Tó-retró

Ők voltak a Balaton urai

2019. június 07. - drkardos

Az előző rendszerben a Balaton Intéző Bizottság döntött minden balatoni fejlesztésről, viszont az üdüléseket a SZOT osztogatta.

bib1.jpg

Fotó: Fortepan/ Nagy Gyula

 

Ha valaki az elmúlt rendszerben a Balatonon szeretett volna nyaralni több lehetőségből választhatott: vagy kifizette a magánszállások és BIB által diszponált szuperhotelek csillagászati árait vagy SZOT-üdülésért kuncsorgott a munkahelyén a szakszervezetisnél. A legegyenlőbb elvtársak viszont akár saját üdülőtelket is vehettek, ha a fülükbe jutott egy-egy parcellázás a Balaton partján. De egy biztos, hogy titkos segítő kellett a BIB-től vagy a SZOT-tól, ha valaki a Balatonon szeretett volna maszekvállalkozást, nyaralást, telket, miegymást. Egyértelmű, hogy az előző rendszerben ez a két szervezet uralta a Balatont és természetesen még ők is a pártnak, a legfőbb hatalomnak jelentettek.

 

A Balaton Intéző Bizottság tekintélyes múltra tekinthetett vissza már az előző rendszerben is. Az 1920-as évek végén alakult meg akkor még Magyar Királyi Balatoni Intéző Bizottság néven a környékbeli vármegyék al- és főispánjaiból, valamint a kereskedelmi minisztérium képviselőiből. Történt ugyanis, hogy a Trianon után felocsúdó ország kormánya kiszámolta, hogy milyen sok százezer pengőt hordanak külföldre a tehetős magyarok üdüléseik alatt. Ezt a jelentős összeget szerették volna belföldön tartani, igen ám, de a híres gyógyfürdők jó része és az adriai tengerpart is ekkor már más országhoz tartozott. Éppen emiatt kijelölték a Balatont fő turisztikai attrakciónak, amelynek pótolnia kellett a külföldre került fürdőket. Éppen emiatt jelentős fejlesztéseket irányoztak elő a magyar tengerre, amelyeket a MKBIB irányított volna az új fürdőtörvény szerint. A testület első elnöke Kánya Kálmán, Balatonalmádiban élő szőlőbirtokos lett, aki egykori külügyminiszterként ismerte a hivatali eljárásokat, ugyanakkor személyesen is a balatoni kultusz egyik leghívebb ápolójának számított. Ebben az időben indult el a tó közművesítése és a vasútvonalak, illetve utak kiépítése mindkét part mentén. Ezen túl igyekeztek a Balaton mellett lévő látványosságokat restaurálni, a feltárt történelmi leleteket méltó helyeken kiállítani. Kommunikációjuk elsősorban az egészség körül forgott, ennek érdekében például minden évben Füreden rendezték meg az orvosok éves találkozóját, ahol előszeretettel propagálták a helyi savanyúvíz és a magyar tenger áldásos hatásait. A 30-as években még arra is volt példa, hogy csoportos gyermeknyaraltatást szerveztek a tóparton, amelyet a MKBIB megbízásából a Balaton Iroda bonyolított, mint végrehajtó szerv. Igen ám, de a háború közbeszólt.

 

A fejlődést a II. Világháború némiképpen megakasztotta, bár a tó vonzereje ezidőtájt sem csökkent, sőt sokan az itteni nyaralóikban töltötték az időt még a Budapestiek közül is, mivel itt jóval nagyobb biztonságban érezték magukat. 1946-ban az újjáépülő országban a vezetés egyik első lépése volt, hogy ismételten összehívta a Balaton Intéző Bizottságot, amely ekkor már nem ispánokból, hanem turisztikai és vízügyi szakemberekből, népjóléti, pénzügyi minisztériumi kollégákból és az újjáépítést vezénylő csapat tagjaiból állt. Ekkor a testület feladata nemcsak a Balaton partjának újjáépítése volt, de felelős volt az ország összes gyógyhelyének és üdülőhelyének újjáépítéséért, valamint a korábbi BIB vagyon kezeléséért. Persze a kommunista vezetés 1949 körül már nem nézte jó szemmel egy ilyen polgári maradványtestület működését, ráadásul komoly vagyonnal rendelkezett a szervezet, amit szerettek volna minél előbb államosítani. Végül a Magyar Királyi Balaton Intéző Bizottság megszűnt és funkcióját az Országos Fürdőügyi Igazgatóság vette át. A Rákosi-korszakban jórészt ők intézték a Balatonpart ügyes-bajos dolgait, de 1957-ben minden megváltozott.

