Tó-retró

Ezért nem akar ön a Balatonra menni!

2022. július 08. - drkardos

Blogunk 1300 lelkes olvasója elmondta, hogy mi képes eltántorítani valakit a magyar tengertől. Ön egyetért velük?

kutatas_ellenerv1.jpg

Fotó: Fortepan/ Eperjes Gyula

 

A Tó-retró blog olvasó tábora többnyire a Balaton szerelmesei közül kerül ki, ami a kutatás szempontjából igen pozitív tényező. A válaszok így közel 1300 olyan ember véleményét tükrözik, akik jól ismerik a tó szinte minden jellegzetességét, sajátosságát. A kitöltéseket böngészve azonban az is kiderült, hogy meglehetősen sok olyan dolog van a Balaton körül, mellyel a legmegszállottabb magyar tenger rajongók sem elégedettek. Nézzünk hát néhány példát!

            Az első érdekes adat, hogy a válaszadók kevesebb, mint fele vett igénybe fizetős szálláshelyet, noha csak 20 százalékuknak van a tónál nyaralója vagy háza. A többiek ismerősöknél, rokonoknál szálltak meg vagy egyáltalán nem volt szálláshelyük a tónál. A legszélsőségesebb példaként említsük meg, hogy volt olyan válaszadó is, aki egy siófoki padot jelölt meg alvóhelyként.

kutatas_ellenerv2.jpg

Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás

 

Hogy miért alakult ez így, ahhoz nem kell sokat törni a fejünket, hiszen tízből nyolcan kevésnek tartják a megfizethető árú szálláshelyet a tó körül. Ám nem ez az egyetlen olyan dolog, ami elégedetlenné tehet bennünket a balatoni nyaralás, kiruccanás idején.

            A kutatásban résztvevők több, mint fele túl drágának találja az ételeket, és olcsóbb étkezési lehetőségek után áhítozik, de minden ötödik válaszadó éppen a minőségi étkezési lehetőségek kínálatát ítélte szűkösnek. Talán érdemes lenne azon is elgondolkodni a helyi szolgáltatóknak, hogy miért vágyik a kérdezettek ötöde barátságosabb kiszolgálásra a szállás- és vendéglátóhelyeken...

279533428_10217537832477888_660965488105467466_n.jpg

Ha a Balaton más rejtélyei is érdekelhetik, akkor vessen egy pillantást az év strandkönyvére. Meglepő tények, izgalmas, rejtélyes sztorik a Balatonról, a Tó-retró blog szerzőjének új könyvében! Minden, amit nem tudott a magyar tengerről, de nem volt kitől megkérdezni. Lebilincselő olvasmány… Részletek, megrendelés

 

            A Balaton kapcsán visszatérő téma a strandok kérdése, így a kérdőíven alaposan kiveséztük ezt a témát is. Bemelegítésként meg kell említeni, hogy a válaszadók fele több homokos partot szeretne, és tízből alig egy ember jár kifejezetten a strandok miatt a tóhoz. A homokos partok kérdésén a tó védelmében nem valószínű, hogy lehet változtatni, ám más módosításokkal sokan már vonzóbbnak éreznék a strandokat. A válaszadók 14,4 százaléka például szívesen fizetne többet, ha cserébe magasabb színvonalúvá tennék a strandokat.

Ugyanakkor a tengerparti strandoknál megszokott lehetőségeket még ennél is vonzóbbnak ítélték. A legtöbb tengeri helyen a strandokra ingyenes a belépés, ám az ágyak bérléséért fizetni kell (a törölközőn üldögélőket pedig többnyire elküldik a napágy nélküli, de gondozatlanabb részekre). Ez a kombináció tízből négy embernek a Balatonon is tökéletesen megfelelne. Ennél is többen örülnének az olasz partokra jellemző módszernek, amikor a strandbelépő ára igen magas, ám a fizetős szállásokat igénybevevőknek a bérlés időtartama alatt nem kell azt megfizetnie. Ez a módszer ráadásul elősegíti a szálláskiadás utáni bevételek kifehérítését is, hiszen csak regisztrált és adózott szálláshelyek vendégei kapnának ingyenes belépést. Ezen kívül persze más dolgok is szerepet játszanak abban, hogy nem mindenki elégedett a Balatoni nyaralásai végén.

