Tó-retró

Ipari szappanopera – mi lett a nagy magyar márkákkal?

2021. április 14. - drkardos

Vajon lehet ma még Trapper farmert, Lehel hűtőt, Tungsram izzót vagy Taurus gumit vásárolni? Utána jártunk!

regi_markak1_1.jpg

Fotó: Fortepan/ Bauer Sándor

 

Az 1989-es rendszerváltás és a KGST felbomlása alapjaiban változtatta meg a magyar ipar helyzetét. A korábban szinte burokban létező márkáknak külföldön és itthon is versenybe kellett szállni, a fejlesztésekben és minőségben jóval előrébb járó külföldiekkel. A jól csengő nevek vagy csődbe mentek, és megszűntek vagy privatizáció során tulajdonost cseréltek. A magyar állam szinte minden márkát magán kézbe adott, és hazai vállalkozói réteg hiányában többnyire a határon kívülről érkeztek a vevők. Ők azután saját belátásuk és üzleti stratégiájuk alapján eldöntötték, hogy csupán gyártókapacitásként tekintenek a korábbi üzemekre vagy életben tartják a márkaneveket, beépítve őket saját portfóliójukba. Nézzük hát, hogy gyermekkorunk márkái léteznek-e még, vagy már csak az emléküket őrizhetjük tovább?

            Kis túlzással kijelenthetjük, hogy a nyugati márkák érkezése előtt „a hűtőszekrény” név többnyire Szaratov vagy Lehel márkát takart. A Jászberényi Hűtőgépgyár neve nemcsak itthon, de a teljes keleti blokkban igen jól csengett. Nem csoda, hogy a privatizáció során hamar elkelt az üzemmel együtt a legendás márka is. Ám aki abban bízott, hogy az unokája jégkrémjét is egy Lehel hűtőből veszi majd elő hajlott korában, annak csalódnia kellett. Az új tulajdonos, az Electrolux nyolc évig, 1999-ig tartotta életben az ősi vezérről elnevezett márkát (igaz Zanussi-Lehel formában). Igaz a gyár termékeinek nagy részét külföldön – nem csak a keleti blokk országaiban - értékesítette, ahol a számunkra kedves elnevezés nem csengett ismerősen.  

            Egészen más utat járt be a Hajdúsági Iparművek. A legtöbbünk számára a keverőtárcsás- vagy a Minimat mosógépről ismerős márka sokáig nem kelt el, majd privatizációja végül 1994-ben zajlott le. Ellentétben a Lehellel, a Hajdú a gyár

regi_markak2_1.jpg

Fotó: Fortepan/ Főfotó

 

korábbi vezetőiből és munkavállalóiból alakult konzorcium kezébe került, és ma is jó egészségnek örvend. Bár mosógépből és centrifugából jóval kevesebbet gyártanak, ám különböző vízmelegítőket igen nagy számban forgalmaznak, a bevételük pedig több milliárd forint.  

            A halálból tért vissza a kádár-kori vagányság fokmérője, a Trapper farmer. Nehéz lenne a fenti jelzővel vitatkozni, ha tudjuk, hogy ez a márkanév úgy égett be a kollektív tudatba, hogy alig hét évig, 1978 és 85 között gyártották.

regi_markak3.jpg

Fotó: Fortepan/ Erky-Nagy Tibor

 

Igen ám, de a Lenfonó- és Szövőipari Vállalatnál Lee Cooper és Wrangler farmereket is varrtak, melyek itthon is forgalomba kerültek. Noha áruk több, mint másfélszerese volt a Trapperének lassan mégis kiszorították a magyar farmert a piacról. A Trapper jogdíja a rendszerváltás után lejárt, és az akkor már évek óta tetszhalott márkát az egyik szülőatyja  támasztotta fel 1994-ben. Bár csupán egyetlen boltban kapható, de – a minőséget feljavítva – szinte eredeti formában árusítják ma is a magyar farmert, új modellekkel is bővítve a kínálatot.  

            Még kacifántosabb a sztorija a Taurus gumimárkának. Bár volt kor, amikor egy Trabant vagy Lada elképzelhetetlen volt a bikás gumiabroncsok nélkül, az idő eljárt a termékek felett. Mire 1996-ban sikerült privatizálni, a márka gyakorlatilag csődbe ment, és az abroncsokon kívül már semmit sem gyártott.

regi_markak4.jpg

Fotó: Fortepan/ MHSZ

 

Addigra a kemping cikkek és a az ipari termékek már a múlt ködébe vesztek. A Kerepesi úti gyárat és a vidéki üzemeket végül a Michelin vette meg, és a Taurust, mint alacsony árú termékvonalat gyártotta tovább. A Keleti pályaudvar melletti üzemben a tízes években megszűnt a gyártás, és azóta annak bontása is megkezdődött. A sors fura fintora, hogy az egyik legnagyobb magyar márka ma is él és virul, igaz már más országokban gyártják a Taurus abroncsokat.

