Ez volt a tiszavirág életű Konzerv-Bisztrók alapötlete, de sem a proletárok, sem az NSZK turisták nem rajongtak értük.

Konzerv-Bisztró Veszprém - forrás: Arcanum Digitális Tudománytár, Napló 1979

Bár már 1960-ban is megpróbálkoztak egyszer ezzel a formátummal, a Konzerv-Bisztró születése mégis az 1978-as őszi BNV-re datálható. Ez az időszak, amikor a konzervipar minden létező módon próbálta az embereket rávenni az előregyártott ételek nagyobb arányú fogyasztására. A már említett Nemzetközi Vásáron – reklámcéllal - egy csárdát állított fel a konzervipar, melyben bárki a helyszínen, éttermi körülmények között kóstolhatta meg bármelyik magyar ételkonzervet. Az akkori próbálkozás zajos sikernek bizonyult, és ez elegendőnek tűnt ahhoz, hogy a Belkereskedelmi Minisztérium - az ÁFÉSZ és a konzervgyárak segítségével - Konzerv-Bisztrókkal árassza el a Balaton környékét és az ország más területeit.

Az ötlet egyszerű volt: a konzervgyárak kiváló reklámot és értékesítőhelyeket kapnak (cserébe olcsóbban látják el a bisztrókat konzervvel), az emberek és a minisztérium pedig olcsó étkezési lehetőséghez jutnak az akkoriban ebből a szempontból már kezelhetetlenné váló tó környékén. Az ilyen jellegű együttműködések akkor már nem voltak ismeretlenek, hiszen a kiemelten sikeres tejcsárda-hálózat is hasonlóan épült fel, és a tejipar az eladásai több, mint 30 százalékát realizálta ezekben a csárdákban. A merjünk nagyot álmodni elvek mentén a belker. még hitelt is vett fel a 8 balatoni, 3 dunakanyarbeli, a veszprémi és a kiskunlacházai Konzerv-Bisztrók megépítésére. Kevesebb, mint egy évvel a vásár után már meg is nyílt az első, új építésű bisztró Lacházán, az Angyali-Sziget közelében, de ekkor már elkezdtek a sötét fellegek is gyülekezni...

Bár ez az első kioszk lényegesen különbözött a későbbi testvéreitől, azért az rögtön látszott, hogy az ilyen jellegű vendéglátással baj van. Ugyan a lacházi inkább hasonlított büfére, ahol alacsony kis ablakon kellett kikérni az ételt, majd álló asztaloknál lehetett (árnyék nélkül a tűző napon) elfogyasztani azokat, a gond mégsem ebből adódott. Valójában ez a kiépítés nem sokban különbözött egy lángososétól, azoknál mégis mindig kígyóztak a sorok. Az azonban már valóban problémát jelentett, hogy a Konzerv-Bisztró így kikerült a BNV zárt területéről, és ha volt más, nem túl drága alternatíva (Lacházán egy étterem és egy csárda is működött a közelben, pár lépésnyire), akkor a proletárok nem a konzervre szavaztak. A helyi pletykák szerint ez olyannyira igaz volt, hogy a bisztró személyzete, és a központból kiküldött ellenőrök is a már említett csárdába ültek be inkább ebédelni. Ezek ismeretében nem is csoda, hogy a következő idényben a fabódét már felszerelték konyhával is és hagyományos büféként üzemelt tovább. De ilyen apróságok nem állították meg a propaganda hevében lángoló konzervgyáriakat!

Itt még épül a veszprémi Konzerv-Bisztró, forrás: Arcanum Digitális Tudománytár, Napló 1979

A következő hely már igazi nagy dobás volt, hiszen még ennek a nyárnak a végén működni kezdett a veszprémi Cserhát lakótelepen a 300 négyzetméteres „Csarnok” névre keresztelt bisztró. A Balatonparti testvéreitől eltérően ennek volt fedett terasza, és az épületen belül is le lehetett ülni. Így ez a verzió egész évben üzemelhetett, míg a tó mentén csak az idényre terveztek a nyitott bisztrókkal. Az első hullámban egyébként három ilyen készült el Révfülöpön, Balatonfűzfőn, Balatonakarattyán, melyek éppen fel akkorák voltak, mint a Cserhát-telepi. Szintén közös volt a Konzerv-Bisztrókban, hogy a teljes bolti konzervpaletta szerepelt az étlapokon, melyet sörrel és üdítővel lehetett leöblíteni, és mindegyik önkiszolgáló jelleggel üzemelt. A városi verzió abban nyújtott többet (a téli üzemelés mellett), hogy a KÖZÉRT-ekben szinte ismeretlen birkaspecialitásokat is lehett itt kapni.

Az építkezések második hullámában még mindig kitarthatott a hurráoptimizmus, mivel mással nehéz lenne magyarázni egy 250 négyzetméteres fonyódi bisztró nyitását, pár hónappal az akarattyai bezárása és hagyományos étteremmé alakítása előtt. Mire ez megtörtént, 1982-re, már látszott, hogy az egész ordas nagy bukta lett. Az eredeti elv, hogy a kispénzű turisták (meg persze a még kisebb pénzű magyarok) melegített konzervvel jussanak minőségi ebéd- vagy éppen vacsoralehetőséghez a Balaton partján, elvileg jónak tűnt, ám a valóság gyorsan rácáfolt.

A kispénzű külföldiek még mindig inkább kispórolták a legolcsóbb cigányzenés éttermek árát, ha már nyaralni indultak, ráadásul őket talán nem annyira a magyar konyha, mint inkább a légkör érdekelte. A magyarok esetében a SZOT beutalóhoz általában étkezés is járt, aki pedig nem ilyen helyen nyaralt, annak volt pénze egy olcsóbb csárdára is. A fiataloknak, akiknek ez valóban jó alternatíva lehetett volna, pedig még erre sem futotta a szűkös zsebpénzből. A Konzerv-Bisztrók közül így a legidősebb is alig 3 idényt élhetett meg, és ezidő alatt is sikerült majd annyi veszteséget összehozni pluszban, mint az építés eredeti 3 milliós összege. Ráadásul ebben még nem volt benne az utólagos étteremmé alakítás ára, mely például a lacházi büfé esetében is 1,5 millióra rúgott.

Ha szeretne visszaemlékezni a régi ízekre vagy kíváncsi, hogy milyen kreatív recepteket lehetett konzervekből összeállítani, vessen egy pillantást a Tó-retró Kádár-kori receptkártya-gyűjteményére. Hogy a szájában érezze a nosztalgiát!