bib2.jpg

 Fotó: Fortepan/ Nagy Gyula

 

Már korábban írtunk arról, hogy a gulyáskommunizmus egyik alappillére volt a Balaton, ahol 1-2 hetet eltölthetett a munkában kifáradt proletár, így már nem is volt kedve lázadozni. Ráadásul az országnak nagyon kellett a valuta, amit többek között az idelátogató külföldi turistáktól lehetett beszerezni. Ezen célok eléréséhez viszont a Balatont és környékét fejleszteni kellett, ugyanakkor a Fürdőügyi Igazgatóság nem volt képes a feladatra. 1957-ben tehát ismét életre hívták a Balaton Intéző Bizottságot, immár királyi megnevezés nélkül, hogy új életet leheljen a magyar tenger vidékébe. Az új szervezetet az Országos Idegenforgalmi Tanács bábáskodása közepette állították fel, és részt vett benne több minisztérium vezetője, illetve képviselője, a fővárosi tanács és a Balaton környéki megyék tanácsi vezetői. A bizottság lett a felelős ezen túl a Balaton környékén zajló közművesítés, fejlesztés, építkezés és területrendezés ellenőrzéséért, ők döntöttek egy-egy település fejlesztéséről, az új szállodákról és egyéb látványosságokról. Beleszóltak az út- és vasúthálózat fejlesztésébe, a strandok működésébe és még a helyi adózási szabályokat is jóváhagyták. Kétségtelen tény, hogy a BIB működése nélkül a Balaton aranykora nem lett volna olyan gazdag és színes, bár néha voltak vad elképzelései a bizottságnak. A legelképesztőbb ötletekről több cikkünkben is írtunk már korábban. Ha valamelyik minisztériumnak vagy a párttagok némelyikének Balatonra vonatkozó ötlete támadt, először a BIB véleményezte azt, így valódi hatalommal rendelkeztek a magyar tenger felett. Hozzájuk hasonló befolyást talán csak a Szakszervezetek Országos Tanácsa élvezhetett, akik az üdülőkről és üdülésekről döntöttek.

 

A 60-as évektől kezdve minden munkáscsalád álma egy SZOT-üdülés volt, ahol a piaci áraknál jóval olcsóbban pihenhettek például a Balatonon. A SZOT-üdüléseket a Szakszervezetek Országos Tanácsának iránymutatását végrehajtó helyi szakszervezetisek osztogatták. S bár pontosan tudni lehetett, hogy a több gyermekeseknek, a jól teljesítő élmunkásoknak és a párttagoknak járt elsősorban az üdülés, ha valaki jóban volt a szakszervezeti képviselővel, akkor az előirányzott 2 évnél gyakrabban is eljuthatott a magyar tengerhez. A SZOT őse egyébként már a XIX. század végén is létezett és akkor a klasszikus szakszervezetkhez hasonlóan a munkások érdekképviselete volt a feladata. Az 1948-ban újraéledő SZOT viszont pont az egyes ágazati szakszervezeti tömörülések felszámolását célozta és érdekképviselet helyett az 5 éves tervek betartását, a munkaversenyek lebonyolítását, közösségi élet szervezését és az üdültetést felügyelte. Érdekes, hogy vezetője Gáspár Sándor az egyik olyan kommunista politikus volt, aki a Rákosi- és a Kádár-korban is a helyén maradhatott, 1952-88 között vezette a szakszervezeti életet elnökként és főtitkárként, egészen nyugdíjba vonulásáig.

