Igaz, akkor a kórokozót diplomatatáskának hívták, és elsősorban gerincferdülést okozott. Avagy így menőztünk mi 40 éve.

Aki a hetvenes-nyolcvanas években volt iskolás (vagy iskolásgyermek anyja-apja), az biztosan emlékszik a diplomatatáska őrületre. A nagybetű használata ebben az esetben koránt sem véletlen, hiszen abban az időszakban nem volt olyan kis- és nagydiák, aki nem sírt volna otthon a szüleinek, hogy egy trendi, menő és rettenetesen haszontalan és egészségtelen diplomatatáskát kaphasson. De nézzük szép sorjában!

            Valójában a lapos iratok tárolására készült, enyhén bőröndre emlékeztető kézitáska már a 30-as években feltűnt Magyarországon, így igazán nem lehet tudni, hogy mi robbantotta ki ötven évvel később az iskolai lázat. Valószínű, hogy valamelyik értelmiségi (akkoriban nagyon menőnek számított, ha valaki kiérdemelte ezt a titulust) szülő gondolhatta úgy, hogy ha már gyermeke könyveket és füzeteket hord magával, akkor használja erre a legalkalmasabb eszközt, az erre a célra fejlesztett diplomatatáskát. Az ötlet remeknek tűnhetett, hiszen egycsapásra véget vetett a hátitáskákban gombóccá vagy éppen szamárfülessé gyűrt tanszereknek. A munkásszülők eleinte biztosan nem értették, hogy mi is történt, de az ő csemetéjük sem maradhatott le a fennhéjázó értelmiségiek lurkója mögött, így járni kezdték a boltokat az egyedi táskák iránt. Ekkor 1979 év végét írtuk.

            Ekkoriban még igen komoly ráfordítást igényelt egy diplomatatáska megvásárlása, hiszen kereslet hiányában csak kevés helyen árulták, és ott is méregdrágán, mivel a gyártás is csupán egy helyen zajlott, a Debreceni Bőráru gyárban. Ebben az évben még nem is harapózott el látványosan a „fertőzés” és inkább csak a 7. – 8. osztályosok egy része kezdte ilyen táskában hordani a tanszereit. A helyzet 1981 tanév közepére kezdett változni, amikor – a tervgazdaság belső folyamatait ismerve, meglepően gyorsan – az ipar és a kereskedelem is felismerte az igény elharapózását. 1981 januárjában a Skála már szinte hipnotikus hatású betűsorokat írt a hirdetéseibe, ugyanis reklámáron kezdték forgalmazni a diplomatatáskákat, 614 helyett 429 forintért. Hogy ezt az árat el tudjuk helyezni, ahhoz tudnunk kell, hogy 1981-ben a beiskolázás összes költsége 500 Ft volt gyermekenként és egy női táska 150 Ft-ba került (gyöngydíszítéssel 170 volt ugyanez a modell). Vagyis elég borsos volt az a szóbanforgó reklámár. Az emberek mégis tódultak.

Fotó: Fortepan/ Magyar Rendőr

            Az 1981-es iskolaév végére, az akkor divatos akadály- és sportvetélkedők fődíja egyre gyakrabban volt diplomatatáska és az iskolákban egyre nagyobb tért hódított az új divat, ami már nem csak a felső tagozatosokat érintette. Ekkoriban kezdtek világot látni az első rosszalló és a veszélyekre figyelmeztető cikkek és szülői levelek. Utóbbiak inkább csak azt nehezményezték, hogy a méregdrága táska igazából nem is elég önmagában, hiszen egy tornacipő vagy uzsonna már bele sem fér a lapos kialakítás miatt. A kisdiákok bizony külön nejlonzacskóban hordták ezeket a dolgokat. Az orvostársadalom és elsősorban az ortopédorvosok ennél sokkal keményebb hangot ütöttek meg. Ők úgy vélekedtek, hogy az embert és különösen a fejlődőben lévő gyermekeket nem arra találták ki, hogy egy nem ritkán 5(!) kilós csomagot (ebből 2 volt csak maga a táska) folyamatosan az egyik kezükben hordják. Ez túlzott oldalirányú terhelést és hosszabb távon gerincferdülést okozhat és okozott is!

            Már az 1981 őszi szűrés is kimutatta, hogy a középiskolásoknál (akik azóta már két diplomatatáskás idényen voltak túl) minden 1000 gyermekből 64 szenved gerincferdülésben és már a másodikos kisiskolások közül is 12-13. Ez pedig brutális kiugrás volt a normál adatokhoz képest. A józan ész azonban nem állhatta útját a divatnak. Az 1982-es szezon (iskolaév) kezdetére a táskák már minden boltban előkelő helyen tündököltek, és áruk megközelítette a 800 forintot(!). Az orvosok ekkor már a kárenyhítésre fókuszáltak, és úszást valamint gyógytornát javasoltak. Ekkorra az iskolák környékén az utcakép úgy festett, mint egy sci-fi filmben, ahol az emberiség IQ-ja hirtelen az egekbe szökik, és már az elsős iskolások is mérnöknek tanulnak, hiszen szinte mindenki diplomatatáskával járt, igaz a kicsik néha még a földön húzták maguk után.

            Bár az 1983-as tanévre levelezőrovatok tanulsága szerint néhány középiskolás már „cikinek” tartotta az ilyen táskákat, ez még kevés volt a divat leállításához. Erre az időszakra több, a műanyag vagy bőrfeldolgozásban jártas termelőszövetkezet állt rá diplomatatáska készítésre, és csak a becskei üzemben 20 ezer darabot gyártottak éves szinten. Ennek hatására a boltokban már a túlkínálat kezdett látszani, és az árak tartósan 350 Ft környékére süllyedtek. Hogy a táskák nem maradtak a kereskedők nyakán, arról az ipar gondoskodott, hiszen a táskák zárszerkezete általában egy év alatt megadta magát, és pótalkatrész csak elméletben létezett. A láz pedig még mindig tombolt és 1985-ben még mindig alapfelszerelésnek számított a diplomatatáska (igaz ekkor már kvarcórával és lehetőleg kvarcjátékkal kiegészítve). A divathullám végét jelző első jelek a következő évben kezdtek látszani.

            Ebben az évben, vagyis 1986-ban érkeztek az első hírek, hogy több termelőszövetkezet átszervezi a termelését, és leállnak a diplomatatáskák gyártásával. A döntést a kereslet visszaesésével és a kis haszonkulccsal indokolták, ami a fenti árak ismeretében reálisnak is tűnik. Ennek ellenére a láz még kitartott egy-két évig. A fordulópont talán 1988 lehetett, amikor az áruházak már a 350 Ft-os árra is elkezdték a 20-30 százalékos akciókat meghirdetni, valószínűleg veszteségcsökkentési célzattal. A rendszerváltással pedig az aktatáskák uralta évtized végérvényesen lezárult...

Ha szeretne visszaemlékezni a régi ízekre vagy kíváncsi, hogy milyen kreatív recepteket lehetett konzervekből összeállítani, vessen egy pillantást a Tó-retró Kádár-kori receptkártya-gyűjteményére. Hogy a szájában érezze a nosztalgiát!