Tíz napig folyamatosan részeg táborvezetők és kocsmából begyűjtött fiatalok. Ilyenek voltak az építőtáborok a nyolcvanas években. Pedig eleinte jó ötletnek látszott a rendszer.

Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás

Az ötvenes évek végén született meg – szovjet mintára - az építőtáborok ötlete, és mint sok minden abban az időszakban az elképzelés ragyogó is volt. Az ilyen táboroknak kettős feladata volt (lett volna): egyrészt a nagy mennyiségű segédmunkát igénylő feladatokban segített volna az állami cégeknek, másrészt ideológiailag képezte volna az itt dolgozó diákokat.

A táborokat a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) szervezte, ahová az állami vállalatok benyújthatták az igényüket a plusz munkaerőre. Az elvégzett munka ellenértékét a Szövetség kapta meg, melyből – elvben – fenn tudták volna tartani ezeket a telepeket. Szintén a KISZ dolga volt a diákok toborzása és elosztása is. De nem csak a cégek számára volt kiváló lehetőség az építőtábor, az itt dolgozók is – részben – ingyenes nyaraláshoz jutottak. Bár napközben dolgozniuk kellett, a napi hatórás penzum után fennmaradó idővel és a hétvégéjükkel szabadon rendelkezhettek. Eleinte a fiatalok lelkesedésével nem is volt semmi baj.

            Az első években – amikor még az új rendszer iránti lelkesedés is csúcson járt – gyakran lehetett olyat hallani, hogy a táborosok ráhúztak a munkára vagy éppen előbb indultak el reggelente. Akadt olyan eset, hogy az ellenőrzésre érkező felügyelők reggel hatkor már nem találták a lányoknak szervezett tábor lakóit, mert már régen a cseresznyét szedték a TSZ-ben, míg a táborügyeletesek éppen az épületeket csinosítgatták. Persze az akkori szervezési problémák és a fejetlenség már ebben az időszakban is felütötte a fejét. Nem ritkán fordult elő, hogy az első turnusok érkezéséig nem futottak be a szerszámok vagy éppen olyan silány minőségűek érkeztek, amit a fiatalok mellé beosztott munkások maguk hajítottak a szemétre. Ennek ellenére ebben az időszakban a táborok hatékonysága gyakran elérte vagy meg is haladta az előírt normát.

Még a hetvenes évek elején is több volt a jelentkező, mint a tábori hely annak ellenére is, hogy akkoriban csak 16 éven felüliek jelentkezhettek ilyen munkára. Igaz ekkor már kezdett körvonalazódni az a tény, hogy a diákok a szocializmus építése helyett inkább egy kedvező árú vagy esetleg ingyenes nyaralási lehetőséget látnak az építőtáborokban. Jól mutatta ezt, hogy a főszezoni turnusokra háromszoros túljelentkezést regisztráltak, míg a szezonon kívüli heteket alig lehetett feltölteni. A helyzet azonban hamar sokkal rosszabbá vált.

Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás

A nyolcvanas évek legelején már az a szemlélet uralkodott, hogy az építőtábor egy egyhetes nonstop buli, amiben valamennyi munkát el kell végezni, de ebbe senki sem fog belehalni. Míg tíz évvel korábban a táborozók alig két ezrelékével adódtak magatartásbeli problémák, addig a nyolcvanas évek elején gyakran teljes turnusokat kellett hazazavarni rendbontás vagy a munka hanyagolása miatt. Az egyik konkrét esetben a szóban forgó brigád az előzetesen előírt norma 23 százalékát teljesítette, és munkájukat sem noszogatásra sem pedig büntetések nyomán nem voltak hajlandóak intenzívebbé tenni. Mivel az eset elég nagy port kavart, így belső vizsgálat is indult az ügyben, ami kiderítette, hogy nem kizárólag a gyerekek voltak a felelősek. Először a szóban forgó vállalat illetékesei próbálták a táborvezetőt kérdőre vonni, de a látogatásukkor annyira részeg volt, hogy egyetlen értelmes mondatot sem sikerült kiszedni belőle. A további kutatás nyomán kiderült, hogy bizony ez az állapot már legalább tíz napja fennállt, és a hazaküldött brigád szobájának megtekintésekor szembesültek vele, hogy ők is legalább annyi alkoholt fogyasztottak, mint a vezető. Persze az iskolában őket is a szőnyeg szélére állították, és elmondásaik alapján bizonyos fokig egyet kellett érteni velük. Ők úgy indultak neki a táborozásnak, hogy munkájukért cserében egy elfogadható táborban tölthetnek egy kellemes hetet a Balatonnál. A valóság azonban egészen másképpen nézett ki. A táborban két épület állt, egy istálló és egy munkásszálló, de az utóbbiban tehenek laktak. Az istállóban rozsdás rogyadozó ágyak, csótányok és a földön heverő ételmaradékok biztosították az előre beígért kényelmet.

Az építőtáborokkal kapcsolatos helyzet a továbbiakban sem sokat változott, így egyre több turnus végződött botránnyal vagy olyan alulteljesítéssel, ami erősen megkérdőjelezte a rendszer értelmét. Gyakran fordult elő, hogy az egész napos munka után leadott gyümölcsös ládák több földet tartalmaztak, mint gyümölcsöt vagy, hogy a tábor napközben kiürült és a közeli kocsmából kellett összeszedni a fiatalokat. Az is előfordult, hogy a kapálásra kivezényelt brigádot karatézáson vagy birkózáson kapták. Mindezek ellenére az építőtáborok kisebb változtatásokkal egészen a rendszerváltásig fennmaradtak. Bár több dologban nem valósították meg a várt eredményeket (nemzetgazdasági haszon, az értelmiségiek munkára szoktatása), a csapatépítés terén komoly eredményeket tudtak felmutatni. Emellett sok olyan fiatal juthatott így el a Balatonhoz, akiknek másképpen nem lett volna rá módjuk. Ráadásul aki valaha járt ilyen helyen, még ma is kifogyhatatlan az építőtáboros történetekből...