Farkasfog-mintájú partszakaszokkal és gyöngyfüzérszerűen elterülő mesterséges szigetekkel oldotta volna meg két mérnök a tó problémáit.

Ilyen is lehetne a déli part 

Már 1970-ben is jól látszott, hogy a balatoni vendégfogadás közelíti a határait, a szállodai szobák és a strandok befogadóképességét tekintve egyaránt. A 60-as évek végére elkészült szállodák és a gyorstechnológiás motelek csak szépségtapaszként állták meg a helyüket, hiszen a pár tízezer vendégágy édeskevés volt a több, mint 2 millió hazai és külföldi vendég igényeihez mérten. Mivel ebben az időszakban kezdték el a partok védőműveinek kialakítását, így az építkezési láz közepette két vízmérnök fejéből egészen meglepő javaslatcsomag pattant ki a helyhiány orvosolására. Jeges Károly és Máthé Kálmán a partszakaszok növelésére és az új földterületek kialakítására egyaránt megoldást vélt találni.

            Abból indultak ki, hogy ha már úgy is beton és kőhalmokat építenek a strandokra ezer tonna számra, akkor el lehetne térni az eredetileg kiötlött egyenes partoktól és a védműveket farkasfog mintában is ki lehetne alakítani. A két kreatív elme kétféle mintázatot is javasolt megfontolásra, egyenlőszárú háromszögeket vagy téglalapokat vágott volna az egyenes partszakaszba. A megvalósítást tekintve váltakozva építettek volna földnyelveket és közéjük ugyanolyan méretű és formájú öblöket mélyítettek volna ki. A szögletes megoldás esetében a mesterséges félszigetek közepén utakat építettek volna, melyek két oldalán nyaralók vagy strandépületek sorakozhattak volna. A két mérnök még azt is kiszámította, hogy a háromszög forma esetén közel másfélszeresére, téglalapok építésével pedig háromszorosára nőhetne a partszakasz hossza, ráadásul rengeteg járulékos előny is származna a megvalósításból.

            Itt van rögtön az, hogy az öblökben létrejövő strandok sokkal védettebbek lennének, mint a nyílt vízfelület, míg a félszigetek kialakításához a mederből kellene kikotorni az iszapot. Mivel elsősorban a déli parton képzelték el az építkezéseket, így a meder mélyítésével a túlságosan sekély víz problémáját is megoldották volna a vitorlázók, a horgászok és az úszni szeretők legnagyobb örömére. Persze – mérnök emberek révén – olyan apróságokat, mint a természetes hatás vagy a létrejövő partszakasz szépsége, nem nagyon vettek figyelembe (igaz ezekről a betonozott partok kapcsán is lehetne vitatkozni). Az ő szemük előtt – a gyakorlati haszon mellett – elsősorban a rendezettség lebegett. Ráadásul nem is álltak meg a part kikötősor-szerű kialakításának ötlete után. Még hátra volt a mesterséges szigetek ötlete is.

            A mérnökök ebben az esetben abból indultak ki, hogy a Balaton esetében egyáltalán nem lenne idegen a vízfelületet megtörő szigetek jelenléte, hiszen ilyenek korábban is voltak a tóban. A XV. század környékén még Tihany sem csatlakozott szárazföldi összeköttetéssel a parthoz, sőt Keszthely közelében két sziget, Kis- és Nagy Diás néven is ismert volt. Ráadásul a hatvanas évek végén átadott, szintén keszthelyi Helikon szálló strandját éppen egy mesterséges szigeten alakították ki. Ők azonban nem egy-két, hanem gyöngyfüzérként a partok vonalát követő több tucat mesterséges szigetben gondolkodtak.

            Szemükben ez a megoldás még a farkasfog-mintájú partvonalaknál is nagyobb előnyökkel járt volna. A szigetek kialakításához ugyanis jóval több iszapra és földre lett volna szükség, így a part és az új földterület között valóban mély és védett vízterületek jöhettek volna létre. Az új 100-200 méter hosszú objektumok pedig olyan panorámát és nyugalmat adtak volna a nyaralótulajdonosoknak, hogy a területek eladása komoly bevételt, akár a költségeket meghaladó mértékű profitot is hozhattak volna. Persze józan ésszel átgondolva itt talán még több hátrány mutatkozott, mint a partvonal megváltoztatása esetén.

            Kezdjük rögtön a panoráma kérdésével: való igaz, hogy az új tulajdonosok csodás látványra tettek volna szert saját kis szigetükön, azonban a parton épült nyaralók számára megszűnt volna a kilátás, ahogyan az éppen akkoriban épült szállodák alsóbb szintjein is. Szintén érdekes elképzelés a vitorlások megnövekedett boldogság faktora, hiszen a part és a szigetek közötti vizeken (strandokon) biztosan nem hajózhattak volna, így számukra nem hogy nagyobb, de jelentősen kisebb felület állt volna rendelkezésre. Ráadásul a két mérnök a szigeteket hidakkal tervezte a parthoz csatolni, ami mindenféle keresztirányú hajózást eleve lehetetlenné tett volna.  

A kép a Bokodi tavon készült, de lehetne Bogláron is... 

            A terv kiötlői azonban nagyon hittek javaslataik zsenialitásában és több újság olvasói rovatába is elküldözgették őket. Arra azonban semmilyen bizonyítékot nem találtam, hogy a kormányzat valaha is foglalkozott volna érdemben az elképzelésekkel. Bár ízlésekről nehéz vitatkozni, de szerény véleményem szerint ez nem is olyan nagy baj. Elég, ha csak arra gondolok, hogy mondjuk a boglári Platán strand mostani panorámája helyett néhány gazdag ember játszótereit csodálhatnánk, a hozzájuk vezető hidak sokaságával együtt...