Tó-retró

A Kádár-kor városi legendái

2019. március 29. - drkardos

Vajon finomabb volt-e a zöld üveges sör vagy az egri cigaretta, és volt-e arany a 73-as kétforintosban? Utánajártunk a szóbeszédeknek.

varosi2_1.jpg

Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás

 

Egy forró, nyári délutánon Apa a közeli Közért előtt áll lesben. Anya leküldte vásárolni, és ő tökéletesen időzített, mert pontosan tudta, hogy mikor érkezik a friss sörszállítmány. Hamarosan be is fordult az IFA teherautó a bolt mögé, és már csilingeltek is a műanyag rekeszekben az üvegek. Apa berontott és némi közelharc árán hamarosan a legfelső rekeszt szelektálta. Kínos műgonddal válogatta ki a zöld üveges söröket. Amikor a legfontosabbal – a folyékony kenyér beszerzésével – megvolt, még vásárolt egy 3 kilós TOMI mosóport, és egy doboz Fecskét (szerencsés napja volt, hiszen kapott egri gyártásút) és már fizetett is. A visszajáróban persze gondosan megvizsgálta, hogy nem lapul-e valahol egy 1973-as bélás, vagyis kétforintos, de persze azt a pénztárosok már biztosan kiszedték a kasszából. Aki a 70-80-as években élt, azok pontosan értik, hogy miért voltak lényegesek a fentebb említett dolgok. Cikkünkben most annak járunk utána, hogy vajon volt-e valamilyen valóságalapja az akkori városi legendáknak?

Egri kontra Pécsi Fecske cigaretta: Mindkét gyár termékének meg volt a maga szurkolótábora, akik csak abban értettek egyet, hogy hiába Fecske mindkettő, jelentősen eltér az ízük és a minőségük. A szóbeszéd akkor kapott lábra, amikor az addigi egyetlen, lágymányosi gyárból előbb csak Egerbe, majd később Pécsre is elvitték a Fecske cigaretta gyártását. Csakhogy míg az egri üzemet korszerűsítették, és a legmodernebb gépekkel dolgozott, addig Pécsett az akkor már jócskán elavult technikával kellett készíteni a nikotinrudakat. Ennek megfelelően a Heves megyei üzemben viszkoműszál füstszűrőt tettek a cigarettába, míg Baranya Megyében a régi krepp-papír szűrőt alkalmazták, és ez volt a legenda nyitja! Ugyanis a modernebb eljárással készült egri cigit jobban meg kellett szívni, mint a papírszűrős pécsit, ráadásul jobban is szűrt az új rendszer. Ezért a tapasztalt dohányosok számára sokkalta nehezebb volt a megfelelő nikotinadag beszívása, amitől nem érezték olyan kielégítőnek az egri Fecske szívását, mint a pécsiét. Aki csak éppen ismerkedett a dohányzással, viszont az egrire esküdött, mert finomabb, lágyabb volt az íze.

Zöld vagy barna üveg: A sörösüvegek körül dúló pártosodás esetén – noha volt némi alapja a mendemondának, miszerint a barna üveges finomabb, mint a zöld üveges – már nem lehet egyértelmű különbséget tenni. A sörben ugyanis jelentős mennyiségű fény elnyelésének hatására különböző kémiai folyamatok indulnak be, melyek végén egy meglehetősen kellemetlen szagú és ízű anyag képződik.

varosi1.jpg

Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás

 

A színes üvegeket éppen azért kezdték használni, mert a napszemüveghez hasonlóan megszűrik a fényben lévő UV sugárzást. Mára egyébként a sörökben már olyan vegyületeket is használnak, melyek bizonyos ideig képesek késleltetni ezeket a folyamatokat. Akkoriban persze a keleti blokkban ilyeneket még nem alkalmaztak, így a sör csak az üvegek színére és a gondos, naptól védett tárolásra számíthatott az UV sugárzás elleni harcban (a valóságban az utóbbira nem nagyon). A vizsgálatok alapján egyébként a barnára színezett üveg minimálisan jobban kiszűri a káros sugárzásokat, ám a különbség annyira nüansznyi, hogy a rekeszekben vegyesen tárolt üvegek általában egyszerre veszítették el az ízüket és a frissességüket.