További érdekességekért, képekért és nettó retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr514829912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fikalnyik Eugén 2019.06.09. 18:59:56

Jó áttekintés.
Azért annyi kiegészítést tennék, hogy még véletlenül se gondolják a 35 alattiak - akik nem élhették át élőben - hogy ez valami luxusnyaralás lett volna.
A komcsiromantikus stílusban épült kockahotelek, a hivatali ügyintézőkre jellemző barátságossággal dolgozó szállodai alkalmazottak, na és az üzemi étkezdékre jellemző önkiszolgáló éttermek cseppet sem voltak olyan pozitív élmények, mint amennyire akartak az emberek egy beutalót.

Dikusz 2019.06.09. 19:00:36

"A legegyenlőbb elvtársak viszont akár saját üdülőtelket is vehettek, ha a fülükbe jutott egy-egy parcellázás a Balaton partján" - ez szerencsére csak akkor volt így...

60+-os vagyok, abban az időben voltam gyerek. Anyukám cégétől (Főv.Cipőbolt V.), ahol évtizedekig dolgozott, kaptuk a szakszervezettől (KPVDSZ) a beutalókat, gyereküdülőkbe. Nem csak a nyári szezonban, hanem iskolaidő alatt is, azok három hétre szóltak, és az üdülőkben volt a tanítás, korosztálynak megfelelően.
Ezenkívül nyáron a vállalat bérelt üdülőt (magánszemélytől), ahol szintén tudtunk családostól két hetet eltölteni, nem csak a Balatonon. Sok vállalatnak, állami hivatalnak (azoknak még most is van néhol) saját tulajdonú üdülője is volt.
Télen meg azokat a SZOT-beutalókat, amelyek nem fogytak el saját szakszervezeten belül, meghirdették más szakszervezeteknél is. Pl így jutottam el -már felnőttként- a zamárdi Honvédüdülőbe.

Azt mindenképpen hozzátenném, hogy édesanyám nem volt benne a pikszisben, sőt elküldték a vállalattól, mert nem is akart benne lenni. Három év után mehetett vissza.
A lényeg az, hogy abban az időben sokkal többen tudtak megfizethető áron nyaralni nemcsak a Balatonnál, hanem bárhol az országban. Nem hiszem, hogy ez olyan rossz lett volna.

Még egy lehetőség, ahol a kispénzű emberek kikapcsolódhattak, és amelyik legalább egy posztot megérdemelne:
A sok, ma már nem létező turistaházakat összefogó, szintén állami (mi más lehetett volna) cég, a Turistaellátó Vállalat. Talán nem kell az idősebbeknek elmagyarázni, hogy ez mit jelentett. Ezeknek a turistaházaknak a nagy része ma már nyomokban sem létezik. A kedvezmény annyit adott (és ez nem volt kevés), hogy a tagok (bárki lehetett az egész országban, aki a pár Ft-os tagsági díjat befizette) az első három nap kedvezményes díjat fizettek, aztán már a szinten nem drága napidíjat.
Mi minden évben így töltöttük a tavaszi szünetet, három nap Dobogókő, majd három nap Lajos-forrás. Mindkettő a Pilisben volt, kb 10 km-re egymástól.
A Lajos-forrási Ságvári Endre-turistaház ikonikus hely volt annak idején. Messze földön híres konyhája, remek szobái voltak. A fociválogatott sokszor edzőtáborozott ott, és Papp Laci is ott edzette, futtatta hegyre föl a "fiait".:)

Hörömpő cirkusz világszám 2019.06.09. 19:00:54

A SZOT nem célozta az ágazati szakszervezetek megszüntetését, hanem ernyőszervezetként összefogta a különböző ágazatokat. Ha igaz lenne, amit írsz, a szüleim nem lehettek volna a 60-as évektől kezdve a Vasutas Szakszervezet tagjai, én sem léphettem be 1981-ben, első munkahelyemen a Vasasba és a férjem sem 1976-ban a Nyomdászokhoz, hanem mindannyiunknak SZOT-tagoknak kellett volna lennünk, pedig dehogy voltunk azok.

