Tó-retró

Tényleg olcsóbb volt 50 éve autózni?

2019. október 18. - drkardos

Összevetjük az idei évet és 1969-et az átlagbér tükrében. Tényleg olcsók voltak az autók, és a víz árában volt a benzin?

 auto19691.jpg

Fotó: Fortepan/ Péterffy István

 

A családi, baráti beszélgetések folyamán, az idősebb korosztály szájából gyakran hangzik el, hogy „régen minden jobb volt”, meg hogy „régen könnyebb volt megélni”. Furcsa egy szerkezet az emberi agy, hiszen a korábbi emlékekről legtöbbször letörli a negatív vetületeket, és ami megmarad, az csak egy rózsaszínbe hajló kivonata a fiatalkori emlékeknek. Hogy mekkora élmény volt egy Trabanttal furikázni a lakótelepen vagy éppen a falu főutcáján, azt ma már nem lehet megállapítani, de hogy könnyebb volt-e autóhoz jutni és azt fenntartani, azt a gazdasági adatok tükrében napjainkban is ki lehet számolni. Lássuk hát, hogy milyen is volt az autós élet 50 éve, 1969-ben.

            Hogy az ember lánya/fia az autós társadalom részese lehessen, ahhoz először is vásárolni kell egy négykerekűt. Az egyszerűbb összehasonlíthatóság kedvéért cikkünkben az új autók árával számolunk (már csak azért is, mert a hiány gazdaságban nem volt ritka, hogy a használt autók drágábbak voltak az újaknál). Ennek megfelelően az autók forgalmazásával foglalkozó állami vállalat, a Merkur kínálatában a legolcsóbb autó 1969-ben éppen a fentebb már említett Trabant volt. Ez az apró autócska akkoriban 46 ezer forintos áron kellette magát. Mivel abban az évben a hivatalos adatok szerint az átlagbér 1766 forint volt (végig ezzel számolunk a továbbiakban), így könnyű kiszámolni, hogy 26 hónapnyi kuporgatás nyomán már be is fizethettünk a vágyott gépre. Ötven évvel később az árlisták legolcsóbb rubrikájában a Lada Granta Sedan található, 1 999 ezer forintos vételáron. Jelenleg a nettó átlagkereset 237 ezer forint hazánkban, így az orosz autóra ma 8,5 hónapot kell gyűjteni. Persze nyilvánvaló, hogy ez a Granta modell inkább csak egy elméleti lehetőség, hiszen egy teljesen fapados verzióról beszélünk, de nézzük is meg gyorsan a választékok alakulását az adott két évben, ha már szóba került.

            1969-ben összesen 18 autótípus érkezett az országba, és ebben a számban már az is benne van, hogy a 353-as Wartburg autókon belül külön típusnak minősült a tetőablakos verzió, ami ma csak egy egyszerű extraként jelenik meg. Az akkori számmal szemben ma 33 márka van jelen az országban. Ha ezeket az autókat csak típus, a motor, a hajtás (2 vagy 4 kerék hajtás) és a karosszéria típusa alapján különböztetjük meg (mondjuk Polo vagy Golf, 1 literes vagy 1,5-ös, két- vagy négyajtós, 2 vagy öszkerekes, stb.), akkor a legnagyobb stréber ma a Mercedes, mely egymaga 231 típussal szerepel az árlistán. Persze bizonyos típusok esetében nem lehet csak úgy besétálni a szalonba, és megvenni a négykerekűt, hanem néha hosszú hónapokat kell várni. Bezzeg régen...

            Régen más volt a helyzet, hiszen hosszú évekbe tellett, mire a vágyott autó (vagy ami éppen érkezett az országba) az új tulajdonoshoz került. 1969-ben például volt olyan típus, amire csak 1974(!)-re vettek fel rendelést és nemritkán akkor sem érkezett meg. Ennek a legfőbb oka az volt, hogy egyszerűen a Merkur kevés autót hozott az országba. Ez 1969-ben 22 ezer autót jelentett. Persze később nőtt ez a szám: 71-ben már 50 ezer, 75-ben 80 ezer, míg a rendszerváltás előtt, 1988-ban már 130 ezer négykerekűt jelentett. Bár ma a válság óta lábadozó piac ennél az utolsó számnál nem sokkal nagyobb (kb. 160 ezer), de a csúcson, 2003-ban 208 ezer új autót helyeztek forgalomba, és emellett ma magánimportban is 200 ezres nagyságrendről beszélünk, vagyis több, mint 300 ezer országba kerülő autóról. Nem csoda, ha 50 éve igen szerencsés ember volt, aki autóval járt. De vajon miért hozott be ilyen kevés járművet a Merkur?

