Tó-retró

A nagy hűtőláda-roham 1989-ben

2020. június 14. - drkardos

Az első világútlevél hatására a magyarok rohammal vették be Bécset hazafelé pedig mindenki fagyasztószekrénnyel jött.

gorenje1.jpg

 

Bár a nagy ausztriai bevásárlórohamok csak közvetlenül a rendszerváltás előtt indultak meg, a bécsi Mariahilfer strasse először 1984 környékén kezdett magyar szótól zengeni (sajnos gyakran szó szerint). Az első magyar turisták még többnyire akkor tünedeztek fel a környéken, amikor bevezették a kék (a keleti blokkon túl is érvényes) útlevelet és évente egyszer, fejenként 50 dollárnyi valutával, szervezett csoportokban indulhattak az osztrák főváros felé. Ami ott fogadta őket, az a kommunista ellátóhálózat és kereskedelem után maga volt a sokk. Igaz ebben az időszakban elsősorban az ott élő magyar boltosoknál csapódott le a forgalom nagy része.

            A piacgazdaságot addigra megtanuló idegenbeszakadt hazánkfiai rengeteg, itthon még ismeretlen trükkel hálózták be a centrumos szatyrokkal felvértezve rohamozó magyarokat. Az utcán „slepperek” kószáltak, akik mindig tudtak egy „nem drága, tuti” boltot (a munkaadójuk üzletét). Ott kedves magyar szóval sózták a kiéhezett turistára a többnyire eladhatatlan, filléres bóvlikat, melyekhez sem garancia, sem szervízháttér nem járt. A nyelveket nem beszélő és a nyugati kereskedelem trükkjeit hírből sem ismerő magyaroknak pedig elég volt a magyar szó, hogy minden pénzüket az ilyen boltokban költsék el a „Nyugati álom” többnyire taiwani koppintásaira. Ráadásul ezek az élelmes boltosok a cserekereskedelemben is profik voltak: a termékekért cserébe – pénz helyett – téliszalámit, cigit is elfogadtak, melyeket busás felárral adtak tovább a kint élő és hazai ízekre vágyakozó magyaroknak.  A hazai Symphoniát például 1984-ben 6 schillingért számították be az árakba, majd ők már tízért adták tovább (ráadásul akkor a legolcsóbb legálisan beszerezhető cigaretta 24-be került bécsben). Végül 1988-ban végeszakadt a bájos kis mutyizások idejének.

            Ebben az évben vezették be ugyanis a – szinte – bárki által igényelhető világútlevelet, majd törölték a kiváltható valutamennyiség korlátozását is. A hatás pedig elsöprőnek bizonyult: míg 1984-ben 625 ezeren lépték át nyugat felé a magyar határt, ez a szám 1988-ra 3,3 millióra(!) nőtt. Az ország szűkös valutakészlete pedig egyszerűen képtelen volt lekövetni a brutális mennyiségű igényt. A kormányzatnak egyszerűen lépnie kellett valamit, de a világútlevél visszavonása valószínűleg európai léptékű blamát jelentett volna. Ekkor – 1989 januárjában – szültetett a nagy ötlet a dupla szigorításról. Első lépésben a forint értékét lefelezték a dollárhoz képest (vagyis ugyanannyi forintért már csak fele annyi valutát vásárolhattak a magyarok) és a vámolandó termékek értékhatárát 5000 forintra csökkentették (vagyis minden ennél drágább termék behozatalát vám terhelte). Ez utóbbi intézkedés életbe lépését pedig jó előre be is jelentették. Ezzel szabadult el végérvényesen a pokol! Elérkezett ugyanis az 1989 április 4-ei hét...

            Egy olyan hétről beszélünk mely már a tavaszi szünetre esett (a gyermekes családok is mobilisabbá váltak) és melynek lezárulta után (április 9-én) lépett életbe az említett vámszigorítás. Ami ezek hatására történt azzal pedig tele volt a világsajtó és minden ember emlékszik rá, aki élt már abban az időszakban. Ez volt ugyanis a „Nagy Gorenje Roham” hete. A nyugati vásárlás ízébe belekóstolt magyarok gyakorlatilag egyszerre döntöttek úgy, hogy még egy utolsó rohamot indítanak, mielőtt lezárul a – korlátlan - ausztriai vásárlások lehetősége. Bár a hét kezdetén – a nálunk ünnepnek számító április 4-én – is szinte megszállták a magyarok Bécset, igazán brutálissá 7-8 vált a roham.    

gorenje2.jpg

Vajon hányan látták Schönbrunnt a nagy roham közepette?