Wartburg a mosóporban: „Aki keres, az talál? Talán. A próba most is szerencse.

Egy vadonatúj Wartburg kulcsai egy nagy, családi TOMI mosóporos dobozba kerültek.

Most valamelyik bolt polcán rejtőznek. Aki a kulcsokat megtalálja, az egy doboz TOMI mosópor áráért egy Wartburgot vásárolt. Megéri?”

Így szólt a reklám, mely a családi csomagolású mosópor 1985-ös piacradobását kísérte. Ám míg először valóban egy kulcs elrejtését tervezték a Mahir és Tiszai Vegyi Kombinát illetékesei, mire a dobozok a polcokra kerültek már csak utalványokat tettek beléjük (melyek közül sorsolással választották ki az autó nyertesét). Bár a változást néhány újságcikkben igyekeztek az emberek tudomására hozni, ezekkel koránt sem értek el olyan hatást, mint magával a reklámmal. A vásárlók pedig őrült módon keresték a slusszkulcsot a mosóporban, és megdöbbentő módon elég sokan jelentkeztek is a nyereményautóért. Azt nem tudni, hogy ők valamilyen gonosz tréfa áldozatai voltak, vagy csak egyszerű csalók, de sajnos autót így sem ért a lelkesedésük. Egyébként a Fogyasztóvédelmi Tanács feljelentésére bírósági ügy is lett a kampányból, ám végül nem marasztalták el a két céget, mivel a vásárlóknak valóban volt esélyük megnyerni a gépkocsit.

Az aranyat érő kétforintos: Végezetül egy újabb legenda, aminek az égvilágon semmi alapja sincsen. A szóbeszéd szerint ugyanis az 1973-as kétforintosba véletlenül aranyat kevertek a készítéskor, így annak értéke sokkal nagyobb a névértékénél. A korábbi kétforintost 1970-ben váltotta le a sárga színű változat, ám ez egyrészt a réztartalom miatt volt ilyen színű, másrészt a 73-as széria semmiben sem tért el a többi variánstól. Ami talán félrevezető lehetett, hogy az előző, ezüstszínű ketteseket 1973 június 20-ig lehetett visszaváltani akijelölt helyeken, ráadásul ekkoriban kezdtek Magyarországon limitált kiadású, díszérméket kiadni, melyeknek valóban volt a névértéküknek megfelelő aranytartalma. Talán valakinek a fejében ez a két tény kombinálódott össze egy olyan szóbeszéddé, mely hosszú éveken keresztül makacsul tartotta magát az emberek körében.

További érdekességekért, képekért és nettó retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr8014725695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kocsmagomba 2019.03.29. 20:24:10

a zöld üveges sört az egér miatt vettük, zöld üvegben meglátszott, ha volt benne, barnában nem, az íz itt mellékes volt :)))

Kekeckokec 2019.03.29. 20:29:16

A zöld üveges sör azért volt fontos, mert abban látni lehetett a szennyeződést. Én is vettem anno olyan üveget, amdlyben a sör mellett egy egér hullája úszott. Barna üvegben esély sem lett volna meglátni...

annol 2019.03.29. 21:48:57

Mi egyszer a jaffában találtunk egy zöld gyíkot! Na az kuriózum volt! Az egér a sörben nem ment ritkaságszámba abban az időben :)

teéjesenmindegy 2019.03.29. 21:49:10

@Kekeckokec: @kocsmagomba:
Most ne basszatok már meg, lehet, hogy egymilló üvegből egyben egyszer volt egy egér, de nehogy már általános dolog lett volna. Meg a tököm aki elhiszi, hogy a nyolcadik után a félhomályos Höpri presszóban nekiálltatok egeret keresni...

teéjesenmindegy 2019.03.29. 21:49:23

A Tomi-s nyereményjátéknál azért jelentkeztek csomóan, mert a vicces melósok beleszórtak egy rakat rissz-rossz kulcsot a mosóporos dobozokba. Tuto, meg Elzett lakatkulcsokat, szóval olyanokat amik a slusszkulcsra még véletlenül sem hasonlítanak.
(Ezt még anno az Ablak c. műsorban mondták, elemezték, csináltak riportokat)

poteka 2019.03.29. 21:49:52

Én is az egérre emlékszem, meg mintha akkoriban a menő nyugati sörök is zöld üvegesek lettek volna. De leginkább persze dobozosak, és nem pimpósodtak meg három nap után :).

