Így vált közvagyonná sok főúri kastély és ingatlan a magyar tenger partján, avagy a kastélyállamosítás nagy sztorijai a Balaton északi partjáról.
Fotó: Fortepan/ Szent-Tamási Mihály
Manapság teljesen természetesnek tartjuk, hogy a Balaton mellett is pihenhetünk csodás kastélyszállókban, belekóstolva az egykori évszázadok pompájába. De nem volt ez mindig így, ugyanis a szocializmus évtizedei alatt még a legfelsőbb párttagság is kerülte, hogy birtokba vegye az egykori főúri otthonokat. Pedig lehetőség lett volna a felújításra és az átalakításra, de akkoriban senki sem szeretett az elnyomó burzsoázia dekadens világára emlékezni testközelből. De kezdjük is az elején!
A Balaton már a XVIII.-XIX. század fordulóján is vonzotta a pihenni vágyókat, olcsó ideutazási lehetőségek híján azonban főként csak a nemesség figyelmét kelthette fel. Számos kastélyt építettek a tóparti településeken a Festeticsek és Eszterházyak, amelyeket a II. Világháború után rögtön államosítottak is. De nem ez volt a legrosszabb, ami ezekkel a csodás épületekkel történhetett, hanem a korabeli beszámolók szerint az orosz katonák megszállása, akiknek fogalmuk sem volt, hogy mit kezdjenek a kényelmes hajlékokkal. A mozdítható ingóságokat a helyiek elhordták, a műtárgyakat és értékeket az oroszok begyűjtötték, a falak és padlók csodavilágát - utóbbiak - többnyire felégették. Pedig a párt már 1945 után megalapította a Köz- és Magángyűjteményekből Elhurcolt Művészeti Alkotások Miniszteri Biztosságát, és a Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Biztosságát, akiknek a feladata az immár népvagyonná avanzsált főúri ingatlanok és ingóságok megmentése volt. Később a felmentő csapatok kastélyokból való távozásával ők jelölték ki az adott épület további felhasználási célját is, vagyis, hogy milyen közfeladatot fognak ellátni (iskola, kórház, intézet stb.) Íme néhány gyönyörű kastély az északi Balatonpartról, amelyek hellyel-közel szerencsésen jártak a szocializmus éveiben is.
Tudósok várából lett múzeum...
A Balaton környéki kastélyok közül talán a keszthelyi Festetics-kastély járt a legszerencsésebben a szocialista rendszerben, hiszen ebben egy múzeumot alakítottak ki 1945 után. A Helikon múzeum még ma is működik, és uniós pénzekből hamarosan ismételten felújítják. Magát a többféle stílust felvonultató épületet 1745-ben kezdte el építeni a környékbeli birtokokat megszerző, horvát származású Festetics Kristóf gróf, családalapító.
Fotó: Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára / Klösz György
Később rengeteg változáson esett át az épület, köszönhetően annak, hogy gazdái mind-mind értelmiségi, fejlődő gondolkodók voltak és ez az építészeti elképzeléseikben is megnyilvánult. Festetics Pál, az alapító atya fia például Mária Terézia jogi és pénzügyi tanácsadója volt, de még arra is jutott ideje, hogy a család központi birtokán, Keszthelyen iskolát alapítson. Legidősebb gyermeke, Festetics György folytatva apja munkáját szintén tudós lett, neki köszönhetjük a kastély könyvtárát és mai nevét, hiszen jelentős mecénásként a kastélyban vendégül látta kora nagy íróit és gondolkodóit, a „Helikon ünnepségeken”. Az aranykorban is sikeresen ívelt felfelé a család pályája, például II. Festetics Taszilónak Ferenc József még hercegi címet is adományozott, így Európa vezető uralkodó családjaival kerülhettek rokoni kapcsolatba. A II. Világháború alatt a kastély ura, III. György életét vesztette, így 8 hónapos kisfia örökölte meg az épületet, ő azonban édesanyjával, Maria Haugwitz grófnővel 1944 szeptemberében elhagyta az országot. Senki nem volt tehát, aki útját állta volna az 1945 utáni államosításnak. Az oroszok véletlenül teljesen elkerülték az épületet, így az állami kulturális vagyonnal rendelkező központi pártbizottság létrehozhatta a Helikon múzeumot az ott fellelt tárgyakra alapozva. A múzeum vezetése viszonylag karbantartotta az épületet a szocialista évtizedek alatt is, sőt a 70-es években még fel is újították a bemutatótermeket. Ezek többnyire persze a Festetics család elnyomó kizsákmányolásáról és fényűző életmódjáról szóltak, elhallgatva azokat az intézkedéseket, amelyek a környék jólétét szolgálták.