            Ekkor már az üzletek hajnali kettőkor(!) nyitottak ki, de így is eladóknak kellett tartani az ajtókat, hogy a nyitáskor ne tépjék le azokat. A Bécs felé igyekvő autótömeg Tatabányáig torlódott fel és a legtöbben ott is hagyták a kocsit az úton. Ők gyalog sétáltak át a határon és visszafelé kölcsöntalicskán egyensúlyozták a beszerzett mélyhűtőládát (valamiért ez lett az ikonikus terméke ennek a rohamnak). Bár az előjelek nyomán a Bécs környékiek próbáltak előre menekülni és szinte minden istállót „Elektromarkettá” alakítottak, valamint az összes bolt darut bérelt, hogy az autók tetejére emelhessék a megvásárolt Gorenjéket, erre nem lehetett felkészülni. Az utolsó hétvégén több településen ülősztrájkot tartottak az osztrák asszonyok, mert már az úton való átkelés is lehetetlenné vált. A végső mérleg pedig megdöbbentő!

            A nagy roham idején egy hét alatt 2 milliárd schillinget hagytak Ausztriában a magyarok, ami mai árfolyamon nagyjából 144 milliárd forint. A vámosok becslése szerint napi 3500 hűtőláda, 5600 képmagnó, 4 ezer televízió, ennél kicsit több Hi-Fi-torony és közel 5 ezer számítógép került be az országba. Ráadásul egy élelmes kereskedő elérhető árú személyautókat is árult a határ közelében (itthon még ekkoriban még életben voltak a többéves várólisták), így az ő 160 közeli eladásit is ide lehet számítani. Nem csoda, hogy egy osztrák paraszt ember feltette a kérdést, mely minden újságban megjelent: „Mondja uram, maradt autó Magyarországon is?”

Ha további érdekességekre kíváncsi a rendszerváltás előtti Magyarország életéből, akkor tallózzon korábbi cikkeink között!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr7315808482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pepibubó 2020.06.15. 06:48:25

A Mariahilfer "gonosz neppereinek" garanciás trükkjei mellett említsük meg, hogy a 30 éve ott vásárolt árucikkek döntő többsége még az azóta eltelt időben sem romlott el! Akkori videómagnóm nagyjából akkor - talán épp azért - hibásodott meg, amikor már végképp nem használtam, mert 20 év után kiment a divatból. Viszont a VHS kazettás, rengeteget használt kamerám azóta is, 30 éve (!) hibátlanul működik.
Gondoljunk bele egy pillanatra, milyen szinvonalú hazai "kereskedelemről" és gazdaságról állított ki bizonyítványt a magyar vásárlók nyugati rohama, amikor kinyílt a Vasfüggöny!
Azután talán a leginkább, szinte szó szerint húsbavágó körülmény: statisztikai tény, hogy a magyarok nyugati hűtőláda rohamát követően Magyarországon zuhanó szakaszába kezdett a gyomorrákos megbetegedések száma. Mert a tartósítás egészséget károsító módjai helyett végre a XX. század végének megfelelő eszközökkel tárolhattuk élelmiszereinket.

nyelv-ész 2020.06.15. 06:48:47

Nem mindenki vett hűtőládát. Sokan például videomagnóért mentek. Egyik kollégám színes tévéért ment ki családostul. Hajnali négykor indultak, éjfél után értek haza. Sajnos nem volt annyi eszük, hogy a határ menti "elektro centrumokban" vásároljanak, így aztán hazafele Bécs belvárosától a határig 8 órát tartott az út. Mindenképp megérte :-)
A Gorenje hűtőláda azért lett a nagy sztár, mert a szlovének (akkor még Jugoszlávia) a keményvalutáért cserébe áron alul adták Ausztriában a hűtőiket. Emiatt Jugóból is Ausztriába mentek hűtőt venni a népek, mert olcsóbb volt, mint otthon.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.06.15. 06:49:13