A cigivel kapcsolatban meg az maradt meg, hogy keresztapám nagy bagós volt és csak az egri gyártású (címer volt a dobozt lezáró papírcsíkon) piros Szimfóniát volt hajlandó szívni, a debrecenit nem. És valamilyen fura okból teljesen random módon lehetett itt vagy ott egyiket vagy másikat kapni, ezért amikor cigiért küldött, mindig nézegettem a címkéket.
Később a 92-es fém 200-asról is az terjedt el, hogy több benne az ezüst és nem 200, hanem 378 Ft-ot ér. Valójában más felületkezelést kapott és ezért valamennyivel fényesebb volt.

2019.03.29. 21:50:00

én arra emlékszem, hogy a Sopianae-ből a pécsi volt a "jó", az egri meg a nyíregyházi(?) gyártású valahogy rosszabbnak tűnt

Fülig José 2019.03.29. 22:43:47

@Kekeckokec: én ezt nem eszem... frankó?!

chtulu 2019.03.30. 04:56:45

A zöld üvegről. Anno azt mondták (tán legenda), hogy a főzésből származó (nem tudom miként mondjam) első "sorozat" került zöld palackba. Anno, amikor a Pécsi Zengő sört bevezették, akkor az első ládákban még úgy volt, hogy egy sor zöld és három sor barna üveges sör volt. Sem előtte, sem utána nem láttam ilyet. Vagy van valóságtartalma, vagy nincs...

Szobadísz 2019.03.30. 04:57:25

A kétforintossal kapcsolatban:
Az 1970 ben bevezetett új "bélásból" indulásképpen több mint 50 millió darabot gyártottak és az azt követő időszakban is általában évi 10 és 80 millió közötti darabszám hagyta el a Pénzverdét. Kivéve az 1973 évet, amikor csak összesen 820,001 darab került forgalomba.
Én az aranytartalomra utaló legendával soha nem találkoztam, nem hallottam róla, egyszerúen azért vadásztam/tunk rájuk, mert nagyon kevés volt belőle.
Összesen talán 20-30 darab 73-ast találtam azokban az években amíg forgalomban voltak, ezek még most is megvannak.
Érdekel valakit?
Állítólag arany van benne.............

2019.03.30. 04:57:44

@Fülig José: en hanytam is tole, ugyanis megittam, mire az aljan ott kotyogott a dog. Egy oran at hanytam es utana, amig Mo-n eltem, nem ittam magyar sort, soha tobbe.
@teéjesenmindegy: ha te voltal az egymilliomodik uveg "nyertese", akkor azert az gaaaaaaz. Es nekem a Horpi presszoban csak a masodik uveg volt, nem is kerestem azt a rohadt dogot, de megis "megnyertem" BOAAAA.

M. Péter 2019.03.30. 04:57:51

A Fradi-drukkerek ragaszkodtak a zöld sörösüvegekhez.

ember100 2019.03.30. 04:58:10

Helló !

Jók ezek az városi legendák :)
Sör - egér , ha valaki már látott sör töltő gépsort akkor tudja hogy oda NEM kerülhet egér , az valamelyik melós szándékosan rakhatta be az üvegbe töltés előtt.
A sör azért pimpósodott meg mert NEM pasztörizált volt mint a mostaniak.
Az üveg színe tényleg fontos volt UV és átláthatóság , látni lehetett hogy megromlott a sör.
A cigi igaz habár sosem dohányoztam .
A pénzérmék meg tiszta kamu :)

Phteven 2019.03.30. 08:07:04

Probaljatok mar meg egy egertetemet beletuszkolni egy sorosuvegbe!