Az emberek húsz százaléka például azt szeretné, ha a települések egyedibb arculatot kapnának. Ha egy-egy tóparti város vagy falu – kis túlzással - nem csupán a szállodáiról lenne felismerhető, hanem több látványosságot, egyedi épületet vagy teret tudnának felmutatni. Ez megnövelhetné a programok számát, mely az emberek ötöde szerint igen kevés a tó partjain, és kielégítené az emberek 70 százalékát(!) akik a kirándulást tartják a legjobb kikapcsolódásnak a Balaton környékén. Igaz ez utóbbi nem kizárólag a látnivalókon múlik, hiszen ötből egy ember szerint a bérelhető jármű (kerékpár, roller, robogó, autó) is kevés a magyar tengernél. Ráadásul a közlekedés is mutat gyengeségeket.

Némileg meglepő, de a legtöbben úgy gondolják, hogy a tó megközelítése igen könnyű vonattal és autóval egyaránt. Azonban a települések közötti közlekedés kapcsán már jóval több az elégedetlen hang. Ebben a tekintetben már csak a válaszadók negyven százaléka számolt be pozitív tapasztalatokról, míg a parkolás esetében ennél is borúsabb a kép. Az emberek alig harmada ítélte meg úgy, hogy a rendelkezésre álló helyek elegendőek, míg 70 százalékuk szerint ezen a téren szükség lenne a komoly változtatásokra.

Végül említést érdemel az a kérdés is, hogy milyen irányba fejlesztenék a válaszadók a tó arculatát és a szolgáltatásokat. Ebben az esetben három lehetőséget villantottunk fel, melyek hangulatot és szolgáltatáscsomagot is megtestesítenek egyben. Ennek értelmében a legkevesebben a századfordulós Balatonra jellemző, elegáns villákkal és luxusszolgáltatásokkal körülírható irányt tartanák jónak (14%). Sokkal népszerűbbnek bizonyult (41%) a 60-80-as évek Balatonja, melyet a SZOT üdülés, a retró hangulat és a szolidabb árak jellemeznek.

kutatas_ellenerv3.jpg

Fotó: Fortepan/ Bauer Sándor

 

A nyertes azonban mégis a mediterrán tengerpartok stílusa lett (széles program-, vendéglátó- és szálláshely kínálat, tömegturizmus), mely 45 százaléknyi voksot kapott. Ha a cikkben felsorolt hiányosságok kijavítása megvalósulna, akkor nem vágyna a válaszadók 72 százaléka a horvát-, 14 százaléka pedig más mediterrán nyaralóhelyre a Balaton helyett...        

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr5317877685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andy73 2022.07.09. 10:58:50

Éppen a Balaton partján vagyok, pár méterre a víztől, és tökéletesen elégedett a stranddal, a szállással és az ellátással is.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2022.07.09. 10:59:16

Érdekes felmérés, köszönjük, hogy elkészült.

Én itt foglaltam össze a Balatonnal kapcsolatos lehetőségeket, és úgy gondolom, hogy nagyban egybevág az igényekkel. Egyedül a szoci romantikát, a 60-80-as évek Balatonját nem kéne, és nem is lehet visszahozni. Mikor ilyen olcsók a repülőjegyek, és ilyen könnyű utazni pl. Horvátországba, nem járható út a tömegturizmusos Balcsi.

megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/2016/08/02/mit_kezdjunk_a_balatonnal

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.07.09. 13:24:01

@fofilozofus:

"Mikor ilyen olcsók a repülőjegyek, és ilyen könnyű utazni pl. Horvátországba, nem járható út a tömegturizmusos Balcsi."