jaja, így volt szórul szóra.Sajnos még csak kölyök voltam, 16 éves, nyughatatlan srác....Nekem is megvolt ez az élmény, a szülőkkel.Mindenki vitte a 84 éves nagypapit is, mert neki is volt valutakerete.Meg járókerete is.
:D
Akkoriban voltak állítólag a boltok bejáratán a Ne lopj, magyar! táblák is.Meg az utcán, a járdán, meg a plázák előtt a kozmetikumos átverések, hogy ezt is ingyen adom, meg azt is, meg amazt is, és csak ezt az egyet kell kifizetned-típusú átverés.
.
De jó lett volna már felnőttnek lenni akkor, mondjuk 25 évesnek, némi pénzmaggal, az ember megforgathatta volna olyan szinten, hogy a fordulatszámmérő a pirosba ment volna.
Aztán kicsit később a használtkocsi-behozatal csencselésekbe belefolyni, a délszláv-háborús benzinblokádkor üzemanyagot csempészni Szerbiába 100%-os haszonnal, még később kicsit olajat szőkíteni, lokálokat üzemeltetni...Mára én is kiváló nerlovag lehetnék, milliárdokban mérve a sikerességet.
:D :D
De kár, hogy nem jött össze, a francba is.
:-)))))
(Bloggazda, légyszíves engedd ki, az egész csak vicc.)

sZulamith 2020.06.15. 06:49:36

Külön busszal mentünk, szó nem lehetett hütőszekrényről. Banánnal volt tele a busz hazafefe. Mit hoztam még, már nem emlékszem. Arra igen, hogy fiatal magyarok álltak az üzletek bejáratánál vevőcsalogatóként. Az lehangoló volt.

kuksi 2020.06.15. 06:50:03

Szép munka!:)
Az 50.- dollárban nem vagyok biztos, de lehet, hogy csoporttal ennyi volt a tarifa. Ibusz!! szervezéssel évente egyszer, egyénileg három évente egyszer lehetett utazni. Egyéni utazóként nem 100.- dollár volt az annyi? Meghívó útlevél (a meghívó aláírta, hogy teljes ellátást, esetleges orvosi költséget vállal) + lehetőség volt.
A nagy bevásárlási roham nem akkor következett be, amikor minden családtag beválthatatta (szerintem, de tévedhetek, mert igen fiatalka voltam és nem voltam benne) a 100.- dollárt, viszont a vámnál a családra együttesen vonatkozott a vámolás? A „Nagy Gorenje Roham” alapja a nagymamák országhatárokon keresztül rángatása volt - ki sem szállhatott talán, de vitték, mert pénzt válthatott és a vámnál is beszámított. Ráadásul az áfa (USt) - visszatérítés is buli volt, a boltokban külön ablaknál pecsételtethették a sorakozás után.

Commandante Jayasuriya 2020.06.15. 06:50:20

A rossz nyelvek szerint a Hegyeshalom felől Bécsbe vezető B10 - es út mellé kitelepült kereskedelmi egységek némelyikének voltak olyan magyar résztulajdonosai is, a régi jól bejáratott bécsi kapcsolataiknak köszönhetően, akik a pozíciójuknál fogva megállíthatták volna a kemény valuta kiözönlését az országból. Ehhez csak annyit kellett volna tenniük, hogy az itthoni dolláros boltokban felemelték volna a szabadon elkölthető valutamennyiség felső határát, na pláne, hogy ebben az esetben a minden kék útlevéllel rendelkező magyar állampolgárnak legálisan járó valutakeretből összehordott dollárokról volt szó, és az állami külkereskedelem árufedezetnek behozta volna Jugoszláviából az akkor hallatlanul népszerűvé lett GORENJE fagyasztóládákat, és a különféle márkájú VHS rendszerű videómagnókat. Ez évekig nem történt meg, így sok milliárdos kár érte az egyébként akkor már egy ideje nyugati hitelekből finanszírozott országot.
Azt tegyük gyorsan hozzá, hogy a rutinos utazó akkor már rég nem a kaotikus állapotokat mutató Hegyeshalomnál, vagy Sopronnál lépte át a határt hanem vállalva egy kis kerülőt, a szinte mindig csendes kópházai határátkelőt választotta. ahol egyébként sokkal kulturáltabban viselkedtek a vámosok, mint az ismertebb nagy határátkelőknél szolgálatot teljesítő, a nagy tömeg miatti sok munkába belefásult társaik.

