A világ legjobb jégtáncosai voltak, de a politikát ők sem tudták legyőzni: a Regőczy-Sallai páros különös története.

Éppen hatéves voltam, amikor a családom tagjai a tv előtt, a fotelből felugrálva éljeneztek az 1980-as téli olimpia magyar indulóinak, Regőczy Krisztinának és Sallai Andrásnak. A magyar korcsolya kiválóságai ugyanis hatalmas kűrt futottak az akkori Lake Placid-i téli olimpián, és mindenki meg volt róla győződve a sajtósoktól kezdve az amerikai és magyar közönségig egyaránt, hogy ők nyerik a játékokat. Igen ám, de a pontozók közbeszóltak, és megannyi világverseny után ismételten a 70-es évek szovjet korcsolyacsillagait, a Linyicsuk Karponoszov házaspárt hozták ki győztesnek körömhegynyivel, egyetlen helyezési számmal. Ezen a családom teljesen kiakadt, és meg voltak róla győződve, hogy az egészet az orosz pártvezetés intézte így. A tekintélyes sportsikernek némi politikai színezete támadt azonnal, utólag nézve nem is ok nélkül. A második helyezésen pedig már az sem segített, hogy pár hónappal később Regőczy és Sallai megnyerték a dortmundi világbajnokságot. S végül ezzel az aranyéremmel fejezték be amatőr versenyzői pályafutásukat.

De kezdjük az elején, 1967-ben, amikor a kis tinédzser Regőczy Krisztina és Sallai András először lépett jégre közösen. Az edzőjük már akkor meglátta a bennük rejlő lehetőséget, így ettől az évtől kezdve közösen indultak a hazai jégkorcsolya-versenyeken. Az Ifjúsági Országos bajnokságot már alig 13-14 évesen is megnyerték, így nem volt kérdés, hogy nemzetközi porondon folytatják pályafutásukat. Az első komolyabb sikert 1972-ben érték el Göteborgban, ahol a 11-ik helyen végeztek. Akkoriban egyébként az angolok és a szovjetek uralták a jeget szinte minden számban, ezért a Regőczy Sallai párosnak valami meglepetéssel kellett előrukkolnia. Ők honosították meg a jégtáncban a pergős, táncos elemeket, amit a nemzetközi szaksajtó el is nevezett Regőczy stílusnak. A fiatal temperamentumos párt hamar szívébe zárta a külföldi és hazai közönség is, már csak amiatt is, hogy minden évben újabb és újabb kűrökkel indultak a világversenyeken, így a lelátón ülők biztosak lehettek abban, hogy szórakoztató és soha nem látott előadásban lesz részük. Pályafutásuk alatt láthattunk tőlük tangót, szambát, rumbát, gyertyafény keringőt, magyar csárdást és palotást egyaránt.

A 70-es években nem volt olyan jégkorcsolya világverseny, ahol ne végeztek volna az első tíz között, de az elsőséget soha nem tudták elvenni a korszak híres szovjet párjaitól. Pedig Krisztina és András is harmonikusan mozgott a jégen, és sokan meg voltak róla győződve, hogy az életben is egy párt alkotnak. De ők máig azt állítják, hogy nem volt több közöttük mély barátságnál, és hiába utazták be ketten a fél világot, és töltöttek több időt egymással, mint a családjukkal, a házasság szóba sem került. A páros egyébként gyakran edzett Angliában is, ami szokatlan tűnt abban a korban. Az akkori pártvezetés meg is jegyezte, hogy miért kell nekik egy angol edző keze alatt készülni a versenyekre.  Pedig Roy Callaway és felesége, Betty Callaway mindent megtett a magyar párosért, az edzőket egyébként a szülők fizették. Állítólag a magyar állam csupán 1978-tól nyújtott valamennyi támogatást a felkészüléshez, amikor már egyértelműen éremesélyesnek számítottak minden világversenyen, ahol elindultak. A pályafutásukat a csúcson, egy VB-arannyal fejezték be, és a magyar és nemzetközi közönség nem kis bánatára, 1980-ban bejelentették, hogy abbahagyják az élsportot. Mindketten az amerikai Ice Follies és a Holiday on Ice produkciók hivatalos táncosai lettek ezután és négy évig turnéztak az USA-ban és Kanadában.

Arról egyébként máig nem szól a fáma, hogy a Szovjetunió miként tudta elérni 1980-ban, Lake Placidban, hogy az ő párosa kerüljön ki a jégtánc versenyből győztesen. Sokak szerint a nagy testvér sportdiplomáciai kapcsolatai jobbak voltak a miénknél, lévén, hogy Magyarország a téli olimpiákon egyáltalán nem brillírozott akkoriban sem, és 1980-ban is igencsak pici csapattal utaztunk ki az USA-ba. Mások szerint az amerikai rendezői team is a szovjeteket támogatta, ugyanis ezen a versenyen az USA egyetemistákból álló jégkorong csapata legyőzte a nagyágyúkkal teletűzdelt szovjet válogatottat. Ez a meglepetés pedig sokként hatott a téli olimpiák egyeduralkodó országára, a Szovjetunióra, így az amerikaiak az általuk kevésbé pereferált számokban próbáltak kedvezni a sértődött ellenfélnek. Pont emiatt bundáról és elcsalt versenyről harsogtak az akkori lapok az Egyesült Államokban is, és szinte nem volt olyan amerikai, aki ne ismerte volna arcról a szerencsétlenül járt magyar párost. A történtek ellenére a Regőczy-Sallai páros teljesítménye óriási hatással volt a magyarokra, nem csoda, hogy a Kádár korban, a 70-es és 80-as években szinte minden kislány jégtáncos szeretett volna lenni.

További érdekességekért, képekért és nettó retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!