Szavak, melyeket ma is használnak az idősebbek, de senki sem tudja, hogy honnan származnak. Mi utánajártunk!

Fotó: Fortepan

Aki élt az előző rendszer idején, azok a mai napig használnak olyan kifejezéseket, melyek mára kikoptak a köztudatból vagy éppen használatuk okafogyottá vált. Ezek a szavak azonban olyan mélyen ivódtak belénk gyermek, illetve fiatalkorunkban, hogy ma is ezek jutnak először eszünkbe bizonyos szituációkban. Ennek ellenére többnyire azt sem tudjuk, hogy mikor és milyen körülmények között születtek, sőt néha még a pontos jelentésükkel sem vagyunk tisztában. Tegyünk rendet néhány ilyen szó esetében!

            Az első kifejezés, melyet még ma is gyakran hallunk – különösen az idősebbektől – a „maszek”, melyet két értelemben is használnak: a vállalkozók megnevezésére és a hagyományostól eltérő, nem ipari termékek esetében (hű, de maszek a ruhád...). Még emlékezhetünk rá, hogy ez a szó bizony meglehetősen pejoratív értelemmel bírt, hiszen ha elhangzott, akkor többnyire egy, a zavarosban halászó, ügyeskedő – de többnyire kőgazdag – lángosos, fagyis, zöldséges vagy hasonló jutott eszünkbe. Maga a szó - a gazdasági világban már egy évszázaddal korábban is használt - „magánszektor” rövidítéséből jött létre a világháború után, a kommunizmus térnyerésekor. Ez a foghegyről odavethető hangsor mindent megtestesített, ami a szocializmus ellentétének minősült, hiszen az államosítások közben és után, a magántulajdon gyűjtögetése harácsolásnak, a vállalkozói lét pedig zavarosban halászgatásnak minősült. Az ötvenes évek elejére ez olyan méreteket öltött, hogy a gazdasági össztermék 97 százalékát adta az állami ipar és a maradék jutott a magánszektorra. Hiába lazultak az alapelvek a nyolcvanas évekre, a maszek mindörökre negatív értelmű szó maradt...  

            Ritkán fordul elő, hogy egy kifejezésnek a születési dátumát és kiötlőit is ismerjük. Pedig a „markecolás” esetében pontosan ez a helyzet! Bár maga a szó mára jobbára feledésbe merült, az általa leírt bűncselekmény (bódult – akkoriban többnyire részeg, ma inkább bedrogozott – ember kifosztása) ma is „reneszánszát” éli. Ez a szó először 1943 nyarán tűnt fel, amikor két intézetből szabadult, 22 illetve 24 éves fiatal a Keleti környékén „látott munkához”. A két napszámosként tengődő férfi esténként részegekre vadászott – nekik még nem volt pénzük leitatni a lehetséges áldozatot – és azok ruháit, értékeit cipőit lopta el. Négy hónapnyi ténykedésük során kialakult egy különös szokásuk, hogy azoknak az áldozatoknak, akiknek már nem találtak pénzt a zsebében, egy dorgáló levelet írtak és rejtettek a meghagyott ruháiba. Mivel a levelet „Markec Béla” néven írták alá, hamarosan ők maguk és a rendőrök is markecolásnak kezdték nevezni ezt a bűnfajtát, mely még ma is része a hivatalos rendőrségi terminusnak!

            Sokan gondolják azt – tévesen -, hogy az egykori úttörömozgalom belépőszintjét jelentő „kisdobos” szó a középkorból származik. Akkoriban, amikor a helyi bírák kihirdettek valami fontos dolgot, egy dobos (többnyire gyerek) dobbal hívta fel a figyelmet a fontos üzenetre, a hangszerrel nyomatékot adott a kijelentéseknek (kidoboltatott). Ám valójában a kéknyakkendős proletárgyermekek jelzésére használt szó gyökerei az 1848-as szabadságharc idejére vezethetők vissza. Ekkor egy mádi születésű fiú, Koroknay Dániel csalással beállt katonának (még csak 15 éves volt, tehát csak 3 év múlva lehetett volna baka) és már az első csatájában, Hatvan környékén olyan bátran lelkesítette a sereget dobjával, hogy elöljárói menten felfigyeltek rá. Rövid pályafutása alatt (mely csak a győri csatáig tartott, ahol vagy lelőtték vagy leprában halt meg) egészen a főágyúis rangig vitte és neve sokáig legendaként keringett. A kommunista rendszer előtt virágzó cserkészmozgalom őt, a kisdobost tekintette példaképének, fiatalon mutatott bátorságáért. Amikor a világháború után a kommunisták átvették az irányítást a cserkészek felett. és a szövetséget az induló Úttörömozgalomba olvasztották, azzal próbálták a fiatalokat megnyerni ügyüknek, hogy a „demokrácia szabadságszerető harcosaiként” róla nevezték el a kisebbeknek fenntartott kategóriát, kisdobosoknak, és Koroknayt választották az első pajtásuknak.

            Vannak olyan szavak is, melyeknek nem a jelentése a fontos, hanem az a felháborodás, mely megjelenésüket kísérte. Erre a legjobb példa a fiatalkorunk „butik” kifejezése. Ezt a hangsort, mely a nagyáruházakban kapható egyenborzalmak ellentétét árusító – többnyire méregdrága – divatboltokat takarta, ebben az értelmében Rotschild Klára, a neves divattervező honosította meg Magyarországon, amikor a hatvanas évek végén megnyitotta a Clara butikot.

A Clara 1981-ben

Fotó: Fortepan/ Gábor Viktor

Ő a francia nyelv boutique kifejezését ültette át a magyarba, ám ezzel nem aratott osztatlan sikert. A magyarban ugyanis már évszázadok óta használták a butik szót, ami a legalantasabb, legigénytelenebb kiskocsmákat jelölte. A dolog akkora felzúdulást váltott ki, hogy az Élet és Tudományban Dr. Rácz Endre nyelvész is eltanácsolt mindenkit az új értelem használatától. Bár a Magyar Nyelvőrben még 1970-ben, évekkel az első butik megnyitása után is csak a régi értelemben lehetett megtalálni a kifejezést, az élelmes maszekok egyre másra nyitották meg butikjaikat, így az új értelmezés hamar elterjedt. A hetvenes évek elején pedig már alig néhányan használták a szót a kocsmák megjelölésére, a korábbi jelentés egyszerűen kiveszett...     

További érdekességekért, nettó-retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!