Cnere 2020.06.15. 06:50:37

Egy ismerőssel voltunk kint mi is. Ahogy emlékszem, többen mentünk, már nem is tudom miért pontosan, de a vám miatt kellett, ha jól emlékszem. A vám teljesen szétesett, ha valaki vámolni akart az osztrák áfa visszatérítés miatt (metroban volt ilyesmi), akkor félreállt és bevitte a papírokat, egyébként meg tárva-nyitva volta a magyar határ, folyamatosan hömpölygött a kocsisor. Néha egy-egy autót kiemeltek.

Taxomükke (UK) 2020.06.15. 06:50:55

Talicskan toltak a cuccokat Becstol Tatabanyaig. Aha.

murray 2020.06.15. 07:46:04

Semmi baj nem volt. Anyámmal mentem busszal -talán négy-öt ft volt egy schilling. Vettem magamnak kétkazettás magnót (Audioton) és videómegnót. Új termékek voltak, húsz évig mentek.

midnight coder 2020.06.15. 07:46:14

@Pepibubó: Pedig azok a cuccok amiket ott megvettél az akkori elektronikai kínálat legalja volt, a drágább, jobb minőségű nyugati cuccokat esélyed nem volt megvenni a nagypapa valutakeretéből. De az is klasszisokkal jobb mint bármi, amit a szocialista ipar elő tudott állítani.

opati666 2020.06.15. 14:19:18

@Pepibubó: Jól mondod! A 89-ben vásárolt kétkazettás Lasonic (!) "márkájú" készülékem a mai napig is működik. Csak a hangszóróba épített diszkólámpa nem világít már benne... ennyi.

Club Sandwich 2020.06.15. 14:19:28

@midnight coder: abszolut igaz, pl. a fentebb emlitett Audioton is a korabeli "tavolkeleti nyitas" egyik gyongyszeme volt. Ezekkel a "markakkal" kezdodott az a folyamat, ami ugyebar napjaink "minden Kinaban keszul, egyszerhasznalatos, javithatatlan" effektusaban teljesedett ki...

Club Sandwich 2020.06.15. 14:19:48

En a mai napig azt mondom, ha anno felertek volna esszel, hogy legyen a parasztnak a boltba mire elkolteni a penzet, a kutya nem akart volna innen se nyugatra szokdosni, se rencert valtani. Amig Atlagjozsinak megvan amire vagyik, marhara nem erdekli, kik hogyan kopkodik egymast teatralisan a kupolas epuletben mikozben a hatterben mind egy szalig lehuzzak a hasznot. Az atlagembert a sajat kis univerzuma erdekli: legyen kaja, pia, szorakozas, oszt joccakat...

Firpó 2020.06.15. 14:20:17

Azért szörnyű amit a komcsik műveltek az országunkkal. Ma ez olyan lenne mintha egy észak-koreait engednének ki dél-koreába. Én még csak 13 éves voltam akkoriban, és akkoriban léptem át először nyugat felé a határt, de mindahányszor Hegyeshalom után az állam koppant a talajon, tényleg sokkoló volt látni az ottani világot, településeket, boltokat a hazaiak után. Ezt tudták az elvtársak létrehozni 40 év alatt, 1989-re egy másik galaxis választott el minket az osztrákoktól.

RTB 2020.06.15. 14:20:52

mi is már a szigorítások bejelentése előtt mentünk csak bevásárlótúrára és Oberwartnál tovább egyszer sem jutottunk.
Egy Daciával mentünk 3 szor, egyszer hoztunk egy fűnyírót, majd mégegyszer ugyanazt a típust, de ezt már eladtuk itthon rögtön:). Eyébként ezt egy ALKO fűnyíró volt, és 7 éve még nyírtam vele füvet (!!).
Harmadszorra hoztuk a Gorenjét, amit kb 2000-ben adtuk el. Egyébként sima háztartásban teljesen felesleges a hűtőláda, nem praktikus, átláthatatlan.
13 éves voltam és a következő doolgokat kaptam személy szerint én:
AudioTon walkman (mai szemmel gagyi, de legalább volt.
Hi-Tec sportcipő: az addigi cipőimhez képest ég és föld, nagyon kényelmes volt.
Mars, Snickers, Raider (ma már Twix) csokik
+1
egy osztrák boltban hallottam életemben először a Guns'n Roses Paradise city c. számát.