A minőségi turizmusos Balaton még annyira sem. Ahogy soha nem is volt az. Legalábbis sem régebben, sem mostanában nem látni a nyugat-európai felső középosztályt tolongni a Balaton partján, de még a mezei középosztályt sem. Ha félretesszük a honi büszkeségünket, akkor bizony be kell látnunk, hogy a Balaton semmi olyat nem tud nyújtani, amit hasonló vsgy még olcsóbb áron az elérhető tengerparti helyek ne tudnának lényegesen magasabb színvonalon.

csorsza 2022.07.09. 13:24:03

Hülyék az emberek, nem tudják értékelni, amijük van. Mindig más kell nekik, és persze annyiba kerüljön a szállás, étterem és a lángos, mint 1974-ben. Idióták.

konrada 2022.07.09. 14:50:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne: hát például selymes édesvízet lassan mélyülő homokos fenékkel csípős herkentyűk nélkül, nagy szabad vízfelülettel.. ;)

eßemfaßom meg áll 2022.07.09. 14:51:03

Most valaki mondja el, hogy miért is kellene elmenni a Balatonhoz.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.07.09. 17:41:13

@eßemfaßom meg áll: Nem kell. Senki sem várja tőled. Lehet, annak, aki ezt szereti. Most még érdemes, mert nem olyan, mint máshol.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.07.09. 17:41:50

Furcsállom, hogy vannak, akik homokot akarnak a parton. Minek? Most fű van, aztán egy köves járda a víz szélén, majd a hullámtörő sziklák, meg a falépcső a vízbe. EZ a Balaton. Heverni a rövid fűben lehet, törülközőn vagy gumimatracon, de akár nyugágy is hozható, én ezzel tökéletesen elégedett vagyok, mára megnőttek az évtizedekkel ezelőtt ültetett fácskák is, így még árnyék is jut, ettől más ez, mint a tengerpartok. Mutasson valaki homokos tengerpartot fákkal! Egyébként én a tengerpartot is szeretem, de a Balaton más, és akik egyediséget akarnak, azoknak elsőként itt van rögtön ez.

Az árak már a kezdetek óta adják az okot a morgásra. A Balaton mindig szabad piac mintájára működött, kivéve a céges üdülőket, és mindig arról írt a sajtó, hogy a szálláshelyek tele vannak. Ez így megy. Az étteremben belelóg a pincér ujja a levesbe, langyos a sör, mogorva a személyzet, drága a lángos és a palacsinta, az ötven évvel ezelőtti Ludas Matyiban vagy Népszabadságban is ezt írták le minden évben. És minden évben megjósolták, hogy ez így nem mehet tovább. :-) Azt is tudta mindenki, hogy a Zoli bácsinak a szomszéd utcában azért van Mercije, mert lángossütő a Balatonon, aham, hm, nagy bólintások. De amikor a Balcsira mentünk, mi is kicsengettük a luxusárat azért a lángosért, mert ez az egész így volt kikalkulálva. Régi rendszer ez, beépített hibákkal. De aki azt hiszi, hogy az olasz tengerparton változnak a dolgok, az is téved. Legfeljebb egy járvány okoz észrevehető rengést, sajnos okozott is, de a rendszer akkor is túléli.

Andy73 2022.07.10. 08:57:31

Mai hír: megdőlt a rekord, még soha ennyien nem utaztak a Balatonra. Az ingatlan árak is az egekbe szöktek, tehát úgy tűnik, sokan akarnak oda menni.

Jumbóka · http://lepcsohazonkivul.blog.hu/ 2022.07.10. 13:09:25

Kompromisszumot kell kötni, elsősorban önmagaddal. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindent el kell fogadni, vagy le kell süllyedni egy bizonyos szint alá. Én büszke vagyok arra, hogy az elmúl50 évben mindig sikerült lejutni legalább egy kis időre a Balcsira. Többféle közeg, más társaság, különböző szállások és ételek. Még nem sikerült megunni.

within 2022.07.16. 08:10:19

mi tántorít el?
irreális árak (még a Lidl is drágább mint egyébként máshol vagy télen)
c. alvilági maffia
túlzsúfolt
ahol tudják csak le akarják húzni a nyaralót (magyar vagyok én is b+)
süti beállítások módosítása