auto19692.jpg

Fotó: Fortepan

 

            Alapvetően két okból: a valutaínség időszakában, a szűkös keretből csak igen kevés nyugati autót lehetett vásárolni, ezzel szemben a KGST piac gyárai csapnivaló hatékonysággal működtek és ezért nem is bírták kielégíteni az igényeket. Ennek a kijelentésnek a valóságtartalmát nézzük meg a romániai Dacia gyár példáján keresztül, mivel ők éppen 1969-ben kezdték el francia licensz alapján a Dacia 1300 gyártását. Ha nem akarunk szőrösszívűek lenni, akkor fogjuk a termelés beindításának nehézségeire, hogy még egy évvel később is csak 4200(!) autót sikerült egy esztendő alatt összeszerelni, de ez a szám a legjobb évben (1984) is éppen csak elhagyta a 83 ezres darabszámot. Amióta a Renault megvásárolta a márkát, csupán ebben a romániai gyárban 350 ezer gépkocsit szerel össze. Ráadásul ezt nem is foghatjuk a modern technikára, mivel a francia márkának éppen 1970 volt az addigi rekordéve, amikor először lépték át az 1 milliós darabszámot (igaz ez több gyárban). Nem csoda, ha éveket kellett várni egy Daciára. Persze ha már sikerült autóba ülni, akkor eljött az igazi kánaán. Az elbeszélések (és a Taxisblokád tanulságai szerint) a benzin már majdnem olyan olcsó volt, mint a csapvíz. Hát nem egészen...          

            1969-ben a legolcsóbb benzinfajta 3 forintba került literenként, így a fentebb említett átlagbérből éppen 588 litert lehetett a tankba csorgatni. 2019-ben ugyan az üzemanyagok ára folyamatosan változik, de nem túlzunk, ha kb. 400 forinttal számolunk átlagban. A mai átlagbérrel kalkulálva ez bizony 592(!) litert jelent. Ráadásul az akkori autók könnyedén nyelték be a 8-10 liternyi naftát, míg ma egy kisautót – kis túlzással – azonnal szervízbe viszünk, ha hat liter fölé szalad. Erre nyugodtan mondhatjuk, hogy az idő mindent megszépít...

            De azt nem tagadhatjuk, hogy az autópályák használatáért egy vasat sem kellett fizetni! Irány a Balaton, matrica nélkül. Nos sajnos nem egészen. 1969-ben ugyanis egyetlen sztráda volt Magyarországon, a Martonvásárig 25 kilométeren nyújtózkodó M7-es. Ma ugyan fizetnünk kell az úthasználatért, de jelenleg 1937 kilométernyi autópályát használhatunk a matrica áráért.

További érdekességekért, képekért és nettó retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr6715231044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GépBalta 2019.10.19. 10:40:39

Az üzemanyagárakról nekem azt mondta fater, hogy akkoriban azért elég könnyű volt a jelentősen a hivatalos ár alatt hozzájutni. Ő főleg azt emelte ki, hogy ha az embernek dízele volt, akkor a TSZ-nél, meg a buszpályaudvar mellett, vagy a kamionosoktól elég olcsón lehetett hozzájutni a fogyasztás tényleges és lejelentett mennyisége közti "különbség"-hez. Nyilván erről már nincsenek statisztikák, hogy az akkori autósok mekkora része tudott ezt-azt "okosba" beszerezni, amivel összességében lejjebb szorították a költségeiket. Annyi szinte biztosra vehető, hogy többen mint manapság.

midnight coder 2019.10.19. 10:41:15

"Persze nyilvánvaló, hogy ez a Granta modell inkább csak egy elméleti lehetőség, hiszen egy teljesen fapados verzióról beszélünk"

Nem hiszem, hogy az 1969-es Trabant verziónál fapadosabb lenne. Bár az még mindig nem a kínálat alja volt, létezett a szocializmusban egy Velorex nevû csoda is, bár idehaza szerintem csak a rokkantak számára, de eredetileg ez is normál autóként futott.

