Tudta, hogy a mesterséges Kis-Balaton mentette meg a nagyot, és ezt a Kádár-kornak köszönhetjük?

A szerző saját fotója a Kányavári-hídról

Bár a szovjet nagy testvérnek sikerült kiszárítani szinte teljesen az Aral-tavat, mi még idejében észbe kaptunk, és a Kádár-kor alkonyán újjászületett a Kis-Balaton, se vele megmentettük a nagyot is. Bármennyire is pénzszűkében volt az 1980-as években az ország, arra azért futotta, hogy elindítsuk Európa legnagyobb tájvédelmi vízrehabilitációs projektjét, amelyben megszületett a mesterséges Kányavári-sziget, és sok-sok négyzetkilométernyi új vízfelület. Mi pedig megnyugodhattunk, hogy a Balaton vízminősége nem fog tovább romlani, a különleges madárfajok ismét otthonra lelnek a mesterségesen létrehozott tájon, s a Zala folyó vizét is sikerül évről-évre pihentetni, hogy ne szennyezze be végérvényesen a magyar tengert. De miért is jött létre a mesterséges Kis-Balaton, amit ma már tájvédelmi körzetként, kedvenc kirándulóhelyként ismerünk, és nem annyira Kádár-kori sikerprojektként? A történet kétszáz évvel ezelőtt kezdődött.

Köztudott, hogy kedvenc tavunk körülbelül 20 000 éves, de alakja és kiterjedése csak a XX. század elejére alakult olyanra, amilyen manapság. A XIX. században a Zalavári-hát és Keszthely-hát között volt egy mocsaras öböl, amely egy többméter széles, természetes csatornán keresztül csatlakozott a tóhoz. Ez volt eredetileg a természetes Kis-Balaton, amely kiválóan megszűrte a tavat tápláló Zala folyó vizét, ezzel biztosította a Balaton megfelelő vízminőségét, s nem mellesleg számtalan ritka madár- és növényfajnak adott otthont. Igen ám, de a XIX. század modernizációs törekvései gyakorlatilag kiszárították az egykori Kis-Balatont.

Az egyik ilyen végzetes lépés a Sió-csatorna megnyitása volt. A tó vízállását 1863 előtt, azaz a Sió-zsilip beüzemelését megelőzően kizárólag a csapadék és a párolgás szabályozta, nem csoda, hogy folyamatosan áradásokkal küzdöttek a környező települések. A Sióval viszont szabályozhatóvá vált a Balaton vízszintje, ami ugyan elhárította a sorozatos árvizeket, de közben kiszárította a kis-balatoni öblöt. Ráadásul a Festeticsek olyan csatornarendszert építettek ki a térségben, amely lecsapolta a teljes mocsárvilágot, mivel így újabb és újabb földterületeket vonhattak be a művelésbe, legeltetésbe. Ezzel tulajdonképpen eltűnt ez eredeti öböl, és vele együtt a szűrő funkciója is. Ennek következtében a Zala folyó, minden hordalékával együtt immár a Balatonba ömlött közvetlenül, és elkezdte feltölteni a keszthelyi partvidéket, valamint jelentősen rontotta a vízminőséget is.  1922-ben a Zala folyót is védőgátak közé fogták, ami végzetes csapást mért a megmaradt Kis-Balatonra. S mire beköszöntött a szocialista rendszer, a balatoni turisták már szinte semmit sem láthattak az egykori mocsárvidékből és vízfelszínből. A vízügyi szakemberek pedig attól tartottak, hogy a Balaton vízminősége olyannyira leromlik a Kis-Balaton pusztulása miatt, hogy emberi fürdésre alkalmatlanná válik. Állítólag az 1915-ös és 1975-ös nagy halpusztulás is jórészt ennek a folyamatnak volt köszönhető.

A természetvédelmi szakemberek ezért már a 70-es években elkezdtek azon gondolkodni, hogy miként mentsék meg a Kis-Balatont, és vele együtt a tőle függő magyar tengert.

Végül 1977-ben megszületett a nagy ötlet, hogy új gátakat, csatornákat kell építeni a Zala folyó torkolati vidékén, és el kell árasztani vízzel egy jókora földterületet, hogy ismét működőképes legyen a Kis-Balaton. Ekkor alakították ki a ma is látható tájkép tervezetét a Kányavári-szigettel és a sok ezer négyzetméteres összefüggő vízfelülettel. Az előkészítés évei után 1982-ben indult meg az Európában is rendkívülinek tartott építkezés. Többmillió köbméter földet mozgattak meg, gátakat és új csatornákat építettek a Zalának, termőföldek és legelők kerültek víz alá, mindemellett pedig rengeteg ritka fa- és cserjefajtát ültettek a térségben, Az I. számú víztározót 1985-ben helyezték üzembe, és közben megkezdődtek a II. számú tározó kivitelezési munkái is. A hatalmas, üzemi vízszintnél összesen 85 millió, árvíz- szintnél 112 millió köbméter víz befogadására alkalmas tározók alkotják tulajdonképpen a mai Kis-Balatont, amely 54 négyzetkilométeres felületével háromszor akkora víztükörrel rendelkezik, mint a Velencei-tó. 1985-ben elkészült a környék ékköve is, a mesterségesen létrehozott, szabadidőparkként funkcionáló Kányavári-sziget, kilátókkal és egy gyönyörű fahíddal. A térséget 1986-ban tájvédelmi körzetté nyilvánították, így biztosak lehetünk abban, hogy a Balaton szűrőjeként működő Kis-Balatont még unokáink is látni fogják.

Itt még épülőben a Kányavári-híd

Ha szeretne visszaemlékezni a régi ízekre vagy kíváncsi, hogy milyen kreatív recepteket lehetett konzervekből összeállítani, vessen egy pillantást a Tó-retró Kádár-kori receptkártya-gyűjteményére. Hogy a szájában érezze a nosztalgiát!