Az előző rendszerben a Balaton Intéző Bizottság döntött minden balatoni fejlesztésről, viszont az üdüléseket a SZOT osztogatta.

Fotó: Fortepan/ Nagy Gyula

Ha valaki az elmúlt rendszerben a Balatonon szeretett volna nyaralni több lehetőségből választhatott: vagy kifizette a magánszállások és BIB által diszponált szuperhotelek csillagászati árait vagy SZOT-üdülésért kuncsorgott a munkahelyén a szakszervezetisnél. A legegyenlőbb elvtársak viszont akár saját üdülőtelket is vehettek, ha a fülükbe jutott egy-egy parcellázás a Balaton partján. De egy biztos, hogy titkos segítő kellett a BIB-től vagy a SZOT-tól, ha valaki a Balatonon szeretett volna maszekvállalkozást, nyaralást, telket, miegymást. Egyértelmű, hogy az előző rendszerben ez a két szervezet uralta a Balatont és természetesen még ők is a pártnak, a legfőbb hatalomnak jelentettek.

A Balaton Intéző Bizottság tekintélyes múltra tekinthetett vissza már az előző rendszerben is. Az 1920-as évek végén alakult meg akkor még Magyar Királyi Balatoni Intéző Bizottság néven a környékbeli vármegyék al- és főispánjaiból, valamint a kereskedelmi minisztérium képviselőiből. Történt ugyanis, hogy a Trianon után felocsúdó ország kormánya kiszámolta, hogy milyen sok százezer pengőt hordanak külföldre a tehetős magyarok üdüléseik alatt. Ezt a jelentős összeget szerették volna belföldön tartani, igen ám, de a híres gyógyfürdők jó része és az adriai tengerpart is ekkor már más országhoz tartozott. Éppen emiatt kijelölték a Balatont fő turisztikai attrakciónak, amelynek pótolnia kellett a külföldre került fürdőket. Éppen emiatt jelentős fejlesztéseket irányoztak elő a magyar tengerre, amelyeket a MKBIB irányított volna az új fürdőtörvény szerint. A testület első elnöke Kánya Kálmán, Balatonalmádiban élő szőlőbirtokos lett, aki egykori külügyminiszterként ismerte a hivatali eljárásokat, ugyanakkor személyesen is a balatoni kultusz egyik leghívebb ápolójának számított. Ebben az időben indult el a tó közművesítése és a vasútvonalak, illetve utak kiépítése mindkét part mentén. Ezen túl igyekeztek a Balaton mellett lévő látványosságokat restaurálni, a feltárt történelmi leleteket méltó helyeken kiállítani. Kommunikációjuk elsősorban az egészség körül forgott, ennek érdekében például minden évben Füreden rendezték meg az orvosok éves találkozóját, ahol előszeretettel propagálták a helyi savanyúvíz és a magyar tenger áldásos hatásait. A 30-as években még arra is volt példa, hogy csoportos gyermeknyaraltatást szerveztek a tóparton, amelyet a MKBIB megbízásából a Balaton Iroda bonyolított, mint végrehajtó szerv. Igen ám, de a háború közbeszólt.

A fejlődést a II. Világháború némiképpen megakasztotta, bár a tó vonzereje ezidőtájt sem csökkent, sőt sokan az itteni nyaralóikban töltötték az időt még a Budapestiek közül is, mivel itt jóval nagyobb biztonságban érezték magukat. 1946-ban az újjáépülő országban a vezetés egyik első lépése volt, hogy ismételten összehívta a Balaton Intéző Bizottságot, amely ekkor már nem ispánokból, hanem turisztikai és vízügyi szakemberekből, népjóléti, pénzügyi minisztériumi kollégákból és az újjáépítést vezénylő csapat tagjaiból állt. Ekkor a testület feladata nemcsak a Balaton partjának újjáépítése volt, de felelős volt az ország összes gyógyhelyének és üdülőhelyének újjáépítéséért, valamint a korábbi BIB vagyon kezeléséért. Persze a kommunista vezetés 1949 körül már nem nézte jó szemmel egy ilyen polgári maradványtestület működését, ráadásul komoly vagyonnal rendelkezett a szervezet, amit szerettek volna minél előbb államosítani. Végül a Magyar Királyi Balaton Intéző Bizottság megszűnt és funkcióját az Országos Fürdőügyi Igazgatóság vette át. A Rákosi-korszakban jórészt ők intézték a Balatonpart ügyes-bajos dolgait, de 1957-ben minden megváltozott.