Amit még hozzá lehet tenni, hogy a szocializmusban a használtautó piac sem úgy nézett ki mint ma. Az viszont igaz volt, hogy az akkori kocsikat egy traktorszerelõ is meg tudja javítani, sõt sok hibát egy jó technikai érzékû átlagpolgár is. Viszont a másik oldalon a mai 20 éves kocsik sokkal megbízhatóbbak mint akkor az újak voltak. Ja, és a méret. Akkor a zsiguli és a wartburg volt a középkategória, érdemes ezeket megnézni egy mai "kisautó" mellett. Különösen a fogyasztások tükrében...

gigabursch 2019.10.19. 10:41:26

Az a Dákó szerintem csak 1200 cm3-es volt.

Egyébként érdekes lett volna ász összehasonlítás a csapvízzel, a szeméttel, gázzal, bár ez most a rezsi befagyasztása óta szintén torz adat.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2019.10.19. 10:41:41

Kíváncsi lennék minderre egy 1989-es összevetés tükrében. Az akkori fizetések mellett már komoly összegeket lehetett keresni maszekban. Akkor vettem az első autóm egy BMW 323i-t. A benzin még mindig olcsó volt az autópálya éjjel pedig jóformán üres. Traffipax nyista. Királyság volt

John Brennan 2019.10.19. 10:41:51

Az összehasonlítás azért nehéz, mert 50 éve nem volt annyiféle termék és szolgáltatás, amire pénzt lehetett költeni. Például én évi 250 liter benzinnyit költök edzőteremre, ennél többet thai masszázsra - akkoriban ilyen kiadáslehetőségek nem voltak.

Hórukk 2019.10.19. 10:41:59

Évekig volt Trabant Kombim, 5,5 l/100 km volt a fogyasztása.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.10.19. 10:42:05

Korrekt cikk, sosem értettem a kamu nosztalgiát az átkosra...Néha pont azoktól hallom akik a legnagyobb slamasztikában voltak.

csakférfi 2019.10.19. 10:42:19

Aha .........a "másod állás”......paradicsomföld
....disznó-bika hizlalás....maszek...stb ......az átlagkereset dupláját adta
Ebből lett...
autó....bútor..
.ház..nyaraló....stb .
Nem volt....áfa...szja...kommunális adó....kéménysöprés....illeték...stb.
Hidd el barátom....az ”élet” nyugisan ...
élhetőbb volt .
Nem volt "zéro”tolerancia.....
Jobb volt a egy fiatal kezdőnek. Alig van esélye "szintet"váltani egzisztencia szempontjából.
Nem fog jobban élni mint a szülei....azaz mi ...
Sorry....kutatások bizonyítják....
52 vagyok....1966 van születtem.
Az ”átkos” csak papíron ......rossz ....

kewcheg 2019.10.19. 10:43:00

Különösen szánalom ez annak tükrében, hogy az 1970-es évek közepén, amikor kb. 70-80 ezer volt egy közepes méretű kgst autó (Skoda,Lada 1200,Wartburg...stb.) az USÁban 5-6ezer dollárért új Ford Gran Torinót lehetett venni, ami a hivatalos átváltás szerint úgy kb.150ezer forint lehetett.Ha a proletárok tudták volna hogy a szar,fos csotrogányaik árának a kétszereséért az amerikai melós gyönyörű nagy tepsi V8-ast tud venni úgy kb.tízhavi keresetéből, hát tökön szúrták volna magukat, hamarabb eljött volna a módszerváltás....