            Bár ritka, de van példa arra is, hogy egy külföldi kézbe került márkanév nemcsak, hogy életben marad, de újra magyarrá válik. A Tungsram esetében ez történt.

regi_markak5.jpg

Fotó: Fortepan/ fm

 

Az egyik leginnovatívabb magyar gyár az elsők között került külföldi kézbe, 1989-ben, igaz ekkor a hitelező osztrák bank szerezte meg, de még abban az évben továbbadta a General Electricnek. Ez határozottan jót tett az 1896-ban alapított márkának, hiszen a GE szinte az egész világon forgalmazott Tungsram izzókat. Azonban az anyacég 2018-ban portfóliótisztítást hajtott végre, és ennek keretében világszerte áruba bocsátotta fényforrás gyárait és márkáit. Az újpesti gyárat a GE korábbi magyarországi vezérigazgatója vásárolta meg hazai befektetők segítségével és  „Magyarországi központú, innovatív, európai prémium márkaként” vezette vissza a nemzetközi piacra.

További érdekességekért, nettó-retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr4216500558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Visceroid 2021.04.14. 18:18:22

Szerencsére vége lett a kommunizmusnak.

szvsz 2021.04.14. 18:18:29

Csaxolok, hogy Trapper farmert a mai napig lehet venni, Budán a Fő utcában. Fazonja és ára miatt kb. 2014-ig csak azt hordtam.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.04.14. 18:18:36

Ikarusz, Videoton, Csepel, BHG, MOM, Berva jutott így hirtelen az eszembe, nyilván a lista nem teljes.

kugi · http://kugi.blog.hu 2021.04.14. 18:18:57

A Tungsram legalább sikertörténet.
A Trappert még lehet kapni? Ez meglepő. Pontosan hol? (Szerintem nem baj, ha legalább itt a kommentszekcióban reklámot kap egy retró magyar márka!)

Michel Djerzinski 2021.04.14. 19:34:12

@Visceroid: Soha nem létezett kommunizmus. Te az államkapitalizmusra gondolhatsz.

Kzsolt66 2021.04.14. 19:34:27

"kádár-kori vagányság fokmérője" - Ezt a hülyeséget! Mindig is ciki volt a Trapper farmer. Egy normális fiatal sosem álmodozott Trapper farmerről, legfeljebb nem tudta megvenni a Levist.

Millerdraft 2021.04.14. 19:34:30

Ja és Tisza cipő is van még manapság

Millerdraft 2021.04.14. 19:34:35

Zwack kimaradt a sorból. A szeszgyár minden rendszert és minden idegen felvásárlást túl él úgy tűnik.

a8zoli 2021.04.14. 19:35:29

A taurus mint agrotyre azaz traktorgumi igen is nagy volt meg a michelin hazai piacän is komoly szeletet harapott ki ebböl mer mer vegyel meg egy 2x 3x drägäbb michelint ha a taurus ugyanugy tudja majdnem az elettartalmat töredek penzert. A michelin szepen tudatossan berakta az ö embereit es csödbe vitte. A bp i teher gyärba meg sokäig gyärtottak kormoran riken michelin teher gumikat de egy büzös regi gyär maradt a környek m fejlödött mennie kellett. Nyiregyhäza a mg meg tömlö gyär volt az volt a fö celpont nekik. Bedöntöttek egy ideig meg gyärtottak kormoran mg gumikat a tömlö gyärtäst azonnal beszüntettek szinte. Ma szemely auto gumikat gyärtanak ott michelin m bfgoodrich okat 17 töl 24 coll ig. Az elmult evek sorän azonban volt m van taurus szemely gumi ezek full ugyanazok m a kormoran szemely gumik. Taurus agrotyre mg gumival is talälkoztam 1x 2x made in israel pl. A taurus gumitechnikai resze nem tudom m letezik e szegeden ök legrugo gumikat m tömiteseket ilyeneket gyärtottak de full külön bp m nyiregyhäzätol. Gyerekkoromba bejutottam mindket gyärba es cs ämultam bämultam m gyerek mien csoda. Rem szegyelli magät az aki hozzäsegitette a michelint h 1eu ert megvehette az eladosodott ceget...