Tökönrúgott Feleségek 2019.03.30. 08:07:12

@Szobadísz: Én kb. 1975-től gyűjtöttem őket és összesen vagy tíz darabot sikerült szerezni belőlük, úgyhogy tényleg nagyon ritkák voltak már akkoriban is.

kun andras 2019.03.30. 08:07:21

Arra a Tomi mosóporos sztorira emlékszem. Azt mondta a gyár illetékes elvtársa, hogy a különböző rozsdás kulcsokat "a tréfáskedvű dolgozók" rakták a mosóporba. A sok nyomorult, meg azzal jelentkezett a Warbiért.

David Aronson 2019.03.30. 08:40:39

Az egér sajnos valóság volt. Nem a töltősoron került bele, hanem a töltésre váró üvegbe másztak bele, de ki már nem tudtak. Azóta sokat változott a technológia. Abban az időben a Maglódi úti gyár látogatás során az erjesztő kádakban termetesebb jószágok, patkányok is úszkáltak. A dolgozók ezen meg sem lepődtek. Lehet, hogy a technológia része volt :)

Millerdraft 2019.03.30. 08:40:46

@M. Péter: Ennyi, ez volt a lényeg. Mi Dózsások persze kizárólag barnát ittunk :-)

Weißkopf 2019.03.30. 11:22:33

@népszopás: Nyíregyházán nem volt dohánygyár. Gyerekkoromban (60-as évek) gyűjtöttem a (jellemzően puha) cigarettásdobozokat, szétnyitva, lepréselve tároltam őket. Akkoriban 5 dohánygyár működött Magyarországon: lágymányosi, egri, pécsi, debreceni és sátoraljaújhelyi. (Él még közülük valamelyik?)

fátum 2019.03.30. 11:22:52

@teéjesenmindegy: Akkoriban is vettek sört boltban is, nem csak kocsmában. :-)

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.03.30. 11:23:40

@ember100:

Háááát, ha tényleg elhiszed, hogy az egér a töltőcsövön keresztül jut az üvegbe... akkor nagy a gond, és téged sem az eszedért szeretnek.

Nylul 2019.03.30. 14:42:30

@Weißkopf: Volt dohánygyár Nyíregyházán, dohány fermentálónak hívták. Itt történt a leszedett dohány elsőkörös feldolgozása, és ment tovább az output a cigarettagyárakba.

Behajtó70 2019.03.30. 14:42:42

Zöld üveges, fehér kupakos! Azért vettünk ilyet, mert FRADIKAAAAAA!

A többi balbla.

fzr 2019.03.30. 14:42:56

A Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) soha nem gyártott mosóport, maximum műtrágyát, de azzal nem lehetett mosni. Viszont a Tomi mosóporcsaládot a Tiszamenti Vegyiművek (TVM) kezdte el gyártani.
Lásd: www.tomi.hu/tortenet
"1969
Megkezdődik a TOMI termékek gyártása a szolnoki Tiszamenti Vegyiművek mosószer üzemében."

kocsisj 2019.03.30. 14:43:04

@poteka: Az egri sokkal szárazabb volt. Én mezítlábas Szimfoniát szívtam, a saújhelyi meg a debreceni sokkal sz.rabb volt.

MittuDomain 2019.03.30. 14:51:27

Szofit szívtam anno..
Debreceni vs Pécsi

laci_52 2019.03.30. 15:11:42

A '73-as 5 forintosról mondták, hogy nagyon ritka,ezért numizmatikai értéke van. Mindenesetre évekig nézegettem, de egyet sem találtam...

Weißkopf 2019.03.30. 16:43:46

@nylul @tompus: A fermentáló talán mégsem azonos a dohánygyárral. Annyi szent, hogy az említett években én csak az említett 5 dohánygyár nevével találkoztam a cigarettásdobozokon.

dr. mesterséges színezék 2019.03.30. 18:30:01

@Behajtó70: "Zöld üveges, fehér kupakos! Azért vettünk ilyet, mert FRADIKAAAAAA!

A többi balbla."

