Tó-retró

Olimpiai érdekességek a vasfüggönyön innen és túl

2021. augusztus 06. - drkardos

Hét különleges történet, amit érdemes felidézni a szocialista időszak olimpiáiról. Fókuszban Magyarország.

fortepan_40687.jpg

Akit senkinek sem kell bemutatni: Egerszegi Krisztina

Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás

 

Az idei tokiói olimpia az egy éves halasztás és a pandémiás intézkedések miatt igencsak különlegesre sikeredett. Bár az is igaz, hogy ehhez a versenyhez számos különleges és furcsa esemény társult már a múltban is. Egy csokorba gyűjtöttük hát a szocialista Magyarország olimpiai szerepléseinek legegyedibb történéseit.

 

  1. 1952-ben megmutattuk a világnak

A szocialista rendszerben igen fontos volt, hogy minden téren megelőzzük a nyugati társadalmakat.

olimpia1.jpg

Egy jellemző kép Helsinkiből: 200 m női melluszásban is 3-ból kettő...

Fotó: Fortepan/ Sárosi Imre

 

Az olimpiai versenyzés ezért kapott kiemelt szerepet a XX. század második felében a keleti blokk országaiban. Helsinkiben, 1952-ben, amikor Németország először vett ismét részt az olimpián a háborút követően, 16 aranyérmet szereztünk, és ezzel harmadikként végeztünk az összesített éremtáblázaton az USA és a Szovjetunió mögött. Nekünk ez volt minden idők egyik legsikeresebb olimpiája.

 

  1. 1960-ban különleges rekordot döntöttünk meg

Ebben az évben még részt vett a játékokon Gerevich Aladár, akinek ez volt a hatodik olimpiája.

olimpia2.jpg

Gerevich Aladár

 

Ráadásul úgy, hogy a II. Világháború idején nem is rendezték meg a világjátékokat. Gerevich Aladár az 1932. évi nyári olimpián szerepelt először, és ettől kezdve 1960-ig minden olimpián tagja volt a magyar kardcsapatnak.

 

  1. Már 1964-ben is volt Tokióban olimpia

A II. Világháború idején elmaradt az 1940-es tokiói olimpia és mivel a japánok a vesztes oldalra kerültek, így egészen 1964-ig kellett várniuk, hogy először megrendezhessék álmaik sporteseményét.

olimpia3.jpg

Magyar sportolók Tokióban

Fotó: Fortepan/ Csőke József

 

Akkor Magyarország 10 aranyéremmel, 22 dobogós eredménnyel a 6-ik helyen végzett a nemzetek éremtáblázatán.  Fociban, férfi vízilabdában, birkózásban és öttusában, vívásban és sportlövészetben bizonyultunk a legjobbnak.

 

  1. Amikor a félelem bénította le az olimpiát

A magyarok közvetlen közelről, a szomszédos blokkból nézhették végig az 1972-es Müncheni Olimpián az izraeli sportolók ellen elkövetett palesztin terrortámadást és túszdrámát.

olimpia4.jpg

München 1972, Balra a rosszemlékű olimpiai falu

Fotó: Fortepan/ Vészi Ágnes

 

A végzetes cselekmény után már senki sem hagyta el szívesen a szállását, és a versenyszámokra is nehéz volt koncentrálni. A magyarok akkor 6 arannyal és összesen 35 dobogós helyezéssel zárták a versengést.

 

  1. Politikai okokból 1984-ben nem vettünk részt a Los Angelesi Olimpián

Bár a sportnak és az olimpiának elvileg politikamentesnek kellene lennie, ez még sincs így. 1984-ben a szovjetek nyomására döntött úgy a Magyar Olimpiai Bizottság, hogy válaszul a négy évvel korábbi moszkvai olimpia bojkottjára, nem vesz részt a játékokon.

olimpia5.jpg

1984 nélkülünk

 

Míg 1980-ban a nyugati országok hiányoztak a játékokról, addig négy évvel később a szocialista blokk országai maradtak távol az USA-ban megszervezett olimpiától. Bár az is igaz, hogy a románok és a Jugoszlávia nem vette figyelembe a nagy testvér kérését és nem maradt távol, illetve nem mondott le a sportolói által nyert érmekről.

 

  1. Kádár is imádta az olimpiát

A szocialista kor első embere fiatalon a Vasas ifiben focizott ,és a sport iránti szeretete később is megmaradt. Rendszeresen meglátogatta az olimpiára készülő sportolókat, amikor azok a nagy versenyre készültek, és szívesen fotózkodott aranyérmesek gyűrűjében. A lelkesedése persze nem terjedt addig, hogy részt merjen venni a keleti blokk által bojkottált Los Angelesi játékokon, holott pár hónappal korábban még kedélyesen csevegett a Magyarországra érkező NOB elnökkel, Juan Antonio Samaranchcsal.

 

  1. Aranyeső a rendszerváltás előtti utolsó olimpián is

1988-ban, Szöulban az úszink Darnyi Tamással és a 14 éves Egerszegi Krisztinával négy aranyérmet gyűjtöttek be.

olimpia6.jpg

Ki ne emlékezne: Egerszegi Krisztina az NDK úszólányok gyűrűjében

 

Összesen 11 első helyezést sikerült elérni még a szocialista országként, ami különleges teljesítménynek számított. Az aranyérmek száma az 1968-as mexikói olimpia óta ugyanis először haladta meg a tíz darabot.

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr7316650594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.08.07. 06:41:11

"1988-ban, Szöulban az úszink Darnyi Tamással és a 14 éves Egerszegi Krisztinával négy aranyérmet gyűjtöttek be."

Szabó József - 200 mell: valahogy az ő neve rendszeresen kimarad a visszaemlékezésekből.

2 arany Darnyi, 1-1 Szabó és Egerszegi.

Elmondható, a szöuli magyar részről leginkább az úszók olimpiája volt. Úszóink különleges pluszt adtak, hiszen a korábbi olimpiákon finoman szólva nem remekeltünk úszásban (kivéve Wladár Sándor győzelmét Moszkvában). Szöulban vette kezdetét a magyar úszósport máig tartó tündöklése.

Fikalnyik Eugén 2021.08.08. 07:33:53

Ami meg a 84-es olimpiát illeti, érdemes megnézni a Kadarkai pár héttel ezelőtti interjúját a Növényi Norbival, amikor szóba kerül ez a kérdés, hogy próbál mellébeszélni, hogy már túljutott rajta meg minden, aztán csak kiderül menyire fájdalmas 40 év távlatából, hogy élete legjobb formájában volt, és a tévén nézhette az egészet. Közben meg a magyar sportvezetők a pereputtyukkal azért csak kimentek kétszázan egy küldöttséggel, sportolók nélkül...

Fikalnyik Eugén 2021.08.08. 07:34:20

@Republic Forever!:
" a korábbi olimpiákon finoman szólva nem remekeltünk úszásban "

Mondjuk kapásból az elsőn Hajós Alfréd kettőt is hozott, Helsinkiben is 4 vagy 5, de értem mire célzol, nem kötözködni akarok.
Egyszerűen féltucat uszószámból a 70-es évektől kezdődően a tévéközvetítések nyomására lett mára közel ötven féle szám, ezerféle hosszal, meg olyan formákban mint vegyes meg pillangó, amiket jóformán régebben nem is ismertek, de legalább is nem preferáltak. Nőiben meg az NDK "úszónőkkel" versenyezni alapból értelmetlen volt (Szöulban Kristin Otto egymaga egy rakás aranyat hozott nekik).
süti beállítások módosítása