ötköb 2021.04.15. 07:45:27

Volt olyan is, hogy Orion, Caola, Cordatic, Pálma, Csepel, Ikarus Danúvia Pannónia stb. és még lehetne folytatni.

Picnic 2021.04.15. 07:45:43

Azt elfelejtettem mondani, h ucsak 1995-ös Hajdú atomata mosógépem is van, ami szintén napi használatban van, ami eddig egyszer romlott el, kb 1,5 éve a öblítőszivattyújának a motorja leégett. A szerelő azt mondta, h ne cseréljem le, mert a maiak ennyi ideig biztosan nem bírják.
azért tudom ilyen pontosan, mert 1994 őszén vettem egy lakást, és következő évben költöztem be.
Gondolkodtam már a cseréjükön, de annyira megbízhatóan működnek, h nincs szívem lecserélni őket, akkor sem, ha tudom, h nem energia- és víztakarékosak.
Videoton TV-t is használtam sokáig gond nélkül, kb 20 évig, akkor is működött, de azt kb 5-6 éve cseréltem le, mert a képe már a maiakéval már nem volt összehasonlítható.

Picnic 2021.04.15. 07:45:48

Nekem egy 120 literes Lehel hűtőgépem van, amit 1995 körül vehettem, máig tökéletesen működik

Quattroman 2021.04.15. 07:45:54

A Trapper farmer a Szovjetunióban volt "menő"
mivel ott már "nyugatinak" számított aki oda utazott Trappert csempészett kis seft reményében...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2021.04.15. 07:46:05

@Kzsolt66: Ja, ja! 450 Ft volt egy Trapper, 620-ért meg már kaptál ú.n. levágott címkés Levis-t. Hülyék lettünk volna Trappert hrdani. Életem egyetlen Trapperját 1982-ben vettem, csak azért, hogy kivigyem Moszkvába eladni. :-)

Makacs Folt 2021.04.15. 07:46:11

@Millerdraft: A Zwack nem is lenne idevaló, ez a márka nem létezett az átkosban, gyakorlatilag újra kellett alapítani.

Walter_Dornberger · www.jagger.hu 2021.04.15. 08:41:05

Szerettem a Trappert, jól bírta, csak az első mosásnál kellett vigyázni mert nagyon engedte a színét (rá volt írva : divatosan szinehagyó")
Pécsi kesztyű, Corso cipő, stb... BUBIV bútor, és még az Aranypók.. a gyerekkorom, ...:)

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2021.04.15. 10:20:39

Mondjuk én sohasem hallottam, hogy a Taurus gyártott volna személyautó gumikat. Mi mindig Stomil és Barum gumikat vettünk az autóinkra a "kommunizmus" idején. A Taurus első sorban teherautó és autóbusz gumikat gyártott, és mellette a tartós és javítható Pálma gumimatracokat.

Visceroid 2021.04.15. 16:05:30

@Michel Djerzinski: Mindegy, az a jó, hogy vége lett.

Alien2000 2021.04.15. 16:05:36

@The Ghost Wolf O1G: Kerékpár gumijai is jók voltak, nem nagyon koptak,
nem úgy mint a vietnámi abroncsok. Azokat hamar lekoptattuk.

sako 2021.04.15. 16:05:44

@kugi: Ahogy SZVSZ is írta, Fő utca, a Bem tér mellett. (Bár az előző kommentem után ez nem tudom, mennyire reklám... :-) )

sako 2021.04.15. 16:06:07

Trapper:
"Bár csupán egyetlen boltban kapható, de – a minőséget feljavítva – szinte eredeti formában árusítják ma is a magyar farmert, új modellekkel is bővítve a kínálatot. "

A "szinte eredeti formában" kitétellel azért vitatkoznék... Szerintem nem sok közük van az eredeti fazonokhoz... A farmerjeik nem néznének ki rosszul, de... jó tíz éve vettem néhányat, de alaposan megjártam velük. Annyira pocsék anyagú cérnát használtak, hogy járás közben a varrásnál teljesen szétmarta a lábam... (lehet, hogy azóta változtattak ezen, én mindenesetre többet nem vettem). A farmerdzsekijeik kinézetre szerintem kimondottan bénák. A farmeringjeik viszont jók, bírják a gyűrődést, és fazonra is jól néznek ki.

konrada 2021.04.15. 16:06:14

@The Ghost Wolf O1G:
...hát én is úgy emlékszem, hogy az nehézgépjármű abroncsokat gyártott, amik egyébként tényleg jobbak voltak, mint a keleti konkurencia.