Mr. Megnézzük · http://megneznem.wordpress.com/ 2020.06.15. 14:21:11

@midnight coder: Viszont a többség vigyázott ezekre, mint a szeme fényére, főleg a drágább cuccokra. Megszokták, hogy ami tartós fogyasztási cikk, főleg valami elektrotechnika, vagy autó annak az ára - itthon, a szocialista piacon - évek távlatában is tartja magát, sok esetben pár év után használtan többet is ér mint amikor vették. De ha erre nem is gondoltak, arra hogy "ki tudja mikor lehet pótolni ha elromlik" igen. Csoda egy dolgok kerekedtek ebből...

Egyik rokon például Németországból Ausztrián át vett valahogy egy 1983-as Ford Escortot. Eléggé fapados modell volt (talán sima "L", ami ugye akkor a 2. legalacsonyabb felszereltség volt, viszont ötsebességes, mikroplüss ülésekkel és elektromos első ablakokkal. Az öreg kiebrudalta az asszonyt a melléképület kiskonyhájából és azt alakíttatta át garázzsá (tágas volt, le volt burkolva, stb.) hisz mégsem tarthatta ezt a "csodaautót" az udvaron, ahol süt a nap meg esik az eső. A kocsit hosszú-hosszú éveken át ápolta, olyan tisztán volt tartva, hogy vezetéshez külön cipőt tartott a garázsban (bár ennek semmi értelme nem volt), esőben-hóban sok esetben ki sem mozdult, vagy inkább ment busszal. Szó mi szó, 2003-2004 körül már nem tudta megújítani a jogosítványát, de a kocsit azért megtartotta és ápolta tovább a maga módján, de azért a 20+ év meglátszott a kocsin, meg persze a vördös-szivacsos mosási metódus úgyhogy olyan jó formában már nem volt, viszont így is csak 2008-2009 körül akaródzott eladni. Akkor viszont már sok dolog közbeszólt és hiába mondogatta, hogy egy "nyugati autó", meg "ötsebességes" és főleg hogy "plüss ülése van" az irreális árigényét nem tudta érvényesíteni (kb. egy akkor vadiúj Suzuki Swift árát szerette volna kapni érte, amiről nem lehetett lebeszélni). Aztán ahogy ő, úgy a kocsi is rohamosan öregedni kezdett, pár évvel később kényszerből valami 300-400.000 Forintért adtuk el (kiderült ugyanis hogy motorikusan nem igazán volt karbantartva aktív korában sem, a helyi szerelő lényegében azt töltött bele olajként ami épp közel állt a polcon, stb. úgyhogy a motor kuka volt). Ahogy tudom ma átalakítva rallyautóként fut a kasztni, valahol Szlovákiában.

DeMarco 2020.06.15. 14:21:54

Habár én abban az időben gyerekként már javában röpködtem az NDK-ba, és az első hullámban cserélték le az útlevelemet 7 országosról világútlevélre, de anyámék valamiért mégsem akartak kivinni Bécsbe, pedig sokat könyörögtünk érte. Sztem faterom nem akart plusz súlyt és helyet elvenni a cuccok elől, így több minden fért be visszafelé. Bár hűtőládát nem vettek, akkor panelban laktunk, nem tudták volna hová rakni, de azért mindenféle jóságot hoztak, onnan lett a videónk, egy új színes tévé, a kétkazis magnóm, amibe te jó Isten, 6 góliát elem kellett!!!, az akkori überkirályság a walkmanek-ek, stb. Persze elavultak, de alapvetően működőképesek ma is. Mégsem irigykedtünk a társainkra, mert ők is akkor hozták és általában ugyanolyat, vagy nagyon hasonlót.

