Négy fős megszálló alakulattal annektáltuk a szigetet, ahol a helyi erők kávéval és dohánnyal várták a gyarmatosítást.
Az ma már sokan tudják, hogy messze fenn, a havas északon volt egy gyarmata Magyarországnak, mely a Ferenc József-föld nevet viselte. Bár hazánk soha nem tartozott a nagy gyarmatosítók közé, itt nem messze, a mai Románia területén is volt egy ilyen, a határainkon kívüli, különleges jogállású területünk. Az erődsziget története azonban mintha Rejtő Jenő jegyzetfüzetében íródott volna.
Ada Kaleh egy aprócska, törökök lakta sziget volt a Dunának azon a szakaszán, mely az 1800-as évek közepén még a Szerb-Román-Török határháromszögbe esett. Maga a sziget mérete ugyan elenyészőnek volt tekinthető a maga kevesebb, mint 2x0,5 kilométeres kiterjedésével (a budapesti Margit-sziget csak minimálisan nagyobb), hadászati jelentősége azonban egy ideig rendkívüli volt. Aki e szigetet birtokolta, az ellenőrizhette a teljes dunai hajóforgalmat ezen a szakaszon. Ennek megfelelően Ada Kaleh környékén gyakran volt vörös a víz az ostromokban elesettek vérétől. A szigetről feljegyezték, hogy csak az 1800-as évekig összesen 16 alkalommal változott meg a neve. Pedig békeidőben egy nyugodt, rózsaolajgyártásból és dohánytermesztésből élő kis kolónia éldegélt itt. A katonai erődítmény (ahogy Rejtő könyveiben is gyakran) néhány nyugalomban tengődő török tüzérből állt.
Légköre annyira megkapó volt, hogy Jókai Mór valószínűleg erről a földdarabról mintázta az „Az arany ember” regényének „Senki szigetét”. A műhöz írt utóhangok szerint Frivaldszky Imre természettudóstól hallott egy szigetről, amely „a (ezernyolcszáz) hatvanas években még a maga kivételes állapotában megvolt, mint egy se Magyar-, se Törökországhoz nem tartozó új alkotású terület.” Az Orsovától 3 kilométerre található kis földdarab 300 fős lakosságának életében az első igazán komoly változást a balkáni háborút lezáró 1878-as, berlini béke hozta, amikor az Oszmán birodalom határát jóval délebbre tolták el.
Az 1878. évi orosz-török háború után a török szultán kérelmére az Osztrák-Magyar Monarchia vette védelmébe Ada-Kaleh török lakosságát, mely azonban autonóm hatóságát, török jellegét és közigazgatását továbbra is megőrizhette. A környéken élő és a Herkulesfürdőn nyaralók már ebben az időszakban is gyakran emlegették magyar gyarmatként a szigetecskét. A vígjátékba illő gyarmatosítás azonban csak 35 év múlva zajlott le 1913-ban, ugyanis a Balkán-háborúk végére a sziget egyre inkább senkiföldjének számított, így Magyarország az annektálás mellett döntött (ez volt az I. világháború előtti utolsó területbővülése az országnak).
Maga az aktus úgy zajlott le, hogy Medve Zoltán, Krassó-Szörény vármegye főispánja egy lélekvesztőbe csapta magát Orsován, felhúzta a hadi lobogót, majd seregével (4 csendőr) átevezett a szigetre. Itt a hivatalos jogot gyakorló, török kádival közölték, hogy a szigetet einstandolják, majd a szultán képét Ferenc Józsefére cserélték a falon. A kádi a feljegyzések szerint nem veszítette el a fejét, hanem zaccos kávéval és vízipipával kínálta a gyarmatosító „sereget”. Különösen akkor nyugodhatott meg igazán, amikor megismerte a rájuk váró feltételeket. A sziget lakói ugyanis vám- és adómentességet kaptak, valamint mentesültek a katonai szolgálat alól. Emellett nem kellett felvenniük a magyar jog egyik alapvetését, az egynejűséget sem, míg a hivatalos nyelvként – a magyar mellett – a török is megmaradt.
Jöhet pár érdekes sztori és rejtély a Balatonról is? Olvasson bele a Tó-retró blog szerzőjének új könyvébe! Minden, amit nem tudott a magyar tengerről, de nem volt kitől megkérdezni. Lebilincselő olvasmány… Részletek, megrendelés
A tíz évig tartó „gyarmati sanyargatás” alatt a sziget komoly virágzásnak indult, és az eddigi jelentéktelen gazdálkodás is elveszítette háztáji jellegét. A magyar kormány rózsaolaj-üzemet és dohánygyárat is épített Ada Kaleh tarületén.
A gyarmati státusznak 1923-ban szakadt vége, amikor az Oszmán birodalom és a Monarchia megszűnésekor a sziget lakói a Romániához való csatlakozást választották. A különös kis sziget és az egyetlen európai gyarmatunk története pedig 1970-ben ért végérvényesen véget. A Vaskapu-szorosnál ugyanis 1964 és 1972 között épült fel a Vaskapu I vízerőmű, mely alapvetően változtatta meg a környék vízrajzát.
A Duna emelkedése folytán az első pillanattól világos volt, hogy Ada Kadeh napjai meg vannak számlálva, így már ekkoriban nekikezdtek a lakók és az épületek áttelepítésének. Ekkor a legfontosabb épületeket (beleértve az erőd katakombáit, a mecsetet, a bazárt, Mahmut pasa házát és a temetőt) valamint a romos erőd egy részét a közeli és biztonságos Șimian-szigetre helyezték át. A munkálatok során az épületek alkotó elemeit (a várfal köveit is!) egyesével beszámozták, majd az új helyen puzzle szerűen újra összerakták azokat. A sors fintora, hogy ezek az épületek ma is üresen állnak, ugyanis a sziget lakói nem akartak Șimianra költözni, hanem más, török kolóniával rendelkező településeket választottak maguknak. 1970 januárjában pedig a Duna emelkedő hullámai végérvényesen elborították a földdarabot, mely talán a legváltozatosabb történelemmel bírt az egész kontinensen...