Apámat és a brigádját aztán pont annyira érdekelte a fradika, mint engem, de automatikusan nyúlt mindegyik a zöld üvegért, és akár zöld, akár barna jutott, mindenki a fény felé fordította, mielőtt beleivott.
Tán az UV erejét tesztelték.

dr. mesterséges színezék 2019.03.30. 18:30:24

@David Aronson: "bban az időben a Maglódi úti gyár látogatás során az erjesztő kádakban termetesebb jószágok, patkányok is úszkáltak. "

Nem éppen absztinens rokonnak volt sörbilétája (kör alakú piktorgramos alulemez), amit a gyárban válthatott be. A helyszín után nem akarta, bár tudta, hogy csapolva, üvegből ugyanazt kapja.

Ja, csapolt sör: a sokat megélt és látott kocsmáros is kért egy kis szünetet, mitán elhárította a csapoló cső dugulását. A csőbe ékelődő vízisikló erjedt volt, mint a ruszli.

dr. mesterséges színezék 2019.03.30. 18:30:37

@teéjesenmindegy: Ne felejtsük ki a számításból, hogy akkoriban kb. kétféle sör létezett: a köbányai sör és a nincs sör (hónapokig tudott az IS hiánycikk lenni).
Monopólium lévén semmit nem számított, hogy egy szűrő vagy palackozó műszak mit művel a termékkel és a környezetével. Legfeljebb több maradt másnak, ha valaki többé nem vette. De vette.

teéjesenmindegy 2019.03.31. 05:54:19

@dr. mesterséges színezék: Nem tudom mikor volt az az akkoriban. Volt többfajta sör, nem csak a Kőbányai. Kanizsai, Balatoni, Borsodi biztos, hogy volt. Volt több is, de nem emlékszem.
Tényleg kizártnak tartom, hogy jellemző lett volna a sörökben a döglött egér. Mennyi sört csináltak kőbányán? Napi százezer üveggel? Millióval? Hát nincs annyi egér a világban.

Az lehet, hogy megnézték, hogy romlott-e. Vagy megbuggyant, vagy hogy zavaros-e. De nem létezik, hogy egeret kerestek volna.

öreg baka nem rakéta 2019.03.31. 05:54:35

@dr. mesterséges színezék: A sörbilátához annyit tennék, hogy a sörgyár sarkánál levő téglaépületbe lehetett beváltani. Bilétát meg a megfelelő helyen lehetett talán 2 forintért venni, literes sört adtak érte.

öreg baka nem rakéta 2019.03.31. 05:54:50

@dr. mesterséges színezék: Ne feledd a csapolt sörnél a "pisztolyba" beleapplikált parafadugót, laposítást, sem ami a sör habzását segítette elő. Vagy a roham előtti pulra kitett csapolt sört se. Ha reklamáltál, a válasz: Jöhet a következő....

cso zsi 2019.03.31. 05:55:12

Ahogy fentebb írták:
zöld üveg az egér miatt,
a symphoniából az egrit vették a haverok (nem dohányzom),
a 73-as bélásról járta a legenda, hogy "aranyosabb" (tényleg szép fényes volt), és ritkán lehetett találkozni vele. Tán mert kevés volt, tán mert gyűjtötték.

@poteka: van fém 200-asom. A '92-es, "Magyar Nemzeti Bank"-os meg van feketedve, míg a '94-es Deák Ferences kb. úgy néz ki, mint a jelenleg használatos 10 forintos. Egymás mellett vannak sok éve, ugyanannak a környezeti hatásnak kitéve.

alfalglutamilcisztenidglicin 2019.03.31. 05:55:21

A pénzverde titka mennyit vertek a 73-as kettesből,de hát még mindig lehet kapni,pénz kérdése az egész :-)

trollsalab 2019.03.31. 05:55:35

A 80-as években a keménydobozos Marlborók doboza alján volt két pötty. Erről terjed el, hogy ha mindkettő aranyszínű komoly ajándékot lehet vele nyerni.

trollsalab 2019.03.31. 05:55:43

@teéjesenmindegy: Igy igaz. A 80-as évek legnagyobb trollkodása volt...