Picnic 2021.04.15. 16:06:25

Nagyon régen Cordatic néven gyártottak autógumikat, aztán amikor elkezdték exportálni a traktorgumikat, akkor vette fel e gyár a Taurus márkanevet, és egy bika volt a logója.
hvg.hu/magyarmarka/20050329taurus
Személykocsi gumit lehet, h gyártottak, de ahogy fent írta vki, a többi szocialista gumi sokkal jobb minőségű volt.

KissGecihuszár 2021.04.15. 18:34:13

és azért ne feledkezzünk meg a DIGÉP-ről sem, mely köszöni szépen, elvan, él, virul, pörgeti a bizniszt... www.digep.hu/default.aspx?lng=HU

eßemfaßom meg áll 2021.04.16. 14:31:55

@Picnic: a másik 100 Haju automata amit abban a hónapban adtak el amikor te vetted már egy évtizede porrá rohadt és amig mőködött addig se tudott normálisan centrifugázni, ha nem volt kikötözve akkor a átsétált a fürdő másik sarkába, de legalább a vízzel ismeg az árammal is paralóan bánt. A Lehel hűtőd meg azóta elfűtötte pluszba 3 gorenje hűtő árát de legaláb 20 éves rozsdakupac díszíti a lakásod.

tapló II. 2021.04.16. 14:34:05

Hogyne, ma is lehet Tungsram H4 ízzót kapni a gépkocsikba. (Néhol Tungsram, néhol GE, mind a kettő Made in Hungary felirattal.) Nekem is az van a kocsiban.

KissGecihuszár 2021.04.18. 11:01:43

@tapló II.: és még miegymást from Tungsram to You...

Örömhernyó 2021.04.27. 18:02:48

@eßemfaßom meg áll: Ezzel vitatkoznék. A családomban, ismeretségi körömben az összes Hajdú mosógép, centrifuga és Lehel hűtő örökéletűnek bizonyult. Az árampazarlásban van valami, de ami ma megy, hogy 4-5 évenként kell cserélni a háztartási gépeket, mert jön az újabb AA++ osztályú verzió, az baromság.
Egy új gép ára annyira magas, hogy soha nem hozza be a megtakarított áram árán a különbözetet. Olyan butaság ez, mint amit mérnök ismerősöm elkövetett. Eladta a benzines Toyota Camry-t, vett egy kisebb Lexust, ami hibrid. Sose hozza vissza az extra árat. Plusz egy új autó (vagy háztartási gép) előállítása olyan energiaigényes, annyi nyersanyagot felemészt, hogy az emberek többsége jobban járna, ha addig használná az autóját (háztartási gépét), amíg gazdaságosan javítható.
Már csak környezetvédelmi szempontból nézve.
Sok sutyerák lecserélte annak idején a hagyományos izzóját kompakt fénycsőre, csak hát a kompaktfénycső az nem hozza vissza az árát olyan helyen, ahol esetenként 5 percre kapcsolod fel a villanyt. WC, spájz, pincelejáró stb. Közben kijöttek az olcsó LED lámpák. Nem kell minden újdonságba beleugrani, ha nem muszáj, a korai beszállók fizetik meg a tanulópénzt.

Örömhernyó 2021.04.28. 08:43:24

@eßemfaßom meg áll: Még annyit, hogy nézd meg milyen használt háztartási gépeket keresnek hirdetésekben: Hajdú mosógép, centrifuga. Ezeket azonnal felvásárolják nem idén barnult nepperek, mert örökéletű készülékek, javíthatóak és mondjuk olyan helyen, ahol nem biztos hogy van folyóvíz, használhatóak. Falun, tanyán, munkahelyi öltözökben stb.

Mdeve 2021.05.06. 18:59:59

@tapló II.: Nekem van eltéve neon gyújtó patron TUNGSRAM. Made in China felirattal...

Mdeve 2021.05.06. 19:00:07

@Visceroid: nálatok?
Errefelé nem volt. Létezö szocializmus volt a legvidámabb barakkban.

Mdeve 2021.05.06. 19:00:17

@Kzsolt66: Jaja,
suliban ha 2-est kaptál, akkor mondtuk, h. ,,trappert adott'' a tanci.
Kassán lehetett jobbat kaoni, de itthon is. Nekem Lee Cooper vt. zippzáras koptatót varrtam az aljára.

Ölegebb 2021.05.07. 10:11:29

@Visceroid: Te csak azt hiszed hogy vége lett..
süti beállítások módosítása