Egy nemzedéknyi fiú nyert bevezetést a női anatómiába a kártyanaptárak segítségével, melyek kitermelték a szocialista pin-up lányok első nemzedékét. 

Bár a kártyanaptár, mint találmány már a 19-ik században is létezett a „Kártyanaptár”, így nagybetűvel, a 70-es évek közepétől kezdte meg diadalútját. Ezek voltak azok a reklámhordozók(?), melyeknek mindenütt komoly cserebörzéje alakult ki, és közös jellemzőjük az olyan fotómodellek szerepeltetése volt, akik maximális ruhatárának mérete nem haladhatta meg magának a naptárnak a nagyságát (bár többnyire egyáltalán nem is volt ruhatár). Ezek a naptárak jelentették a kamasz fiúk bimbózó szexualitásának mérföldköveit és szinte nem volt olyan férfi akkoriban, aki nem hordott magánál legalább egy ilyet, persze szigorúan az év napjainak figyelemmel kísérésének céljára. De hogy is alakult ennek az ikonná vált reklámeszköznek a diadalmenete?

            Ahogyan már említettük ilyen naptárak már a 19-ik században is léteztek, de (a sokszorosítás nehézségei folytán) nem futottak be különösebb karriert, és a II. világháború idején szinte teljesen el is tűntek az országból. Az újra feltűnésükre az 50-es, míg nagyobb számú elterjedésükre a 60-70-es évekig kellett várni. 1962-ben például a naptárakat előállító Offset és Játékkártya Nyomdában összesen 400 ezer darab kártyanaptár hagyta el a gépsorokat. Ezek a lapocskák eleinte kedves vagy éppen vicces grafikákkal készültek, de gyakran fordultak elő olyan változatok, melyek gyakorlatilag egy naptárral kiegészített névjegykártyára emlékeztettek. Arról sajnos ma már nem lehet információt találni, hogy kinek az ötlete nyomán és pontosan mikor jelent meg az első olyan kártyanaptár, melyen anyagtakarékos ruhába bújtatott modell jelentette a látvány alapját, de valamikor 70-71 környékén jelenhetett meg, és ezzel útjára indult a hisztéria.

            1972-re a Játékkártya Nyomda már nem bírt a hatalmasra duzzadt számú megrendeléssel, és kénytelenek voltak a munka egy részét kiszervezni. Innentől a kártyákat továbbra is Pesten nyomtatták, de a készrevágást és a csomagolást a karádi Koppányvölgye Áfész üzemében végezték. Jól tükrözi a munka mennyiségét, hogy az itt dolgozó hölgyek az elvégzett szalagmunkájukért mennyiségi bért kaptak, ám ez mindenkinél meghaladta az akkori átlagbér kétszeresét.  Az évtized közepére pedig megszaporodtak az olyan sportesemények és sorsjátékok, ahol a főnyeremény egy több tíz darabos kártyanaptárgyűjtemény volt. De az igazi felívelés csak ezután következett, az aktképes naptárak 80-as évekbeli elszaporodásával.

            Bár eleinte véres verejtékkel próbálták megindokolni, hogy egy-egy naptáron miért kell ruhátlanul szerepelnie a modellnek, ez egyre kevésbé volt fontos. Lassan már nem kellett olyan nyakatekert ötletekkel előállni, hogy a lány éppen a ruháját viszi a Patyolatba és ezért pőre vagy éppen azért indul valamelyik áruházba évakosztümben, mert nincs egy rongya, amit felvehetne. Egyre gyakoribbá vált, hogy egyszerűen a kezükbe adták a reklámozandó terméket vagy csak a cég logójával takarták el őket valamennyire. A nyolcvanas évek közepén szinte nem is maradt olyan vállalat, aki egy újévi köszöntésen és egy ruhátlan modellen kívül mást is rakatott volna a naptárára, a Ludas Matyi legnagyobb örömére. A vicclap ugyanis minden egyes számában, a Tücsök és bogár rovatban helyet szánt egy-egy ilyen csábos szirén bemutatásának.

            1981-re a naptárhisztéria a tetőfokára hágott, és a Játékkártya Nyomda abban az évben már 400 féle kártyanaptárat nyomtatott, noha 5000 darab feletti megrendelés esetén a helyi tanáccsal kellett engedélyeztetni a kész művet és ez így is maradt a rendszerváltásig.  Így az említett 400 naptárfajtát javarészt két kiadó vállalat rendelte meg és közülük csak a Gondolat Kiadóvállalat 3 millió darabot gyártatott. Ekkoriban váltak igazán ismerté a kor magyar szupermodelljei, mint Sütő Enikő, Rák Kati, Rábaközi Andrea vagy Bíró Ica. Utóbbi el is nyerte a kártyanaptárak királynője nem hivatalos titulust, hiszen egymaga több, mint 100 különböző kartonlapocskán tűnt fel. A modellek pedig olyan híresek lettek, hogy mind több lány akart a nyomukba lépni. A gombamód szaporodó modell iskolák és tanfolyamok éppen a kártyanaptárak köré építették bevonzó szövegeiket, és a lányok tetemes része akár ingyen is bevállalt egy-egy ilyen fotózást, mert úgy érezték, hogy ez nyithatja meg előttük a kapukat. Azonban a hatalmasra nőtt igényekre még az ilyen ingyenképek sem nyújtottak megfelelő alapanyagot, így gyakran előfordult, hogy a különböző újságok számára készült fotókat a modellek hamarosan kártyanaptár formájában is viszontlátták, noha erre semmilyen engedélyt sem kért tőlük senki.

            Persze már akkor is voltak, akik rossz szemmel nézték az ilyen jellegű naptárok rohamos terjedését és enyhébb esetben csak a meztelenkedés öncélú voltát, míg sok esetben a népességre gyakorolt káros hatást is hangosan kifogásolták. 1989-ben még egy kutatás is szültetett, ahol nős férfiakat osztottak két csoportra és az egyik csapatnak ilyen naptárakat mutattak. Később mindenkinek egy kérdőíven kellett nyilatkoznia arról, hogy miként ítéli meg a feleségét és a naptárral „fertőzött” csoport átlagban 30 százalékkal alacsonyabb pontszámot adott meg. Persze arról nem szólt a fáma, hogy a naptárak megtekintése előtt mi volt a véleményük. Ez az időszak azonban már egybeesett a kártyanaptár-aranykor végével, mivel a rendszerváltás idején (a pornólapok előretörésével) az ilyen lapocskák fokozatosan eltűntek, és csak a kétezres évek elején kezdtek újra megjelenni.

További érdekességekért, képekért és nettó retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!