esővíz 2019.03.31. 05:56:05

A 70-es években a mi baráti körünk Symphonia-t szívott (akkor még csak piros volt). Egyértelműen az egri volt a legjobb, ízre, "állagra" egyaránt. A pécsi követte, mi meg a következő boltot "követtük", ha csak sátoraljaújhelyit találtunk :-) Akkora finánclábak voltak benne, hogy gyújtósnak lehetett használni.

gigabursch 2019.03.31. 05:56:13

@csúti csüngőhasú tolvaj: @ember100:
Az egér már instant benne volt.
A mosó technológia meg a beszáradt egeret képtelen volt kezelni.

gigabursch 2019.03.31. 05:56:22

@teéjesenmindegy: Apu pezsgő gyárban dolgozott. A pezsgős üvegben is volt időnként vendég.
Persze nem mindig egér. Lehetett az szenderült vagy dongó is

ételizésítő 2019.03.31. 05:57:16

A városi legendát magyarul úgy mondják: mendemonda.

@poteka:
Dobozost sört akkoriban nemigen kaptál, max. a Balatonnál.

@vanvelemenyem:
Persze, utólag mindenki talált ilyet.
Valójában senki, mert a sört szűrték palackozáskor. Nem kerülhetett bele ilyesmi.

@ember100:
Ha valaki már látott sörtöltő gépsort, akkor azt is tudja, hogy melós sem tudja belerakni szándékosan. Nincs rá lehetőség.
A sör 8 napig állt el ideális tárolási körülmények között, mert nem volt pasztörizált. Viszont nem is volt konzervíze, mint a mostaniaknak.

@David Aronson:
"Nem a töltősoron került bele, hanem a töltésre váró üvegbe másztak bele"
Az üvegeket töltés előtt mosták. Szóval ez is kamu.

@Nylul:
Viszont a fermentálót nem nevezték dohánygyárnak. Miskolcon is volt a Zsolcai kapuban, mégsem beszél senki miskolci dohánygyárról.

@tompus:
Rossz szót használ a tudatlan firkász. Valóban nem volt ott dohánygyár, a fent felsorolt 5 volt az országban. A fermentáló magyarul dohányfinomító, ahol a nyers dohányt (kapadohányt) mindenféle kezeléseknek vetik alá, és aztán ahonnan a dohány a dohánygyárakba kerül.

@dr. mesterséges színezék:
Azt nézték, hogy nem zavaros-e. Mert ha igen, akkor már romlott. Azok a sörök 8 napig álltak el, de ha rosszul tárolták őket, akkor addig sem. A maiak a címke szerint 6 hónapig, de ittam már pincében felejtett 2 évest is, semmi baja nem volt.

Sörbilétát a gyári dolgozók kaptak, és literes kiszerelésű ún. házi sörre lehetett beváltani, amit aztán - mivel az adott mennyiséget a többség nem itta meg - eladtak, pl. a közeli Rákos vasútállomáson. Jobb ízű volt, mint a bolti sör, viszont azt kérték, hogy a palackot vigyük vissza.

A hordó és a csap közötti csőbe nem fér be egy vízi sikló.
A sört meg hordóba töltéskor is szűrték. Szóval ez is csak egy mendemonda.

Akkoriban is jó pár féle sör volt a kőbányai mellett is: kanizsai, borsodi, pécsi, soproni - ezek a sörfőzdék a 70-es években mind léteztek, talán több sörgyár volt, mint ma.
Sörhiány pedig soha nem volt.

Nylul 2019.03.31. 05:57:42

@dr. mesterséges színezék: Erről a vízisiklótól mesélhetnél..

Technika Magnatovics 2019.03.31. 05:57:50

@kocsmagomba: A nagybáttyám dolgozott a köbányai sörgyárban. Első nap szólt, hogy patkány van az erjesztésben, de a régóta ott dolgozók csak legyintettek rá, majd megszokod... Sört azóta nem iszik, csak bort és pálinkát, de csak azt amit ő csinál...

