A tó környékén számtalan monda kering e különös teremtményről, melynek repertoárjában sokféle veszélyes dolog szerepel.

A kép csupán illusztráció

Forrás: Walpaper Flare

A Balaton környékén rengeteg történet kering a tüzesemberekről, akik néha csupán táncolnak a réten, ám gyakran ijesztgetik sőt bizonyos esetekben a halálba üldözik az embereket. Cikkünkben igyekszünk tisztába tenni, hogy mi is ez a rémisztő, mitológiai alak és milyen kapcsolatban áll a vérszomjas ludvércekkel.

            Kezdjük is rögtön ezzel az utóbbi kérdéssel! A mai nyelvben a ludvérc és a lidérc ugyanazt jelenti, csak ritkán különböztetik meg egymástól a két fogalmat. Ha a lidércet nem a mocsarakban jellemző kékes tüzekre értik, akkor – akárcsak a ludvérc esetében – ártó szándékú, rejtélyes kreatúraként gondolnak rá. Az 1800-as évek előtt azonban a két dolog teljesen más jelentett, és a lidérc szó helyett inkább a tüzesember kifejezést használták. A leggyakrabban előforduló mítosz szerint a tüzesemberek rostaformájú kalapban, kezükben bottal jelennek meg és egész testükben sziporkáznak. Olyanokból lesznek, akik életükben égreszóló igazságtalanságot követnek el. Az országutak mentén a mezőn ugrándoznak, tüzesrudakkal dobálózva mulatoznak, s lesik az éjjeli járókelőket, szekereket. Megkergetik, mocsárba űzik, dudaszóra beteggé táncoltatják az embert.

            A mocsárba űzés gyakran jelenik meg az ilyen szóbeszédekben, ami egyáltalán nem véletlen. A korabeli híradásokban gyakran esett szó mocsárba veszett vándorokról, akiket valószínűleg éppen a lidércfény csapott be.

A kísérteties lidércfény

Ez a jelenség ugyanis a mocsaras területekről felszálló gázok öngyulladása nyomán keletkezik. A közvilágítás elterjedése előtt az éjszakai közlekedés meglehetősen nehézkes volt, így elképzelhető mennyire örültek a vándorok, ha valahol tábortüzet pillantottak meg. Mire rájöttek, hogy amit tábortűznek néztek, az csupán pislákoló lidércfény, általában már késő volt. A mocsárba süppedve többnyire halálukat lelték.   

            Szintén sokan lelték halálukat egy-egy lidérccel kapcsolatos szóbeszéd miatt. A néphit szerint ugyanis a nemesfémek, különösen az arany, minden hetedik évben megtisztul, s ez a tisztulás tűzzel jár, a felszínen imbolygó, kékes színű lángokból álló lidércfénnyel. Aki szerencsés, az a fény helyén ásva, ráakadhat az elrejtett kincsre. Ez a hiedelem olyan erős volt, hogy a feljegyzések szerint még Horthy Miklós is bedőlt neki, és katonákat vezényelt ki egy lidércfény környékének felásására. 

            A tüzes teremtményeknek azonban nem csak lángoló ember formája lehet. A tüzes rémek egy másik fajtája állatalakú. A tüzes bika, pulyka és disznó, tüzes ló ijesztgeti az embereket. De ha emberi megjelenése is van a lidércnek, akkor is lehet lámpáskísértet, melynek igen fura szokásai vannak. Nyomon követi az embert, de az égő lámpát vivő alak láthatatlan, csupán a táncoló láng látszik. Felugrik a kocsira, beugrik a csónakba, de az ijedelmen kívül semmi egyéb bajt nem okoz. De ez még nem minden! Az ilyen tüzesember ugyanis főleg hívőkre vadászik. A legenda szerint minél hevesebben imádkozik valaki, annál közelebb és közelebb húzódik hozzá a rémalak. Az egyetlen lehetőség a szabadulásra, ha valaki hangosan, a lehető legrandábban elkáromkodja magát, mert akkor a lény azon nyomban kereket old. Úgy hírlik tudja, hogy a haragos ember nem bocsát meg, mint a jámbor hívő...

Ha a Balaton más rejtélyei is érdekelhetik, vessen egy pillantást a Tó-retró könyvtár hasonló témákat bemutató kötetére. Letehetetlen olvasmány! Részletek és vásárlás itt.

            Végezetül nézzük meg azt is, hogy miben különbözött régebben a lidérc és a lúdvérc, amikor még nem használták szinonimaként a két szót a tó környékén. A mondák szerint a ludvércz erős, kidülledt, s borjúszemű, borjúfarkú ember, melynek szárnyai vannak. E rém kutyamódra ugat, majd pedig nyerít, mint a ló. Egyik szokása, hogy embereket ragad magával az égbe, majd az éjszaka a szabadban sétálók közé dobja őket. A magyar tenger környékén azonban másként is cselekszik ez a rémületes teremtmény. Úgy tartják, hogy nyári estéken kilenc óra tájban elbújik rejtekéből, a káka közül és végig ólálkodik a parton. Felkutatja az összes embert és mindet a tóba dobja, majd a víz alá nyomja őket.

            Persze egy ilyen kreatúrától már közel sem olyan könnyű megszabadulni, mint a hozzájuk képest ártalmatlannak tűnő, inkább csak ijesztgető tüzesemberektől. Ide már nem elegendő egy sistergős káromkodás, hanem bizony harcba kell a lénnyel szállni. A mondák szerint a ludvércet el kell fogni, majd egy erdőbe kell vinni. Meg kell keresni a legterebélyesebb fát és a törzsébe odút kell vájni. Ebbe a lyukba kell a ludvércet bedugni, majd a lyukat jó alaposan el kell zárni, hogy a rém több elő ne jöhessen. Hát nem egyszerű?