 Fotó: Fortepan/ Nagy Gyula

Már korábban írtunk arról, hogy a gulyáskommunizmus egyik alappillére volt a Balaton, ahol 1-2 hetet eltölthetett a munkában kifáradt proletár, így már nem is volt kedve lázadozni. Ráadásul az országnak nagyon kellett a valuta, amit többek között az idelátogató külföldi turistáktól lehetett beszerezni. Ezen célok eléréséhez viszont a Balatont és környékét fejleszteni kellett, ugyanakkor a Fürdőügyi Igazgatóság nem volt képes a feladatra. 1957-ben tehát ismét életre hívták a Balaton Intéző Bizottságot, immár királyi megnevezés nélkül, hogy új életet leheljen a magyar tenger vidékébe. Az új szervezetet az Országos Idegenforgalmi Tanács bábáskodása közepette állították fel, és részt vett benne több minisztérium vezetője, illetve képviselője, a fővárosi tanács és a Balaton környéki megyék tanácsi vezetői. A bizottság lett a felelős ezen túl a Balaton környékén zajló közművesítés, fejlesztés, építkezés és területrendezés ellenőrzéséért, ők döntöttek egy-egy település fejlesztéséről, az új szállodákról és egyéb látványosságokról. Beleszóltak az út- és vasúthálózat fejlesztésébe, a strandok működésébe és még a helyi adózási szabályokat is jóváhagyták. Kétségtelen tény, hogy a BIB működése nélkül a Balaton aranykora nem lett volna olyan gazdag és színes, bár néha voltak vad elképzelései a bizottságnak. A legelképesztőbb ötletekről több cikkünkben is írtunk már korábban. Ha valamelyik minisztériumnak vagy a párttagok némelyikének Balatonra vonatkozó ötlete támadt, először a BIB véleményezte azt, így valódi hatalommal rendelkeztek a magyar tenger felett. Hozzájuk hasonló befolyást talán csak a Szakszervezetek Országos Tanácsa élvezhetett, akik az üdülőkről és üdülésekről döntöttek.

A 60-as évektől kezdve minden munkáscsalád álma egy SZOT-üdülés volt, ahol a piaci áraknál jóval olcsóbban pihenhettek például a Balatonon. A SZOT-üdüléseket a Szakszervezetek Országos Tanácsának iránymutatását végrehajtó helyi szakszervezetisek osztogatták. S bár pontosan tudni lehetett, hogy a több gyermekeseknek, a jól teljesítő élmunkásoknak és a párttagoknak járt elsősorban az üdülés, ha valaki jóban volt a szakszervezeti képviselővel, akkor az előirányzott 2 évnél gyakrabban is eljuthatott a magyar tengerhez. A SZOT őse egyébként már a XIX. század végén is létezett és akkor a klasszikus szakszervezetkhez hasonlóan a munkások érdekképviselete volt a feladata. Az 1948-ban újraéledő SZOT viszont pont az egyes ágazati szakszervezeti tömörülések felszámolását célozta és érdekképviselet helyett az 5 éves tervek betartását, a munkaversenyek lebonyolítását, közösségi élet szervezését és az üdültetést felügyelte. Érdekes, hogy vezetője Gáspár Sándor az egyik olyan kommunista politikus volt, aki a Rákosi- és a Kádár-korban is a helyén maradhatott, 1952-88 között vezette a szakszervezeti életet elnökként és főtitkárként, egészen nyugdíjba vonulásáig.

További érdekességekért, képekért és nettó retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!