Occam beretvája 2020.06.15. 14:22:37

Az barátom nem úgy volt. Az anyám, a barátnőm, és a jövendőbeli anyós valutakeretét kivittem és annak 90%-át hazaküldtem a BC számlámra. Majd hazatérve visszaraktam a svarcban lévő lovettámat. 7-8 út után a kezdő 2000USD szépen felhízott. Aki az ilyen Hilferen nyitott sufni cégektől vett műszaki cikket az vabankra játszott. Mondjuka Shortonnál én is vettem Egy AKG K 280 Parabolic fejhallgatót jó drágán de elkönyörögtem a demozáshoz használt Roger Waters Radio Kaos CD-t. :-)
Egyébbként az Intertouristnál garanciával kaptál minőségi hiradástechnikai cikkeket.
Ha volt forintod->lett valutád->akkor meg csak volt ismerős akinek a Csárli bácsija épp itt volt.Nos miket lehetett kapni? JVC HRD 725 HIFI video, Pioneer PD 5100 CD.
AIWA AD-F990 3 fejes dupla capstanos kompjuteres szalagkalibrációs pultos csúcsdeck. TEAC +3 fejes DBX deck, SONY 72-cm Black Trinitron TV A deckek és a CD ma is meg van. Amúgy nekünk jó volt a LEHEL Bosch kompresszoros fagyasztó szekrény.Két éve a csereakcióba állítottuk le.Újraindításkor -18fok helyett csak+6-ot
csinált.Alig 30 évet ment. :-))

Make Valamit · http://make.blog.hu 2020.06.15. 14:23:06

Hűtőláda volt, Lehel. Fater inkább C64-et meg videómagnót hozott, én meg egy oda-visszajátszós Okano walkmant (valami Kaufhaus saját márkája volt). Hosszú hosszú évekig működött minden, a walkiet most találtam meg, szíjcsere és mintha új lenne. Butikos apuka gyereke epét hányt amikor meglátta, mert a háromszor olyan drága SONY-ja csak egy irányba játszott le :D

Void Bunkoid 2020.06.15. 14:23:30

@murray: azaz, audioton. Tíz autóból nyolcban ilyen márkájú magnós rádió volt akkoriban! :))))

Amúgy az AudioTon ilyen osztrák "sajátmárka" volt, a termékek mind rebrandelt cuccok voltak, legtöbbször az akkor még az elektronika aljának számító Lucky-Goldstar (meglepő módon ma már közép-felsőkategóriás termékeket gyártanak, a monogramos "LG" rövidített nevükön...) cuccai.

Pörköltszaft 2020.06.15. 14:23:44

1. 40 elmúltam, és most kell megtudnom, hogy a valutakeret miatt kellett évente valamelyik rokonnal kimennem Bécsig meg vissza, holott végighánytam az utakat? NA fa..a...
2. Anyámnál mai napig az a fagyasztó ketyeg, ha hiszitek, ha nem.

Hegge Balázs 2020.06.15. 14:24:03

@Cnere: Tényleg.... Az volt a "nemzeti játék", hogy osztráknál a merwersteiert (lehet rosszul írtam) visszaigényelni, de utána a magyar vámot elsumákolni.

Azokat az időket az akkori vámosok sírják vissza nagyon. Rengeteg pénz eltűnt náluk kisebb nagyobb félrenézésekért.

Hegge Balázs 2020.06.15. 14:24:10

@geegee: Jó duma. Adom. Életemben akkor ittam először dobozos fantát.

midnight coder 2020.06.15. 18:18:42

@Club Sandwich: Csak tudod a gáz az volt, hogy ezek a filléres távol-keleti "music centerek" kb. azt tudták mint az a Videoton Hi-Fi torony amit úgy az egy éves fizudból tudtál akkor megvenni. Nekem is volt anno ilyenem, bár nem onnan. Nagyon sokáig megvolt, egy hibája volt hogy egy gombja úgy egy év után letört, de könnyedén meg tudtuk javítani. Utána elment még vagy 10 évig, a végére már a nyaralóban kötött ki de még akkor is kifogástalanul üzemelt, végül a nyaralót feltörték és elvitte egy hátrányos helyzetû.

2020.06.15. 18:18:49

@Firpó: és most emeld ezt négyzetre, és megkapod Romániát. Akkoriban minket még a lengyelek is sajnáltak. Azért az már egy szint.

Gyurbán Vikrenc 2020.06.15. 18:18:54

azóta is hanyatlik a rothadó nyugat, ami a szakadék szélén áll!

