A szovjetek komolyan gondolták a 12 km magasan lebegő, 30 tonnás erőművet, melyet kötéllel rögzítettek volna a földhöz.

A kép az 1999-es tervet ábrázolja, de szellemiségében ez áll legközelebb az eredetihez

A Davidov terv, Micsurin és kollégái növényidomítási technikái és egyéb agymenések ismeretében nem túl nagy kockázat kijelenteni, hogy a Szovjetunió korában mertek igazán nagyokat álmodni. Azonban még az atombombás terraformálás ötlete is eltörpül a 12 kilométeres magasságban lebegő óriás szélerőmű 1963-as tervéhez képest.

            Mint minden ötlet esetében, itt is van valami logikus alapja az elképzelésnek, ami ebben az esetben a szél jóval nagyobb energiája. A troposzféra és a sztratoszféra határán van egy 1,5-2 kilométer vastag légréteg, ahol állandóan fúj a tornádó sebességű (25-30 m/s) szél, melynek az energiája nagyjából a kétezerszerese a föld közelében mértnek. Milyen csodálatos is lenne ezt a brutális erőt kihasználni! Persze még a szovjet mérnökök sem mertek akkorát álmodni, hogy egy 12 kilométer magas Bábel tornyát gründoljanak össze e célra. Bár az ötletük így is eléggé hátborzongató.

            Szptcl és R. Gohman ugyanis repülőmérnökök lévén lebegő szélerőműben gondolkoztak, melyet óriás léggömbök emeltek volna a magasba, és kábel rögzített volna a földhöz. A szerkezet az aerosztatnak nevezett léggömbbel együtt 30 tonnát(!) nyomott volna, míg a hossza elérte volna a 100 métert. Aki valaha eregetett már sárkányt komolyabb szélben, annak valószínűleg elkerekedett most a szeme, hiszen már egy ilyen kis súly esetében is komoly erők keletkeznek. Képzeljük el ezt állandó, a földközelinél 2000-szer erősebb tornádóban és 30 tonnás súllyal, egy 12 kilométeres kötél végén. Maguk a mérnökök is úgy gondolták, hogy a szerkezet rögzítése elég problémásnak tűnik.

Kiszámolták, hogy az akkori technológia nem képes olyan drótkötelet gyártani, mely ilyen erőhatásoknak ellent tudna állni, ám véleményük szerint speciális műanyag kábellel megoldható a feladat. Ezt a földön több méter vastag betonalapba öntött kampókhoz rögzítették volna és a vezérlő berendezést, valamint a transzformátorházat is a talajon építették volna fel. Ráadásul a léggömbbel magasba emelt erőművet egy repülőgép vontatta volna pozícióba (ne kérdezzék meg, hogy hogyan kapcsolták volna hozzá a levegőben), sőt, ha másutt lett volna rá szükség, akkor bármikor odébb is vontathatta volna. Az ötlettel egyébként még 1977-ben vagyis 14 év múlva is komolyan foglalkoztak, mivel egy ilyen 1000-2000 kilowattos erőmű fajlagosan ötöd áron termelte volna a villamos áramot, mint földi megfelelői. Persze akadtak bőven problémák a kötélen kívül is.

Az egyik ilyen a javítás irgalmatlan költsége, hiszen ilyenkor az erőművet biztonságban le kell „kurblizni” a földre, majd újra a levegőbe kell emelni. Szintén komoly gond a biztonság kérdése, annak ellenére, hogy a szerkezetet ejtőernyőkkel tervezték ellátni. Gondoljunk csak bele, hogy a léggömb sérülésekor a lefelé vitorlázó 30 tonnás súly 12 kilométeren belül bárhol földet érhetett volna. Akár egy óvoda vagy lakóház tetején is... Ugyanakkor maga az ötlet annyira nem volt „légből kapott”, hogy később két országban is foglalkoztak vele.    

1987-ben Ausztráliában egy olyan rotoros rendszert készítettek, melyben a szél hajtotta lapátok termelték az áramot, igaz csak 400 méteres magasságban lebegett. Műszaki hiba  esetén itt a rögzítőkábelen keresztül a földről küldtek áramot az erőműnek, mely ekkor a lapátokat a helikopter rotorjához hasonlóan forgatta és így lebegett a levegőben.

1987-ben így tervezték a megvalósítást

Ezt a rendszert mobil kutatóállomások energiaellátásához fejlesztették, ám végül nem terjedt el. Németországban 1999-ben pedig egy különös formájú léghajóval képzelték el az eredetihez hasonló szerkezet megvalósítását (lásd a bevezetőbe ágyazott képet), szintén 400 méteres magassággal számolva, ám ez utóbbi a mintadarabig sem jutott el.  A két terv azonban (a magasságon kívül) egy igen fontos dologban eltért az eredeti szovjet ötlettől. Mindkét esetben az erőmű egy kisméretű, hordozható és ami sokkal fontosabb: alig pár tízkilónyi súlyú szerkezet lett volna. De ez érthető is. Ki szeretne egy harminctonnás, lebegő erőmű alatt elsétálni?

További érdekességekért, nettó-retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!