Tó-retró

Izgalmasra sikeredett a Balaton első átrepülése

2021. május 14. - drkardos

Három pilóta versengett, ám végül az nyert, aki a feladatra koncentrált. Ezért áll ma Lányi emlékmű a fonyódi strandon.

balaton_atrepules1.jpg

Ilyen volt az első... Levegőben a Blériot XI.

 

Az 1900-as évek eleje egyértelműen a repülés lázában telt, és ez a felfokozott izgalom hazánkon is mély nyomokat hagyott. A hazai aviatika fejlődésének komoly lendületet adott, amikor Louis Blériot, a La Manche csatorna átrepülése után néhány nappal Magyarországra érkezett. Ráadásul az általa tervezett Blériot XI géppel repült nálunk, mely később az első magyar pilóták nagy részének kiképző gépe is lett. Valószínűleg a csatornarepülés adta az ötletet, hogy nálunk is meg kellene próbálni egy hosszabb távú, víz feletti repüléssel, ami akkor egyenlő volt a halált megvető bátorsággal.

            Annak ellenére ugyanis, hogy 1911-re már nem számított ritkaságnak a több tízkilométeres táv megtétele a levegőben, a megbízhatatlan gépekkel még mindig gyakran kellett nem tervezett leszállásokat végezni. Ez a szárazföld felett aránylag egyszerűen megoldható volt, akár egy szántóföldön is, azonban a vízbe zuhant gépek helyreállítása jóval nehezebbnek bizonyult, és ilyenkor a pilóta is könnyebben odaveszhetett. A kihívás tehát adott volt: átrepülni a Balaton felett, a köztes leszállás reménye nélkül!

            1911 júliusában egyszerre három aviatikus tervezte el, hogy ő lesz a neves tett első végrehajtója. Akkoriban a leghíresebbnek egyértelműen Székely Mihály számított, aki éppen akkoriban tette meg a Budapest – Bécs távot alig 4 közbenső leszálással. Ezzel hármuk közül ő volt a hosszútávú repülésben a legtapasztaltabb is. Székely egy szerződést írt alá, melyben egy magyar konzorcium 100 ezer koronát ajánlott, ha húsz repülést végez különböző magyar- és balkáni városok felett, ezzel népszerűsítve a repülést. A kampányt 1911. július 23-jelentette be és augusztus 6-án kezdte volna meg, míg a Balatonra szeptember környékén ért volna.

            Sokkal kisebb névnek számított az olasz családban, Fiuméban született Prodám Guidó, aki egy évvel korábban még gyógyszerészként dolgozott, ám felesége halála után az aviatika felé fordult. A magát magyarnak tartó férfi volt a 3. számú pilótaengedély tulajdonosa hazánkban és repüléseit többnyire szülővárosa felett végezte. Ő már tudta, hogy milyen érzés víz felett szállni, hiszen 1911 július elején kirepült a nyílt tenger fölé, majd bele is zuhant a fiumei öbölbe. Amikor július 30-án bejelentette a Balaton átrepülését, a gépét még mindig javították a baleset nyomán. A befutó azonban végül a nevető harmadik lett, aki bejelentés helyett ekkor már plakátokat készíttetett...

                 Lányi Antal hadnagy, hivatásos katona ekkor Budapesten még kevésbé volt ismert – még pilótaengedélye sem volt – noha Nagyváradon már két éve repült, sőt versenyeken is részt vett.

balaton_atrepules2.jpg

Balról jobbra: Székely Mihály, Prodám Guidó és Lányi Antal

 

Első pest környéki repüléseit csupán 1911 július elején kezdte meg a hazai aviatika akkori központjában, Rákosmezőn. Itt ismerkedett az addigra már erősen lelakott kiképzőgéppel, a Blériot XI-el, melyet később a tó felett is használt (Bár az interneten sok helyen a saját tervezésű bi-plán gépét olvashatjuk Balatonrepülőként, saját visszaemlékezésében egyértelműen a Blériotról beszél). Lányi nem is tett külön bejelentést a Balaton átrepülésről, csupán 1911 augusztus 20-án elkezdte kiragasztani plakátjait Badacsonyban és Fonyódon...

            A katona ember ugyanis nem is elégedett meg a Tihany –Szántód közötti repüléssel, hanem a két említett település között, jóval nagyobb távról ábrándozott. A repülést 1911 augusztus 27-én, vasárnapra tűzte ki, délután fél hatra, ám ezt le kellett mondania. Eredetileg három kritériumhoz kötötte az átrepülést: Legyen jó időjárás, legyen tökéletes állapotban a gép és ő is tökéletes mentális és fizikai egészségnek örvendjen (ebből is látszik, mekkora feladat volt akkoriban ez a próbálkozás). Ám az időjárás katasztrofális volt és a gép Anzani motorja is gyengélkedett, a szokásos 90-100 kg húzóerő helyett alig 55-65-öt adott le. Bár ennek ellenére három alkalommal is megpróbálkozott a felszállással, a motor a levegőben többször kihagyott, így jobbnak látta a próba elhalasztását.  

            Lányi szerelőivel egész éjszaka, sőt másnap délelőtt is a motor gyengélkedésének okát kereste, melyet sikerült is megtalálni. A bátor pilótát ekkorra az égiek is a kegyeikbe fogadták, így 1911. augusztus 27-én, hétfőn már ragyogó napsütés várta a nagy kísérletet. Lányi ekkor úgy döntött, hogy próbaképpen a badacsonytomaji hangárból, Badacsonyba repül. Délután hat óra húsz perckor emelkedett a levegőbe és probléma nélkül tett meg két kilométert a levegőben, miközben egy ideig a nyílt víz felett is repült. A leszállás után átnézték a gépet és azt hibátlannak találták. Eljött hát a nagy kísérlet ideje!

            Háromnegyed hetet mutatott az óra, amikor az aviátor jelére kifutottak a vízre a kisérő motorcsónakok, majd hét óra előtt 5 perccel Lányi is beindította a Blériot motorját. A nekirugaszkodás közben azonban megérezte, hogy az előző napi esők nyomán jócskán felázott a talaj, így a gép nem gyorsult megfelelően. A katona ekkor úgy döntött, hogy a szokásosnál tovább hagyja a repülőt sebességet gyűjteni, ám a felszálláshoz választott rét végén lévő töltés túl gyorsan közeledett. Lányinak a biztonságosnál kisebb sebességgel kellett felemelni a gépét és még így is érintette a töltést a kerekeivel. A kis sebességet azzal korrigálta, hogy a gépet leengedte egészen a vízhez, így gyűjtve lendületet. Az úton azonban már nem adódott más probléma így 7 percet töltve a levegőben, összesen 8 perc 2 másodperccel a motor beindítása után megérkezett Fonyódra. A három férfi versengését a magyar tenger meghódításáért így végül Lányi Antal nyerte meg, akinek nagyszerű tettére ma is egy légcsavar emlékeztet a fonyódi strandon...  

balaton_atrepules3.jpg

 

További érdekességekért, nettó-retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr616559472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

5valve 2021.05.16. 16:21:59

De jó kis történet-történelem, jó volt olvasni :)

Szalai Róbert Nme 2023.01.20. 20:11:20

Nagyon jó írás, hiánypótló blog.
Rendszeres fonyódi nyaralóként csak annyit pontosítok, hogy az emlékmű nem a strandon, hanem a móló tövében jobbról, a "Fonyódi sor" parkosított részén található.
süti beállítások módosítása