Mester.Tamás 2020.06.19. 10:50:36

Hah, a fotóért külön hálás vagyok, napi szinten itt járok el és manapság egy nagy üres kövezett placc van a kastély előtt, illetve most lett kész a buszparkoló, érdekes látni, hogy ott egy időben autók parkoltak.

Na de a témához: a Gorenje láz azért tört ki, mert részben jóval olcsóbb volt, egy videó az Otthon áruházban 48 ezer forint volt, Bécsben 18 ezer, másrészt még a legócskább nyugati technikai cikk is klasszisokkal volt jobb bármelyik szocialista hulladéknál.

Club Sandwich 2020.06.19. 10:50:51

@midnight coder: Na ez pont marhara nem igaz. A VT tuner (meg plane az Orion) vilagszinvonalu cucc volt, a toronyba a magnot, lemezjatszot az Akai adta, a hangszorok licenszevel egyutt. Ezekkel az Audioton es tarsai az eletben nem vettek fel a versenyt, mert mig a VT cuccait hifi-nek _szantak_, addig a tavolkeleti dzsuva mar akkor is csak az eladasra keszult. Csillogjon villogjon az se baj ha szol felkialtassal, de mindenfele minosegi alapkoncepcio nelkul!

midnight coder 2020.06.19. 10:51:10

@Gyurbán Vikrenc: Akkor még elég szépen mentek előre. De ha most belegondolsz abba, hogy az elmúlt 30 évben az IT forradalomnak köszönhetően mennyivel kevesebb élőmunka kell ma egy termék legyártásához mint mondjuk, plusz a gyártást is kiszervezték Kínába, mondjuk egy mai franciának vagy olasznak mennyivel lett jobb az élete mint 30 éve ? Jobb lakásban lakik? Jobb autója van? Jobb ételeket eszik? Rövidebb a munkaideje? Alacsonyabb a nyugdíjkorhatára ?

lobster thermidor 2020.06.19. 10:51:26

@Firpó:
Lehet, hogy te mértékegységed a FA szappan, egy csillogó műanyagházba épített olcsó Panasonica két kazettás magnó, vagy a BAC Deo, de a korabeli fogyasztói társadalomnak is megvoltak árnyoldalai. Ezzel csak azt kívántam mondani, hogy nyugaton sem kolbászból volt a kerítés, bármennyire annak szeretted volna látni. :)

Gecsatt 2020.06.27. 16:22:21

@Taxomükke (UK):
Ezen nekem is megakadt a szemem.
Közel 200 km, szóval sportteljesítménynek sem lenne elhanyagolható...

Katana750 2020.07.22. 11:19:11

1970-ben születtem, tehát a felnőtté válás küszöbén voltam ekkortájt és már okoskodtam kicsit. Hoztuk a Dacia TLX tetején a Gorenjét, a csomagtartóban a Fisher music centert és a pultos Siemens videorekordert. Mindhárom cucc megvan és működik. A fagyasztóban már volt kompresszorcsere 2x. én már Miklóshalmán az "elekrto horvath"nál megállíttattam az öregemet mert 120 ATS. volt a Levis walkman és én fejben számolva vágtam a témát fateromnak. 1ATS akkor 4.16HUF volt. 500Ft a vétel itthon a földhözragadtaknak 1500 ért simán elpasszoltam. 20 darabot vettünk, a Gorenje bőven ingyen volt. A videón emlékszem az első film amit megnéztem a Duran Duran koncertfilmje. Persze azért elmentünk a HUMA-ig és rácsodálkoztunk, hogy jé van banán! Haza már belsőleg került. Csodaszép hosztesz lányok az elektronikai boltban és a hihetetlen kedvesség nagyon tetszett. A Siemens videót ott vettük. A Mh. strasse is megvolt, éppen a centereket néztem amikor egy faszi rám szólt, hogy ha a minőség érdekel ne ezeket a keleti hulladékokat nézzem(matsuhita elektronics) hanem az ő boltjában ezt a jó kis Fischert! Nem vert át. Azóta is müxik. Made in Denmark van ráírva. Apám üzleti érzéke nulla volt de látta, hogy a rám bízott pénzt kicsit jobban fialtattam mint az OTP úgyhogy még sokszor megfordultunk a valutakorlát bevezetéséig.
süti beállítások módosítása