atyus45 2019.10.19. 11:44:57

Az átlagbér 1766 forint volt régen-ma az átlagkereset 237 ezer forint.Ez kb 12* jövedelem.Hogy ez hogy jön ki,az megér egy misét.Tanárok.nővérek.önkormányzati dolgozók tudnának mesélni róla.Nem lehet mindenki mészáros a gázos,garancsi az építő és még sokan mások.A kenyér 3 ft,atej 3 ft a kifli 0.40ft és még sorolhatnám a végtelenségig.A lakásért 32 ft a fűtésért 28 ft kellett fizetni.Sántít de nagyon ez az összehasonlítás.Mikor is épült az a rengeteg MUNKÁS nyaraló,mennyiből jött ki egy családi nyaralás?Na a maradék pénzből vették meg a kocsit a benzint a mozi és színház jegyet,ja és a filléres közlekedési jegyet.Ha lehetne nékem kéne az az ÁTKOS ami nekem ÁLDOTT volt.És csak annyit gyári munkás voltam a nejemmel egyetemben.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.10.19. 11:45:28

@laptop szerviz: van egy remek fotó a PS Speicherben arról hogy mennyi ideig dolgozott egy átlag NDK munkás egy 8000 márkás Trabantért és egy 10.000 DM-es NSZK-ban élő 79-ben. Negyedannyi fizetésből kellett kihoznia.

Gondolom ott is működött, hogy a szabott áron hiány volt, miközben a szabadpiacon a maszekok taroltak, csak ugye ezért az átlagembernek másodállást kellett vállalnia.

Nálunk mindez a xarkupac ráadásul veszteséges is volt, amit a komcsi rendszer egy csipetnyi államcsődszerűséggel hálált meg az utókornak...

Tehetetlen Dodó 2019.10.19. 15:29:15

@GépBalta: Öcsém a kecskeméti orosz laktanya lakosaitól szerezte be a benzint. 200 forintért még a marmonkannát is odaadták a benzinnel együtt.

Wildhunt 2019.10.19. 15:29:28

@kewcheg: Ez a szocializmus hozadéka volt. Az amerikai melós meg nehezen álmodhatott teljeskörű egészségügyi ellátásról, korlátlan időtartamú nyugdíjról, rokkantság intézményéről, ingyenes felsőoktatásról, teljesítményétől függetlenül garantált munkahelyről/jövedelemről. Az autó látszik, ezek meg nem.

fepe 2019.10.19. 15:30:49

@csakférfi: Az nem fog jobban élni, mint a szülei, aki nem tanul többet, mint a szülei. Én többet tanultam. És valószínűleg többre is fogom vinni, mint ők.
@atyus45: A kenyér, az az egyfaja ami létezett lehet valóban 3 Ft volt, de a legszarabb kenyeret most is megkapod 300 Ft-ért. Bár való igaz, hogy akár 1000 Ft-ért is vehetsz. Persze olyat, ami akkor még nem is létezett.
Apám meg anyám ha összedobta az akkori fizetését, akkor tudtak belőle venni úgy 1100 kg kenyeret. Én ma csak a saját fizetésemből 2000 kg-ot veszek. Ha a párom is beszáll, akkor 3000 kg-t. És ahogy a cikk is kitér a benzinre, meg a gázolajra, ha szerintem a mai keresetből a fogyasztással is kalkulálva szerintem 10-szer annyit autózom, mint az akkoriból, úgy, hogy megy a klíma, a CD, meg a fene tudja még mi, ami akkor szintén nem is létezett. És kétszer akkora átlagsebességnél harmad/negyed akkora esélyem van egy halálos közlekedési balesetre, mint akkor volt.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.10.19. 15:31:38

@Ződ2000: pontosítás, a 10.000 DMes a Golf I-es volt nem trabant. A DM és a Markt pedig (hivatalosan) egy árfolyamon volt (1 Mark 1 DM).

Weißkopf 2019.10.19. 18:38:25

Apám 1973-ban vette első autóját (Skoda 110 L). Pontosabban az autóra szóló kiutalást vette meg (némi felárral) valakitől. Akkor a benzinár ez volt: normál (86 oktános) 3 Ft/l, szuper (92 oktános) 4 Ft/l, extra (98 oktános) 5 Ft/l.