kolomparlole1114 2019.06.16. 06:15:28

@Fikalnyik Eugén: Hát nemtom, akkoriban minden ilyen volt, az egész országban az volt a mentalitás hogy örüljél hogy egyáltalán elköltheted a pénzed, szal nem lógott ki a Balcsi se. Akkor sehol nem volt motiváltság, az ember akkor is megkapta a fizuját ha nem csinált semmit, tehát motiváltság az nem nagyon volt. Ez mondjuk rendszerfüggetlen, ahol annyira nincs lóvé hogy örüljön a tulaj hogy egyáltalán faszt vakarni eljön valaki állást betölteni, ott most is ez van. Pl. kórház, önkormi, posta.

A Balcsi anno maga volt a luxus, akkoriban nem a horvát tengerpart, vagy Bora Bora volt az alternatívája, hanem az otthon, vagy méginkább napköziben keccsölés, ami kb. láger szintű volt, semmit nem lehetett csinálni (foci, mászóka, meg ilyen helyi dolgokat leszámítva), de otthagyni se, mert az volt a lényege hogy amíg a szülők dolgoznak, addig "őrizetesben" legyél. Na ennél már az a tény hogy valahova utazol, mindenképp csak jobb lehetett. Főleg a Balcsi, ami azért nem csak egy pocsolya, mint valamelyik medencés fürdő, vagy tisza holtág, hozott anyagos kemping helyett szálloda van. Akkoriban más volt az úri muri szintje, az akkori lehetőségekhez képest a Balcsi igenis úri huncutság volt. Én asszem minden évben voltam 2 hetet, leginkáb családdal, BM üdülőben, de 1x volt lepasszolós láger is, ami tényleg az volt, lámpaoltással, kötelező levélírással a családnak, tiszta katonaság, csak gyerekeknek. Amúgy régen a BM üdülőkben a pincérek sorkatonák voltak, én is arról álmodtam hogy majd ott nyomom le a 9 hónapot (vagy mennyi volt épp akkor, nekem ennyit kellett volna lehúznom ha be is vonulok), de mire odakerültem, megszűnt a lehetőség. A Petőfi laktanya meg nem volt annyira vonzó. :)

Pepejoe 2019.06.29. 15:29:53

Hát nemtom' de igenis nagy élmény volt a Balcsi, soha nem jutottunk volna el oda egyébként, így meg azért párszor sikerült. Igen, kockaszálloda meg minden meg üzemi konyha-feeling de kit érdekel, egész nap toltam a fagyit meg a lángost meg a tudomisénmiket.
Ahogy elmúlt a csodás 89-90, bedőlt az egész és annak a kevés pozitívumnak egyike is, ami ez az üdülős dolog is volt. Kb. 15 évig max. messziről láttam a vizet, egyszer lövészetre menve a Bakonyba, egyszer meg meló közben az útról. Hát ennyi. És nyáron tényleg csak a gettó volt, a tanácsi "vízitelep", aminek ugyan volt egy kis medencéje de nem volt benne víz mert belefulladunk, 200 méterre a strand de nem vitt ki senki mert belefulladunk és járdaszélességre a kerítés túloldalán a Kis-Duna de nem mehettünk ki mert belefulladunk. A telep meg egy merő pusztaság ahol csak a port nyelheted vagy beülsz a kerítés tövébe a fa alá, esetleg a pavilonba, ahol megsülsz. És várod az időt a reggelihez/ebédhez/uzsonnához és hogy hazamehess a buszokkal, ami a kerület legtávolabbi pontján tesz le a házunkhoz képest. Ha nem buktam le, egy másik suli buszával mentem mert az 1 sarokra letett. Ez maradt meg abból a csodás időszakból.
süti beállítások módosítása