Nylul 2019.03.31. 14:11:52

@Weißkopf: Pedig de, dohányt gyártott, a frissen szedett dohánylevélből szárított, aprított dohányt. De ezekkel a termékekkel te nem valószínű, hogy találkoztál. A polcokon a cigarettagyárak termékei voltak.

@ételizésítő: Te már megint mindent jobban tudsz? Igenis dohánygyárnak hívták. A 'hol dolgozik az apád' kérdésre senki nem mondta, hogy a dohány fermentálóban, az volt rá a válasz, hogy a dohánygyárban.
Sőt! Meglepetés: A gyár előtti buszmegálló elnevezése vajon mi volt? Igen, 'Dohánygyár'.

De mivel te még azután is bőszen hajtottad, hogy nem tud befagyni a Tisza a Bodrog torkolatánál, miután saját magam által készített, két napos képet mutattam a befagyott Tiszáról, így nem feltételezem, hogy ezt az információt is be tudod fogadni.

dr. mesterséges színezék 2019.03.31. 14:12:19

@Nylul: Mesélnék, de nekem annyi jutott a sztoriból, hogy Hathatvan* basszamegezett, mert a sör még a habzás fokozásához szűkítettnél is lassabban csordogált, az ezerfejű meg hőbörgött és toporgott a pult előtt, faterék meg várták a sörüket (én meg a jutifalat márkámat) a kialakult sor miatt.

Lehajolt, molyolt, aztán sápadtan még hangosabban basszamegezett és szidta a rendszert, ahol ilyen előfordulhat, a becsületes kocsmárosnak meg a bele kijön.

* Sokáig naivan azt hittem, hogy biztosan azért lett Hathatvan, mert olyan szépen és a falura nem jellemző módon (nógrádiasan) ejti 2 szőlő márka árát. De talán mégsem azért.

dr. mesterséges színezék 2019.03.31. 14:12:36

@ételizésítő:

"Sörhiány pedig soha nem volt."

"A magyar sörgyárak nehezen bírták kielégíteni a keresletet, a sörhiány „politikai kérdés” lett. A trösztösített üzemeknek ellátási kötelezettségük volt, így a tervutasítás és a beruházások elmaradása szükségszerűen vezetett a minőség romlásához. 1973-ban indult meg a Borsodit gyártó bőcsi gyár, amelyik átmenetileg enyhítette a Dreher örökébe lépő legnagyobb gyár, a kőbányai leterheltségét. De igazi változást csak a rendszerváltás hozott.

hvg.hu/itthon/20060710sortenelem

Hogy is mondjam... a rokonság miatt kocsmai fronton elég aktív, afféle bödőcsi gyermekkorom volt, ez pedig a leginkább bevésődő korszak.

Szobadísz 2019.04.01. 08:19:25

@alfalglutamilcisztenidglicin:

Rosszul tudod!
Nem titok, hogy mikor, melyik érméből, mennyit vertek.

www.forintportal.hu/

2019.04.01. 18:55:42

A zöld üveges dolgot még 15 évvel a rendszerváltás után is rendszeresen hallottam, gyanús, hogy több magyar márkánál is emiatt álltak át zöldre, mert egyszerűen az a közhely terjedt el, hogy a zöld üvegesek jobbak. Nem hinném, hogy bármi alapja lenne, az egeres sztorit is nehezen hiszem.

2019.04.09. 21:15:00

@Weißkopf: akkor bizonyára a debreceni volt a másik, pedig jó pár száz dobozzal elfüstöltem, de rég volt

Pic 2019.04.12. 05:33:09

Kimaradt a legendák közül a Szegedi piros cérna a kenyérben című történet. Évekig nyomozták, hogy hogyan és miért kerül időnként piros cérna a frissen sült veknik belsejébe....

Pala 2022.01.12. 17:15:18

A Wartburg-slusszkulcsos akciónak a tévében is volt reklámja. Egy Wartburg egy pódiumon állt, amely úgy nézett ki, mintha mosópordobozokból állt volna. Csodálkoztam is gyerekként, hogy a papírdobozok hogy képesek megtartani egy autót.
süti beállítások módosítása