Egy üldözött náci és társa egy hamisítót, majd egy herceget csapott be induláskor, de végül egyiküké sem lett az ital.
Fotó: Fortepan/ Bauer Sándor
Ha az előző rendszer legikonikusabb tárgyait, márkáit keressük, akkor biztosan megkerülhetetlen az áldott/átkozott szénsavas szörp, a Bambi. Aki élt a hetvenes évek előtt, annak biztosan nem okoz gondot az enyhén kátrányos íz felidézése, és jó eséllyel a mai napig ezen a néven emlegeti időnként az üdítő italokat. A Bambi egy kategóriát teremtett, és huszonöt éves pályafutása során kitörölhetetlenül beírta magát a köztudat emlékkönyvébe (és a dalszövegekbe). A kezdetben narancs és citromízű szörp születése azonban igen nehézkesre sikeredett.
A történet 1947 februárjában kezdődött, amikor két barát, a korábbi zombori szikvízgyáros, Barasits Ferenc és az egyik élelmiszerüzem helyettes vezérigazgatója, Csukássy Gartner Károly úgy döntött, saját vállalkozásba kezd. Álmuk egy szörpalapú üdítőitalgyártó üzem létrehozása volt, és tervükhöz befektetőt is találtak a kassai ládagyáros, Kallus Fülöp személyében. Ő azonnal nyereséget orrontott a tervben, és csakhamar egy 20 ezer forintról szóló kölcsönszerződést kötött a két leendő Bambi-mogullal, szándékait pedig 8 ezer forint átadásával nyomatékosította is.
A két férfi azonnal munkához látott, és az akkori Mária Terézia (ma Horváth Mihály téren) üzemhelyiséget vettek, amit használt, de kiváló állapotú osztrák gépekkel szereltek fel. A tündérmesébe illő történet itt fordulatot vesz, hiszen a befektető Kallus – aki csak elvétve járt Magyarországon – hamarosan egy levelet kapott, melyben a két férfi szerződésbontást kért, és ígéretet tettek az előlegbe kapott 8 ezer forint visszafizetésére (ebből 2 ezret a levélben meg is küldtek). A válasz nem váratott sokat magára.
Hamarosan egy szakértő jelent meg a Hazai Szikvíz és Üdítőitalüzemben, és ott a helyszínen 29 ezer forintra értékelte fel a gyár berendezését. Kallus pedig közel sem elégedett meg a kölcsön visszafizetésével, követelte az abból vásárolt gépek átadását. Nem tudta azonban, hogy Barasitsék eközben egy presszóban egy jóval tőkeerősebb befektetővel ismerkedtek meg. A Bambi ősapjai minden bizonnyal igen meggyőző emberek lehettek, hiszen az új csendes(nek induló) társ azonnal 80 ezer forintot adott át nekik.
Ő nem volt más, mint Montenuovo Nándor, Károly király egykori udvarmestere, aki ekkorra hercegi rangot kapott. Ő, Kallussal ellentétben komolyan érdeklődött az üzem iránt olyannyira, hogy egyszer egy hirtelen leltárral is megörvendeztette az ott dolgozókat. Az eredmény: 30.000 üveg Bambi, tehát körülbelül 60.000 forint értékű szörp és üveg hiányzik. A herceg persze emiatt és egy korábban kapott levél miatt is felelőségre akarta vonni a két Bambi-vezért. Ugyanis Kallus ekkor már tőle követelte az őt megillető javak átadását. A történet itt azonban éles kanyart vett.
Időközben ugyanis kiderült, hogy Barasits nem önszántából hagyta hátra Jugoszláviát, hanem befolyásos náciként menekülnie kellett. Három év bujkálása pedig éppen ekkoriban ért véget. Ugyancsak hamar eltűnt a képből a korábbi hitelező, Kallus is, akit ekkor már különböző utalványok hamisítása miatt köröztek. Hogy ezek után mi történt azt már csak találgatni lehet, de tény, hogy a herceg nem tett büntetőfeljelentést a sikkasztás miatt, és az üzem csakhamar új tulajdonos birtokába került. Valószínűleg Montenuovo az eladásból akarta fedezni az ellopott kölcsönt, melyet a két férfinak adott. Itt pedig véget is érhetett volna a Bambi története, ha időközben az embereknek nem ez vált volna a kedvenc üdítőitalává.
Az üzemet 1949-ben államosították, a Bambi receptje és a gyártó gépsor pedig vele együtt a kormányzat tulajdonába került. Ezzel a szellem végérvényesen kiszabadult a palackból, ugyanis az állam szívén viselte az emberek igényeit, és a kedvenc szörp csakhamar az ország több pontján is készült. 1952-ben már a Fővárosi Ásványvíz és Szikvízüzem is gyártott Bambit a Margitszigeten, sőt Vető Ferenc dolgozó jóvoltából egy új üvegtöltési eljárás is segítette a termelést (korábban tölcsérrel öntögették a szörpöt a palackokba). 1953-ban, amikor már évi hétmillió Bambi fogyott, rájöttek, hogy a korábbi parafával bélelt koronazáras kupak túlságosan költséges egy ilyen olcsó üdítőitalhoz (1 forint 10 filérért adták a Bambit, miközben csak a kupak 30 fillérbe került az üzemnek). Így nem maradt más választás, mint átállni a jóval olcsóbb csatos üvegre, amivel a Bambi elnyerte végleges formáját. 1956-ban azután bekapcsolódtak a termelésbe a Földműves Szövetkezetek szikvízüzemei, sőt a Budapesti Konzervgyár is palackozott Bambit. Az ital ekkora már annyira fogalommá vált, hogy a kohászok a róla elnevezett „kohász-Bambit” itták, mely 2 deci rumból és 3 deci borból készült, és állítólag igen üdítően hatott...
A Bambi bukásának vége a hatvanas évek végére datálható, amikor az importnarancsból készült szénsavas narancslevek és az időközben megjelent kóla típusú üdítők egy-két év alatt kiszorították a piacról. Az 1968 környékén indult folyamat a hetvenes évek elejére zárult le, és bár néhány kisebb üzem még 1972-ben is palackozott csekély mennyiségű Bambit, a csalásban született üdítő lassan végképp eltűnt a boltok polcairól.
Ha retró mániásoknak, kvíz mágusoknak vagy csak saját magának keres karácsonyi ajándékot, vessen egy pillantást a Tó-retró blog 2020-as falinaptárára! Az ünnepi kiszállítási információkat is a linken találják!
