állomány pusztulásához vezet, az utánpótlás és a táplálék eltűnése miatt. A halászati szövetkezetek azzal védekeztek, hogy a halászaik továbbra is csak az értékes és kifogható halakat emelik ki a vízből, miközben a többi élőlény néhány perc múlva magához tér, és úgy folytatja az életét, mintha mi sem történt volna. A horgászok azonban azzal kontráztak, hogy a kábult, vízfelszínen lebegő halakat ennyi idő alatt a csónakokat nagy számban kísérő madarak könnyedén összegyűjtik. Rövid időn belül kiderült, hogy a szkeptikusoknak lett igaza.

            Pár évvel a módszer végleges engedélyezése után, 1969-ben, a Dráva halállománya szinte teljesen eltűnt. A Népi Ellenőrzési Bizottság a halászok feljelentése nyomán vizsgálatot indított a helyszínen, mely igazolta a panaszokat. A folyóban található halak becsült mennyisége a töredékére esett vissza. A megállapítások nyomán a folyón „gazdálkodó” Barcsi Halászati Szövetkezetet feloszlatták és a halállomány kezelését (telepítést, halászatot) több folyó menti szövetkezet és horgászegyesület között osztották fel. Az ügy 1972-ben zárult le és még ebben az évben a Velencei-tó is hasonló, katasztrofális helyzetbe került, de minden élő vízben jelentősen csökkent a halállomány, ahol engedélyezték az elektromos halászatot. A kialakult helyzetre reagálva a Központi Bizottság a hetvenes évek közepén felfüggesztette a módszer használatát, a szükséges tudásanyag összegyűjtéséig.

            Az újraindult kutatások hamar bebizonyították, hogy a hiba nem az elektromos halászatban, hanem annak nyakló nélküli használatában van. Egészen egyszerűen ez a módszer túlságosan hatékony ahhoz, hogy a hagyományos halászattal megegyező helyeken és intenzitással alkalmazzák. Fokozatosan kidolgozták az elektromos halászat megfelelő használatának módozatait és ennek megfelelően újra is indult a hazai elektrohalászat. Pozitív példaként megemlíthető, hogy a kilencvenes évek elején ilyen módon ritkították a Balatoni angolnaállományt, ami szinte teljesen megszűntette az addig rendszeresen jelentkező tömeges angolnapusztulás jelenségét. Ennek ellenére az elektromos halászat mára szinte teljesen eltűnt Magyarországról, többnyire csak kutatási célból, igen komoly jogi és hatósági felügyelet mellett használják, igen ritkán.

elektrohalaszat2.jpg

Egy mai halászgép. Már nincsen szükség benzinmotorra, csak egy apró akkumulátor kell a működtetéséhez. Az ára nagyjából 400 Euro

 

Ezzel párhuzamosan a módszer megítélése alaposan megváltozott, aminek folyományaként az Európai Unió mára az elektromos halászat teljes betiltását fontolgatja.     

Szerintetek humánus módszer az elektrohalászat? Írjátok meg a véleményetek kommentben!

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr9316747662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zuiko 2021.11.08. 08:05:04

Addig jó, amíg az EU csak fontolgatja a betiltást, mert bizonyos élőhelyeken más módszerrel nem lehet hatékonyan halfaunisztikai kutatást végezni. Az illegális használatot kell büntetni, akár szigorúbban is.

Mankel 2021.11.08. 10:33:20

Esetleg törpeharcsa mészárlásra lehetne használni... ha van irtandó hal akkor az az.

BOAR 2021.11.08. 11:51:59

Mivel a módszer nem szelektál, semmi keresnivalója a természetes vizeken. Ami a nagy halakat elkábítja, az a kicsiket alkalmasint megöli.
Másrészről meg nehéz megakadályozni, hogy rossz kezekbe kerüljön. Ha már a birtoklásáért is letöltendő börtönt adnának, talán lenne foganatja.
Ez azonban hiú remény. Amíg pl. a vadászati célra tiltott éjjellátó céltávcsöveket is szabadon forgalmazhatja, tarthatja valaki, addig a halászatban sincs esély a megtisztulásra. Mivel a természetes vizeken a kereskedelmi célú halászat tilos, nem nagyon kellene keresni az indokot...csak a szándék hiányzik.

Krisztián Károly Györe 2021.11.08. 12:51:45

Talán egy szakértőt kellene erről megkérdezni.
Dr Györe Károly-t.
aki több mint 40 éve dolgozik a természetes vizek vízminősége, természetesvízi halgazdálkodás – természetvédelem harmonizációja, természetes vizek rekonstrukciója, vízi tájrendezés, természetes vizek halfaunája, elektromos halászat, halfajok populáció dinamikája, halászati ökonómia, halászat témakörökben. Ő maga vizsgáztatot írt tankönyvet erről. Valamint bírósági, rendőrségi szakértő ebben a témában. Ugyanis a fő gond a rabsitz, haltolvajok, orvhalászattal van gond.
Amúgy magam is voltam mintavételeken nem egy alkalommal a FETIVIZIG területein

élhetetlen 2021.11.08. 16:47:19

@zuiko: Kívülálló vagyok, a halat csak eszem, azaz csak enném. Balatoni fogas filé. Rendben, nincs halászat, de horgászás van, a horgász megeheti, de nem adhatja el, tehát én nem jutok hozzá, csak valami halastavon tartotthoz. Ugyanaz? A csirkék, tyúkok megfelelő tartásáért küzdenek, a halakat mivel etetik, hogyan tartják? (Van helyük kapirgálni? (vicc).
Mankel: Esetleg törpeharcsa mészárlásra lehetne használni... Amennyiben a „mészárlást” úgy gondolod, hogy több kerüljön a boltokba nyúzott filé formájában, akkor egyetértek. Talán akkor el lehetne érni, hogy ne háromezer legyen kilója pl. a csont nélküli csülök 1300 ft-val szemben. Te utálod őket, és szeretem sülve, főve.

gigabursch 2021.11.09. 22:32:03

Szerencsés lenne, ha a busa, amúr, naphal, ezüstkárász, törpehatcsa viszonylatban bármilyen szelektív megoldást ki tudnának találni.
süti beállítások módosítása