Szabványok 2019.10.19. 21:28:16

@Hórukk:
1200-s Zsigulival kezdtem. Átlag 10l/100km-t fogyasztott az én lában alatt. (A barátnőm lába alatt 6l/100km-t.) A Skoda, Trabant kevesebbet fogyasztott.
A mostani BMW-m, az én lábam alatt átlag 10l/100km-t fogyaszt. De ha úgy megyek vele, mint egy trabantos, akkor 5l/100km-t.

Szabványok 2019.10.19. 21:28:56

@kewcheg: Tudtuk. Tudtuk, hogy a fejlett nyugati államokban sokkal jobb minőségű termékeket lehet venni, a fizetés sokkal kisebb részéért.
De mit lehetett tenni? Vagy disszidálni, vagy megpróbálni a legjobbat kihozni abból, ami van. A többség a másodikat választotta. Végül is az emberiség nagyon kis része él a leggazdagabb országban és mégis boldogan élnek.

Örültünk annak, ami volt. Nem mercedesre, BMW-re vágytunk, mert az elérhetetlen volt. Egy Trabant reális cél volt, egy Zsiguli még presztízs is.
Örültünk annak, ami nálunk jobb volt, nem volt munkanélküliség, magas volt a társadalmi mobilitás, nem a családi vagyon határozta meg, hogy a gyerek mehet-e egyetemre, nem fulladtunk bele az óriásplakátok, marketingbe, stb.
Hiánygazdaság volt, korlátozott szabadság.
Változtatni képtelenségnek tűnt.

pizo 2019.10.19. 21:47:32

@midnight coder: Veteránozok, egy időben a napi autóm volt egy 1965-ös kiskerekű Wartburg. Megbízható, elég kényelemes (Daewoo Nubira II-ből ültem vissza), autópályán a 110 km/h könnyen tartható, és 6-8 literes fogyasztása volt.

Zoli

pizo 2019.10.19. 21:47:41

@midnight coder: A Velorex attól függően kapott autó- vagy mkp-rendszámot, hogy a rokkantnak milyen jogosítványa volt.

Zoli

pizo 2019.10.19. 21:47:48

@GépBalta: 1969-ben alig lehetett diesel szgk. magántulajdonban.

Zoli

Tehetetlen Dodó 2019.10.20. 18:28:57

@pizo: Egy pár 404-es Pözsó dízel futott az utakon, egy ismerősömnek az avolt.

gigabursch 2019.10.20. 18:29:08

@Tehetetlen Dodó:
Utánajártam (wiki: ami ugye csak tájékoztatási pontosságú), és tényleg.
hu.wikipedia.org/wiki/Renault_12

Talán annyi lehet benne az igazság, hogy az elején még import rönyó motorokkal rakhatták össze, amik valóban csak 1,2 l-esek voltak...

2019.10.20. 18:29:19

Az a probléma ezekkel az összevetésekkel, hogy ott van a technikai fejlődés, mint tényező. Abszolútban persze, hogy sokkal jobb egy Lada Granta, mint egy Trabant, ám a korhoz viszonyítva a fapados Granta még az akkori Trabanthoz képest is lejjebb van.

2019.10.20. 18:29:35

@fepe:
Az élelmiszer összevetésével az a baj, hogy ha 1-től 10-ig nézzük a minőségét, akkor a szockóban volt 3-as, és semmi más. Ma van 1-től 10-ig minden, ezért ha az átlagot vetjük össze, akkor is hamis képet kapunk, meg ha a legolcsóbbat, akkor is. Tehát a legolcsóbb Tesco-s kenyér szarabb, mint az akkori kenyér, kifli, zsemle szintén, viszont ma sokan esznek jobb minőségű kifliket, bagetteket, zsemléket.

2019.10.23. 09:44:11

@Zabalint: Az akkor korhoz viszonyítva (vegyük pl a forgalmazás első és utolsó évének átlagát) és minden jellenzőt figyelembevéve a Trabi lejjebb van, mint most a fapados Granta.

2019.10.23. 09:44:19

@Tehetetlen Dodó: ld. hozzászólásomat a lopott áruról

2019.10.23. 09:44:36

@csakférfi: ... nem kellett gondolkodni ... mi több, nem is volt ajánlatos ...

2019.10.23. 09:44:42

@gigabursch: Egész pontosan 1289 cm3.