Írók mekkája lett az elkártyázott főúri kastélyból
Ritkán állíthatunk olyat, hogy a szocialista vezetés valamilyen főúri épülettel hasznosan bánt volna, de bizony a szigligeti alkotóház esetében ez a helyzet. Magát az egyemeletes klasszicista épületet Puteani József építette még az 1840-es évek közepén. A haladó gondolkodású báró Széchenyi jóbarátja volt, aki a 1848-as forradalom és szabadságharc leverése után, ide a szigligeti kastélyba vonult vissza a közélettől.
Fotó: Fortepan/ Gyöngyi
Lelkesedését inkább a kastély körüli park fejlesztésében élte ki, neki köszönhetjük a mai, majd 10 hektáros arborétum alapjait. Fia már nem bánt ilyen jól a családi örökséggel, léha életet élt, a családi vagyont nőkre és kártyára költötte, végül 1912-ben a családi otthont is kénytelen volt eladni gróf Eszterházy Pálnak. Bár a grófi pár eleinte rengeteget költött a kastély kényelmessé tételére és a park gondozására, a 30-as évek elejétől az özveggyé vált Eszterházy grófné már nem igen járt Szigligetre. A háború legvégén az orosz csapatok szinte teljes egészében tönkretették és lelakták a kastélyt, amelyben 1945 után pár évig még egy mezőgazdasági iskola is működött. A változást Bölöni György író hozta meg az építmény életében, aki 1952-ben a párbizottságtól megszerezte a szigligeti épületet a magyar írók alkotóházának. Az alkotóház az ötvenes évek óta elsősorban az írók pihenőhelyeként működik, a rendszerváltásig a Népköztársaság Művészeti Alapja kezelésében, azóta a jogutód Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány tulajdonában. Nem kevés verset, novellát és publicisztikát köszönhetünk az ősfás szigligeti kertnek és az akkoriban 30 fő befogadására alkalmas kastélynak. Híres vendégei, így többek között Örkény István, Zelk Zoltán, Kassák Lajos, Nemes Nagy Ágnes, Esterházy Péter, Szabó Magda, Kertész Imre, Nagy László, Pilinszky János, Weöres Sándor, Déry Tibor, ódákat zengtek az írók oázisáról. A kastélyt egyébként 3 évvel ezelőtt teljesen felújították és megnyitották a nagyközönség számára is, immár 50 fős kapacitással.
Apácanyaralóból gyerekgyár és nyerészkedő maffiaközpont
Csopakon az Angolkisasszonyok nyaralója manapság is várja a megfáradt utazókat, pedig a csodás kastély nem volt mindig ilyen nyitott és nyugodt hely. Eredetileg a veszprémi Ranolder János püspök építette fel a XIX.-XX. század fordulóján, hogy az apácák a legkiválóbb helyen pihenhessenek.
Fotó: Fortepan/ Bauer Sándor
A üdülőben még kápolna is működött, amit a csopakiak is előszeretettel használtak, ugyanakkor vendéget nem igen engedtek az angolkisasszonyok és az épület falai közé. A világháború utáni politikai változások ezt az apácarendet és ingatlanjait sem kímélték, így a gyönyörű tornácos épület állami tulajdonba került. Talán a történelme miatt, vagy csak a szükség hozta úgy, de a pártvezetés továbbra is jótékony célokra szánta az építményt. Először az ötvenes években elhagyott csecsemők otthonává vált, „Gyerekgyár” csúfnéven, majd 1976-tól értelmi fogyatékos gyerekek lakták. Itt történt egyébként a 60-as évek egyik legnagyobb gondoki túlkapása is, ami miatt az „összeesküvő és nyerészkedő házfenntartó”, valamint tettestársai 7 éves börtönbüntetést kaptak. Történt ugyanis, hogy Molnár Tivadar, a csopaki csecsemőotthon gondnoka kevésnek találta fizetését, így helybéli kisiparosokkal szövetkezve zsíros üzleteket bonyolított a csecsemőotthon kárára. Volt itt 8000 forintos áramkapcsoló, 450 forintos gyerekágyfestés abban a korban, amikor ezek költsége mindössze ezen összegek tizede lehetett. Állítólag 4 év alatt közel félmillió forintos kárt okoztak, amiért 7 évet kellett ülniük. A rendszerváltás után a Balatonfelvidéki Nemzeti park Igazgatósága tulajdonába került a tornácos kastély, ma pedig felújítva várja a nyaralókat, miközben a szervezet központjaként is működik.
