A 20. század elején komolyan hittek ebben és olajfúrótornyokat, vízalatti fúróbarlangokat terveztek a siófoki öbölbe.

Gyermekkoromban folyamatosan tartotta magát az a szóbeszéd, hogy a Balaton alatt bizony olaj van. A mendemondák dús mezőről szóltak, mely egycsapásra megoldaná az ország olajgondjait, sőt világszinten is versenyképessé tenné a magyar olajkitermelést. Azért nagyszerű dolog, ha az ember felnőtt korában retró blogot ír, mert könnyedén utánajárhat az ilyen szóbeszédeknek, melyek kicsiként oly nagy hatást gyakoroltak rá. Én is így tettem!

            A magyar olajkitermelés első igazi aranykora a 20. század elején zajlott le. Olyan komoly mezőket sikerült feltérképezni – különösen Zala megyében és Somogyban – hogy a világ egyik vezető olajvállalata, a Standard Oil Company vegyesvállalat formájában meg is jelent Magyarországon. Az 1938 júliusában alakult cég neve Magyar-Amerikai Olajipari Rt., röviden MAORT lett. A vezető geológus, Dr. Papp Simon vezetésével a vállalat sikert sikerre halmozott, és 1939-ben, a frissiben felfedezett lispei mezőn már a 20. kutat fúrták, sőt augusztusban már Magyarszentmiklósnál is sikerre vezetett a kutatás, és 2500 mélységben újabb olajmezőt fedeztek fel.

A sikerek nyomán újabb kutatásokba kezdtek, ami Hahót környékén újra csak találatot eredményezett, sőt úgy tűnt, hogy az olajmező egészen a Balaton partjáig vagy akár a tó medre alatt is folytatódhat. Az előzetes elemzések alapján a MAORT figyelme 1939 szeptemberére már egyértelműen a Balaton alatti lehetséges mező felé fordult. A tudósok ugyanis azt feltételezték, hogy a tó alatt 1300-2000 méteres mélységben ún. olajelőfordulásnak kell lennie. Bár elsőre ijesztőnek tűnhet a kutatás egy tó medre alatt, valójában a technológia már ekkor rendelkezésre állt annak kivitelezéséhez. A MAORT szakemberei mesterséges szigetek építésével számoltak, melyekről könnyedén elvégezhetőek lettek volna a kutatófúrások.

Egy hónappal később, októberben már olyan feltételezések is napvilágot láttak, hogy a víz alatti mező a korábbinál jóval magasabban, alig 6-800 méteres mélységben terül el, és helyét tekintve a Siófok-Tihany-Lovas háromszögben található. A feltételezést alátámasztani látszott, hogy utóbbi település szőlőhegyei alatt akkoriban bukkantak dús szénmezőkre, és az ottani ásványvízforrásokban gyakran jelentek meg olajbuborékok. Emellett köztudott volt, hogy Tihanyban az ókorban öröktüzek égtek, melyek egyértelműen olaj jelenlétét valószínűsítik. A MAORT szakemberei ekkor úgy gondolkodtak, hogy amennyiben valóban a víz alatt találják meg az olajközpontot, úgy (olajfúró) szigeteket vagy meder alatti fúróalagutakat alakítanak ki, mert e két esetben elkerülhető, hogy a vízbe olaj kerülhessen. Az ökológiai katasztrófa vagy a fürdésre alkalmatlanná tett Balaton rémképe már akkor sem mutatott volna jól a címlapokon.

A vállalat olyan komolyan gondolta azonban az egész dolgot, hogy még 1939 végén engedélyt kért és kapott nyíltvízi próbafúrásokra, Siófok környékén. Még a szerencse is a kezükre játszott, ugyanis 39-40 tele igen hideg volt, így a tavon masszív jégréteg képződött januárban. Ennek segítségével mesterséges szigetek építése nélkül, 1940. január 29-én megkezdték a kutatófúrásokat. Ezek egészen február közepéig tartottak, majd a külföldről érkezett szakemberek a legnagyobb titoktartás mellett távoztak. Azt, hogy pontosan mi történt, ma sem lehet tudni. Lehetséges, hogy a kutatás eredménytelen maradt, vagy az eredmények utáni számítások szomorították el a cég döntéshozóit. Az mindenesetre tény, hogy a tóban soha nem kezdték meg az olaj kitermelését. Annak ellenére sem, hogy a MAORT ebben az időszakban érte el ereje teljét. Elegendő csak arra gondolnunk, hogy 1940-41-ben egy 214 kilométeres olajvezetéket építettek a lelőhelyektől Almásfüzitőig és a csepeli Shell finomítóig. Balatonszemesen és Kápolnásnyéken vasúti töltőállomásokat, Budafokon és Balatonbogláron pedig szivattyúállomásokat létesítettek. Emellett felépítették a Nagykanizsán a ma is látható MAORT-telepet, amerikai kertvárosi házaival.

A MAORT-telep napjainkban

            Ezek után a lehetséges balatoni kitermelés ötlete végképp feledésbe merült. A világháborúban német irányítás alá került a cég, míg az infrastruktúra nagy részét bombatalálatok érték.

Az almásfüzitői finomító bombázása

Fotó: Fortepan/ National Archives

A felszabadulás után ugyan újra megindult a munka, azonban a formálódó kommunista rendszer hamar szemet vetett a MAORT tulajdonaira. 1948-ban koncepciós per indult a vállalat vezetői ellen, melyben azt állították, hogy a cég készakarva fogja vissza a kitermelést és nem folytatja a kutatásokat. A per végén az amerikai vezetőket kitoloncolták, Papp Simont pedig börtönbe vetették.

Korabeli filmhíradó a MAORT perről. Hamar kiderül, hogy mennyire volt koncepciós az eljárás... 

A MAORT államosításra és szovjet- majd magyar fennhatóság alá került. A kommunista rendszernek komoly tervei voltak a Balatonnal, melynek hamarosan el is érkezett asz igazi aranykora, így az olajfúrótornyok veszélye végképp elhárult. Az, hogy valójában van-e kőolaj a tó alatt, talán soha nem derül ki biztosan, ami számunkra – a Balaton szerelmesei számára – nem is olyan nagy probléma...       

További érdekességekért, nettó-retró életérzésért tekintse meg Facebook oldalunkat!