2019.10.23. 09:44:58

@midnight coder: Az én véleményem szerint a Lada Granta pont ellentétes irányban elméleti lehetőség. Ha a Trabantot egy ma kapható, vele tényleg összehasonlítható (elég csak a méretet, teljesítményt, felszereltséget nézni, a két ütemtől és a papundeklitől nagylelkűen eltekinthetünk) modellel hasonlítanánk össze, akkor valószínűleg nem 8,5 hanem 4-5 havi fizetés jönne ki ki eredményként. Meg lehet nézni pl. egy indiai belpiacos kisautót.

2019.10.23. 09:45:07

@GépBalta: A lopott áru mindig olcsóbb. Nincs ez másképp ma sem. Viszont akkor is és most is valaki megfizet érte, és egy idő után elege lesz.

1szerűN 2019.10.23. 09:45:39

@Zabalint: Nos, ezzel én vitába szállnék. Akkoriban sokkal szűkebb választék volt, ám a sonka az sonka volt, a hús meg hús és nem mindenféle adalékokkal elért vizes szutyok. ( ma ugyanezt a minőséget a háztájiban kell keresni, és az sem közelít rá arra amit akkor kaptunk bármelyik hentesnél) A kenyér sem tartalmazott adalékokat, csodás és isteni 2kg-os! kenyereket vettünk, amik üresen is finomak voltak. A tejből még lehetett készíteni aludttejet (próbáld meg most). Volt még íze zöldségnek - gyümölcsnek. Igen, az akkor kapható egyetlen párizsi félét, ma nosztalgia néven nyomatják cirka 3eFt/kg áron... Talán az egyetlen alacsonyabb minőségű vörösáru a lecsókolbász (fradikolbász) volt, de még az is veri azt a vackot, amit ma ezen a néven kapni. Kisebb választék, de magasabb minőség, és mindenhol azonos. Egy dolgot azért tudok említeni, ami akkor rosszabb volt: az állami fagyi, hát azt maszeknál kellett venni, de az sem volt sokkal drágább... Aztán jött a 70' majd 80' évek, és minden egyre rosszabb lett (90' évekre még drágább is...)

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.10.24. 05:16:24

@1szerűN: "a sonka az sonka volt, a hús meg hús "
Hát persze nem volt olyan ebédünk a balatonnál ahol a rántott húsnak legalább a fele hús lett volna és nem mócsing / csont.

Kenyeret 90 után lehetett csak kapni, ami addig volt az a sima fehérkenyér (meg a "barna" ami ugyanaz volt semmi teljes kiörlésű). Utána lett választék.

Vidéken pedig nem ihattál vizet a csapból mert annyira nitrátos volt a talaj.

"maszeknál kellett venni, de az sem volt sokkal drágább"
Na tudod kit hülyíts...

A hazai felvágottról azért tudom hogy nem valami igényes mert ehetek mást nyugaton. Régen meg nem ismertük a munőséget...

rrobin 2019.11.13. 16:53:00

Ami lemaradt: Valóban, a felvágottak minőségibbek voltak, a párizsi, a debreceni, a turista, stb. A sajtok is olcsók voltak és kiváló minőségűek. A hús valóban hús volt, a tojás sárga, a gyümölcs olcsó és ízletes, a hurka pedig hurka, még konzerv formájában is.
Ami maradt, minőségileg, az a gyulai kolbász és a téli szalámi.

rrobin 2019.11.13. 16:53:11

Ami jobb volt, és egyértelműen jobb az a kávé. Még a legolcsóbb karavánnak is mennyei íze, illata volt.
A kenyér? Ízetlen, borzalmas 2 kilós, tök lapos veknik. A henteseknél volt ehető kenyér, maszek pékségből.
Jobb volt még némelyik önkiszolgáló étterem kínálata, ár-érték aránya, olcsóbb volt a szórakozás, a mozi, a piálás, a presszók, a koncertjegyek, a cigaretta és a közösségi utazás.

fifibá55 2021.04.20. 06:22:07

@Wildhunt: Ez bizony pontosan így volt! Ezért is volt jó világ, amíg a szovjet csapatok hazánkban tartózkodtak (ideiglenesen).
süti beállítások módosítása