A Lottó Üdülőtelep kizárólag a tárgynyeremény sorsolások nyerteseinek épült, ám az egyik nyaralót így is elorozta a Rozmaring Maffia.

A hatvanas évek elején Magyarországon már tombolt a lottóláz, és az államilag támogatott szerencsejáték virágzását nem is kizárólag a magas pénznyeremények táplálták. Ez volt a tárgynyeremények első nagy időszaka, soha nem látott mennyiségű értékes holmit vagy éppen élményt nyerhetett az, aki legalább egy, 3,30-ba kerülő szelvényt játékba küldött. Csak 1964-ben több, mint 40 féle plusz díj várta a gazdáját, ráadásul igen nagy számban. Az újságokban akkoriban egész oldalas hirdetmények sorolták fel a havi tárgynyeremény-sorsolás győztes szelvényeinek számait. Abban az évben vasalótól kezdve az autókon át egészen a Tokiói Olimpiára szervezett társasutazásig terjedt a paletta, és például csak színes TV-ből több, mint 1800 darab talált gazdára. Akkoriban az apróhirdetési rovatok folyamatosan visszatérő motívuma volt az eladásra kínált, lottón nyert tárgyak végeláthatatlan sora. Meglepő módon azonban a legnagyobb izgalom az Almádiban épült Lottó Üdülőtelep házacskáinak sorsolását követte.

            A lottóigazgatóság már 1962-ben megkezdte egy önálló, Balatonparthoz igen közeli üdülőfalucska építését Balatonalmádi területén, a mostani Véghely Dezső utcában, a BSE sporttelep mellett. A telep első 15 nyaralója 1963 májusára készült el, és az 1964 júniusi „Juniális” tárgynyeremény sorsoláson ki is derült, hogy kik vehetik birtokukba az új víkendházaikat. Az üdülőtelepet az első pillanattól kezdve csak erre az egy célra építették, itt nem lehetett turnusokat vásárolni, vagy SZOT beutalót igényelni. A házak elkészültük után azonnal egy szerencsés nyertes birtokába kerültek.  Az első sorsoláson 13 víkendház mellett két olyan nyaralót is kisorsoltak, melyekhez tovább nyeremények is dukáltak. A fődíj esetében – ezt egy 22 éves lány nyerte el – kétszemélyes sátor, gumimatracok, hálózsákok, gumicsónak és egy Renault gépkocsi is tovább gazdagította a nyereményt. De nem járt sokkal rosszabbul a második kiemelt sem, mivel ő az imént felsorolt camping-felszereléseken túl egy oldalkocsis motorkerékpárt is a nevére irathatott.  Érdekesség, hogy az első sorsolás után ketten nem jelentkeztek a nyereményükért, így ezt a két házikót augusztusban újra kisorsolták. A telep végül 1965-re nyerte el végleges formáját.

            A Lottó Üdülőtelep létesítésének összes költsége 5 millió forintra rúgott, amiben benne volt a telek ára, az összközművesítés, a nyaralók felépítése és berendezése is. A telepen 6, egyszintes sorházban 44 nyaralót alakítottak ki, egyenként körülbelül 30 négyzetméteres alapterülettel. Egy-egy lakás 15,3 négyzetméteres szobából, 3,2 négyzetméter alapterületű főzőfülkéből, mosdóból, vécéből, mosogatóból és 9,1 négyzetméteres fedett teraszból áll. A lakásokba egy- egy ruha- és konyhaszekrényt építettek be, valamint egy felfüggesztett faliszekrényt, asztalt, két heverőt és székeket helyeztek el bennük. Természetesen 1967 környékén már ezek a víkendházak is megjelentek az eladásra kínált dolgok között az apróhirdetési rovatokban, általában 69-70 ezer forintos áron, ám valós értékük ennél jóval magasabb volt. A főügyészség 100 ezer forintra taksálta egy ilyen nyaraló tulajdonjogát.

Cserháti Zsuzsa, mint a szerencse keze

Forrás: Fortepan/ MHSZ

            Ezt a becslést annak köszönhetjük, hogy az egyik Lottó nyaraló egy elég sötét bűnügyben is feltűnt, mint a főszereplő komolyabb értéktárgyainak egyike. Székely Ferenc, a Rozmaring Maffia feje nem tisztázott módon – valószínűleg készpénzért – megszerezte ugyanis az egyik 1964-es nyertes szelvényét, és a nyereményért már ő maga jelentkezett. A fentebb említett galeri egy éven keresztül működött, és ruhaszövetek csencselésével gyűjtött az akkori keresetekhez képest elképesztő pénzeket. Székely jó kapcsolatai révén kijárta, hogy a legnagyobb magyar szövetgyárak legkurrensebb árucikkei egytől-egyig nála landoljanak, és ehhez több tucat embert fizetett le folyamatosan. Ráadásul nem is elégedett meg azzal, hogy a legjobb anyagokat birtokolta, hanem azokat – álleértékelések során – negyedosztálynak megfelelő áron vásárolta meg, és elsőosztályú árakon adta tovább a maszekoknak. Ráadásul kihasználva azt, hogy minőségi szövetet csak nála lehetett kapni, a magánzóktól busás „aufot” is követelt, ami általában 15-20 százalék volt a vételárból, zsebbe. Székely ezekből az összegekből finanszírozta az állami funkcionáriusoknak fizetett kenőpénzeket. A tárgyalások és a pénzek kifizetése a boltjához közeli Rozmaring Presszóban történt, és innen kapta a nevét a bűnszövetkezet. Az üzlet pedig dübörgött, így a nyertes lottószelvényért kifizetett összeg valószínűleg nem vágta földhöz a „keresztapát”. Már csak azért sem, mert elítélésekor egy 750 ezer forintos budai ingatlant és egy 600 ezer forintos bélyeggyűjteményt is elkoboztak tőle.

            Hogy mi lett a nyaralójával azt sajnos ma már nem lehet kideríteni, de az biztos, hogy a Lottó Üdülőtelep valamennyi víkendháza gazdára talált, és ezek ma is léteznek. Sőt még a térképek is ezen a néven jelölik a területet Balatonalmádi határában.